Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-08 / 130. szám
10 SERIE A FOCITIPP 2021. JUNIUS 8. www.ujszo.com Csúcson az Inter, de nem biztos, hogy ott tud maradni Antonio Contéval letarolták a ligát a fekete-kékek, ám kényszerűségből új irányt vesznek — mint ahogy a Serie A számos csapata is T izenegy év után ünnepelhetett bajnoki címet az Internazionale, amely a Serie A legjobb és legerősebb csapataként rántotta be a scudettót. Mielőtt azonban Európában is visszakapaszkodhatna az élbolyba, könnyen lehet, hogy kénytelen lesz néhány sebességi fokozattal visszakapcsolni. Legutóbb Jósé Mourinho írta be a nevét ilyen vastag filccel az Inter történelemkönyvébe, mint most Antonio Conte, holott a két karakteres figura csapata között kevés hasonlóságot találni. A nagyszájú portugál Intere más felállásban és felfogásban játszott és inkább épített világsztárjai képességeire, míg a valamivel szerényebb nívójú Conte-brigád négyzetcentiméterre kiszámolt csapatjátékával nőtt ellenfelei fejére - legalábbis tálján földön. Conte a nemzetközi porondon kétszer hasalt el látványosan, Mourinho pedig rágravíroztatta a klub nevét a legértékesebb európai trófeára. Ha tehát egy virtuális mérkőzésen összeeresztenénk az Inter elmúlt bő évtizedének két legsikeresebb csapatát, vélhetően Jósé tizenegye győzne. Kompetens kínaiak Azért a tíz trófeamentes évadot végigszenvedő Inter-szurkolóknak így sincs okuk a panaszra, hiszen mélyről indulva kapaszkodtak fel ismét a csúcsra. Elég csak felidézni a hat évvel ezelőtti keret névsorát, amiben Jonathanok, Kuzmanovicsok, Dodók meg Nagatomók kormányozták a hajót a középszerűség és a kilátástalanság felé. Sikerült nekik, és ha a kínai Suning csoport 2016 nyarán nem veszi meg a klubot, a 19. scudetto megünneplése helyett manapság ki tudja, mivel lennének tele az egyesület közösségi csatornái. Mert az óriásvállalat a világjárvá’’’ Romeiu Lukaku lett a Serie A legjobbja, állítja, marad az Internéi Rövid ideig tartott az öröm és a boldogság: bár bajnok lett az Inter, nagy változáson megy keresztül a klub Lukaku lett az idény legértékesebb játékosa A friss aranyérmes Internazionale csatára, a belga Romeiu Lukaku lett az olasz futballbajnokság legutóbbi idényének legértékesebb játékosa - derült ki a Serie A honlapjának közleményéből. A 28 éves, 91-szeres válogatott labdarúgó az élvonal 2020/21-es szezonjában 24 góllal és 11 gólpasszal segítette milánói klubcsapatát, amely tizenegy esztendő után szerzett ismét bajnoki címet, véget vetve a Juventus csaknem évtizedes elsőségének. A legjobb középpályás titulust az ugyancsak az Interben játszó Nicolo Barella érdemelte ki, a Juventus portugál futballistája, a 29 gólos - ezzel gólkirályi címet szerző - Cristiano Ronaldo pedig a legjobb csatár lett. Az Atalantát erősítő Cristian Romerót a legjobb védőnek, Gianluigi Donnarummát, az AC Milan hálóőrét pedig a legjobb kapusnak választották. Romeiu Lukaku a belga televíziócsatornán, a VTM-en beszélt a milánói klubot érintő jövőjéről, és megerősítette, marad az egyesületnél. „Maradok az Internéi - mondta Romeiu Lukaku, aki már beszélt az Internazionale új vezetőedzőjével, Simone Inzaghival is. - Talán nem kellene erről még beszélnem, de váltottam pár szót az új edzővel, és rendkívül pozitívak a benyomásaim vele kapcsolatban. Jól érzem magam Milánóban." Lukaku 2019-ben távozott a Manchester Unitedtől, hogy csatlakozzon a kék-feketékhez, akiknél 95 tétmérkőzésen 64 gólt szerzett, és 16 gólpasszt osztott ki. nyig (egészen pontosan annak negatív gazdasági hullámának partra éréséig) példamutató munkával fényesítgette az Inter halványuló imidzsét. Néhány „kötelező” mellényúlás mellett jól jött ki az átigazolási időszakokból, az edzőválasztásaiba sem nagyon lehetett belekötni, végül a szintugráshoz szükséges döntő húzást is meglépte Giuseppe Maratta leigazolásával. Az Interhez 2018 decemberében aláírt CEO szakmai kompetenciája aranyárban mérhető, ami mindjárt megduplázódik az általa Milánóba csábított Antonio Contéval karöltve. Erős csapatszellem mellett markáns performance-ok A Conte kedvéért összeterelt keret rögtön a 2019/20-as idényben meg tudta szorítani a Juventust, hála például a fantasztikusan elsült •igazolásoknak Romeiu Lukakutól Nicoló Barelláig, de ide vehetjük a korábban lestoppolt, Conte által beépített bal oldali belső védőt, Alessandro Bastonit is. Ok hárman a ligán belül hamar posztjaik legjobbjai közé rakétáztak, hogy aztán betársuljon melléjük az elmúlt nyáron a semmiből bejelentett jobb oldali szárnyvédő, Asraf Hakimi. A marokkói expresszvonat sebessége tarthatadan volt a Serie A bekkjeinek, posztján a világelitbe sprintelte magát - ráadásul az Interben Maicon óta nem látott hatékonyságú futógép láthatóan még nem érte el a teljesítőképessége plafonját, több játékelemben fejlődhet. Már amennyiben marad Milánóban. A néhány kiemelkedő teljesítmény mellett az állandóságot és a kiegyensúlyozottságot nevezhetjük meg, ha arra keressük a választ, miért az Inter játékosainak mellkasára varrták fel a scudettót. A Conte által szokás szerint vasmarokkal kormányozott öltöző sem okozott (Fotók: TASR/AP) » Skriniar számokban A szlovák bekk a kezdeti nehézségek után adoptálódott a Conteballhoz és visszaszerezte a helyét a háromfős védelem jobb oldalán. Mi több, impresszív számokat hozott: a bajnokságban összesen 2779 percet töltött a pályán, három - igen fontos - gólt szerzett, mérkőzésenként átlagban 1,5 szerelést, 0,6 blokkot, 2,7 tisztázást és 0,9 megelőző szerelést mutatott be, valamint 92,2 százalékos pontossággal passzolt. gondot; a korábbi interes évekkel ellentétben mostanság nem lehetett különösebb balhéról hallani, a játékosok testbeszédéből és gesztusaiból egyértelműen az jött le, hogy nagyon egyben volt a társaság. Az orrvérzésig begyakorolt sémákkal operáló Conte-rendszer hátsó alkatrészei (Skriniar, De Vrij, Bastoni) hiba nélkül működtek. A már említett Hakimi hét gólt és nyolc gólpasszt, Marcelo Brozovic iszonyatos mennyiségű futást (a ligában a legtöbbet), Barella hatalmas munkát és kulcspillanatokban lőtt gólokat tett a közösbe, a két csa-