Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-20 / 42. szám

201 SPORT 2021. február 20. | www.ujszo.com Spurs-siker a Puskásban, botrányok Prágában Medvegyev könnyed győzelme az elődöntőben Medvegyev karrierje első AusOpen döntőjére készülhet (Fotó tasr/ap) A Manchester United és a Tot­tenham is sima győzelmet aratott a legjobb 32 között a labdarúgó Európa-ligában, így fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezheti magát. Az Arsenal és az AC Milan tovább­jutása azonban még távolról sem biztos. A csütörtöki játéknapon nyil­vánvalóvá vált, hogy az angol csa­patok nagyon is komolyan veszik az Európa-ligát: Öle Gunnar Solskjaer Manchester Unitedje és Jósé Mou­­rinho Tottenhamje is csak legfel­jebb egy-két helyen változott a szo­kásos, legerősebb felálláshoz ké­pest. A Vörös Ördögök nem igazán izzadtak meg az egyébként jó sze­zont futó Real Sociedad otthoná­ban és Bruno Fernandes vezérleté­vel 4:0-ra győztek. Érdekesség, hogy a Manchester United nyolc találkozó után tudott ismét spanyol csapat felett diadalmaskodni a nemzetközi porondon. A Tottenham gyorsan lerendezte a „hazai” pályán játszó osztrák Wolfsberget a Puskás Arénában, miután a félidőben már 3:0-ra ve­zetett, és végül 4:1-re győzött. ,A negatív érzések miatt, amiket a Premier Leauge-ben és az FA- kupában elszenvedett vereségek okoztak, ez egy nagyon fontos győ­zelem számunkra” - fogalmazott Jósé Mourinho a győzelem kap­csán. Az Arsenalnak és a Leicester Citynek ellenben még gondjai le­hetnek a visszavágón, miután ide­genben csak döntetleneztek a Ben­­fica (1:1), illetve a Slavia Praha (0:0) ellen. A nap kihagyott ziccere kétségkívül Aubameyang nevéhez fűződik: még 0:0-s állásnál az Ar­senal támadója hat méterről, ajtó­ablak helyzeteben gurított a kapu mellé. A Slavia Praha-Leicester City mérkőzésen nem született gól, vi­szont a párharc már a körítés miatt is különösen érdekes volt: egyrészt a mérkőzést felvezető videójukban a csehek a Leicester City akadémi­ájának színvonalát kritizálták, va­lamint Kasper Schmeichel kapust is elővették az állítólagos túlsúlya miatt. A Slavia ugyan bocsánatot kért az elhangzottakért, de a prágai klub a mérkőzés után is éles kriti­kával nézett szembe, mégpedig a találkozón részt vevő túl sok VJP- vendég miatt. Ott volt köztük Ro­man Prymula volt egészségügyi miniszter is, akit ezért Andrej Babis miniszterelnök azonnali hatállyal felmentett tanácsadói szolgálatá­ból. A legnagyobb csütörtöki megle­petést a Lobotkával felálló Napoli szolgáltatta, amely sima, 2:0-s ve­reséget szenvedett Granadában, de az Ibrahimovicsot pihentető AC Milan belgrádi botlátásával (2:2) is csak kevesen számoltak. Fordulatos mérkőzésekben sem volt hiány: a Hoffenheim kétgólos előnyt szórakozott el a Molde ott­honában és végül be kellett érnie a 3:3-as döntetlennel, míg a Lever­kusen 3:0-ról 3:3-ra jött vissza a Young Boys ellen, de a 89. percben újabb gólt kapott, és így hátrányból várja a visszavágót. (iz.TASR) A negyedik kiemelt Danyiil Medvegyev a vártnál könnyebben, 6:4,6:2,7:5-re legyőzte a görög Sztáfánosz Cicipászt az Australian Open tenisztorna férfi elődöntőjében. A női párost az Eilse Mertens-Arina Szabalenka duó nyerte. Cicipasz óriási küzdelemben, 2 szettes hátrányból felállva, több mint 4 órás meccsen gyűrte le a második kiemelt Rafael Nadalt a negyeddön­tőben. Az orosz Medvegyev azonban alig két óra alatt múlta fölül honfitár­sát, Andrej Rubljovot, ez alapján ő várta az esélyesként az elődöntőt. A mérkőzés ennek megfelelően alakult, a görög csak az első pár játékban tu­dott méltó ellenfele lenni Medve­­gyevnek, aztán egyre fáradtabban mozgott a pályán. Medvegyev 2:2-nél brékelt, majd 6:4-re behúzta a játsz­mát. A folytatásban az orosz játékos változatlanul jobban teniszezett, mint Cicipasz, akinek az adogatását két­szer is elvette, így a második szettet 6:2-re hozta. A harmadik játszmában Medvegyev 3:2-es vezetésénél a kö­zönség által buzdított Cicipasz elvet­te az orosz játékos adogatását, majd hozta a sajátját, így 4:3-ra fordított. Medvegyev a következő játékban azonban egyenlített, 5:5-nél pedig brékelt, majd hozta a saját adogatá­sát, így 2 óra 11 perc alatt nyert. „Nem volt könnyű dolgom, Cicipasz Nadal ellen is kétszettes hátrányból állt fel. Kicsit megijedtem a lehetőségtől, mégiscsak egy GS-elődöntőről be­szélünk. Ilyenkor próbálok nyerőket ütni, fontos volt, hogy nagyokat szer­váljak. Örülök, hogy le tudtam győz­ni az idegességem és három szettben be tudtam fejezni a meccset” - nyi­latkozta a találkozó után Medvegyev. Az orosz karrierje során először ju­tott be az Australian Open döntőjébe, ahol az ellenfele a világelső Novak Djokovics lesz. A szerb kilencedszer jutott az AusOpen fináléjába, és a pá­lyafutása 18. GS-győzelmére hajt a vasárnapi döntőben. A női párosban a belga Elise Mer­tens és a fehérorosz Arina Szabalen­ka diadalmaskodott, akik 6:2, 6:3-ra győzték le a cseh Barbora Krejcíková-Katerina Siniaková pá­rost. „Azt hiszem, az elődöntőben sokkal jobban játszottunk. Ma nem voltunk azon a szinten, amit vártam, de keményen próbálkoztunk. Együtt nem fogunk több GS-en indulni idén. Szeretnék jobban az egyénire kon­centrálni, így kevesebbet játszom majd párosban. Szeretnék spórolni az energiámmal” - mondta a döntő után az egyéni világranglistán 7. helyén álló Szabalenka. (MTI, mgy) SPORT A TV-BEN Szombat 9.20 - EUROSPORT 1: Australian Open tenisztorna, női döntő 9.50 és 13.20 - EUROSPORT 1 és 2, ÖT SPORT, STV 2: Alpesisí-vb, női műlesiklás, Cortina d'Ampezzo 11.45 - EUROSPORT 2, CT SPORT, STV 2: Sílövő-vb, női vál­tó, Pokljuka 13.00 - NOVA SPORT 2: St. Étienne-Reims Ligue 1-focimeccs 13.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Osnabrück-Heidenheim német má­sodosztályú focimeccs 13.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Paderbom-Sandhausen német má­sodosztályú focimeccs 13.25 - PREMIER SPORT: Southampton-Chelsea angol bajnoki focimeccs 14.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Elche-Eibar LaLiga- focimeccs 14.00 - SPORT 2 (cseh): Braila- Krasznodar női kézilabda EL-meccs 14.15 - EUROSPORT 2: Kerékpár, Tour of Alpes 14.30 - M4 SPORT+: ZTE-Újpest magyar bajnoki focimeccs 14.45 - M4 SPORT: Magyarország- Szerbia vízilabda felkészülési meccs 14.50 - EUROSPORT 1, ŐT SPORT: Sílövő-vb, férfi váltó 15.00 - STV 1: Nitra-Tmava foci Fortuna Liga-meccs 15.15 —SPORT 1 (cseh): Frölunda- Rögle svéd bajnoki hokimeccs 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Frankfurt-Bayem München német bajnoki focimeccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Mönchengladbach-Mainz német bajnoki focimeccs 15.55 - PREMIER SPORT: Bumley-West Bromwich Albion angol bajnoki labdarúgó mérkőzés 15.55 - NOVA SPORT 1: Leicester- Wasps angol bajnoki rögbimeccs 16.00 - SPORT 2 (cseh): Siófok- Fleury női kézilabda EL-meccs 16.00 - ARENA SPORT 1: Bristol City-Bamsley angol másodosztályú focimeccs 16.10 - DIGISPORT 3 (szlovák): Atlético Madrid-Levante spanyol bajnoki focimeccs 16.20 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Welsh Open 16.45 - M4 SPORT+: Eger- Dunaújváros női magyar bajnoki ví­zilabdameccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Nantes- Marseiile francia bajnoki focimeccs 17.00 - M4 SPORT: Fehérvár- Diósgyőr magyar bajnoki focimeccs 18.00 - SPORT 1 (cseh): Fäijestad- HV71 svéd bajnoki hokimeccs 18.00 - SPORT 2 (cseh): Povazská Bystrica-Zubri férfikézilabda Európa-kupa-meccs 18.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Genoa-Verona Serie A-focimeccs 18.30 - CT SPORT: Csehország- Litvánia férfikosárlabda Eb-selejtező 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Schalke-Dortmund német bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Valencia-Celta Vigo spanyol bajno­ki focimeccs 18.30 - M4 SPORT+: Vasas- Titánok magyar bajnoki hokimeccs 18.30 - PREMIER SPORT: Liverpool-Everton angol bajnoki fo­cimeccs 19.30 - M4 SPORT: FTC-Honvéd magyar bajnoki focimeccs 19.45 - SPORT 2 (cseh): Vác- Zvenyigorod női kézilabda EL-meccs 19.45 - ORANGE SPORT 2: Davos-Zug svájci bajnoki hoki­meccs 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák): Sassuolo-Bologna olasz bajnoki fo­cimeccs 21.00 - PREMIER SPORT: Ful­­ham-Sheffield United angol bajnoki frtpimp'ppc 21.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Valladolid-Real Madrid spanyol bajnoki focimeccs 21.05 - NOVA SPORT 1: Colorado-Vegas NHL-hokimeccs 23.05 - NOVA SPORT 2: New York-San Antonio kosárlabda NBA- meccs 1.05 (vasárnap)-NOVA SPORT 1: Montreal-Toronto NHL-hokimeccs 2.00 (vasárnap) - PREMIER SPORT: Küzdősport, UFC Fight Night 4.05 (vasárnap) -NOVA SPORT 1: Edmonton-Calgary NHL-hokimeccs Vasárnap 5.00 és 9.20 - EUROSPORT 1: Australian Open tenisztorna, vegyes páros és férfi döntő 9.50 és 13.30 - EUROSPORT 1 és 2, ŐT SPORT, STV 2: Alpesisí-vb, férfi műlesiklás, Cortina d'Ampezzo 12.15-ARENA SPORT 1: Twente- Feyenoord holland bajnoki foci­meccs 12.20 - EUROSPORT 2, ŐT SPORT, STV 2: Sílövő-vb, női tö­megrajtos, Pokljuka 12.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Parma-Udinese Serie A-focimeccs 13.00 - NOVA SPORT 2: Montpellier-Rennes francia bajnoki focimeccs 13.00 - PREMIER SPORT: West Ham-Tottenham angol bajnoki foci­meccs 13.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Augsburg-Leverkusen német bajno­ki focimeccs 13.30 - NOVA SPORT 1: Berlin-Löwen német bajnoki kézilabda­­meccs 13.55 - DIGISPORT 3 (szlovák): Barcelona-Cádiz spanyol bajnoki focimeccs 14.00- SPORT 1 (cseh): Ikast-Paris 92 női kézilabda EL-meccs 14.00- SPORT 2 (cseh): Gaziantep- Antalyaspor török bajnoki focimeccs 14.30 - M4 SPORT: Budafok- Puskás Akadémia magyar bajnoki focimeccs 14.30-EUROSPORT2: Kerékpár, Tour of Alpes 14.50 - EUROSPORT 1, ŐT SPORT: Sílövő-vb, férfi tömegraj­tos, Pokljuka 15.00 - NOVA SPORT 2: Lens- Dijon francia bajnoki focimeccs 15.00 - PREMIER SPORT: Aston Villa-Leicester angol bajnoki foci­meccs 15.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): AC Milan-Intemazionale olasz baj­noki focimeccs 15.00 - M4 SPORT+, ORANGE SPORT: DAC-Zilina foci Fortuna Liga-meccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Hertha-RB Leipzig német bajnoki focimeccs 15.55 - NOVA SPORT 1: Kiel- Magdeburg német bajnoki kézilab­nülTlPf'f'9 16.00 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Welsh Open 16.00 - SPORT 1 (cseh): Vardar- Elverum férfikézilabda BL-meccs 16.00 - ARENA SPORT 2: Young Boys-Servette svájci bajnoki foci­­meccs 16.10 - DIGISPORT 3 (szlovák): Real Sociedad-Alavés spanyol baj­noki focimeccs 16.15 - STV 2: Slovan-Poprad jég­korong Tipos Extraliga-meccs 16.30 - M4 SPORT: Haladás-Kecskemét magyar bajnoki fütsal­­meccs 16.45 - M4 SPORT+: Paks- Kisvárda magyar bajnoki focimeccs 16.45 - ARENA SPORT 1: PSV­­Vitesse holland bajnoki focimeccs 17.00 - SPORT 2 (cseh): Fener­­bahce-Göztepe török bajnoki foci­­meccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Lorient- Lille francia bajnoki focimeccs 17.30 - PREMIER SPORT: Arsenal-Manchester City angol baj­noki focimeccs 17.40 - ŐT SPORT: Olomouc- Mladá Boleslav cseh bajnoki hoki­­meccs 18.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Atalanta-Napoli Serie A-focimeccs 18.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Hoffenheim-Werder Bremen német bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Huesca-Granada spanyol bajnoki focimeccs 18.45-M4 SPORT: Magyarország- Ausztria férfikosárlabda Eb-selejtező 19.30 - M4 SPORT+: Vasas- Budaörs magyar másodosztályú fo­cimeccs 20.00 - PREMIER SPORT: Man­chester United-Newcastle angol baj­noki focimeccs 20.00 - ARENA SPORT 1: Ajax- Rotterdam holland bajnoki foci­­meccs 21.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Bilbao-Villarreal spanyol bajnoki focimeccs 21.05 - NOVA SPORT 1: Boston- Philadelphia jégkorong NHL-meccs 21.35 - NOVA SPORT 2: New Orleans-Boston kosárlabda NBA-mppppQ 1.05 (hétfő) - NOVA SPORT 1: Washington-New York Rangers jégkorong NHL-meccs

Next

/
Thumbnails
Contents