Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-19 / 140. szám
www.ujszo.com 31 „Katholikus 1 / 1 / • 05 hívek oázisai Gömörben A 96 éves, stószi Neuman Mária a kezdetektől, 1948 óta járatja az Új Szót. Négy gyermeket nevelt föl, és közel ötven éven át dolgozott a stószi késgyárban, ahol késeket és ollókat csiszolt. A Kassa-vidéki járásban található, de már a nyelvhatár fölött fekvő Stószon - Fábry Zoltán szülőfalujában - a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor csupán öten vallották magukat magyarnak, s a helyiek szerint ma Neuman Mária az utolsó magyar ember a faluban. A vele készült interjút meghallgathatják a Pátria rádió Rangadó című, hétfő délutáni műsorában, a Felső-Bódva völgye (Stósz és Stószfürdő, Mecenzéf és Szomolnok) magyar emlékeit bemutató sorozat részeként. (Gazdag József felvétele) Agömöri vidék mindenképpen szerencsés helyszínnek minősül, ha a róla szóló néprajzi és történeti szakirodalmat tekintjük át. .Hogy ez mennyire így van, arra egészen friss bizonyítékot szolgáltat Gecse Annabella „Gömör szíve. Tanulmányok a dél-szlovákiai Gömör népi vallásosságáról” című könyve, amelyet a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológia Központja adott ki. A Lokális és regionális monográfiák sorozat kilencedik kötete a gömöri folyóvölgyi lapály kilenc római katolikus többségű falvárói, azok vallási életéről szól - a 20. század elejétől egészen napjainkig. A Rima, a Balog és a Sajó völgyeiben és azok környékén található falvak a következők; Abafalva, Baraca, Cakó, Füge, Méhi, Rimaszécs, Sajószentkirály, Uzapanyit és Velkenye. Úgy is fogalmazhatunk: helyi vallási kisebbségiek) a kötet tárgya(i). Ma már koránt sincs akkora súlya a római katolikus-református ellentétnek, mint mondjuk a könyv által átfogott időtartam kezdetén, a 20. század első felében - ám jól tesszük, ha ezt a körülményt tartjuk a fő kiindulópontnak. Ennek érzékeltetéséhez segítségül hívhatjuk Dráveczky Kálmán méhi plébános 1914-ben a rozsnyói püspökhöz írt levelét, amelyben a falujának híveit „ellenvallású honfitársaink közt élő, római katholikus hívek oázisának” nevezi. A vidéken domináns református hitű településekhez képest jelen filVak népét római katolikus szórványoknak is tekinthetjük, amelyek vallásföldrajzi helyzetük miatt kétségtelenül megérdemlik, hogy egy kutató olyan és akkora figyelmet szenteljen nekik, mint amilyenről Gecse Annabella tesz tanúságot a kötetben. Az érintett települések vallási életéről ezidáig csak hellyel-közzel ismert anyag alapján kaphattunk információkat, vagyis, másként fogalmazva, most hiánypódó munkát vehetünk a kezünkbe. A szöveg tulajdonképpen négy nagyobb blokkból áll. A két bevezető fejezetet elsősorban a plébániákhoz, illetve leányegyházakhoz kapcsolódó élet bemutatása követi, ahol gyakran erőteljes hangsúly van azok tárgyi és anyagi dimenzióin. Ezután egy kronologikus, ugyancsak településekre lebontott adattárral ismerkedhetünk meg, ami a 20. század első felére vonatkozó levéltári anyag rendszerezéséből áll. A harmadik blokkot a fiivak szakrális kisemlékeinek dokumentációja képezi, míg végezetül a baracai miséken 2009 és 2012 között elhangzott népénekek jegyzékével találkozhatunk, amelyek közül több videófelvételt QR-kódok .segítségével meg is tekinthetnek az érdeklődők. Célszerű figyelmünket az első nagy fejezetre fordítani, hiszen a leginkább sokatmondó adalékokkal itt találkozhatunk. Gecse Annabella tekintélyes méretű levéltári anyag alapján vázol fel vagy bont ki teljesebben egy-egy 20. századi epizódot vagy folyamatot a falvak vallási életéből - egyrészt; másrészt pedig összegzi a közelmúlt- és jelenbeli folyamatokat saját megfigyelések és interjúk alapján. Ami a legkorábbi tárgyalt időszakot, a 20. század első felét illeti, mindenképpen segít, ha valaki tisztában van például az egyházszervezet jellegével, a plébániák tárgyi kellékeinek használatával és jellegével, s nem idegenek számára a földtulajdonra vonatkozó mértékegységek, termelési módok. Ezek komolyabb történed ismereteket és érdeklődést igényelnek az olvasótól, ám minden falu tárgyalásánál találhatunk néhány igazán színes mikrotörténeti „csemegét” is. Ilyen például a ftigeiek és plébánosuk, Hegedűs János közöttí 1920 körük ellentét, amely során előbbiek a papi szolgálat minőségét, utóbbi pedig a jövedelmének mértékét kifogásolta. Egy-egy ilyen konfliktushelyzet mindig szépen megmutatja, hogy az adott történed helyzetben hogyan is zajlott a helyi élet. A ftigeiek levelében - amelyet a rozsnyói püspökségnek küldtek - például „világraszóló botrányként” szerepel, hogy a helyi iskolában református vallású tanítónő oktatja a katolikus hittant, mivel állításuk szerint a plébános nem volt erre hajlandó. Ugyancsak érdekességszámba megy, hogy a 30-as években Cakón a helyiek egyházi tiltás ellenére (!), de plébánosuk támo, gatásával kezdték el megépíteni a