Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-17 / 63. szám
www.ujszo.com | 2021. március 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kék Fiat, negyvennel Az ember életterét már leginkább saját tévedései alkotják VERES ISTVÁN K ormoránok kémlelték a kanálist, amikor Bandika és Ervin vitába keveredett. A betonról volt szó. Bandika régtől hiszi és hirdeti, hogy a beton jó és hasznos, mert tartós. Ervin viszont ugyanolyan régtől hiszi és hirdeti, hogy a beton káros, mivel tartós. Bandika szerint az emberiség fejlődéséhez a beton is kellett, legalább annyira, mint a kerék. Ervin szerint a kerék az oké, a beton viszont az emberiség tévútra tévedésének egyik, ha nem a legtartósabb bizonyítéka. Gondoljon csak bele, betonból már soha semmi más nem lesz, csak beton. Vagyis ha az ember betonozás közben megtéved, és mint tudjuk, tévedni emberi dolog, akkor azt vissza már nem nagyon lehet csinálni. Szét lehet tömi apróbb darabokra, vagy ilyesmi, de nagy munka az is, ha nem nagyobb, mint a betonozás maga. Inkább el kell valahová szállítani, ahol nincs útban. Vagyis szemét a javából. Ez a beton. Egy nagy tévedés. Az ember életterét a huszonegyedik században pedig már leginkább saját tévedései alkotják. Bandika felemelte a mutatóujját és megjegyezte, hogy ha a tudomány tovább fejlődik, kitalálnak nyilván majd egy olyan anyagot is, amely visszapuhítja a betont, tehát a cementet, a kavicsot és a vizet ismét szétválasztja. Tetszik tudni, a tudomány tele van meglepetésekkel. Kiballagtak a temetőbe, a kiszuperált koszorúknak kijelölt konténer mellett ibolyák nyíltak. Bandika még elmondta, hogy mielőtt elindult, bemondta a rádió, hogy az egyik hazai élelmiszerlánc bevonta a fagyasztott spenótját, és minden vásárlóját arra kéri, hogy ha még nem ették meg, ne is egyék, ugyanis csattanó maszlag keveredett bele. Sokan panaszkodtak, még olyanok is, akik a spenótot egyébként szeretik. Jobbat mondok - fogott ujjai közé egy szál ibolyát Ervin. Én most tudtam meg, hogy a csehek a gyilkos galócát fehér légy ölő galócának nevezik. Erre meg hogy jött rá? - érdeklődött Bandika. Érvin a fény felé emelte a virágot, úgy felelt. Éppen Milan Hlavsa ismert dalát hallhattam, amelynek címe Muchoműrky bílé. A szöveget, pontosabban verset még Egon Bondy írta 1975-ben, a dalt pedig Hlavsa, vagy becenevén Mejla, fiatalkori szerelmének, Mirka Benesovának szerezte hozzá. Arról szól, hogy tél van, az ember néha megtéved, és hülyeséget csinál, a költő pedig elképzeli, hogy nyáron majd ezt a gombát gyűjti az erdőben, egyszer csak pedig a túlvilágról figyeli már az itteni dolgokat. Sokáig azt hittem, a muchomúrka csehül a szentjánosbogarat jelenti, aztán kiderült, hogy a légyölő galócáról van szó - folytatta Ervin. Az viszont piros, fehér pöttyökkel, hát a gyilkos galócát elnevezték fehér légyölő galócának, ez a muchomúrka bílá. Hasonló, mint a magyarban a fehér répa, ami egyébként a petrezselyem. Miután ezt Ervin kimondta, megette az ibolyát. Tudta, hogy sok virág ehető? Sokkal több virágot kellene ennünk. Miért?-kérdezte Bandika. Csökkenti a koleszterint? Mert akkor... szerintem... kevesebb lenne a beton - felelte Ervin. Bandika kinézett az országúira. Éppen egy kék Fiát hajtott el mellettük, negyvennel. A szerző a Vasárnap munkatársa (Kotrha) Hajléktalant bírságolt a rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt Mivel nem tudta hitelt érdemlően megindokolni, hogy milyen kivétel vonatkozik rá, amely alapján az utcán tartózkodik, 100 eurós bírságot kapott. A hajléktalan férfit szombaton igazoltatta a rendőrség Pozsony belvárosában, a Grössling utcán. Miután a járőr megállapította, hogy egyik kivétel alá sem esik, így megállapította az indokolatlan utcán tartózkodás tényét és kiszabta a bírságot. A pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő azt mondta, megvizsgálják az esetet és a bírság nagyságát is. „Igazoltatott személy egyetértett a bírsággal és annak nagyságával, ezt az aláírásával is megerősítette a helyszínen” - pontosította a tényállást a szóvivő. Az ügyre a hajléktalanokat segítő Vagus civil szervezet hívta fel a figyelmet. A férfi évek óta Pozsony utcáin él, de még van bejelentett állandó lakhelye egy Zólyom melletti faluban, oda azonban nem térhet vissza. Ebben az esetben a járás elhagyására vonatkozó tilalom miatt is megbírságolhatták. A férfi egyébként reszpirátort viselt, és orvosi igazolás volt nála arról, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen. A statisztikák szerint 23 ezer hajléktalan lehet az országban, a pozsonyi hajléktalanok jelentős része az ország legkülönfélébb helyeiről származik. „Hihetetlen” - reagált az ügyre Jana Zitnanská (Za l’udí), a parlament szociális ügyi bizottságának elnöke, és Roman Mikulec belügyminisztertől akart magyarázatot kérni, de a kerületi rendőrséghez irányították. A szociális ügyi minisztérium hivatalos állásfoglalása szerint „a hajléktalanoknak elegendő idejük és módjuk van bebiztosítani a rendelkezésre álló időszakban az alapvető létszükségleteikhez szükséges dolgokat és eljutni arra a helyre, ahol éjszakára meghúzzák magukat”, a rendelkezések pedig mindenkire egyformán vonatkoznak. (úsz, tasr) Az uniós milliárdok nyomában DUDÁSTAMÁS A múlt hétig nem sokat lehetett tudni a szlovák újjáépítési terv összetevőiről, amelynek segítségével szeretnénk megszerezni a Szlovákiának kiutalt 6,1 milliárd eurót az európai helyreállítási tervből. Nagy vonalakban ugyan ismertük a fő reformterületeket, de a részleteket a pénzügyminisztérium által koordinált szerzőcsapat igencsak titokban tartotta. Most azonban a pénzügyminisztérium lerántotta a leplet a részletekről, és tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a nemzeti tervet. Éppen ideje volt, ugyanis vészesen közeleg az április végi leadási határidő. Mielőtt belemennénk a részletekbe, meg kell jegyezni, hogy monumentális anyagról van szó, amely komoly határidős nyomás alatt született. A kormánykoalíció diszfúnkcionális működését figyelembe véve szinte csodával határos, hogy a pénzügyminisztérium vezetésével sikerült koordinálni az egyes minisztériumok reformterveit, és koherens egésszé formálni a sok száz oldalas anyagot. Azt is érdemes előre bocsátani, hogy a terv az EU által szabott paraméterek szerint készült, előtérbe helyezve a globális klímaváltozás elleni küzdelmet és a digitalizációt. Ennek megfelelően a nemzeti tervekben a klímaváltozással kapcsolatos befektetéseknek a teljes összeg legalább 37 százalékát kell kitenniük, ehhez jön hozzá a digitalizációval kapcsolatos befektetéseknek a 20 százaléka. Szlovákia számára ez inkább lehetőség, mint kötelesség, ugyanis az ország mindkét területen jelentős befektetési adósságot halmozott fel, melyet saját forrásokból nehezen tudnánk finanszírozni. A zöld gazdaság így több mint 2 milliárd eurós befektetést kap, és a digitalizáció az újjáépítési terv több pillérében is meghatározóan jelen van. Nem hiányoznak azonban a speciális hazai szükségletek, az oktatás, az egészségügy és a kutatásfejlesztés. Igazából azonban a brüsszeli és a szlovákiai prioritások szorosan összefonódnak, a zöld motívum és a digitalizáció mindegyik pillérben jelen van. Ezért több terület képviselői nehezményezték, hogy az ő prioritásaik nem kerültek be az újjáépítési tervbe, de ezek pénzügyi támogatása rendszerint más uniós forrásokból is megoldható. Ám sajnos a szlovák újjáépítési tervbe is beszivárogtak a koalíciós konfliktusok, ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy OEaNO szerint túl sok forrás kerül az SaS által irányított minisztériumokhoz. Ennek következtében az utolsó fázisban a gazdaság dekarbonizációjára szánt források átkerültek a gazdasági minisztériumtól az OEaNO irányítása alá tartozó környezetvédelmi minisztériumhoz, a kutatásfejlesztést és az innovációt pedig maga a miniszterelnöki hivatal fogja felügyelni. Az elmúlt napok történéseit elnézve az igazi kérdés azonban az, hogy mit jelentene az újjáépítési terv szempontjából a kormánykoalíció szétesése. Ha előrehozott parlamenti választásra kerülne sor, fontos hónapokat veszítenénk el, és kérdéses, hogy az utána felálló új kormánykoalíció mennyire lenne elégedett ajelenlegi prioritásokkal. Az EU jelezte, hogy bizonyos változtatásokra még lesz lehetőség a nemzeti újjáépítési tervekben, de ajelenlegi kormánykoalíció fennmaradása ezen a téren nem bonyolítaná a helyzetet. A szlovák újjáépítési terv jól mutat ajelenlegi formájában, de sikere abban lesz igazán mérhető, hogy mennyire sikerül megvalósítani a benne vállalt reformokat, és így lehívni a számunkra borítékolt forrásokat. Az mindenképpen tény, hogy Szlovákiában ilyen léptékű reformimpulzust már legalább egy évtizede nem kapott, és az újjáépítési alap forrásai jelentősen hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a gazdaság végre szintet lépjen. FIGYELŐ Matoviö befejezte „Lehet, hogy csak órák kérdése, lehet, hogy eltart néhány napig, hétig, amíg Igor Matovic végre beismeri a bukást, de ez már csak puszta formalitás lesz. A sorsa eldőlt, vége”-véli a DenníkN. A lap szerint Richard Sulik ultimátuma után nincs semmilyen lehetőség Matovic számára, hogy stabil, kellő parlamenti támogatással rendelkező kormányt vezessen és kitöltse a kormányzati ciklust, ez pedig jó hír, hiszen nemcsak a kormányt bénította le, hanem a saját személyisége őt magát is gúzsba köti. Sulik bejelentése már a múlt héten várható volt, de még egyszer belement, hogy kössenek békét, a tehetetlen Marek Krajcí pedig távozik. „De alig érte el a béke szele a kormánykoalíciót, Matovic egy olyan sajtótájékoztatót produkált, hogy utána már élet-halál kérdéssé vált a leállítása. Addig csak remélni lehetett egy ilyen ultimátumot, utána már nem volt más megoldás” - úja a lap. Ez a legtöbb, amit Richard Sulik 12 év alatt elért a politikában, még úgy is, hogy eléggé kegyetlen üzenet is belefíízött a mondanivalójába. A, jól végzett munkáért” köszönetét mondott Igor Matovicnak, pontosan azokat a szavakat használva, mint Robert Fico, amikor sorra viszik el a kommandósok az embereit, ő pedig azzal akaija tisztára mosni őket, hogy megköszöni sokéves, jól végzett munkájukat. A Sme szerint Matovic most is fejjel megy a falnak, az OEaNO pedig egyelőre mindent megtesz az előrehozott választásért. A kormányfőt egyelőre a parlament falai védik: elég neki 76 képviselő (vagy esetenként talán egy-kettővel kevesebb is), hogy a helyén maradjon. De fel kell fognia, hogy elveszítette a bizalmat, és már csak a károk mérséklése az egyetlen, amit tehet. Persze ezt nem akaija felfogni: nyilván azt hajtogatja magában, hogy megnyerte a parlamenti választást, és őt nem lehet eltávolítani. Mint aki megütötte a főnyereményt, amivel nem tud mit kezdeni, és tönkreteszi a saját életét és mindenkiét maga körül. (úsz)