Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-10 / 57. szám

6 I RÉGIÓ 2021. március 10. I www.ujszo.com Vászonra festett prédikáció NÉMETI RÓBERT Ott érzi jól magát, ahol most van. Száméra csendes kis otthonénak hátsó részéhez csatolt műterme a világ köze­pe. A korábban református lelkészként tevékenykedő Nagy Enzoe Zoltán palást­vesztésre ítélése óta vissza­húzódó, de képalkotói szem­pontból kimondottan gazdag életet él. Isten és a földön túli élet ma is fontos számára, de a templomokat messziről elke­rüli. Napjait zárkózott, de aktív manóként éli meg. rag Valószínűleg kevesen vannak, akik vagy így, vagy úgy ne találkoz­tak volna valamilyen formában az eredetileg Komáromból induló, majd a bodrogközi Kisgéresben felcsepe­redő, végül a közeli Bélyben letele­pedett festőművésszel, Isten egykori hivatásos szolgájával, Nagy Enzoe Zoltánnal. A magát művésznek nem szívesen tituláló, de eddigi alkotásait figyelembe véve másnak nem iga­zán nevezhető férfit házának hátsó részében, egy festményekkel és gyerekkori emlékeit visszaidéző retró repülőgépmodellekkel teli stú­diójában kaptuk mikrofon- és len­csevégre. „Én igazából a járvány előtt sem találkoztam olyan sok em­berrel. Amikor még pap voltam, csak kedvtelésből festettem, ezért bár­mennyire is furcsán hangzik, de azt is mondhatnám, hogy akkor még szabadabb művész voltam. A pap­ságból való kidobásomat követően gyakorlatilag ebből kellett megél­nem. Sok mindent átugorva tovább­ra is úgy érzem, hogy ez a bezártság nem hozott nagy változást az éle­tembe. Szerencsés vagyok, mert ta­valy is rengeteg munkám volt, sőt, egy nemrégiben megjelent kötethez is jócskán hozzájárultam a portréim­mal. Van mit csinálnom, nem unat­kozom, jól érzem magam a bőröm­ben” — ezekkel a szavakkal indította beszélgetésünket Enzoe, aki szerint egy festőművész általában olyan va­laki, aki amúgy sem keresi igazán az emberek társaságát. A festőművész fotózással és filmezéssel isfoglalkozik, jelenleg a Ticce Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotóművészek Tár­sulásáról készít egy dokumentumfilmet (A szerző felvétele) Fényképpapírról a vászonra „Én legalábbis sohasem voltam ilyen, ezért is szereztem be egy nagy képernyős tévét, hogy amit kint, egy­­egy természetjárás során lefotózok, azt itthon a nagy képernyőn vissza­nézem és az alapján megfestem. Egy bezárkózott manó lettem, ha mégis elmegyek itthonról, az maximum a kiállításaim megnyitója miatt van, de igazából már azokra sem nagyon já­rok, hiszen tavaly kettő Ukrajnában volt. Hívtak, de nem szívesen men­tem volna. Egyrészt a reumás beteg­ségem miatt, másrészt pedig a mos­tani járványhelyzet miatt sem szíve­sen mászkálok ide-oda. Kívülről jól nézek ki, szeretem azt hinni, hogy jól tartom magam, de az öregedő test belülről jelzi a változásokat” - nyi­latkozta a művész. Aki találkozott már Nagy Enzoe-val, az biztosan is­meri élete történetét, vagy legalább­is életének azon részét, melynek so­rán szinte egy szempillantás alatt minden megváltozott körülötte. Édesapjához, Tiszai Nagy Meny­hérthez hasonlóan ő is református lelkészként dolgozott, de a festé­szettel olyan irányt vett a munkás­sága, mely nem fért össze az egyház meglátásaival, ezért hát kizárták a papságból. Ejkerüli a templomot „Érdekes módon az ember akkor kezdi megérteni a dolgokat, amikor attól az adott dologtól eltávolodik. Édesapám annak idején ezt úgy mondta, hogy ha eltávolodunk a templomtoronytól, nemcsak azt a nagy tömegű betonmennyiséget és a falat, hanem az egész templomot lát­juk. Ebből a távolságból, amennyire én már eltávolodtam, elvilágiasod­­tam az egyháztól, már én is valóban máshogy látom az egészet. Nem sze­retném részletezni a jelenlegi egyhá­zat és azt, hogy mennyire része a mai társadalomnak, hogy mennyire el­nyomott és hogy milyen szerepet tölt be az emberek életében, azt viszont sohasem tudtam volna elképzelni - még így, templomkerülőként sem —, hogy a templom hónapokon át be le­gyen zárva. Persze nem azért nem já­rok templomba, mert már eleget jár­tam és meguntam, hanem azért, mert amióta levettem magamról a palástot, azt éreztem, hogy a templomban va­lahogy mindig beleülök a probléma közepébe. Ezért is határoztam el, Nagy Enzoe Zoltán hogy felhagyok az egyházi élettel, nehogy ezzel valaki másnak gondot okozzak” - magyarázta a festőmű­vész. Enzoe úgy véli, hogy a bezárt­ság nála egyfajta befelé fordulás, egyfajta másik lehetőség, hogy még többet dolgozhasson. „Ettől függet­lenül a földön túli élet továbbra is fontos számomra, hiszen ebben nőt­tem fel. Habár édesapám írogatott és festegetett is, a professzióját tekintve református lelkész volt. Ézt nem le­het csak úgy elfelejteni, pláne ha va­laki Kisgéresben vált gyermekből férfivá. Kisgéresben a gyülekezeti élet egyenlő volt a hétköznapi élettel. Ott nem voltak felekezeti különbsé­gek, gyakorlatilag mindenki refor­mátus volt. Mindenki egyaránt érint­ve volt, ha a templomról beszéltek. És ez azért is érdekes, mert az emberek társadalmi berendezkedését tekintve még a szocializmus alatt is sokkal jobban működött ez az egész, mint most, holott mindenki tudja, akkori­ban hogyan néztek az egyházra. Az omladozó templomi falak között sokkal jobb volt az egyházi hitélet, mint mostanság, amikor szinte min­den templom szép, tiszta és felújított állapotban díszeleg” - magyarázta a művész. Rögtönzött bemutató Nagy Enzoe Zoltán az elmúlt öt-hat évben olyan prezentációs festéshez is hozzáfogott, melyet feleségének és múzsájának, Abaházi Nagy Lívia operaénekesnek kíséretében az idő­sebbeknek mutatnak be Tisztelettel az idősökhöz (Úcta k starsím) címen. „Ez valójában egy rögtönzött festé­szeti bemutató, mellyel azt mutatom meg a nézőnek, hogyan kell például egy egyszerű motívumot lefesteni néhány perc leforgása alatt. Amíg Lí­via énekel, én festek, az emberek pe­dig ott vannak és figyelemmel követ­nek. Egy-másfél óra leforgása alatt három-négy képet készítek el, így mutatom be, hogy készül a kép. An­nak idején, amikor a szlovák iskolá­ban szlovákul, a magyarban magya­rul tanítottam a gyerekeket, feltalál­tam magam és magyarázat helyett in­kább elkezdtem bibliai történeteket rajzolni. Ennek köszönhetően nem voltak nyelvi akadályaink, senkit nem sértettem meg, mindenki jól érezte magát, és ráadásul mindenki felfogta a mondanivalómat. Ezért is mond­hatjuk azt, hogy ennek a prezentációs festészetnek is van egy afféle szak­rális jellege. Én mindig is azt mond­tam, hogy amikor kidobtak a papság­ból a képeim miatt, az is én voltam, azt a kezet is az Isten vezette. Itt nem le­het különbséget tenni semmi között” - zárta Nagy Enzoe Zoltán. fr fi ivar >1 ma f US Klafctt ti f< tartalmából: Kvíz - Játsszon velünk nemzeti ünnepünkön • A reformmozgalom elébe ment egy parasztfelkelésnek A19. század magyar mérlege FUfSzot március 15-én, hétfőn! Ä * m J íupcius idusa

Next

/
Thumbnails
Contents