Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-07 / 104. szám
A Paradicsom... A burgonya után a legnagyobb sztár, a saláták és a mediterrán ételek nélkülözhetetlen kelléke. Ezerféle arcát képes mutatni, miközben annyira titokzatos maradt egészen mostanáig, hogy még a 21. században is viták folynak arról, valójában zöldségről vagy gyümölcsről van-e szó? Talán nincs még egy olyan zöldségféle, amelynek annyi változata, nemesítése lenne, mint a paradicsomnak, mindeközben a felhasználása is hasonlóan sokrétű. Az olasz és a spanyol konyha szinte elképzelhetetlen a paradicsom nélkül, gondoljunk csak az utánozhatatlan olasz spagettikre, tésztafélékre, salátákra... Mindeközben azt se felejtsük el, hogy például a népszerű pizza legfontosabb alapanyaga. És nem ketchup formájában kerül az említett ételre, az olaszok talán sértésnek is vennék, ha egy igazi olasz étteremben a pizzához ketchupöt rendelnénk... De ha belegondolunk, a magyar konyha is sokkal szegényesebb lenne a lecsó, töltött paprika, paradicsomos káposzta vagy akár a paradicsomleves nélkül... Üde színfolt az asztalon a reggeli mellett is, elég egy vajas kenyérre karikázni, és máris feldobja az ételt. És ha ráadásul ez a zöldség/gyümölcs még finom, ízletes, sőt „vidám” is, mert hazai, az már tényleg maga a Paradicsom... (czm) Egy ezredes A PARADICSOM védelmében... Ahhoz, hogy a paradicsom ilyen közkedvelt étellé váljon a világban, mint manapság, hosszú út vezetett, amely tele volt hiedelmekkel és téves felfogással. Becsülete megvédése érdekében még egy ezredesnek is közbe kellett lépnie. A paradicsom nem volt mindig olyan előkelő vendége a kerteknek és megbecsült dísze az asztaloknak, mint jelenleg. A paradicsom őshazája Peru, ahol még ma is majdhogynem gyomnövényként tekintenek rá. Amerika felfedezése után került Európába, azonban a 19. századig inkább csak az úri konyhákban fordult elő. Az első paradicsomok, amelyek Európába érkeztek, a jelenlegi cherry paradicsom méreteivel lehettek azonosak, és valószínűleg sárgák voltak, hiszen olaszul aranyalmának nevezték el (pomo d'oro). A terjedését az is akadályozta, hogy küllemében nagyon hasonlított a mérgező nadragulyához. Az ma már köztudott, hogy a még éreden, zöld bogyó valóban tartalmaz kis mennyiségben egy szolanin nevű szteroid alkaloidát, amely egy mérgező vegyület, de az érett gyümölcsben ez már nincs jelen. Népszerűségét nem növelte az sem, hogy néhány halálesetet is tulajdonítottak neki. Azokban a konyhákban ugyanis, ahol óntányérokból fogyasztották az ételt, a paradicsom sava mérgező anyagot oldott ki. Az ehhez hasonló események miatt a fogyasztása visszaesett. A történetében érdekességnek számít még, hogy sokan úgy gondolták, afrodiziákumként hat a fogyasztása. A paradicsommal kapcsolatos tévhitek annyira elterjedtek, hogy egy ezredes 1820-ban úgy döntött, közbe kell lépnie a paradicsom becsülete érdekében. A salemi városháza előtt összehívott egy nagy tömeget, és szemük láttára megevett jelentős mennyiségű paradicsomot. A jelenlevők fogadásokat kötöttek, a helyi tűzoltózenekar pedig gyászindulót játszott az ezredes halálára, azonban ez nem következett be. Tulajdonképpen ez volt az az esemény, amely jelentős áttörést hozott a paradicsom fogyasztásában. A paradicsomnak van „politikai vonzata” is. A franciák piros színe miatt a forradalom jelképévé választották, az olasz Margherita pizzát pedig a nemzeti színekben készítették el Margit királynő tiszteletére paradicsommal, mozzarellával és bazsalikommal. A ma már turisztikai látványosságnak minősülő valenciai paradicsomdobálás pedig egy ötvenes években zajlott veszekedés emlékét őrzi. Több kamionnyi paradicsom válik így fegyverré egy teljes órára a jelenlévők kezében, de nem kell attól tartani, hogy a legjobb ízű és minőségű termés válik az őrült dobálózás áldozatává, (-er)
