Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-06 / 103. szám

www.ujszo.com UTAZAS ■ 2021. MÁJUS 6. 131 Érkezik a Covid 19-pass, újranyitnak az európai országok Várhatóan június második felében je­lenik meg a külföldi utazásokat lehetővé tevő vakcinaúdevél, azaz az európai Covidl9-pass. Közben pedig mind több ország jelenti be, mikor, milyen szabályok mentén indulhat meg a turizmus. Olaszországba teszt és karantén nélkül léphetnek be azok a turisták, akik két oltást kaptak. Elfogadta az Európai Parlament az európai vakcinaúdevélről szóló jogszabálytervezetet — ebben sze­repel az is, az EP a tagállamokra bízza, hogy melyik nem uniós vak­cinát és milyen módon ismernek el a vakcinaúdevél részeként (itt az orosz és a kínai az, amelyiknek nincs uniós engedélye). A Covid 19-pass immunitási iga­zolás tanúsítani mdja majd a be­­oltottságot, azok teszteredményeit tartalmazza, akik még nem kaptak védőoltást, valamint informáci­ót nyújt arról, ha valaki átesett a fertőzésen, tehát természetes im­munitással rendelkezik. A doku­mentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényeken való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belé­péshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező. Egyelőre annyit tudunk, hogy az új dokumentumot június máso­dik felében vezethetik be az EU-n belül, tegnap Vladimír Lengvarsky, szlovák egészségügyminiszter be­jelentette, hogy az új dokumentu­mot június 27-én vezemék be, ez a dátum merült fel az európai szinten is. Hogy milyen formában juthat­nak hozzá a lakosok, azt még nem tudni, a mobilos applikációs meg­oldás azonban előrevetíti, hogy a bevezetést követően szinte azonnal beszerezhető az új „údevél”, amely a tervek szerint egy évig marad­hat érvényben, vagy addig, amíg a WHO ki nem jelenti, hogy véget ért a világjárvány. A díjmentes igazolványt a ter­vek szerint digitális és/vagy pa­píralapú változatban is kiállítják. Mindkét változat rendelkezik egy QR-kóddal, amely tartalmazza a szükséges információkat (a nevet, a születési időt, a kiállítás dátumát, a védőoltásra vagy a gyógyulásra vo­natkozó információkat), valamint egy digitális aláírást is. Az igazolás használata valamennyi uniós tag­államban érvényes lesz, de Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is csatlakozhat a rendszerhez. Az ok­mány legfeljebb egy évig maradhat érvényben. Közben pedig mind több ország jelenti be, hogy megvan a nyitás időpontja. Az egyik Horvátország, amely már egy oltással is beenged­né a turistákat, igaz, a könnyített beutazási feltételek nem minden­kire vonatkoznak - pontosított a horvát belügyminisztérium. A ha­­tárádépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni mdja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen. Az első ol­tástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap. A korábbi fertőzőttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással - olvasható a koronavirus.hr oldalon. A spanyol kormány is úgy dön­tött, hogy júniustól teszt és ka­rantén nélkül léphetnek be az országba azok az uniós állampol­gárok, akiknek van uniós oltási igazolványuk. Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat. Május 15-től indul az w Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat. olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek eseté­ben eltörlik a tesztelést és a karan­tén-kötelezettséget - számoltak be erről az olasz lapok szerdán. Azok léphetnek be teljesen szabadon Olaszországba, és közlekedhetnek bármilyen korlátozás nélkül város­ok és tartományok között, akik két adag védőoltást kaptak, az érkezés előtti hat hónapban felgyógyultak a Covid-19-ből, vagy az érkezés előt­ti legfeljebb negyvennyolc órában negatív volt a tesztjük. Elegendő lesz felmutatni az átoltást, gyógy­ulást vagy negatív, teszteredményt bizonyító igazolást. Ugyanez vonat­kozik a belföldön utazó olaszokra is. Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el. Más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, kü­lön tesztelés szükséges. A francia kormány négylépcsős nyitást tervez május 3. és június 30. között. Az EU állampolgárai számára az országhatárok továbbra is nyitva vannak, de minden földi, légi vagy tengeri úton érkező kül­földi és hazatérő francia számára kötelező egy 72 óránál nem régeb­bi negatív PCR teszt bemutatása. (Szabó Laci, repjegykirály, MTI) Sokan inkább őszre vesznek jegyet A nyári csúcsidőszak előtt még meglévő bi­zonytalanságok miatt többen inkább őszre halasztják utazásukat az Easyjet foglalási adatai alapján. Johan Lundgren, a brit fapados vezérigazgatója a Reuters jelentése szerint a BBC rádióadásában arról számolt be, hogy az elmúlt időszak­ban egyre többen foglalnak akár fél évvel előre is, pedig a járvány óta ez nem jellemző. Ugyanis a legtöbb légitársaság arról számolt be, hogy nagyon rövid idő telik el a foglalás és az utazás időpontja között. A hosszabb távra előre foglalás je­lensége mögött két tényező húzó­dik meg a cégvezető szerint: egy­részt túl sok most a bizonytalanság Az elmúlt időszakban egyre többen foglalnak akár fél évvel előre is, pe­dig a járvány óta ez nem jellemző) (Fotó: Shutterstock) az utazási szabályokkal kapcsolat­ban, másrészt az emberek abban bíznak, hogy őszre az oltások miatt jelentősen kedvezőbb lesz a jár­ványhelyzet. Lundgren úgy véli, még a járvány előtti szinthez képest is nagyon sok jegyet adtak el szeptember-novem­beri időszakra, és további javulásra számít, mert a brit kormány még nem hozta nyilvánosságra, hogy mely országokba lehet menni az Egyesült Királyságból. Hasonlóan vélekedett a Jet2 is, a manchesteri légitársaság viszont annyival nehezebb helyzetben van, mint versenytársa, hogy április 9. óta egyeden járatot sem teljesít, június 23-ig felfüggesztette az üze­melését. (Airportal.hu) » Több lett a balhés utas az USA-ban A járvány előtti szint sokszorosára emelkedett a szabályokat be nem tartó, agresszív utasok száma az Egyesült Államokban. Általában évente 100-150 esetet jelentenek a hatóságnak, de csak idén eddig már 1300 esetről szerzett tudomást az FAA, leggyakrabban maszkvi­selési szabályok bé nem tartása és alkoholos befolyásoltság a balhék fő okozója. Gyakorivá vált a személyzetet érő fizikai vagy verbális erőszak, utóbbin belül a politikai alapú szidalmazás is. Előfordulnak „klasszikus" esetek is: például volt, hogy egy utas ki akarta nyitni a vészkijáratot, emiatt meg kellett szakítani a járat útját. A légiutas­­kísérőket képviselő egyik szakszervezet, az AFP elnöke azt mondta, folyamatosak a kabinszemélyzetet érő inzultusok, és ennyi esetre az elmúlt 20 évben soha nem volt példa. Volt, aki az utasok közé vizelt, volt, aki egy gyerek szájába köpött - sorolta a rendkívüli eseteket. »Felújítja a kabinját a KLM A holland királyi légitársaság megkezdte 14 Boeing 737-800-as gépe kabinjának teljes felújítását, az Economy mellett a Business osztály is megújul. A főleg európai, így budapesti járatokon is hasz­nált géptípus fedélzete kényelmesebb lesz az utasok számára. Az új ülések ergonomikus kialakításúak, nagyobb kényelmet és lábteret biztosítanak a korábbihoz képest, a szövetborítás legnagyobb részt újrahasznosított bőrből készült. Az ülések átlagosan 20 százalékkal könnyebbek, mint a régiek, ennek köszönhetően 700 kilogrammal kisebb a repülőgép súlya. Minden új üléshez saját USB-port tartozik. A fej fölötti csomagtárolók egyszerre biztosítanak nagyobb teret a kabinban és több helyet a kézipoggyászoknak. A LED-es hangulatvi­lágítással a fényviszonyokat a napszaknak megfelelően lehet állítani, így reggel frissítő, este nyugtató hatás érhető el a használatával. »Féltik az Akropoliszt a régészek A régészek attól tartanak, hogy az Akropolisz felújításához tervezett drámai strukturális változtatások csak az idegenforgalom növelését szolgálják. A The Art Newspaper cikke szerint a görög kulturális mi­nisztérium arra hivatkozik, hogy a felújítással csak „a korábbi helyte­len beavatkozásokat számolják fel", ám a projekt ellenzői úgy vélik, hogy a változtatások szembe mennek a műkincsek megóvásának nemzetközi irányelveivel. A terv elvetését nyílt levélben kérték ne­ves szakemberek. Az Akropolisz az UNESCO világörökség része és Görögország leglátogatottabb régészeti helyszíne, a Görög Statiszti­kai Hivatal adatai szerint 2018-ban több mint hárommillió látogatót fogadott. A legújabb változtatási tervek azt a célt szolgálják, hogy a turisták könnyebben meg tudják közelíteni a régészeti helyszínt és gördülékenyebbé váljon a forgalom, (szí, Airportal, MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents