Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-20 / 42. szám

www.ujszo.com | 2021. február 20. KITEKINTŐ-HIRDETÉS 119 Sikeresen landolt a NASA Perseverance Mars-járója a vörös bolygón ÖSSZEFOGLALÓ Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance Mars­­járója közép-európai idő szerint csütörtök este. A Jet Propulsion Laboratoryban (JPL), a NASA bolygókutató inté­zetében található irányítóközpont­ba - ahonnan az interneten élőben közvetítették a landolást - közép­európai idő szerint csütörtökön nem sokkal 22 óra előtt érkezett meg a megerősítés, hogy a Perseverance sikeresen leszállt a vörös bolygóra. Nem sokkal később az első fekete­fehér felvételek is megérkeztek a Mars-járóról: az egyiken a rover ár­nyéka is látszik a bolygó kies fel­színén. A tavaly július 30-án útjára indí­tott Mars-járó egy kockázatos le­szállást követően a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars fel­színét, egy egykori tómederben. A NASA szakemberei által csak „a rettegés hét percének” nevezett leszállás során először a hatalmas ejtőernyő nyílt ki, majd levált a hő­pajzs, és a leszállóegység megkö­zelítette a leszállás tervezett helyét, közben radarokkal keresve a meg­felelő terepet a landoláshoz. Az utolsó mintegy 20 méteren végül egy úgynevezett égi daru eresztette A „rettegés hét perce" a NASA bolygókutató intézetének irányftóközpontjában (TASR/AP-felvétel) azt jelenti, hogy a jövőbeli misszi­ókat ki lehet bővíteni légi megfi­gyelésekkel. Ha minden jól megy, az Ingenuity lehet az első eszköz, amely idegen bolygón repül - on­nan száll föl és oda is száll le. A Mars-járóval a felszínre juttat­tak egy olyan kísérleti eszközt is, mely tiszta oxigént von ki a Mars légkörének szén-dioxidjából. Ez a jövőben felbecsülhetetlen értékű lehet a Marson az emberi élet tá­mogatása szempontjából, emellett hajtóanyagot szolgáltathat a raké­táknak a hazarepüléshez is. Alig több mint egy hét alatt ez a harmadik űreszköz, amely elérte a Marsot. Az Egyesült Arab Emírsé­gek első Mars-szondája február 9- én, a Tianven-1 kínai űrszonda pe­dig másnap állt pályára a vörös bolygó körül. (MTI) le a Mars-járót a felszínre. A Per­severance rádiójelei a Mars távol­sága miatt több mint 11 perc ké­séssel érkeztek be a kaliforniai irá­nyítóközpontba. Az egytonnás, nagyjából terep­járó méretű robot a tervek szerint egy teljes marsi évet - 687 földi na­pot - fog eltölteni a bolygón, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni. Ennek megfelelően választották ki a le­szállás helyszíneként az egykori tómedret, mivel a szakemberek szerint az ottani üledékes kőzetben lehet a legnagyobb esély arra, hogy megtalálják az élet nyomait. A Per­severance tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, ame­lyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve vissza is terveznek hozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg azo­kat. A Mars-járón az Ingenuity nevű kísérleti Mars-helikopter is a boly­góra érkezett, amely tesztrepülése­ket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 1,8 kilogramm súlyú drón túléli a hideg marsi éjszakákat, az Több városban nagy képernyős kivetítőkön élőben közvetítették a landolást. A felvétel Londonban készült. (TASR/AP-feivétei) KÖSZÖNTŐ Drága szüléink, TAKÁCS IMRE és TAKÁCS JULIANNA (Béla) MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk február 22-én édesapánkra, DÓSA BARNABÁSRA, halálának 21. évfordulóján, valamint március 10-én emlékezünk édesanyánkra, DÓSA IRENRE (Szentmihályfa), halálának 6. évfordulóján. Fiuk, Tibi, és menyük, Vali családjukkal DPR210121 2021. február 20-án ünnepük 50. házassági évfordu­lójukat. Aranylakodalmuk alkalmából hálás szívvel és szeretettel gratulálnak, jó egészséget és még hosz­­szú boldog, örömteli együtt töltött éveket kívánnak fiuk, Imi barátnőjével, Zsuzsával és lányuk, Helga barátjával, Gáborral DPR210120 MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékeztünk 5, február 19-én, halálának 9. évfordulóján fi TURCSEK FERENCRE (Nyárasd). Emlékét őrző szerető családja DPR210095 Fájó szívvel emlékezünk február 21-én halálának 10. évfordulóján id. LENGYEL ISTVÁNRA és február 20-án ifj. LENGYEL ISTVÁNRA, aki 4 hónapja hunyt el. Emléküket örökké őrző családjuk DPR210133 ADÁSVÉTEL Megrendelhetők ROS 308-as húshibrid naposcsibék és 21 hetes fiatal tojótyúkok (Fajta: Lohmann Brown Klasik, a tojótyúkok bajnoka!). AGROCENTRUM Nyárasd. Tel.: 031 5582 664. DPR201492 ♦ Vennék Aero Minor, Skoda 135GL és egyéb típusú régi Skoda autókat, 0944 057 520. DPR210117 ♦ AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR201468 ♦ Eladó árpavetőmag. Tel: 0905 738 654. DPR210049 VEGYES ♦ GROPO Slovakia s. r. o. prijme soférov na kontajnerovú prepravu. Základná mzda 739 €, hrubá mzda s prémiami 1000-1400 € podl’a vyko­­nu. Prihlásif sa mőzete osobne, te­­lefonicky: 0908 757 603, e-mailom: zbenko@gropo.sk DPR210042 Jósolok és szerencsétlenségben segítek, ANTONIO atya, 0904 228 728. DPR210085 Hirdessen SMS-ben az Új Szóban! MIT KELL TENNIE? Küldjön SMS-t a 6667-es számra a következő módon: INZ szóköz UJS szóköz a hirdetés szövege (ékezetek nélkül). A szöveg a fenti kulcsszavakat és a helyközöket is beszámítva nem lehet hosszabb 160 betűhelynél. Ha helyesen járt el, SMS-ben visszajelzőnk Önnek. Ellenkező esetben visszaküldjük a hibás SMS-t, melyet kijavítva újra elküldhet A szolgáltatás ára A díj az SMS-ben feladott hirdetés betűhelyének mennyiségétől függ: ► 50 és kevesebb 1,20 € ► 51-100 2,40 € ► 101-160 3,60 € (áfás árakat tüntettünk fel). A szolgáltatást a válasz SMS dijában számlázza ki a mobilszolgáltató.(T-Mobile, Orange és az 02 ügyfelek számára is egységes) Az SMS-hirdetést a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban keresse. Egy hétig elérhető az ujszo.com/botze oldalon is. Általános üzleti fettételek: • A héttön 17 ófáig helyesen feladott hirdetések a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban jelennek meg. • A hirdetések 1 hétig elérhetők lesznek az ujszD.axri/borze oldalon is. • A szerkesztőség jogot formál a közefköfcsöt sértő, illetve a reklámtörvénnyel ellentétben álló hirdetések visszatartására. Ez a jeligés, illetve a hirdető telefbnszámát nem tartalmazó hirdetésekre is vonatkozik. • A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat Bővebb információért látogasson el a https://ujsz0.CDm/9dpr weboldalra.

Next

/
Thumbnails
Contents