Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-08 / 130. szám
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2021. JUNIUS 8. SERIE A 11 tár (főként a szezon legértékesebb játékosának megválasztott Lukaku) egyszerre történő semlegesítése pedig megoldhatadan feladatot jelentett az ellenfeleknek. Ezzel gyakorlatilag meg is van az ideális kezdője Conténak, ami Handanovic kapussal, az életjeleket mutató Christian Eriksennel, továbbá egy általában cserélődő bal oldali futóval egészült ki - és lépett pályára szinte valamennyi hétvégén. Az Intett ugyan nem kerülték el a sérülések és „természetesen” a koronavírus is hetente beleszólt az összeállításba, de a maestronak alig néhány mérkőzésen kellett csak egyszerre több meghatározó elemet nélkülöznie. A klub végül rekordokat döntögetve zárta a 20/21-es szezont: eddig csak egyszer kapirgált össze ennyi (91) pontot, története során csupán harmadszor szerzett egy idényen belül legalább 88 gólt, Conte pedig az olasz futball első edzője lett, aki a hárompontos rendszer bevezetése óta két különböző csapattal 90-nél több pontot ért el. Bizonytalan jövő Amilyen szépen íródott a klub kínai kori tündérmeséje, könnyen elképzelhető, hogy olyan drasztikusan véget is ér. A koronavírus-járvány hatásainak köszönhetően megsokszorozódtak az egyesület likviditási gondjai, ami komoly változásokat eredményezhet. A pandémia 102 millió eurós bevételkiesést okozott az Internek, a Suning pedig jelentős veszteséget szenvedett odahaza is (ráadásként a hatalmas ország kormánya blokkolja a külföldre áramló tőkét). A kínai bajnokságban szereplő csapatuk kezét gyakorlatilag elengedték, illetve minden olyan vállalkozást felszámoltak, amit csak lehet, hogy kizárólag a nagyobb projektekre összpontosítsanak. A klub egy kölcsönfelvétellel 275 millió euróhoz jutott - cserébe, ha ezt három éven belül nem tudja visszafizetni, akkor az új tulajdonosként az Oaktree-t jelölhetjük majd meg. Azonban ez valószínűleg nem elegendő ahhoz, hogy ne kelljen vezéráldozatot hozni. Steven Csang klubelnök bejelentése értelmében húszszázalékos bércsökkentésre számíthatnak az alkalmazottak, a túlélés érdekében pedig a korábban érinthetedennek vélt húzóemberek közül egyvalakit értékesíteni kell. Az áldozat minden bizonnyal Asraf Hakimi lesz, akiért máris 60 miihó eurós ajánlattal dörömbölt a PSG. A fiatal elöljáró kijelentette, hogy muszáj jelentős bevételt szerezni az idei mercatón és ne nagyon álmodozzon senki fejsúlyos igazolásokról. Az Inter ezúttal kénytelen az alacsonyabb fizetésű, még befutás előtt álló játékosok piacáról szemezgetni. Conte ment, Inzaghi bevállalta Bár a vezetés igyekszik kompetitiv csapattal nekivágni a következő idénynek, ezt már biztosan nem Antonio Contéval teszi meg. Az edző ugyanis közös megegyezéssel távozott az Intettől. Az első találgatások alapján sokan azt hitték, hogy az őt is érintő költségcsökkentés miatt hagyja el Milánót, illetve nem kapott garanciát rá, hogy egyben marad a csapata, valamint nem igazolhat kénye-kedve szerint, ám nem erről volt szó. Conte a DAZN televíziós társaságnak adott interjújában elárulta, hogy mivel már a második évében sikerült visszavezetnie a csúcsra az Intett, úgy érzi, teljesítette a feladatát, és inkább külföldön dolgozna. Hogy ez most Az Empoli, a Salernitana és a Venezia a feljutó Cristiano Ronaldo jövője egyelőre nagyon bizonytalan Torinóban megfutamodás a problémák elől vagy tényleg „csak” szimpla motivációvesztés, azt ki-ki döntse el a saját ízlése szerint. Mindenesetre az utódjául kijelölt Simone Inzaghi több szempontból is remek