saját római katolikus templomukat úgy, hogy még a falusi kocsmán is túladtak a cél érdekében. A konfliktusok mellett szép példákat találhatunk a faluközösségekben fellelhető szolidaritásra is. Velkenyén például 1931 decemberében a filu legszegényebb családjainak megsegítésére kötelezték el magukat a gazdák: nyolc cigánycsaládot egész télen át elláttak élelemmel, másoknak új csizmákat, ünnepi ruhát vagy gyógyszert szereztek be. Minden faluból bőven van példánk hasonló kis epizódokra, amelyek mintegy dióhéjban egyaránt bemutatják a helyi élet nehézségeit és szépségeit. A források korlátozott mivolta általában nem teszi lehetővé, hogy egy-egy konkrét esetet a maga teljes mivoltában kibontson a kutató, azok szerepeltetése pedig sokszor csak ízelítő jellegű. Ugyanakkor ha Gecse Annabellának van vagy lesz még a kezében olyan vonatkozó anyag, ami lehetővé teszi az ilyen esetek mélyreható feldolgozását, akkor később borzasztóan élénk és sokatmondó mikrotörténeti tanulmányokat írhat róluk. A második világháborút, majd rendszerváltást követő állapotok jellemzése itt-ott talán némileg kevésbé hangsúlyos a levéltári anyag alapján felvázolt korábbi korszakokhoz képest. A különböző, s nemegyszer traumatikus fordulópontok és politikai változások hatása a vallási életre azonban mindvégig nyomon követhető - még töredékes kép esetén is. Ami a közelmúltat és a jelent illeti, Gecse Annabella sokszor világosan ír a vallásgyakorló lakosok szokásairól és gyakorlatairól. Itt mindenképpen meg kell említeni a magyar anyanyelvű romák csoportját, akik a legfiatalabb nemzedék többségét teszik ki több kutatott településen. Sajátos szociális és kulturális helyzetükből fakadóan különböző módokon viszonyulnak a római katolikus hithez, s míg van, ahol tevékeny részei a közösségnek, máshol nem váltak azzá. A romák jelenkori társadalmi helyzetét tekintve a könyvben szereplő adalékok nagyon fontosak, s a jövőben, remélhetőleg, más kutatások is bővebben foglalkoznak a témakörrel. A könyvet annak szakirodalmi jellegén túlmenően egészen biztosan örömmel olvashatják az érintett falvak lakosai vagy az onnan elszármazott emberek. Számukra az egyes települések vallási életének 20. század eleji képei vagy az adattárban feldolgozott kronológia nagy mennyiségű adathalmaza sok esetben tartogathat kuriózumokat, nem várt meglepetéseket — akár még tulajdon felmenőikről is. Egyúttal - ahogyan ezt maga a szerző is megjegyzi az utószóban - kirajzolódik egy-egy település „sajátos arca” is. Vatascin Péter (A szerző felvétele) Farkas Julcsa Több mítosz, tévhit is körbelengi a paraszti kultúrát. Az egyik a bezártság, tartósság, hagyományokhoz körömszakadtáig való kötődés. A paraszti aratás jelkép, a kasza pedig nem is annyira régi a magyar parasztság gyakorlatában. A 15. századtól, Németalföldről kiindulva fokozatosan váltotta fel a kevésbé hatékony sarlót, de a Kárpát-medencei széles körű elterjedése csak a 19. század végére tehető. A learatott gabonából a szemet a magyarság körében viszpnt egészen a 20. század elejéig vagy nyomtatással (a földre terítet gabonakévékből állatokkal tapostatva ki a szemet), vagy csépléssel (cséppel való üdegeléssel) nyerték. A 19. század közepe táján jelennek meg a modern, először gőz (no, azt megelőzően meg lóval üzembe hozott járgányos), később robbanómotor meghajtású cséplőgépek. S hozzájuk szinte azonnal egy, mára az egész magyar nyelvterületen közismert, A cséplőgépbe esett lány címmel ellátott új stílusú ballada is kapcsolódik (ma ismert első lejegyzései a 19. közepéről származnak). A cséplőgép tetején _(az asztalon) álló fiatal leányokra leselkedett nagy veszély, akik onnan adagolták a lábuk előtt tátongó nyíláson keresztül a cséplőgép zfi^jába (egy speciális zúzóberendezés) a gabonakötegeket (óéveket). Elég volt egy rossz mozdulat, s máris a szaporán dolgozó verőlécek között találhatta magát, ami egyenlő volt a biztos és szörnyű halállal. Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjében (1983) is láthatunk ilyen, az 1950-es évek legelején játszódó jelenetet, amikor a fővárosi elvtársak érkezése feletti örömtől elvakult tanító elvtárs addig integetett a cséplőgép tetejéről, mígnem beleesett a dobba, ahol halálát lelte. A magyar balladákban nagyon gyakran egy bizonyos Farkas Julcsát jelölnek meg áldozatként: Ezernyóccázkilencvenhatogyik évbe mi törtínt a borocskái szőllősbe. Farkas Julcsa fölat a gépasztalra, véledenül belejesett a dobba. És a Kisóváron 1943-ban készült képen látható az a leány, akivel ez elő is fordulhatott volna. No, nem az előtérben, hiszen ők, szemmel láthatóan, városról érkezett, elegáns hölgyek, s gereblyét csak a fotográfus kedvéért vettek a kezükbe. Ott hátul, fenn a cséplőgép tetején, akinek éppen csak a szoknyája alsó szegélye látszódik, ő az, akire az a veszély is leselkedhetett, hogy beleessen a dobba. Liszka József SZALON ■ 2021. JUNIUS 19.
