Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-13 / 60. szám

Zoltán Gábor tárcája a Szalonban

17. oldal

2021. március 13., szombat, 15. évfolyam, 11. szám

M

iért épp a történész szakmát választottad? Van-e erről a döntésről határozott emléked?

Ez egy klasszikus indító kérdés, amitől valahogyan mindig zavarba jövök. Leginkább azért, mert nincs egy igazi történetem arról, hogyan is váltam történésszé. Nemhogy nem volt történész a családban, de az értelmiségi pályának, gondolkodásnak sem voltak meg a családi hagyományai. Lehet ettől a ponttól kezdve már magam is alakítom a saját történetemet, hogy elmesélhetővé tegyem magamnak és másoknak. Annyi azonban bizonyos, hogy első generációs értelmiségi vagyok, nagyszüleim mezőgazdaságban, szüleim pedig a gyulai tejporgyárban dolgoztak. Folyamatosan magam fedeztem fel a saját utamat, annak minden nehézségével és küzdelmével együtt. Az alapokat ugyanis magad kezded kialakítani, amit egy család generációról generációra halmoz fel. Természetesen az én családom is megalapozta a sajátját: a munkához való szívósságot, alázatot, a nehézségek leküzdéséhez szükséges állhatatosságot. Ha belegondolunk, ez nem kevés, sőt szükséges is a továbbiakhoz. Szóval ez egyszerre hátrány, amelyet fokozatosan próbálok leküzdeni, de talán a szavaimból is kitűnik, ez iszonyatos erőforrás is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a családom vagy későbbi tanáraim ne nyújtottak volna ehhez fogódzókat - nagyon is! Ezekből is, nem is keveset építkeztem. Ha mégis idézni kellene egy emléket, abban a középiskolai tanárom szerepelne, akinek a bíztatására választottam a földrajz-történelem tanári szakot. Ami pedig a családi alapokat illeti, érdekes módon egyre inkább visszatérek azokhoz: a földhöz, a gazdálkodáshoz, lehet, ez már az örökség átmentése részemről.

Kik befolyásolták leginkább a pályádat, vagy meghatározták a történészi „látásmódodat” és hogyan?

Egyértelműen a doktori témavezetőmet, Dobszay Tamást kell említenem, akivel mind a mai napig nagyon jó szakmai kapcsolatban vagyok, és történetesen most is egy közös projektben dolgozunk. Nemcsak emberileg és szakmailag tanultam tőle sokat, hanem rengeteget segített a tanácsaival, és végig támogatott abban, hogy el tudjak indulni és meg tudjak maradni a történészi pályán. Sokszor hallom doktori hallgatóktól, hogy a témavezetőjükkel nem alakul ki szoros kapcsolatuk, vagy úgy étzik, nem kapnak elég segítséget a tanáruktól - persze sokan nem is igénylik. Mindez persze összefügghet azzal is, hogy magam is kerestem azt a személyt, aki az előbb említett „alapok” kialakításában segíthetett. Később természetesen más szakmai kapcsolatok is kialakultak, amelyek tovább finomították a gondolkodásomat. A jelenlegi munkahelyemre, a Történettudományi Intézet Újkori Témacsoportjára szintén olyan szakmai műhelyként gondolok, amely az én formálódásomnak is szerves része, és úgy érzem, ennek már magam is alakíthatója lehetek.

Általában vagy a legújabb kor vagy a régebbi korok vonzzák a hallgatókat. Ez valóban így van? Mennyire frekventált kutatási téma a 19. század? Mi vonzott ehhez a korszakhoz?

