Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-26 / 47. szám

www.ujszo.com I 2021.február26. KÖZÉLET Tarol a madárinfluenza: egyre drágul a tojás Jelenleg egy tízdarabos csomagolás ára átlagosan 1,47 euró (TASR-feivétei) MOLNÁR IVÁN Pozsony. Húsvótig ugyan még öt hetünk van hátra, az ünnepkör egyik legismertebb szimbólumához, a tojáshoz azonban már most is drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyenkor, ós az elkövetkező hetekben az árak további növekedésére kell felkészülnünk. A koronavírus-járvány miatt a média nagy része ugyan nem fog­lalkozik vele, ettől azonban még tény, hogy Európa-szerte roham­tempóban terjed a madárinfluenza. „Ehhez hasonló járvány Európában legutóbb öt éve, 2016-ban volt, a gócpontok száma ezúttal ráadásul soha nem látott ütemben nő” - ál­lítja Monique Élőit, a párizsi székhelyű Állategészségügyi Vi­lágszervezet (OIE) vezérigazgató­ja. A legsúlyosabb helyzetről Len­gyelország számolt be. Északi szomszédunknál - amely az Euró­pai Unió legnagyobb baromfite­nyésztő országa - eddig már több mint 5 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza miatt. Hasonló a helyzet azonban több más európai országban is, ami a tojásárakra is rányomja a bélyegét. Tartós áremelés A drágulások Szlovákiát sem ke­rülik el. „A tojáshoz már most is nagyjából 6 százalékkal drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyen­kor. Jelenleg egy tízdarabos csoma­golásért átlagosan 1,47 eurót kémek az üzletekben” - mondta el lapunk­nak Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elem­zője, aki szerint a drágulás egyértelműen a madárinfluenza számlájára írható. „Az árak növeke­déséhez ezen kívül azonban hozzá­járult a koronavírus-járvány is, amely miatt megugrottak a termelők költségei. A két járvány összeadó­­dása miatt további drágulásra kell felkészülnünk. Az elkövetkező he­tekben az említett tízdarabos cso­magolású tojás ára az 1,55 eurót is meghaladhatja” - tette hozzá Buch­láková. Szerinte azonban a nagyobb üzletláncok idén is meglephetnek bennünket, hiszen ezek a húsvéti ünnepek előtt általában akciós ára­kon kínálják a tojást, vagyis akik ol­csóbban szeretnének hozzájutni, azoknak továbbra is érdemes lesz böngészniük az üzletláncok áruka­talógusait. „Egy évvel ezelőtt még az is gon­dot okozott, hogy a járvány kitörése után a lakosság megrohamozta az üzleteket, attól tartva, hogy a meg­szorítások miatt áruhiány alakulhat ki. Ez utóbbi ugyan nem vált valóra, az üzletek ugyan képesek voltak ru­galmasan reagálni a hirtelen megug­rott keresletre, épp a kereslet látvá­nyos növekedése miatt azonban nö­velhették az áraikat, vagyis a vásár­lók végül az önhibájukból voltak kénytelenek nagyobb összegeket hagyni az üzletekben” - mondta el Buchláková. Szerinte azonban a vá­sárlók tanultak a hibájukból, és idén már nem kell számítanunk hasonló helyzetre. Uniós körkép A rendkívül rossz járványhelyzet miatt a lakosság nagy része ugyan továbbra sem ruccanhat át a szom­szédos országok üzleteibe egy-egy kisebb-nagyobb bevásárlásra, aki azonban ezt megteheti, a tojással kapcsolatban számukra sem szol­gálhatunk jó hírekkel. A magyaror­szági Baromfi Termék Tanácsba tö­mörült tojástermelő vállalkozások szerint elkerülhetetlenné vált az árak emelése. A szabadfold.hu portál szerint Magyarországon a legkisebb méretű, 45-50 grammos tojás darab­ja 40 forint körüli, a nagyobbak 50- 60 forintért kaphatók. Persze az ár attól is függ, hogy a tojás ketreces, mélyalmos, szabadtéri, netán bio­termelésből származik-e, az utóbbi ára akár 70 forint fölé is mehet. Az előrejelzések szerint az áremelkedés a következő időszakban is folyta­tódhat. Hasonló a helyzet Lengyelor­szágban is. „A tojás nagykereske­delmi ára nálunk január végére nagyjából 18-20 százalékkal nőtt” - nyilatkozta Katarzyna Gawronska, a lengyel tojástermelők szakmai ka­marájának az igazgatója. A tojáshoz drágábban juthatnak hozzá azonban a legnagyobb uniós tagországokban, Franciaországban és Németország­­< ban élők is. A magyar Baromfi Ter­mék Tanács szerint a nagy kérdés, hogy a termelők hogyan bírják majd a költségek növekedését - sokan veszteségessé válhatnak, sőt tönkre is mehetnek. Ha ez bekövetkezik, a tojástermelés is tovább csökkenhet, még inkább erősítve a magas árakat. A többség nem fogta vissza a béreket ÖSSZEFOGLALÓ A közvélekedéssel ellentétben a szlovákiai cégek nagy része a koronavírus-járvány miatt tavaly nem csökkentette az alkalmazottak fizetését - legalábbis ez derül ki a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség legújabb felméréséből. Pozsony. „A szlovákiai munkál­tatók kétharmada tavaly a világjár­vány megjelenését követően sem módosított a béreken, az alkalma­zottak fizetését 2020 tavaszán csu­pán a cégek 8 százaléka csökkentet-Csak kevés munkáltató csökken­tette a béreket a járvány miatt (TASR-felvétel) te, a többségük azonban az év végé­re visszatért az eredeti színvonalra. Decemberben már csak az egy szá­zalékuk fizetett kevesebbet, mint a járvány kitörése előtt” - nyilatkozta lapunknak Miroslav Garaj, a Graf­ton Slovakia ügyvezető igazgatója. Idén a megkérdezett cégvezetők 10 százaléka tervez fizetéscsökkentést, 43 százalékuk nem számol semmi­lyen változással, 28 százalékuk pe­dig növelné a béreket. „A prémiu­mok esetében már fukarabbak vol­tak a munkáltatók, ezeket csaknem minden harmadik cég visszafogta, egy részük azonban idővel már eze­ket is újra fizeti” - mondta el Garaj. Szerinte a cégek leginkább az egyéb bónuszokon, leginkább a tanfolya­mokon spóroltak. Az én választásom Ez most itt az én ügyem, az én dolgom, az én választásom. Nem kell hozzá semmi más, csak én és az önmagam vállalása. Mert­hogy sokszor vállaltam már ezt-azt. Vállaltam stílust, vállaltam tettet, következményt, és bizony vállaltam sok-sok olyan dolgot is, amiben ma már nem vagyok annyira biztos. Változók, vál­toznak körülöttem a vélemények, a házak, a hírek, a teendők. Még az örök dolgok is változnak. Az örök dolgok hozzám való viszonyulásai is változnak. Jó hír viszont, hogy a hangom és a nyelvem valahogy nem. Nem kopik, sőt, egyre egyértelműbb. Tudom, hol és ki vagyok. Tudom, miért vagyok az, aki és még csak pénzbe sem kerül. Az identitás vállalása nem egy online rendelés, ahol belefuthatsz akciós termékekbe. Senki sem akar fontos dolgokat akciósán. A nyelvem, a hangom, a tudatom mégis jobban öltöztet. Minden évszakhoz illik. A nemzetiségem vállalása épp olyan egyértelmű, mint maga a tény, hogy ezzel én nem bántok senkit sem a környezetemben. Csupán azt teszem, ami ilyenkor európai és természetes. Laboda Róbert slammer, költő, tanár NÉP SZÁMLÁLÁS 2021 RÖVIDEN Rács mögött marad az aranytéglás Pozsony. Nem engedik ki az elő­zetes letartóztatásból Kajetán Kicurát, az Állami Tartalékalap volt igazgatóját. A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön semmissé nyilvánította a Specializált Bün­tetőbíróság (STS) korábbi dönté­sét, a terhelt szabadon bocsátási kérelmét tehát elutasította. A le­tartóztatást így nem váltja fel a pártfogó felügyelet. „Tiszteletben tartom a Szlovák Legfelsőbb Bí­róság mai döntését. Az okát nem ismerem, de el kell mondanom, hogy az STS vizsgálóbírójának határozata objektív és jogi szem­pontból is tökéletes volt, és még a legvadabb álmomban sem gon­doltam volna, hogy azt megtör­­; hetik, még a'jogi sorvadás'jelen­­; légi körülményei között sem” - i közölte Kicura ügyvédje, Rasti­­slav Palovic. A tartalékalap volt : igazgatóját kenőpénz elfogadá­sával és pénzmosás különösen : súlyos bűncselekményének el­­: követésével gyanúsítják. Tavaly áprilisban tartóztatták le, a laká­sán a rendőrség egy trezorban több aranytéglát talált. Kicurát március végén váltotta le az új kormány az Állami Tartalékalap éléről. Á döntést a világjárvány elleni küzdelemhez szükséges : egészségügyi segédeszközök be­szerzése során elkövetett hibák­kal indokolták, a gyanúsított el­­• utasította a vádakat. (TASR) HARC A VÍRUSSAL A pozsonyi egyetemi kórház Covid-osztályán egy nem invazív, úgyneve­zett high flow lélegeztetőgépre kapcsolt páciens állapotát ellenőrzi a szol­gálatot teljesítő nővér (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents