Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-05 / 53. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. március 5.1 www.ujszo.com Megfigyelés alatt az AfD német parlamenti párt Az AfD korábban a menekültek, most a járványvédekezés ellen ágál (TASR/AP) Magyar kórházak: ezrek távozóban Budapest. Március 1-jével a magyar egészségügyi dolgozók 96,3%-a, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest kevesebben, alig 4000-en döntöttek. Ennek oka, hogy még az orvosok közül se jár mindenki olyan jól a béremeléssel, a szakápolók relatív helyzete pedig tovább romlik az orvosokhoz képest, ráadásul az új törvény értelmében elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Történik mindez olyan időszakban, amikor a magyar fertőzöttségi mutatók drámaian alakulnak. Például a Covid-osztályok bővítése miatt olyan nagy a fővárosi és a Pest megyei kórházak belgyógyászatainak leterheltsége, hogy az országos tiszti főorvos felfüggesztette a területi ellátási kötelezettséget, tehát a mentősöknek oda kell vinniük a beteget, ahol éppen van hely. (Tx, Npsz, ú) Az alaptörvénnyel ellentétes szélsőjobboldali törekvések gyanúja miatt megfigyelés alá vette a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) az Alternatíva Németországnak (AfD) pártot, a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki erejét. Berlin. A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) közölte, hogy nem hozhat nyilvánosságra információkat az ügyről, mert egy bírósági döntés hírzárlatra kötelezi. Tino Chrupalla, az AfD társelnöke a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva botrányosnak nevezte az alkotmányvédelem tevékenységét, és úgy vélte, hogy a szolgálat kiszivárogtatott információkat a sajtónak. Különösen botrányos az időzítés, hiszen alig két hét múlva tartományi választásokat tartanak - mondta a politikus, utalva arra, hogy március 14- én helyi törvényhozási (Landtag) választás lesz Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban. Közölte: pártját hivatalosan nem értesítették arról, hogy az alkotmányvédelmi szempontból gyanús esetek (Verdachtsfall) közé sorolták. Az alkotmányvédelmi szempontból gyanús besorolás azzal jár, hogy titkosszolgálati eszközökkel tanulmányozhatják az AfD szövetségi szervezetének és tartományi szervezeteinek tevékenységét, vagyis például beépített emberek révén megfigyelhetik a tagokat és a tisztségviselőket, és lehallgathatják kommunikációjukat. Egy Bundestag-képviselettel rendelkező párt alkotmányvédelmi szempontból gyanús esetnek minősítése a második világháború utáni német történelemben példa nélküli fejlemény lenne. A BfV 2019 januárjában közölte, hogy a Németország szabad, demokratikus berendezkedése elleni esetleges törekvések feltárását célzó ellenőrzés alá vonják az AfD egészét, egyik platformját, az A szárny (Der Flügel) elnevezésű szerveződést pedig rögtön a gyanús esetek közé sorolják. Az AfD-t 2013-ban alapították. Tevékenységének első szakaszában mindenekelőtt az euróövezeti pénzügyi és államadósság-válság kezelésének bírálatára összpontosított, majd 2015-től a szövetségi kormány menekültügyi politikájának éles elutasítására, újabban pedig a koronavírusjárvány elleni védekezés kritikájára. Az AfD a legutóbbi, 2017-es Bundestag-választáson a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg. Országos választói támogatottsága a legutóbbi mérések szerint 7 és 11 százalék között van. (MTI) EP: a Fidesz még keresi RÖVIDEN Terrorgyanús svód kóses támadás Stockholm. A svéd rendőrség házkutatást tartott szerda éjjel egy lakásban azzal a terrorgyanús bűnüggyel kapcsolatban, amelyben egy 25-30 év közötti férfi késsel megsebesített szerdán hét embert Vetlanda kisvárosban. A megtámadottak közül 3 életveszélyes, további 2 pedig súlyos állapotban van kórházban. A támadót a rendőrség a combján meglőtte, őrizetbe vette és kórházba szállította—már korábbról is ismert volt kisebb bűncselekmények miatt. A rendőrség tegnap közölte: mégsem látnak terrorista indítékot az ámokfutás mögött. (MTI) Izrael tiltakozik a hágai döntós miatt Jeruzsálem. Izraelben elítélték és antiszemita indíttatásúnak bélyegezték, a palesztinok, beleértve a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamászt, viszont üdvözölték a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által indított vizsgálatot a palesztin területeken elkövetett háborús bűncselekmények ügyében. „Megtámadták Izraelt. Az elfogult hágai bíróság olyan döntést hozott, mely az antiszemitizmus és a képmutatás sűrítménye”mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök. (MTI) Hasogdzsi-ügy: nem kell a CIA aktája Ankere. A Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018. őszi meggyilkolásának ügyében eljáró isztambuli bíróság úgy döntött, nem teszi hozzá a Törökországban zajló per aktájához az amerikai hírszerzés egy hete közzétett jelentését. A lépést Hasogdzsi menyasszonya, Hatice Cengiz kérelmezte a mostani tárgyaláson, de a törvényszék visszautasította azt, mondván, a CIA-jelentés nem járul hozzá az ügy előremeneteléhez. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Budapest. A Fidesz azt mondja, még nincs döntés arról, melyik pártcsaládba lépnek át, miután szerdán bejelentették: az alapszabály módosítása miatt kilépnek az Európai Parlament európai néppárti (ÉPP) frakciójából. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt (ÉPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a korona vírus-járvány elleni védekezés helyett a „legsikeresebb EPP- tagpárt eltávolítását szervezte, és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyait”. „Jó, hogy végre nem tartozunk olyan frakcióhoz, amit egy ilyen ember vezet” - olvasható a Facebook-bejegyzésében. „Az ÉPP kisded hatalmi játékokban leli örömét a brüsszeli bürokraták buborékj ában” - tette hozzá Orbán Viktor. A fideszes képviselők függetlenként folytatják a munkájukat az Eu-Összesen 38 tüntető vesztette életét és többen megsebesültek szerdán a biztonsági erőkkel országszerte zajló összecsapásokban Mianmarban - közölte Christine Schraner Burgener, az ENSZ mianmari különmegbízottja. Rangun/New York. Az ENSZ megbízottja szerint a szerdai volt a legvéresebb nap a katonai hatalomátvétel óta. Hangsúlyozta, hogy kapcsolatban áll a mianmari politikai élet szereplőivel, így a katonai vezetéssel is. A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet korábban még azt közölte, hogy a nap folyamán 18 tüntetőt öltek meg a biztonsági szolgálatok Mianmar-szerte. Ezt megelőzően vasárnap legalább húszán haltak meg a biztonsági erők tüntetőkkel szembeni intézkedései során. A február eleji puccs óta több rópai Parlamentben - nyilatkozta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője. A politikus úgy fogalmazott, nem ma és nem is holnap fog eldőlni, melyik politikai csoporthoz csatlakoznak a magyar kormánypárt képviselői, miután szerdán kiléptek az Európai Néppárt frakciójából. Csábít a lengyel PiS Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoport, amelynek a lengyel kormánypárt Jog és Igazságosság (PiS) is a tagja, a Fidesz és a Néppárt hosszúra nyúló szakítása során egyértelművé tette: tárt karokkal várják a magyar képviselőket. A Fidesz- és a PiS-kormányok barátságán túl gyakorlati okai is vannak a nagy fogadókészségnek: a brexittel és a brit konzervatív képviselők távozásával 61 fősre apadt politikai csoport befolyásán nagyot lendítene a 12 fos magyar delegáció. A Fidesznek is megérné a csatlakozás, ugyanis a 27 fos lengyel delegáció után a magyar lenne a képviselőcsoport második legnagyobb pártja. Am mint ötven halálos áldozata volt a rendvédelmi erők és tüntetők összecsapásainak. az ECR-ben vannak olyan kis, egy-két képviselőből álló tagpártok, amelyek kifejezetten tartanak a Fidesz és a PiS dominanciájától, és a kilépésre is készek, ha a Fidesz megérkezik. Az Euractiv brüsszeli hírportálhoz viszont kiszivárgott egy olyan levél, amelyet Orbán a múlt héten küldött az Olasz Testvérek párt vezetőjének, Giorgia Meloninak, aki egyben az ECR elnöke is. A levélben a magyar miniszterelnök szorosabb együttműködést ajánlott az olasz pártnak. Szélsőjobbos lehetőség Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután a Fidesz képviselői kiléptek a néppárti frakcióból. A két politikus telefonon is egyeztetett. Mindez azért fontos, mert a fideszesek akár a jelenleg 76 fos szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoporthoz is csatlakozhatnak. Itt Salviniék mellett a francia Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, az Alternatíva Németországnak, a holland Országszerte folytatódtak a katonaijunta elleni tiltakozások a brutális rendőrségi fellépés ellenére. Az a helyét Geert Wilders Szabadságpártja és az Osztrák Szabadságpárt képviselőivel kellene dolgozniuk. Ebben a felállás; ban viszont a Fidesz a harmadik legnagyobb párt lenne, a 28 fos olasz és i 23 fős francia delegáció mögött. Lebegtetett Néppárt Harmadik lehetőségként az is szóba jöhet, hogy a Fidesz vezetésével I egy teljesen új európai parlamenti : képviselőcsoport jönne létre, ahova az ECR-ből, az ID-ből és esetleg az Európai Néppártból is érkeznének : olyan pártok, amelyek szimpatizálnak a magyar kormánypárt politikafelfogásával. Ugyanakkor úgy tűnik, ; a Fidesz még nem látja teljesen véglegesnek a szakítást a Néppárttal. Egyrészt csak az EP-s képviselőcso: portból léptek ki, az európai emyő; szervezetnek - ha két éve felfüg; gesztve is, de—továbbra is tagjai maradtak. Novák Katalin, a Fidesz kül; kápcsolatokért felelős alelnöke úgy ; fogalmazott: „A Néppártból való távozás még a jövő zenéje, ez a döntés még csak a frakcióból való kilépés: ről szolt.” (MTI, Eurolog., Klubr.) ország legnépesebb városában, Rangunban is megmozdulások zajlottak: a hatóságok könnygázt, gumilövedékeket és villanógránátokat vetettek be a tömeg feloszlatására. Mianmarban legalább 34 újságírót fogtak el február 1. óta, közülük 19- en még mindig őrizetben vannak - tájékoztatott a politikai foglyok helyzetét figyelő civil szervezetek egyike. Mianmarban egy hónapja szabadultak el az indulatok azt követően, hogy a hadsereg február 1- jén magához ragadta a hatalmat, és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, a belpolitikai tevékenységéért Nobel-békedíjas Aung Szán Szú Kjít, valamint pártja, aNemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét. A katonaság azt állítja, hogy a tavalyi választáson az NLD csalással nyert. A hadsereg puccsa megakasztotta a közel 50 éves katonai uralmat követő demokratikus reformokat. (MTI) 50 feletti a mianmari tiltakozások halottainak száma A katonai junta egyre durvábban támadja a tüntetőket (tasr/ap)