Az elmúlt években a 19. század kutatása nemcsak a magyar, hanem az európai történetírásban is elhalványult. Sokan úgy gondolják, hogy a jelen megértéséhez és a jelen kihívásaira keresett válaszok megtalálásához kevésbé szükségesek a 19. századdal kapcsolatos vizsgálatok. Az érdeklődés hiánya részben ezzel magyarázható, részben sajnálatos tudatlansággal. Fontos lenne lámi, hogy a 20. és részben a 21. század jelenségei valójában a 19. században gyökereznek: az urbanizáció, a belső és a határokon átnyúló migráció vagy az állam, a nemzet, az állampolgárság fogalmai. A mai korral azonos az is, hogy sok akkor élt ember a változások időszakának tekintette az idejét, amely szorongással vagy válságérzettel töltötte el. Nekünk, mai „19. százados” történészeknek az a feladatunk, hogy új kérdésekkel, perspektívákkal és megközelítésekkel világossá tegyük a század kutatásainak fontosságát. Ez a törekvés regisztrálható: a hagyományos narratívák mellett egyre több kutatás transznacionális vagy globális nézőpontból közelíti meg az évszázadot, és törekszik a multidiszciplinaritásra. Azaz igyekszik ötvözni a politikai, társadalmi és kulturális perspektívákat is. Ez már csak azért is feladatunk, mert a század kutatásának elhalványulása komoly következményekkel jár a" történetírás és a köztörténeti ismeInterjú Szilágyi Adrienn történésszel

A történelem velünk él

retek fejlődésére, nem utolsósorban hat a 19. századi kutatók utánpótlására, ami pedig a jövőbeli kutatásokat tekintve igazán meghatározó. Engem kifejezetten vonzottak a 19. század társadalmi, gazdasági és politikai változásai. Az, ahogy a korszak vezető alakjai próbálják maguk mögött hagyni az elmúlt századok rendi örökségét, és megtalálni azokat az utakat, amelyekkel végérvényesen a modernizáció útjára lépnek. Ráadásul olyan zseniális történeti szereplők tűntek fel ebben a században, akiknek a gondolkodása ma is sok szempontból érvényes.

Ahhoz képest, hogy a történészeket gyakran begyöpösödött szakbarbároknak gondolják, te inkább a másik véglet vagy: zavarba ejtően sokféle módon kerülsz kapcsolatba a múlttal. Az önálló tudományos kutatás mellett több

akadémiai kutatócsoport számára is a kötelező nyűgnek számító adminisztrációs munkát végezted, de applikációt készítesz, tanítasz, és ezek mellett a tudomány népszerűsítésének legkülönbözőbb műfajait űzöd. Hogy jut időd ennyi mindenre?

Sokszor magam sem látom, de próbálok mindenre időt találni, és leginkább a saját érdeklődésem után menni. Talán ez a kulcs, hogy próbálom a saját kíváncsiságomat megélni. Hívjuk ezt „tudománynépszerűsítésnek”: megtalálni azt a

formanyelvet, amely megpróbálja közelebb hozni a tudományt. A könyvekben és szakfolyóiratokban megjelenő szakcikkek többnyire nekünk, tudományos embereknek szólnak, mi értjük annak módszertanát és nyelvezetét. De hangot kell találni a szakmán kívüliekkel és a tudomány iránt érdeklődőkkel is, legyen az egy applikáció, egy virtuális kiállítás, egy podcast, egy blogposzt, egy előadás, egy városi séta. Mind olyan formák, amelyekben lehetőséget kapunk arra, hogy közelebb hozzuk a tudományos eredményeket, és megmutassuk, hogy a történelem velünk él és mindenkinek van hozzá kapcsolódása, története, tudása.

Történelmet és földrajzot tanítottál középiskolában is. Volt ezeknek az éveknek hozadéka? Mennyire érdekel ma a múlt egy középiskolást?

A történemmel mindenkinek van kapcsolata. Ha más nem, van a családunknak története, de vannak régre visszanyúló társadalmi és politikai kérdések vagy kulturális témák. így vagy úgy, van véleményük a múltról és úgy láttam, érdemes megnyitni ezeket a kérdéseket, mindenki számára, de a középiskolások számára feltétlenül.

Rengeteg kérdésük van, és véleményük is. Jobb esetben megvitatják otthon, egymás között, de az iskolában szinte szükségszerű, hogy beszéljünk, vitatkozzunk erről. Próbáltam ide is olyan programokat behozni, amelyek révén együtt gondolkodhatunk, és a végén, ha nem értettünk is egyet, azt becsülték, hogy megpróbáltunk róla beszélni, és értékelték a nyitottságot. Azt gondolom, hogy ennek minden esetben van hozadéka, legyen középiskola vagy felsőoktatás. Nem beszélve arról, hogy magam is tanulok közben, mit és hogyan próbáljak megközelíteni, elmagyarázni, összetett dolgokat megértetni, úgy, hogy a lényeg megragadjon, de a finom részekre is legyen érzékenység.

Hogy kerültél kapcsolatba a Hosszúlépés csapatával? Mi ez a tevékenység és milyen sétákat vezetsz?

Sajnos a járványhelyzet óta, több mint egy éve nem tartottam sétát. 2016-ban vezettem az elsőt, de akkor már régóta figyelemmel kísértem és roppant izgalmasnak találtam a Hosszúlépés tevékenységét. Pont az említett formanyelv keresési folyamatába illeszkedett: mi lehet annál nagyszerűbb, hogy úgy beszélünk a történelemről,

hogy abban a térben állunk, ahol zajlott az adott esemény, vagy ahova köthető egy-egy jeles személy vagy alkotás. Ráadásul a sokszínű kalandot kínáló Budapesten. A Citadella falai között egyszerre tudok az önkényuralmi időszak eseményeiről beszélni, másutt egy szocialista hotel letűnt korszakáról, a Gellért Szállóban egyszerre értjük a szecesszió finomságait és azt átrajzoló szocialista formákat, az Adria Hajózási Részvénytársaság palotája pedig egyszerre láttatja egy gazdasági társaság életét, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda helyiségeit, egy egykori fogászatot és napjaink filmforgatásának nyomait. Amellett, hogy sokfele séta és épületbejárás vezetője lehettem, én is nagyon sokat tanultam. És persze mindez szórakoztató nekem is, hiszen a látogatók mindig mesélnek valamit, megosztják az emlékeiket. Lehetőségünk van beszélni a városról, a városunkról, amiről van véleményünk, van emlékünk, van gondolatunk. Ahogyan az oktatásnál is hangsúlyoztam, itt is megtenném, nagyon fontos alap a párbeszéd kialakítása, és úgy látom, egyre fontosabb.

Két évig dolgoztál a Sziklakórházban múzeumpedagógusként. Sokan hallottak erről az intézményről és el is látogattak ide, de hátha valakinek a figyelmét elkerülte. Mesélnél kicsit erről az intézményről? Mi volt itt a dolgod? Az egyetem után ez volt az első munkahelyem. Múzeumpedagógusként dolgoztam itt, és a múzeumpedagógiai programok fejlesztése volt a feladatom. Nagyon izgalmas helyszín, hiszen az intézmény egy, a Szent János Kórházhoz tartozó, sziklába vájt és kialakított kórház volt, amelyet szükségkórházként használtak a II. világháborúban, Budapest ostroma alatt, majd 1956- ban. A hidegháborúban atombunkerré alakították, majd az 1990-es évekig egy gondnok házaspár tartotta fenn. Többen úgy látták, hogy múzeumot lehetne kialakítani belőle, és vele emléket állítani azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik korábban itt dolgoztak, akik életet mentettek, vagy életeket segítettek világra - mert erre is volt példa. A kórház falai nagyon embert próbáló időszaknak a történeteit őrzik és a jelen embere számára is tanulságul szolgálnak: embernek maradni az embertelenségben.

A 2016-ban megvédett doktori disszertációdat két évvel később önálló kötetben jelentetted meg Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében címmel. (Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018.) Miért ez volt a témád, és hogyan tudnád összefoglalni kutatásaid legfontosabb tudományos eredményeit és hozadékát? Mit jelent egy, az elithez tartozó személy multipozicionális jelzője a 19. században?

A könyv résztémájával már a szakdolgozatomban is foglalkoztam, amelyet később disszertációmban és az első könyvemben is tovább vittem. A saját helytörténeti kötődésemen túl leginkább az érdekelt, hogy egy török hódoltság után el-