Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)

2021-01-14 / 10. szám

4 RÉGIÓ 2021. január 14. I www.ujszo.com Fiatalítani szeretnének a horgászok TORNYAI BIANKA Nemcsak a horgászat felügye­lete a feladata a helyi horgász­­szövetség tagjainak, hanem a halastavak környékének rendben tartásét is önkéntes alapon végzik. Hogy miért csinálják, azt ők maguk mesélték el. FARKASD Farkasd polgármestere, Restár Já­nos többször említette, mekkora se­gítséget jelent a település számára a helyi horgászszövetség tagjainak ön­kéntes munkája. Rendben tartják az öreg Vág, vagyis a Vág holtágának több mint három kilométeres szaka­szát a komptól a Farkasd-Negyed kereszteződésig a falu központjában. Berec Gézával, a szervezet elnökével és Anda Tibor titkárral beszélgettünk a tevékenységükről, feladatokról, cé­lokról. Több évtizede működnek A helyi horgászszövetség minden év decemberében kapja meg a hor­gászengedélyeket a zsolnai székhelyű országos horgászszövetségtől. Idén úgy döntöttek, csak januárban kezdik el azok kiadását. „Amit egész évben végzünk, az a kaszálás, és amit akár minden nap végezhetnénk, az a sze­métszedés. Annak érdekében, hogy rendezett legyen a tavak környéke, április elejéig többször szervezünk brigádot, és a halastó partján lévő Mediterrán nevű házikónkat és a hoz­zá tartozó területet is gondozzuk” - kezdi a szervezet bemutatását Berec Géza. A szezon első horgászverse­nyét minden évben május elején ren­dezik. Az egyik évben Farkasdon, a következő évben Negyeden, hogy ne ütközzön a versenyek időpontja a két faluban. Az őszig tartó horgászsze­zonban több verseny van, például gyermeknap alkalmából a gyerekek­nek, vagy vezetőségi verseny azok­nak, akik részt vesznek a szervezet te­vékenységében. Közben folyamato­san kaszálni, halasítani kell. A tava­szi versenyek előtt 500-700 kilo­gramm halat telepítenek a tavakba, egész évben összesen 1500-2000 ki­logrammot. "Ezen kívül a Vágba 50 kilogramm pontyot és 2500 előnevelt csukát kell kötelezően a szervezetnek telepítenie. A nyári hónapokban nin­csenek versenyek, olyankor csak a rend és a tisztaság fenntartásával, ja­vítással foglalkoznak és az esetleg adódó problémák elhárításával, pél­dául a vízbe dőlt fák eltávolításával, a parton lévők lebomlásával. „Az em­berek egyre hosszabb horgászbotok­kal érkeznek, gyakran megesik, hogy beleakadnak a horgok vagy a botok a part menti fákba, ezért kell folyama­tosan karbantartást végezni, lebotolni a fákat. A hagyományos őszi vásáron a polgármester kupája vándorserle­gért vívott versenyt rendezzük meg minden évben. Ezen nemcsak helyi­ek vesznek részt, hanem más telepü­lésekről is érkeznek versenyzők, te­hát nem engedélyhez kötött. Általá­ban Tomócról, Vágsellyéről, Gútáról érkeznek horgászok. Ezzel zárul a versenyszezon, de a karbantartás egészen év végéig tart” - tudtuk meg Berec Gézától. Közérdekű célok Legutóbb a község segítségével a futballpálya mögötti területet, a La­post kotorták ki markológéppel, amely több évtizede nem volt kita­karítva. Sűrűn be volt nőve fákkal és más növényekkel, »kikotrás előtt meg A szövetség tagjai egy korábbi horgászverseny győzteseivel (Képarchívum) A horgászok a község életében is aktív szerepet töltenek be (Képarchívum) relésükkel, kipróbálják a vízpumpát vagy a motorcsónakot, ami a horgá­szoknak azért hasznos, mert megke­verik, ezáltal oxigénnel dúsítják a vi­zet. Összesen 13 hektárnyi vízterület van a község belterületén, amit gon­dozunk. Elsősorban sporthorgászat folyik a három tavon, de a megadott mennyiség alapján el is vihetik a ki­fogott halakat a horgászok. Évente egy engedélyre 40 nemeshal vihető el. A legelterjedtebb a ponty, de talál­ható itt keszeg, kárász, csuka, harcsa, süllő és amur is. A sporthorgászokon kívül sokan vannak az úgynevezett konyhahorgászok is, akik szeretik megenni is a kifogott halakat. Sze­retnénk kinevelni több horgászt, mert lassan kiöregedik a szervezet. Ennek érdekében többször megszólítottuk az alapiskolát azzal, hogy horgászszak­kellett tisztítani a területet, hogy a munkagépek odaféljenek. „Nagyon látványos változás történt ezen a sza­kaszon. Kihelyeztünk hat padot, sze­métkosarakat és pályázatot adtunk be az Alsó-Vág Menti Akciócsoport­hoz, hogy pihenőövezetet alakíthas­sunk ki. Felmerült, hogy a jövőben vásárokat is rendezhetne ott a falu. A part egyik felén aszfaltozott út van, ahol annyira megnőtt a forgalom, hogy a babakocsikkal közlekedők, a sétálni vágyók, a biciklisek számára nem biztonságos, ezért elkezdtek a másik parton közlekedni. Olyan sé­tányt szeretnénk kiépíteni, amelyen egészen a Vág töltéséig el lehet jutni. A Vág menti falvak nemrég elkezd­tek dolgozni azon, hogy a töltésen közösen bicikliutat építsenek ki Gú­­táig. Jó lenne majd erre az útra ráköt­ni a sétányt” - sorolta az elképzelé­seket a szervezet elnöke. A tagságról Anda Tibor a szövetség felépíté­séről beszélt részletesen. 1977-ben alakult meg Farkasdon a horgászszö­vetség Vágsellye helyi kirendelt szervezeteként, majd 1994-ben önál­lósodtak. Jelenleg 158 felnőtt tagot számlálnak, amelyből 100-an aktív korú férfiak, továbbá 57 nyugdíjas és fogyatékkal élő és egy hölgy tagja van a szervezetnek, valamint 14 gyerek (15 évnél fiatalabb) és 12-en az ifjú­sági korosztály (15-18 éves) tagjai. A tagság nagy része farkasdi, de vannak köztük vágsellyeiek, királyréviek és negyediek is. Ánda Tibor szerint ők amiatt jönnek ide, mert tetszik nekik a környezet, illetve az, hogy nagyobb mértékű a halasítás, mint más, kör­nyékbeli halastavaknál. „A halak ne­velése is a munkánk része, valamint az egészségi állapotuk ellenőrzése, kezelése, a vizeink minőségének fenntartása. 2020 nyarán a magas iszapréteg miatt nagyon megemelke­dett a víz pH-értéke, az oxigénszint viszont lecsökkent. Bakteriális keze­lésre volt szükség ahhoz, hogy ne pusztuljanak ki a halak. Háromhe­tente kellett a vízbe baktériumokat juttatni. November végére értünk el egy elfogadható értéket” - mondta el a szervezet titkára. Aktívak a falu óletóben A több mint 150 tagból nagyjából 15-en aktív tagok, akik valóban szin­te minden rendezvényen kiveszik a részüket a munkából. Részt vesznek például az ifjúsági klub fozőverse­­nyén, a Csemadok rendezvényein, bálokon vagy az őszi vásáron. Szo­rosan együttműködnek a tűzoltó­szervezettel. „Nyáron a tűzoltók a tó­ban gyakorolnak a technikai felsze­kört hozzunk létre, de sajnos nem volt meg a kellő érdeklődés a gyerekek ré­széről” - fogalmazott Anda Tibor. Községi támogatás A szervezet elsősorban a hor­gászengedélyek kiadásából befolyt összegből gazdálkodik, ám az nem elegendő az összes kiadás fedezésé­re, ezért is van szükségük a község se­gítségére. Ha például le kell kaszálni a partot, a község fűkaszáját is hasz­nálják, mert a munkát elvégzik, de nincs annyi gépük, amennyire szük­ség lenne. A szervezeten belül hor­gászőrség is működik.„Minden hor­gászellenőr egyben közalkalmazott is. Szervezetünknek 11 ilyen tagja van. Az a dolgunk, hogy rendszere­sen ellenőrizzük a horgászokat, hogy betartják-e az előírásokat, például hogy megfelelő eszközöket használnak-e, valóban csak annyi ha­lat visznek-e el, amennyit az enge­dély alapján elvihetnek, de mivel ön­kéntes szervezet, tehát a tagok nagy része munka mellett végzi, ézért le­hetetlen mindent megőrizni, min­denre odafigyelni. Általában nincse­nek kihágások, ha néha előfordul, az is kisebb mértékű. A helyiek ismerik egymást, és aki horgászni jár, az sze­reti a természetet, tehát nem jellem­ző, hogy kihágást követ el” - mondta el Anda Tibor, aki úgy véli, azért működik jól a szervezet, mert mind­egyikük természetbarát és a szerve­zet kemény magja a kezdetektől egy csapatot alkot. „Közös érdekünk az, hogy rendezett és szép legyen a falu központja, hogy a lakosoknak kelle­mes környezetet kínáljunk a kikap­csolódásra, időtöltésre. Mindnyájan arra törekszünk, hogy jó együttműködést folytassunk a többi szervezettel, illetve a lévai, a gútai horgászszövetséggel. Nagyon hasz­nos eszmecseréket szoktunk folytami a rendezvényeken, szívesen cseré­lünk tapasztalatot. Az országos szö­vetség központja Zsolnán van, velük is jó az együttműködés” — fogalma­zott. Berec Géza szerint minél kisebb a szervezet, annál kömiyebben meg tudja oldani a gondjait helyi szinten. Ezért jó, hogy önállóak és nem tar­toznak Vágsellye alá. Családias a kapcsolat a tagok között. „Szívünkön viseljük a szövetség minden gondját­­baját. Nagyon sok szabadidőnk rá­megy, de megéri, mert látjuk az ered­ményt: minden évben alakul a tó, egyre szépül. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült a harmadik tavat létre­hozni, és reméljük, hogy sikerül be­fejezni. Ha egyszer kikerülünk a ve­zetőségből, akkor reméljük, hogy meg tudjuk majd mutatni, mi min­dent sikerült létrehoznunk, és biza­kodunk, hogy az utánunk jövők fog­nak rá emlékezni, hogy kik hozták ezt létre. A családtagjainknak nagyon sok toleranciávalkellrendelkezniük, mert sokszor kora reggeltől késő estig kint vagyunk a tónál. Nemcsak a szabad­időnk, hanem időnként a munkánk rovására is dolgozunk, mert vannak dolgok, amiket nem lehet halogatni, azonnal meg kell oldani. Az idei év úgy alakult, hogy szinte többet vol­tunk együtt, mint a családtagjainkkal, mert annyi volt a probléma” - tette hozzá Anda Tibor. A 2020-as év rendhagyó volt, a koronavírus­­járvány miatt nem voltak gyűlések sem és minden hagyományos ren­dezvény, verseny, találkozó elma­radt. Cólok, ötletek A következő néhány év fő célkitűzései között szerepel, hogy a szervezet rendbe .tegye a nemrég ki­kotort halastavat, befejezze a part ki­alakítását, a parkosítást, és elkészül­jön a sétány, majd rákapcsolódjanak a bicikliútra, ha az is elkészül. A ha­lak egészségi állapotát még 2 évig fi­gyelik, és a baktériumos kezelést is folytatni kell. Az alapiskolákkal sze­retnének együttműködést kialakítani azzal a céllal, hogy a szövetség tag­jait megfiatalítsák. „A tagok átlag­­életkora 62 év, ezen mindenképpen változtatni szeretnénk. Vannak ötle­teink, de szükség lenne a vérfrissí­tésre, új erőre, hogy azokat meg is va­lósíthassuk. Sajnos gyakori, hogy a gyerekek eleinte nagyon lelkesen csatlakoznak, de később lemorzso­lódnak. Ami viszont szintén jellem­ző, hogy aki gyerekként horgászott, majd ifjú fiatalként eltávolodott ettől a hobbitól, az a negyvenes éveiben, amikor már talán több ideje van rá, visszatér hozzá” - zárta a szervezet titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents