Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-14 / 10. szám
www.ujszo.com | 2021. január 14. RÉGIÓ I 5 Mégis bevezetik a rezidens parkolást Azt remélik, több szabad parkoló lesz a lakótelepeken (A szerző felvétele) KISS BARTALOS ÉVA Március 1-től módosul a parkolási rend Dunaszerdahelyen, július 1-től a rezidens parkolást is bevezetik a járási szákhelyen. A kápviselők decemberben mág elvetették a javaslatot, most a döntő többság jóváhagyta. DUNASZERDAHELY Mégis fizetni kell majd a lakótelepeken az éjszakai parkolásért azoknak, akiknek nem Dunaszerdahelyen van a bejegyzett lakhelyük, szolgálati kocsival, vagy furgonnal parkolnának a lakótelepi lakásuk előtt. Július 1-től az ünnepnapok és hétvégék kivételével este hat és reggel nyolc óra között lesz díjköteles a parkolás, a szerelőkocsikat és szolgálati autókat alternatív parkolókba küldik. Azok, akiknek állandó lakhelyük van a városban, háztartásonként két autóval állhatnak ingyenesen a lakókörzetük parkolójában. Óránként 50 centbe kerül az éjszakai parkolódíj a lakótelepeken, éves bérletet 200 eurótól lehet váltani. Hájos Zoltán polgármester korábban azt mondta, hogy a rendelemek köszönhetően kevesebb autó lesz majd a lakótelepek parkolóiban. Decemberben még elutasította a képviselőtestület a lakótelepi parkolás fizetőssé tételét, alig egy hónappal később azonban sikerült meggyőzni a város vezetését a módosítás szükségességéről. Hájos Zoltán az anyag beterjesztésekor elmondta, az új rendeletbe részben beépíttetek a korábban megfogalmazott kifogásokat. Ezek egyike például az, hogy ha a Dunaszerdahelyen élők egy másik lakótelepre érkeznek látogatóba, akkor naponta egy órán át ingyen parkolhatnak ott, de nekik is kell jegyet vál-Másodjára háromötödös többséggel támogatta a dunaszerdahelyi képviselő-testület az éjszakai parkolási rendszert. tani, csak épp 0 euró értékűt. Ehhez is regisztrálni kell a városi közterületfenntartó vállalat rendszerébe. A városi rendőrség július 1-től ellenőrzi majd a rendelet betartását a lakótelepeken. Míg decemberben heves vitát generált a javaslat a testületben, januárban már csak Antal Ágota és Hakszer Roland képviselő emelt szót a tervezet ellen. Antal Ágota szerint megvalósíthatatlan a rendelet, ugyanis nincs elég parkolóhely a városban. Hakszer Roland is hasonló aggályokat fogalmazott meg, ő is úgy gondolja, hogy több autó van a városban, mint amennyi parkolóhely, ezért előbb az alternatív parkolókat kellett volna megépíteni. Dakó Sándor képviselő ezzel szemben a ligetfalui gyakorlatot hozta fel példának, ahol a rezidens parkolás bevezetése után megcsappant a városrészben várakozó autók száma. A képviselő emellett a rendszer előnyeire is felhívta a figyelmet, kiemelve, hogy ezzel ösztönözhetik a városban élőket arra, hogy bejelentkezzenek a hivatalban, így további adóbevételre tehet szert az önkormányzat. „Ha nem próbáljuk ki, és nem indítjuk be ezt a folyamatot, akkor marad a jelenlegi, tarthatatlan állapot” — jegyezte meg Dakó Sándor. A polgármester is emlékeztetett arra, hogy ott, ahol bevezették a rendszert, kevesebb autó maradt az utcákon. A tizenkilenc képviselőből tizenhatan támogatták a rendelet elfogadását, így háromötödös többséggel átment a javaslat. A városi rendőrségnek szűk fél éve maradt arra, hogy felkészüljön az ellenőrzésekre a lakótelepeken. Királyréven nem várnak a kormányra TORNYAI BIANKA A legnagyobb helyi vállalkozó kezdeményezésére koronavírus-tesztelóst végeztek a településen kedden. A cél az volt, hogy elkerüljék az esetleges problémákat, amelyek a járvány miatt a kulcsfontosságú ágazatokban adódhatnak. Szikura Ferenc, a királyrévi Agrostaar vállalat vezetője szükségesnek látta, hogy cége 90 alkalmazottját az őszi országos tesztelés után ismét leteszteljék. Ötletével megszólította a település polgármesterét, így a vállalat és a község közösen szervezte meg a mintavételt. „Úgy gondoltam, nincs időnk arra, hogy megvárjuk, milyen döntést hoz a kormány, kezünkbe kell venni az irányítást, hiszen egy élelmiszeriparban tevékenykedő cég, amelynek ennyi alkalmazottja van, nem engedheti meg magának, hogy esetleg felüsse a fejét a járvány, mert annak komoly következményei lehetitek. Csirkéket és kacsákat nevelünk a farmunkon, továbbá tejet, olajat és lisztet termelünk. Termékeinket jelenleg negyvenöt boltba szállítjuk Pozsonytól Tőketerebesig szerte az országban. A vágóhídon nagyon szigorúan be kell tartani a járványügyi előírásokat. Ha netán megfertőződnének az alkalmazottak, az akár azt is jelenthetné, hogy nem tudnánk élelmiszerrel ellátni a megrendelőinket, illetve az állatok gondozása is veszélybe kerülhetne” - magyarázta Szikura Ferenc. Elmondta továbbá, hogy a községgel nagyon jó a kapcsolatuk, így azonnal támogatást kapott az ötlete. Kedden (január 12.) összesen százötven személyt teszteltek le Királyrévben. A vállalat alkalmazottain kívül a község alkalmazottai, a pedagógusok, a helyi boltok és vendéglők alkalmazottai, vagyis azok a személyek vettek részt a mintavételen, akik a mindennapokban közvetlen kapcsolatba kerülnek a falu lakosaival. A tesztelést dr. Lukovics Beáta és további négy egészségügyi nővér végezte. „Összesen három teszt eredménye lett pozitív, ebből két személy az említett csirkefarmon dolgozik, így bízom benne, hogy sikerült megakadályoznunk, hogy tovább terjedjen a járvány az alkalmazottak körében. Egyébként már tavasztól több műszakban dolgoznak az embereink, hogy minél kevesebb ember találkozzon a munkahelyen. Pénteken megismételjük a mintavételt azok körében, akik kapcsolatba kerültek a most kiszűrt fertőzöttekkel” - tette hozzá Szikura Ferenc. Agócs Gergely polgármestertől megtudtuk, a településen karácsony előtt megnőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. „Vannak olyan kulcsfontosságú ágazatok, mint például az élelmiszeripar vagy más szolgáltatások, amelyek működtetése nélkülözhetetlen a mindennapokban. Azért tartottam fontosnak, hogy a község támogassa ezt a kezdeményezést, mert ha netán valahol járványgócok alakulnak ki, akkor még időben megakadályozhassuk a fertőzés teijedését. A község gondoskodott a mintavételi helyről, felkérte az egészségügyi alkalmazottakat és beszerezte a teszteket. Tulajdonképpen a korábbi országos tesztelésen jól bevált módszert alkalmaztuk” — fejtette ki Agócs Gergely. Újabb bankautomatát fosztottak ki a Csallóközben SOMOGYI KATALIN Kedden kora hajnalban felrobbantották a csalléközcsütörtöki Jednota üzletének épületében található UniCredit Bank automatáját. Hajnali négy óra körül többen is robbanásra riadtak fel Csallóközcsütörtök központi részén, az 572-es főút melletti Coop Jednota üzlet közelében. Az élelmiszerüzlet falában elhelyezett bankautomatát robbantották ki a falból, majd az automatából eltulajdonított készpénzzel elmenekültek a rablók. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket. „Én a falu másik végén lakom, így nem hallottam a robbantást, de az üzlet közeli, sőt, távolabbi környékén lakók mindannyian észlelték. Az anyagi káron túl az emberek is veszélyeztetve voltak, hiszen ez az automata a forgalmas Pozsony felé vezető úton van. Rengetegen közlekednek azon a szakaszon, hiszen a hajnali műszakokban dolgozók ilyentájt már úton vannak. Óriási szerencse, hogy nem történt személyi sérülés” - nyilatkozta lapunknak Ory Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere. Tokovics Izabella, a Coop Jednota járási képviselője úgy tudja, gázzal robbantották be az automatát, a lökéshullám olyan erős volt, hogy leszakította az üzlethelyiség bejárati részénél a teljes álmennyezetet, tönkretéve az önműködő bejárati ajtókat is. „Szétroncsolta a gipszkarton borítást, a légnyomás végigsüvített az üzlet álmennyezete felett és a mellettünk lévő textilbutik raktárába is bejutott, ahol lebontotta az egész mennyezetet. Szerdán és csütörtökön leltározni szerettünk volna, ezt egy nagyszabású takarítással is kiegészíthetjük. Ha minden jól megy, szombaton reggel újra kinyitunk. A kárfelmérés még mindig folyamatban van, pontos számokat ezért egyelőre nem tudok mondani” -nyilatkozta a Coop Jednota képviselője. Tudomásunk szerint az automatát hétfőn töltötték fel jelentősebb összeggel. Többen egy szervezett bandára gyanakodnak, hiszen a Csallóközben ez már a harmadik ilyen jellegű ATM-kifosztás. Az első 2018-ban történt Ekecsen, ott a Fő utcán lévő OTP Bank automatáját robbantották és rabolták ki, néhány héttel ezelőtt pedig a nyárasdi kultúrház szomszédságában lévő, szintén OTP Bank automatáját rongálták meg és ürítették ki. Továbbá a Szenei járáshoz tartozó Félben tavaly történt rablás is hasonlít a Csallóközben elkövetett bűncselekményekre, ott egyébként a Tatra Bank automatáját fosztották ki. Mivel az ATM-eket forgalmas helyeken helyezik ki, ezért is olyan veszélyes ez a robbantásos módszer. Szakértők véleménye szerint a robbantás hatása ellenőrizhetetlen és tragédiával is végződhetne, ha a közelben járókelők tartózkodnának. Zlatica Antalová rendőrségi szóvivő közölte, a rendőrség intenzíven nyomoz az ügyben, részletesebb tájékoztatást csak akkor adnak, ha a nyomozás érdekei ezt lehetővé teszik. Szombaton nyithat ki újra az élelmiszerbolt (Képarchívum)