Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-14 / 10. szám
www.ujszo.com I 2021. január 14. KÖZÉLET I 3 Országos tesztelés: megoldás nincs, vita van ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szerdai kormányülésen sem született döntós az országos tesztelés részleteiről, viszont tovább folytatódott Igor Matoviő (OLaNO) és Richard Sulik vitája. A kormányfő emellett a szlovák tudósokkal is összeveszett. Matovic még hétfőn bejelentette, hogy a következő hetekben újabb országos tesztelést szervezne. A novemberihez hasonlóan ismét több fordulóból állna, ezen a hétvégén egyelőre csak azokban a járásokban tesztelnének, ahol a legsúlyosabb a helyzet. A következő hétvégén viszont már országos lenne a szűrés, és ismét csak azok járhatnának dolgozni, akik fel tudnak mutatni egy negatív koronavírustesztet. A miniszterelnök elmondta, hogy egészen addig folytatnák a tesztelést, amíg a pozitivitás az egyes járásokban nem csökkenne 0,5 alá. A kormány azonban a tegnapi ülésen sem hozott végleges döntést. Jaroslav Nad’ (OEaNO) védelmi miniszter az egyeztetés után elmondta, még mindig nincs elegendő teszt arra, hogy mindenkitől mintát vehessenek. Matovic ennek ellenére is állította, hogy jövő héten lesz országos tesztelés, és azt is kijelentette, hogy a munkába való utazás csak negatív teszttel lesz lehetséges. „A jelenlegi járványhelyzetben nem is álmodhatunk arról, hogy kinyitjuk a boltokat” - vélekedett a miniszterelnök. Hozzátette: ma már mindenképpen ismertetik a részleteket, de nagyjából hasonló forgatókönyvre lehet számítani, mint amilyen a múlt hétvégén Nyitrán is zajlott. Mélyülő szakadék A koalícióban már régóta feszültség uralkodik, ez a szerdai kormányülés előtt is érezhető volt. Matovic láthatóan feldúltan érkezett a kabinet épületébe, a tárgyalás előtt ismét nyilvánosan birálta Richard Sulíkot (SaS). A gazdasági miniszter ugyanis kedden elmondta, a kormányfő által szorgalmazott országos tesztelést feleslegesnek tartja. Sulik úgy véli, érdemesebb lenne regionálisan tesztelni, főként azokon a területeken, ahol a legsúlyosabb a járványhelyzet. Matovié elmondása szerint a gazdasági miniszter a kormány hétfői ülésén még támogatta az országos tesztelés ötletét, a médiában viszont már éppen ennek ellenkezőjét nyilatkozta. „Sulik nagyon gyakran sajátos módon értelmezi az igazság fogalmát” -jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: a kormányülésen erről is tárgyalni fognak, mert ahogy fogalmazott, ez így nem mehet tovább. Később a kormányhivatal közzétette a hétfői ülésről készült hangfelvétel egy részletét, amelyen Igor Matovic a tesztelés részleteit ismerteti a minisztereknek. A hangfelvételen valóban hallható, ahogy Sulik közbeszól, és egyetértését fejezi ki, ám ez rögtön azután a rész után hangzik el, ahogy Matovic a súlyosan fertőzött járásokról beszél. A gazdasági miniszter a kormányülés után elismerte, hogy valóban félreértés történt, hiszen csak a regionális tesztelésbe szeretett volna beleegyezni, az országosba nem. Sulik ezért elnézést kért. Matovic ennek ellenére nem hitte el Suliknak, hogy félreértette a helyzetet, és azt állította, hogy a gazdasági miniszter hazudik. A tudomány ellen A miniszterelnök emellett azokat a tudósokat is bírálta, akik az utóbbi napokban elutasítóan viszonyultak az országos teszteléshez. „Ha valaki azt mondja, hogy Szlovákiának tömeges oltásra van szüksége, nem pedig tömeges tesztelésre, az egyszerűen hülye, és az én szememben nem is szakértő, hiszen pontosan tudja, hogy csak jelenleg annyi vakcina áll a rendelkezésünkre, hogy a lakosság néhány százalékát tudjuk beoltani” - jelentette ki Matovic. A kormányfő ezzel a megnyilvánulásával igencsak magára haragította a járványügyi elemzőket. Az Adatok Pátosz Nélkül nevű szakértői csoport, amely matematikai modellek készítésével foglalkozik, a Facebook-oldalán éles kritikát fogalmazott meg a miniszterelnökkel szemben. „Igaz, hogy nem kell bennünket meghallgatni, ránk figyelni vagy egyáltalán számításba venni, de ne törölje belénk a sáros csizmáját” - üzente a csoport. A miniszterelnöktől továbbá bocsánatkérést követeltek, valamint felszólították, hogy az oltási program megszervezését mindenképpen hagyja a szakemberekre. „Nekik valódi tudásuk, valódi végzettségük és valódi diplomájuk van, amihez még hozzájárul legalább 2 képesítő vizsga, valamint több évtizednyi munka az elhanyagolt kórházakban. Ok majd megoldják” - olvasható a csoport közösségi oldalán. Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) biogyógyászati központjának kutatója szintén sajnálatosnak nevezte a miniszterelnök kijelentéseit. Úgy véli, az efféle megnyilvánulások ebben a feszült társadalmi helyzetben egyáltalán nem oldanak meg semmit. Megjött az új vakcina Marek Krajcí egészségügyi miniszter elárulta, hogy keddig már 32 ezer embert oltottak be Szlovákiában. Az egészségügyi tárca vezetője egyelőre elégedett az oltási program tempójával, hiszen még nem áll rendelkezésükre annyi vakcina, hogy ennél gyorsabb legyen az oltás tempója. A vakcinaszállítmányok fokozatosan érkeznek az országba. Az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (SUKL) szerdán megerősítette, hogy Szlovákiába meghozták a Modema gyógyszergyártó cég által kifejlesztett oltást, amit nemrégiben hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Ä BioNTech és a Pfizer vakcinája mellett ez már a második oltóanyag, amit beadhatnak az egészségügyi dolgozóknak. A Modema első szállítmánya nem egész 5 ezer vakcinát tartalmaz. Krajcí ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy januárban összesen 208 ezer oltáshoz jut Szlovákia. Állítása szerint a hónap második felében már megkezdődhet az idősotthonok alkalmazottainak beoltása is. A miniszter szerint a további félreértések és kihágások elkerülése végett a közeljövőben közzéteszik az oltási program első hullámának részletes menetrendjét. Ha ennek ellenére is előfordul, hogy valakit idő előtt beoltanak, akkor az egészségügyi intézmény, ahol az oltást végezték, akár 10 ezer eurós büntetést is kaphat. Ülés az utolsó pillanatban Az oltással kapcsolatos újdonságokról, például a tízezres büntetésről szóló módosításról a parlament is tárgyalt, szerdán a délutáni órákban rendkívüli ülést hívott össze Boris Kollár (Sme rodina) házelnök. Juraj Blanár (Smer), a parlament alelnöke nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a koalíció az utolsó pillanatban hívta össze az ülést. A napirenden lévő dokumentumokat állítólag csak pár perccel a tárgyalás előtt tették közzé, így a képviselőknek még csak arra sem volt idejük, hogy áttanulmányozzák, amiről szavazni kellene. Emiatt a Smer képviselői nem vettek részt az ülésen. Ugyanígy döntöttek az ellenzéki Hlas képviselői is. A plénumnak így is sikerült második olvasatba küldeni a vonatkozó javaslatokat, az ülés ma délután folytatódik. (nar, tasr) Népszámlálás: csak törvénnyel halasztható CZÍMER GÁBOR A népszámlálás elhalasztását a magyar társadalmi szervezetek mellett az MKP és az összefogás, de az ultrakonzervatív Keresztény Unió parlamenti képviselői is támogatják, illetve az OLaNO parlamenti frakciója sem lát benne problémát. A kérdéssel foglalkozott a koalíciós tanács. Döntés egyelőre még nincs. Pozsony. A magyar nemzetiség bevallására koncentráló felvilágosító kampányt folytató szervezetek tegnap délben adtak közre egy nyílt levelet, amiben Igor Matovic (OEaNO) kormányfőtől kérik a felmérés elhalasztását. Arra hivatkoznak, hogy a világjárvány miatt február 15. és március 31. között sokan nem töltenék ki a népszámlálási íveket, ezért az így kapott adatok pontatlanok lennének, illetve a kisebbségek nem tudnak megfelelő felvilágosító kampányt végezni. Kovács Balázs, a kampány koordinátora szerint minden egészségügyi szempont amellett szól, hogy a felmérést elhalasszák. „Számos európai ország látta be, hogy a jelen feltételek nem alkalmasak a népszámlálásra és döntöttek a halasztás mellett” - mondta, és Romániát, Németországot, Írországot, Szerbiát, valamint Ukrajnát említette a felmérést halasztó országok között. Nemzetiségek, egyházak Az Összefogás, amely egyébként a fenti kezdeményezéshez is csatlakozott, még kedden este adott ki közös sajtónyilatkozatot az ultrakonzervatív Keresztény Unió parlamenti képviselőivel. Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke szerint nagy a veszélye, hogy a világjárvány miatt nagyon pontatlan lenne a felmérés. „így a sok tízmillióból készülő népszámlálás eredményeinek egy része használhatatlan lenne” - tette hozzá. „Az egyház és az egyházi községek finanszírozása is függ a népszámlálás eredményétől. Amennyiben az állam torzított és pontatlan népszámlálási adatokat kap, az igazságtalan finanszírozás formájában fog lecsapódni az egyházak, kisebbségek és etnikai csoportok életében” - figyelmeztet Anna Záborská parlamenti képviselő, a Keresztény Unió elnöke. Szükséges halasztani? Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos lapunknak elmondta, tudomása szerint a tegnapi kormányülésen a kabinet nem foglalkozott a népszámlálás esetleges halasztásával. Ákormánybiztos nem tartja szerencsésnek, hogy a halasztás témáját megnyissák. „Meg vagyok győződve arról, hogy mivel a népszámlálás jórészt interneten zajlik, a jelenlegi állapot mellett az nem jelent kockázatot a lakosságnak” - mondta azzal, hogy a Statisztikai Hivatal felkészült a feladatra. Hozzátette azonban, azt ő sem tudja kizárni, hogy a járványhelyzet alakulása objektív akadályt gördít a folyamat elé. „Ezzel együtt azt tartom a legfontosabbnak, hogy tájékoztassuk az embereket arról, mi a tartalma a népszámlálásnak” - tette hozzá a kormánybiztos. A népszámlálás halasztásához egyébként törvénymódosításra lenne szükség. A folyamat kezdetéig a parlamentben erre már csak gyorsított eljárásban lenne lehetőség, ezt azonban a kormánynak kell kezdeményeznie. A témáról korábban Gyimesi György (OEaNO) parlamenti képviseíő és Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője is egyeztetett. Ezt követően kedden este Gyimesi a koalíciós tanács előtt is előadta a halasztás melletti érveket. Az ügyről a képviselő tegnap lapunknak annyit nyilatkozott, a kérdésben még nem döntött a kormány, addig pedig nem tájékoztathat a folyamat részleteiről. A határidőket, így a népszámlálás kezdeti időpontját is figyelembe véve a kormánynak jövő héten szerdán lesz utoljára lehetősége arra, hogy döntsön a kérdésben. Ha ez addig nem történik meg, a népszámlálás minden valósínűség szerint február 15-én elindul. Eddig egyedül az OEaNO frakciója közölte, hogy nem lát problémát a halasztásban. A Statisztikai Hivatal Jasmina Stauder, a népszámlálást lebonyolító Statisztikai Hivatal szóvivője lapunknak elmondta, ők felkészültek a felmérésre, de valóban terítéken van a halasztás is. „Jelenleg keressük annak a módját, hogyan valósítsuk meg a népszámlálást” - közölte, és hozzátette, a lakosság biztonsága számukra is a legfontosabb. Arra is rámutatott, a hivatal csak a hatályos törvény értelmébenjárhat el. Eszerint a felmérést február 15. és március 31. között kell megvalósítani, így ők ehhez tartják magukat. Stauder ugyanakkor azt is közölte, a népszámlálás szerintük most is a lehető legnagyobb mértékben biztonságos, hiszen az íveket interneten keresztül kell kitölteni. Úgy látják, a kérdezőbiztosok munkájára csak a lakosság kis részének adatfelvételénél lesz szükség. A népszámlálási kérdőívet az említett online formán kívül ugyanis ún. asszisztált módon is ki lehet majd tölteni. Ez azt jelenti, hogy aki nem akarja, vagy nem tudja az interneten kitölteni az ívet, annak asszisztensek, lényegében kérdezőbiztosok segitenek ebben. Az önkormányzatoknak egy helyiséget kell biztosítaniuk, ahol az asszisztens fogadhatja az érintetteket, de azzal is számolnak, hogy a polgárok egy részét az otthonukban látogatják meg. A Statisztikai Hivatal arra számít, hogy a lakosság 30 százalékának lesz szüksége valamilyen segítségre a népszámlálási kérdőív kitöltése során. Igor Matoviő kormányfőnek ismét a gazdasági miniszterrel és azzal volt problémája, hogy a szakértők sem akarnak országos tesztelést (TASR-feivétei)