Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-26 / 95. szám
www.ujszo.com I 2021. április 26. RÉGIÓ I 3 Megnyílt a párkányi oltópont, tegnap hétszáz ember kapta meg az oltást BUCHLOVICS PÉTER Vasárnap reggel nyolc órától a párkányi nagy kapacitású oltópont is működik. Hat csapat dolgozik, hótvógente több mint kótezer ember is megkaphatja a védőoltást. I j/.l ti íh] i l'i „Nincs mire várni, a jelenlegi járványhelyzetben fokozni kell az oltásokat és minél szélesebb körben lehetővé kell tenni, hogy a lakosság vakcinához jusson. Már csak azért is, hogy ha lesz harmadik hullám, akkor az már ne okozzon komolyabb egészségügyi, gazdasági gondokat. Ezért nyitjuk meg Párkányban ezt a tömeges oltópontot, a városban, ahol nincs kórház és ahol egy egész régiónak tesszük elérhetőbbé a védőoltást” - mondta Milan Belica, Nyitra megye elnöke a Párkányi Rendelőintézetben a vasárnap reggeli sajtótájékoztatón. Belica hozzátette: a továbbiakban a megye egész területén lehetőség nyílik majd arra is, hogy ne csak hétvégéken, de hétköznapokon is beoltsák a lakosságot, a harmadik fázisban az orvosi rendelőkben is oltani fognak. Lesz oltóanyag Jana Jezíková, az egészségügyi minisztérium államtitkára a vakcinákkal kapcsolatban bejelentette, hogy már a következő héten dupla annyi Pfizer-vakcina érkezik az országba, mint amennyi eddig, a tárca pedig minden oltóanyagot szétoszt. ,,Eddig hetente 7 0 ezer Pfizer-vakcina érkezett, most 132 ezret kapunk és a következő hetekben heti 200 ezer vakcina érkezik. A Pfizer-vakcinából április, május és június hónapokban 2,4 millió adagot kapunk és más oltóanyagok is érkeznek” - taglalta az államtitkár. Jezíková hozzáfűzte, a Modema-vakcinából 420 ezer darabot készítenek elő oltásra, az AstraZeneca mennyisége kérdéses, mert egyenetlen a szállítás és a mennyiség. AZ összlakosság arányában szombatra, azaz április 24-re 1 millió ember kapta már meg az első adag védőoltást, a mostani adatok szerint a 18 évnél idősebb lakosok mintegy 22 százaléka már be van oltva. A nagy kapacitású oltópontok mellett a mobil oltópontok is működnek. 2500 főt is beolthatnak Az AGEL társaság Nyitra megyében eddig 71 ezer embert oltott be, szombaton Vágsellyén 640 ember kapott védőoltást, tegnap Párkányban 700 ember kapta meg a vakcinát. „Fel vagyunk készülve arra, hogy a továbbiakban Párkányban 1 hétvégi napon 1000-1200 embert oltsunk be, egy hétvégén összesen 2000-2500 embert” - jegyezte meg Miroslav Jaska, a komáromi AGEL kórház igazgatója. Jaska hozzátette, oltási rendszerük olyan, hogy a második adag vakcina beadása után az általuk oltott személyek a nemzetközi oltási igazolványt is megkaphatják, tehát szabadon utazhatnak majd az EU-n belül. Tegnap 700 beoltott Eugen Szabó, Párkány polgármestere a vendégeket köszöntve hangsúlyozta, hogy csak a védőoltással küzdhető le ajárvány, épp ezért fontos a minisztérium, a megye és a települések együttműködése, Párkány pedig azért is kiemelten fontos oltási pont, mert messze van a nagyobb városoktól és kórházaktól, de nagy a vonzáskörzete. Párkányban tegnap a hatvanéveseket és a hatvan évnél idősebbeket oltották be Modema-vakcinával. Az emberek már a reggeli nyitás előtt hosszú sorban várakoztak a rendelőintézetnél, a környékről is sokan érkeztek. Összesen hat csapat törődik a védőoltásra érkezőkkel, vasárnap 700 embert oltottak be Párkányban. A Párkányi Rendelőintézetben hétvégéken lesz oltás, erre elektronikusan lehet regisztrálni a rendelőintézet és a megye weboldalán keresztül is. Várható, hogy később más vakcina is elérhető lesz a párkányi oltóponton. Nagy volt az érdeklődés a vakcina iránt SZÁZ ILDIKÓ Nyitra megye önkormányzata a komáromi AGEL kórházzal együttműködve tömeges oltóközpontot nyitott szombaton reggel a vágsellyei szabadidőközpontban. Hatalmas volt az érdeklődés a nyitónap reggelén, már nyolc óra előtt lezárták a rendőrök a központhoz vezető utcát, így az érkezőknek a környéken kellett parkolót találniuk. A szabadidőközpontban Milan Belica, Nyitra megye elnöke hangsúlyozta, nagyon jók a tapasztalataik a komáromi AGEL kórházzal, amelynek közreműködésével év elejétől 32 ezer személyt sikerült beoltaniuk a megyeszékhelyen és a komáromi kórházban. Miroslav Jaska, a komáromi kórház igazgatója hozzátette, a megyével folytatott eddigi remek együttműködést követően hozták meg a döntést arról, hogy segítő kezet nyújtanak Vágsellyének és Párkánynak. 300 ezer az oltópontra Nyitra megye önkormányzata a vágsellyei és a párkányi oltóközpontok létesítésére 290 ezer eurót különített el. „Vágsellye az egyetlen járás Nyitra megyében, amelynek nincs kórháza. Annál inkább örülünk azon beruházásoknak, melyeknek köszönhetően fejlődik a város. A megye támogatta a helyi rendelőintézet felújítását, és köszönet jár a képviselőknek, hogy másodikként Vágsellyén nyitották meg a nagyszabású oltóközpontot. Elegendő vakcináról Avágsellyei oltóponton öt csapat fogadja a lakosokat (A szerző felvétele) gondoskodtak a régióban élők számára” - mondta Jozef Belicky, Vágsellye polgármestere. Öt csapat dolgozott A megnyitón részt vettek a megyei képviselők és néhány régióbeli polgármester. Vágsellyén szombaton és vasárnap oltották az érdeklődőket, mindkét nap folyamán 650 személy kaphatta meg a Modema-vakcinát. A szabadidőközpont csarnokában öt oltócsapat fogadta folyamatosan az érkezőket. A védőoltás iránt érdeklődők a www.korona.gov.sk honlapon jelentkezhetnek, valamint Nyitra megye honlapján is feliratkozhatnak a várólistára. Az oltópont dolgozói végtelenül türelmesek voltak az érkezőkkel, akik többsége hatvan év feletti. Oltják az egészségügyben, a rendvédelemben, valamint a szociális szférában dolgozókat is. Tornaijára látogat a mobil oltópont a hét elején HEGEDŰS NORBERT Kedden ós szerdón Tornaijára látogat Besztercebánya megye mobil oltópontja. A Pfizer/BioNTech vakcináival oltanak, ós egyelőre csak a 60 óv felettieket - tudatta lapunkkal Lenka Stepáneková, Besztercebánya a megye szóvivője. TORNALJA Besztercebánya megye emellett a nahradnici.sk portálon lehetővé teszi a regisztrációt a fekvőbetegek számára, akiknek szüksége van rá, hogy oltócsapat látogassa meg őket. Ondrej Lunter, Besztercebánya megye alelnöke elmondta, hogy egyelőre csak 500 Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett az egészségügyi minisztériumtól, ebből 250-et használnak fel a héten Tornaiján és négy környékbeli településen, a további 250 adagot Bélabánya és Szentantal lakói kaphatják meg a Selmecbányái járásban. Tornaiján a mobil oltópontot a nyugdíjasok klubjában alakítják ki a Daxner utca 18-as szám alatt. Az oltás a következő menetrend szerint zajlik: Kedden (április 27-én) 15 és 17 óra között az oldalfalai lakosokat, 17 és 19 óra között a sajólénártfalvai lakosokat, 15 és 19 óra között a tomaljai lakosokat oltják be. Szerdán (április 28-án) 15 és 16.30 között az otrokocsi lakosok, 16.30 és 19 óra között a kövecsesi lakosok, 15 és 19 óra között pedig a tornaijai lakosok kapják meg a vakcinát. Bélabánya községben szerdán (április 28-án) 8.30 és 13 óra között, Szentantalban csütörtökön (április 29-én) 8.30 és 13 óra között oltják a lakosságot. Oltásra a települések polgármestereinél, illetve a községi hivatalokban lehet jelentkezni. Továbbá a nahradnici.sk portálon, vagy közvetlenül az oltóponton az oltások napján. Az oltáshoz szükség van a személyi igazolványra és az egészségbiztosítási kártyára. RÖVIDEN Hatalmas tűz volt egy pelletgyárban Szepestamásfalva (Spiiaké TomóSovce). Péntek este 18 óra körül csaptak fel a lángok az iglói járásbeli településen, egy volt termelőszövetkezeti telephelyen, ahol jelenleg pelletgyár működött. A lángok a pelletgyártáshoz szükséges nyersanyagnál csaptak fel, de a gyártósorra is átterjedtek. A tüzet csak szombat hajnalban tudták megfékezni. Hét település tűzoltói dolgoztak a lángok oltásán. A kárt 200 ezer euróra becsülik, a tűzoltóság speciális egysége a tűz keletkezésének okát vizsgálja. (le) A regisztráció után mindenki megkapja az oltást (A szerző felvétele)