választásnak tűnik. Egyrészt a fiatalabb generáció tagja, aki mostoha körülmények között dolgozva rendre erőn felül teljesített a Lazióval, másrészt az általa alkalmazott formáció megegyezik a Contééval, azaz nem nagyon kell hozzányúlni a kerethez. És nyilván az sem utolsó szempont, hogy a 12 millió eurós rekordfizetésű exjuventinóval ellentétben beéri évi 4 millióval. A Juventusnál is lesznek változások A Serie A-ban már a más csapatok háza táján is nagy a jövés-menés - elsősorban a nagy rivális Juventusnál, hiszen az Andrea Pirlótól elköszönő Juventus gyorsan bejelentette, hogy a továbbiakban a visszatérő Massimiliano Allegri irányítja a torinói csapatot. Pirlótól egy idény után elköszönt a Juventus, amely ugyan megnyerte az Olasz Kupát és Szuperkupát, de zsinórban kilenc bajnoki cím után a dobogóról is lecsúszott a Serie A-ban, negyedik lett. Allegri 2014 és 2019 között irányította a Juventust, az európai topligákban egyedüliként mondhatja el magáról, hogy sorozatban négy idényben duplázott a bajnokságban és a kupában. Vezetésével a mérkőzések 19 év után szerepelhet ismét az élvonalban a velencei csapat több mint hetven százalékát megnyerte a Juve, ami a klubnál a valaha volt legjobb mutató. Allegri a torinóiaktól való távozása óta nem dolgozott, rápihent a visszatérésre. Allegri kérésére a Juventus állítólag máris megkezdte a tárgyalásokat Paolo Dybala képviselőivel a szerződéshosszabbításról, míg Cristiano Ronaldo állítólag közölte a csapattársaival, hogy távozik a klubtól. Ennek a pletykának ellentmond, hogy Cristiano Ronaldo élettársa szerint a labdarúgó nem vált klubot, hanem a Juventusban folytatja pályafutását. Georgina Rodriguez Instagram-oldalán rajongói kérdésre válaszolva annyit közölt párjáról, Cristiano Ronaldóról: „Marad.” Az olasz élcsapat és a portugál válogatott ötszörös aranylabdás támadójának lehetséges távozásáról többször is felröppentek már hírek, legutóbb azzal a bejelentéssel öszszefüggésben/ hogy Massimiliano Allegri veszi át a csapat vezetését. Az új szakvezető sajtóhírek szerint jelezte: csapatépítési elképzeléseiA Serie B-t megnyerő Empoli mögött második helyezettként a Salernitana jutott fel az olasz labdarúgó másodosztályból a Serie A-ba. A salernói együttes a Serie B utolsó, 38. fordulójában 3-0-ra győzött idegenben a kieső Pescara ellen, ezzel megőrizte a tabellán a második helyét az aranyérmes Empoli mögött. A Salernitana 22 év után szerepelhet ismét az olasz első osztályban. Legutóbb az 1998-1999-es idényben volt tagja a Serie A mezőnyének, akkor 15. helyezettként esett ki, de hazai pályán legyőzte az Intert, a Romát, a Juventust és a Laziót is. A klub társtulajdonosa Claudio Lotito, a Lazio elnöke, akinek a feljutás eredményeként le kell majd mondania a Salernitánál betöltött tisztségéről. Az együttes az 1980 óta edzősködő Fabrizio Castori vezetésével jutott vissza a Serie A-ba. Legeredményesebb játékosa ebben az idényben a 13 gólig jutó Gennaro Tutino volt. A harmadik feljutó helyért rendezendő rájátszásban a Monza, a Lecce, valamint a Venezia, a Cittadella, a Brescia és a Chievo vehetett részt. A vetélkedés végül a Venezia sikerét hozta: A Serie B-rájátszás döntőjének visszavágóján a Venezia nem mindennapi körülmények között játszott 1-1-es döntetlent a Cittadellát fogadva, és ez az eredmény azt jelenti, hogy 19 év után ismét az élvonalban szerepelhet a velencei csapat. A rájátszás fináléjának első mérkőzését a Cittadella otthonában a Venezia 1-0-ra megnyerte, ám a visszavágón a 26. percre a vendégek ledolgozták a hátrányt - Federico Praia volt eredményes. A Venezia számára tovább romlott a helyzet, amikor tíz perccel a gól után Pasquale Mazzocchi alig 40 másodperc alatt begyűjtött két sárga lapot - előbb egy lerántásért, majd egy teljesen értelmezhetetlen belépőért kapott figyelmeztetést -, így emberhátrányba került a velencei brigád. A második félidőben hiába próbált, tíz emberrel nem sokra ment p hazai csapat, a Cittadella könnyedén bebiztosíthatta volna a klub fennállásának első élvonalbeli szereplését egy újabb találattal. Ehelyett azonban ismét igazolódott a futball örök törvénye: a 93. percben a bő negyedórával korábban csereként pályára lépő Riccardo Bocalon gólra váltotta a Venezia szünet utáni egyetlen kaput eltaláló lövését és feljuttatta csapatát a Serie A-ba (1-1). Paul Pogba és Paolo Dybala (j) lehet a jövő embere a Juventusnál ben nem szerepel a 36 éves Ronaldo. Az olasz Gazzetta dello Sport úgy tudja, a portugál, altit még egy évig köti a szerződése a torinóiakhoz, megkérte ügynökét, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Paris Saint-Germainnel, de felmerült már az is, hogy a játékos hazatér, és a lisszaboni Sportinghoz igazol. Az előző szezonban Ronaldo minden hivatalos fellépését tekintve 44 mérkőzést játszott a Juventusban, és négy gólpasszt adott, emellett 36 gólt szerzett. Ez a teljesítmény sem volt elég azonban ahhoz, hogy sikeres idényt zárjon az együttes: bár az Olasz Kupát és a Szuperkupát is megnyerte, a Bajnokok Ligájában már a legjobb 16 között kiesett, a bajnokságban pedig - sorozatban megnyert kilenc szezon után - csak a negyedik helyen végzett, ráadásul az utolsó fordulóig úgy tűnt, kiszorul a legjobb négyből és nem szerepelhet a BL következő kiírásában. Ronaldo sorsa tehát kérdéses, és még tovább bonyolódhat a helyzet, ha igaz, hogy Allegri szeremé visszavásárolni a Manchester Unitedtől Paul Pogbát. A hír alapján akár Cristiano Ronaldót is bevonhatják az üzletbe. A Calciomercato szerint az olasz tréner legnagyobb álma Paul Pogba megszerzése, akinek jövő nyáron lejár a szerződése a Manchester Unitednél. A Calciomercato arról ír, az edzőváltást követően a torinói klub leginkább a középpálya megerősítésén fog dolgozni, hiszen Federico Chiesa és Dejan Kulusevski miatt az a legvalószínűbb, hogy az olasz tréner a 4-3-3-as vagy a 4-2-3-1-es felállást fogja alkalmazni. Elsősorban Arthurt és Rodrigo Bentancurt mindenképpen szeremé megtartani Allegri, Adrien Rabiot és Aaron Ramsey azonban távozhat az együttestől. Hozzáteszik, hogy a csapat első számú célpontja a Sassuolo játékosa, Manuel LocateUi, viszont egyes források szerint ő a Sahtar Doneckhez igazol. Mellette még az Udinese argentin futballistája, Rodrigo De Paul, valamint az AC Milan török középpályása, Hakan Calhanoglu is ott van a lehetséges jelöltek között. Csere lesz a Napoli vezetőedzői posztján is: Aurelio De Laurentüs, a klub elnöke bejelentette, hogy Luciano Spalleti lesz a csapat új vezetőedzője. A rutinos tréner két év után vállal újra munkát. A 62 esztendős Luciano Spalletti váltja a Napoli kispadján Gennaro Gattusót, akit a múlt héten menesztett a nápolyi klub. A szakvezető ezt megelőzően az Internéi dolgozott 2017 és 2019 között, legnagyobb sikereit azonban az AS Romával érte el Olaszországban, miután kétszer is elhódította az Olasz Kupát (2006-2007, 2007-2008). Mint ismert, a Napoli a Serie A utolsó fordulójában csúszott le a BL- indulást érő helyezésről, így a következő évadban az Európa-ligában állhat rajthoz. Hivatalossá vált az is, hogy Ivan Juric lesz a Torino új vezetőedzője. A horvát tréner a legutóbbi idényben a Hellas Veronát irányította. Csáki Csaba