Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-06 / 54. szám

Háziasított holokauszt 17. oldal 2021. március 6., szombat, 15. évfolyam, 10. szám Egy közép-európai mítoszromboló Közép-Európát nem lehet rezervátumból megérteni. Persze maga a fogalom - Közép-Európa - ideo­lógiai termék, amely­nek más-más jelentést tulajdonítanak nem­csak egy-egy állam­­alakulaton, hanem különféle társadalmi csoportokon belül is. Némi túlzással ál­líthatnánk, hogy minden közép-eu­rópai város min­den egyes kávéházának megvan a maga saját közép-európaiság-kon­­cepciója. Nem biztos, hogy 2021- ben ez a legfontosabb társadalmi téma ezekben az országokban, de volt egy korszak, amikor a közép­európaiság vizsgálatára valós igény mutatkozott. Ennek a korszaknak az egyik kiemelkedő krónikása volt Morvay Péter. Azért is válhatott azzá, mert el­utasította a rezervátumközpontú gondolkodást, és érdeklődéssel fordult a különböző országok, régi­ók, társadalmi csoportok, egyének elképzelései felé. Három ország közéleti viszonyait ismerte belülről, személyes tapasztalatainak és kiter­jedt kontaktushálójának köszönhe­tően. Három ország közéleti ellent­mondásai módszeres vizsgálatának szentelte bő két évtizedes újságírói pályafutását. Tudta, hogy ezek az ellentmondások nem számolhatók fel teljes egészében, de mindvégig makacsul hízott a józan érvek ere­jében. Morvay Péter egy éve, 2020 kora tavaszán halt meg váradanul, egy hirtelen rosszullétet követően. Az ezt megelőző hat évben a Denník N szlovák napilap munkatársa volt, és most kiadója, az N Press jelen­tene meg válogatott publicisztiká­jának gyűjteményét, A közép-euró­pai (Stredoeurópan) címmel. A köztesség krónikása A köztesség embere volt - Euró­pának ezt a bonyolult régióját (me­lyik nem az?) talán a legjobban egy kisebbségi közegből érkező ember értheti meg. Közép-Európa min­dig is sokszínű régió volt, ahol már akkor nyüzsögtek a kisebbségek, amikor ezt a fogalmat még senki nem ismerte. A kisebbségi sorstól elválaszthatadan komplexusokon már a Habsburg uralom évszázadai alatt is sokan túlléptek, hogy afféle regionális kozmopolitákká váljanak - aki a többségitől eltérő régióból küzdötte fel magát a „civilizált” kö­zegbe, annak sokkal jobb rálátása volt a térségben zajló folyamatokra, mint aki soha nem beszélte a vidék nyelvét. Ez a megállapítás érvényes maradt a huszadik század végén is - az egyes nemzeti társadalmak akkor sem voltak távolabb egymás­tól, amikor még nem választották el őket országhatárok. A Trianon utáni Csehszlovákiáról nemhiába mondták, hogy olyan, mint a Mo­narchia volt, csak kicsiben, hiszen ugyanúgy soknemzetiségű állam volt létrejötte pillanatától. A mo­dern Szlovákia társadalmi folyama­tait sem értheti meg az, aki figyel­men kívül hagyja az ország etnikai sokszínűségét. A rezervátumbeli gondolkodás viszont egyáltalán nem ritkaság még a legjobb helyeken sem - a specializálódás korában élünk, és sokszor hajlamosak vagyunk meg­feledkezni a tágabb kontextusról. Ezt a megfeledkezést pedig csak erősítik a nyelvi és kulturális aka­dályok. Morvay munkáiban min­dig azonos mintát követ: először elemzi a helyi jelenséget, majd azt szélesebb regionális és akár globális kontextusba ágyazva értelmezi. Három ország húsz éve Három országban élt, és ennek a huszonöt milliós blokknak a je­lenségeit ismerte a legbehatóbban. Prágában tanult, és pályája elején a csehszlovák külügyminisztérium­ban Magyarország-szakértőként dolgozott, majd cseh lapoknak írt a magyarországi közéletről. Mai szemmel is nagyon szórakoztatók azok az ezredforduló környékén született írásai, amelyekben a whis­kys rabló, a tiszai ciánmérgezés vagy a Balaton eliszaposodásának történetéről mesél az olvasóknak. Érdekes, hogy ezekben a korai írá­saiban mennyivel felszabadultabb, és habár a visszás közéleti állapotok kritikáját soha nem mulasztja el, sokkal pozitívabban látja a térség helyzetét, mint néhány évvel ké­sőbb. 2005 után keletkezett írásait már sokkal inkább az aggodalom és az egyre kíméledenebb kritika jellemzi. Miután elhagyta Prágát, Szege­den telepedett le, innen már a Sme napilap munkatársaként érkezett Pozsonyba. A Sme munkatársainak zömével együtt távozott a laptól 2014 végén, amikor a kétes hírű Penta csoport részesedést vásárolt a kiadóban. A távozókkal együtt részt vállalt a Denník N megala­pításában. A Denník N főszer­kesztőjének, Matús Kostolnynak a könyvhöz írt előszavából kiderül, hogy Morvay pillanatnyi habozás nélkül döntött úgy, hogy feladja biztos megélhetését, és belevág a lapalapításba. Haláláig a Denník N kommen­tátora maradt. A kötet utolsó meg­jelent cikkét is tartalmazza, amely röviddel halála előtt látott napvilá­got, és amelyben a közép-európai populista politikusok szemfény­vesztő praktikáit elemzi. Elkötelezett mítoszrombolás Morvay publicisztikáját legin­kább a szenvedélyes megérteni vá­gyás jellemzi, miközben pozíciója mindig a felülnézeti elemzőé ma­rad. Olvasóinak soha nem felejti el vázolni a másik fél nézőpontját - akkor sem, ha azzal nem ért egyet. Egyet nem értését pedig mindig tisztességgel megindokolja, és in­dokainak hátterében általában a li­berális demokráciák elkötelezett, de józan védelme áll. Cikkei soha nem stílusbravúrok, módszere sokkal inkább a gyakorlatiasság és a hűvös pontosság - ahogy életművében ha­ladunk előre, úgy válik hangja egy­re rezignáltabbá és ironikusabbá, nyilván nem fuggedenül a közélet alakulásától. Alapvető viszonyulási pontjait azonban mindvégig kö­vetkezetesen megtartja - elutasítja a korrupt tekintélyuralmi rend­szereket, a történelemhamisítást és az öncélú mítoszépítést. Legfőbb célkitűzésének a közép-európai tár­sadalmi mítoszok kíméletlen rom­bolását tekinthetjük. A publicisztika gyorsan avuló műfaj, ám Morvay cikkeit olvas­va az az érzésünk támad, hogy a tizenöt évvel ezelőtt írt szövegei teljességgel megállják a helyüket ma is. Trianon szlovák és magyar értelmezésének különbözőségei­ben, Esterházy János megítélésének kérdésében vagy a kettős állampol­gárságról szóló vitában azóta sem jutottunk előbbre, és Morvay egyes érvei ma is abszolút megfontolan­­dók és aktuálisak. És gyakorlatilag változadanul érvényes, amit a szlo­vákiai magyar pártok problémái­ról egyedülálló éleslátással éveken keresztül bizonygatott: hogy saját kicsi maffiaállamaikat építették ki Dél-Szlovákiában. Ezt más nem írta meg ennyire egyértelműen és határozottan. A mítoszrombolás persze nem fajdalommentes műfej. Kostolny írja az előszavában, Morvay nagy fájdalma volt, hogy a szlovákiai ma­gyarok nem képesek ádépni a saját árnyékukat, és a sajátjaiknak elné­zik azt, amit a szlovákoknak nem néznek el. Morvay ezt nem bírta megérteni. Saját tapasztalatból tud­ta ugyanis, hogy egyeben szűkös rezervátumból nem lehet érvényes tudásra szert tenni a világról. A közéleti tolmács A maga természetességével ír­ta meg véleményét a szlovákiai magyar közéletről és a magyar­szlovák kapcsolatok ellentmon­dásosságáról. Kimondta, a szlová­koknak be kellene látniuk, hogy a trianoni határok igazságtalanok, a magyaroknak viszont azt, hogy a szlovákoknak joguk volt egy saját államra. Az Elet és Irodalomban magyarul megjelent cikkeiben kifejtette, hogy a magyarok még mindig jelentős kultúrfölénnyel néznek a környező népekre, és a szlovákok épp emiatt érzik sértő­nek a Felvidék kifejezés használa­tát - mert azzal mintha Szlovákia létét vonnák kétségbe. Talán ke­vésbé hangoztatta a szlovákok felé, hogy a Felvidék kifejezést Magyar­­országon legtöbbször nem sértő céllal vagy tudatos kultúrfölény­­ből használják, egyszerűen csak megszokásból, de azt épp eleget magyarázta a szlovák olvasóknak, hogy a határrevízió marginális gondolat a mai Magyarországon, amire kár túl sok energiát pocsé­kolni. A magyarok felé pedig fá­radhatatlanul hangsúlyozta, miért eleven a szlovákokban a határmó­dosítástól való félelem. Szinte a le­hetetlennel próbálkozott, amikor ezeket a sokszor összebékíthetetlen ellentéteket próbálta értelmezni és józan mederbe terelni. A jutalma ezért általában nem fáradozásai­nak méltó elismerése volt, hanem a megbélyegzés. A köztesség embere volt - és az is maradt. A szlovákiai magyarok egy része egyenes és következete­sen képviselt kritikai nézeteivel nem vitatkozott, inkább en bloc elutasították őt, és kizárták volna a nemzetből. Nem voltak hálásak érte, amiért a közösség diagnózisá­nak a feltárásán dolgozott, inkább elzárkóztak tőle és megvetették. És mérhetedenül dühítette őket, hogy elemzései, véleménye és meglátásai ettől még megkerül­­hetedenek maradtak, mert három ország legkomolyabb sajtótermé­kei látták őket szívesen évtizede­ken keresztül. Sem érdekek, sem félelem Amikor Morvay egyes kérdé­sekben a szlovákok és a magyarok igazságát is elismerte, ezt nem egy felszínes vagy kényszerű egytészt­­másrészt logika alapján művelte, hanem mert világos érveket tudott felsorakoztatni a magyarázatok mellett. Amikor kell, a szlovákok­kal szemben a védelmébe veszi Esterházy Jánost - a történelmi té­nyek alapján, vagy a rozsnyói Kos­­suth-szoborral kapcsolatban leplezi le a szlovák sajtó ma­gyarellenes blődségeit. Ugyanezt a mércét alkalmazza viszont például a szlovákiai magyarokra, amikor a 2014-es, családról szó­ló, kisebbségellenes in­díttatású népszavazásról írva felrója nekik, hogy kiállnak egy kisebbség­ellenes kezdeményezés mellett. Keménysége he­lyenként túlzónak tűn­hetett - a recenzens is nemegyszer fanyalogva olvasta egyes írásait, példá­ul amikor a szlovákiai ma­­' gyarok közönyét és számító | kicsinyességét ostorozta. Morvay belecsúszott téve­désekbe - például amikor ; 2016-ban arról írt, a szlová­kiai magyarokat nem érdekli a Bastemák-ügy, amely a har­madik Smer-kormány egyik első nagy korrupciós botránya volt. A későbbi események megcáfolták ezt a meglátását, hiszen a szavazók mindkét magyar pártot elutasították. Voltak provokatív meglátásai, amelyek vitára késztettek - de ez nem menti fel azokat, akik csípőből elutasították őt. A legnagyobb szenvedéllyel arról írt, amikor szándékos hü­­lyítést látott maga körül - erre jó példa a pozsonyi Bibliotéka könyvvásárról írt cikke, amely­ben az áltudományokat kritizálja, és azon értedenkedik, az állam hogyan támogathat egy giccstől hemzsegő zsibvásárt. Pozitív lel­kesedést pedig az váltott ki belőle, amikor a hatalommal szembeni szuverén kiállásról mesélhetett - ahogy Esterházy Péterről szóló cik­kében tette. Róla írja, hogy sem a kommunistáknak, sem a naciona­listáknak nem sikerült őt megvá­sárolniuk vagy megfélemlíteniük, ami ebben a régióban már önma­gában elismerést érdemel. Morvay Péterre ugyanígy igaz, hogy a tollát egészen biztosan nem anyagi érdek és nem is a félelem vezette. Szalay Zoltán A szerző az Új Szó korábbi főszer­kesztője, a Denník N munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents