Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-30 / 300. szám

www.ujszo.com | 2020. december30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Járvány, politika, népszerűség A csoda: egy egészségügyi miniszter a legelismertebb politikus RONALD I2IP K ézenfekvő, hogy a kor­mányfő és az OEaNO népszerűségének fo­lyamatos csökkenése láttán a párt politikusai a népszerűt­len járvány intézkedésekre hivatkoz­nak. Vannak azonban országok, ahol nem következett be ilyesmi, Német­országban pedig ennek éppen az el­lenkezője igaz. Angela Merkel kancellár népsze­rűsége 11 százalékkal nőtt idén, de ezzel is nagyon messze van a re­kordtól. Ugyanis egy új politikus csillaga van felemelkedőben az or­szágban, 23 százalékkal nőtt a támo­gatottsága a járvány idején. Ráadásul ő az egészségügyi miniszter! Jens Spahnról van szó, ez a fiatal, 40 éves politikus meg tudta előzni Angela Merkelt, ma ő a legnépsze­rűbb politikus az országban, és felte­hetően hamarosan tényező lesz az európai színtéren is. Nem árt megis­mételni: történt ez járvány idején, úgy, hogy ő az egészségügyi minisz­ter. Eközben a napokban rendre ezer körül van a vírus áldozatainak száma Németországban. Viszont 100 ezer lakosra csak 30 új fertőzött jut, ná­lunk pedig majdnem ennek duplája. A védekezést irányító Jens Spahn a korlátozások ellenére is képes volt elnyerni a lakosság bizalmát, ő a bi­zonyíték arra, hogy tömegek meg­nyerésével is lehet küzdeni a vírus ellen. Ehhez elég volt, hogy logikus, világos, pontosan elmagyarázott in­tézkedéseket hozott, és természete­sen működik a rendszer, semmi ki­számíthatatlanság, semmi káosz, semmi érzelmektől túlfűtött vagy éppen agresszív kormányzati kom­munikáció. Nem beszélve arról, hogy Német­ország már a nyáron megkezdte a felkészülést a második hullámra a tervezett tesztelésekkel és a fertőzöt­tekkel érintkezésbe kerülő személyek felkutatásának kidolgozásával. Szlovákia akkor fogott hozzá ehhez, amikor már egy hete itt volt a máso­dik hullám. Az OEaNO támogatottságának csökkenését tehát nem lehet feltétle­nül a vírus számlájára írni. A vezetés hibája. A párt elveszítette szavazói több mint 10 százalékát, egy részük az SaS-hez vándorolt, ez is azt iga­zolja, hogy az emberek minimális elvárása a rendszerszerű, átgondolt, világos, kiszámítható intézkedések. Egyéb hibái ellenére így lett Richard Sulik az ellensúlya Igor Matovic emócióinak. Persze az érzelmeknek is megvan a helye a politikában, kiváló marke­tingfegyver kampány idején, de az országot irányítani nem így kell. Szlovákia erre tökéletes példa. Mindemellett Matovic legnagyobb veresége nem a saját népszerűtlensé­ge vagy az SaS erősödése lesz, ha­nem az, ha további tömegek vándo­rolnak át a Smerhez és a Hlashoz. Hiszen egész politikai karrieije során ezek vezetői ellen harcolt. Márpedig e két párt tábora együttesen évek óta nem látott mértékben nőtt. Míg Jens Spahn hamarosan azért fog megküzdeni, hogy a német ke­reszténydemokraták első számú ve­zetője és Európa egyik legbefolyá­sosabb politikusa legyen, Matovicot teljesen maga alá temetheti a járvány. Mert az oltás ellenére még jó pár hó­nap, amíg visszatérhet a régi életünk. A járvány a politikusokkal szem­ben is kíméletlen. Könyörtelenül le­leplezi, ki az, aki képes megoldások­kal szolgálni és irányítani egy orszá­got, és ki az, aki csak szónokol erről. A szerző a Trend kommentátora A nyelvet is megviselte a járvány (Cartoonizer) Nem járhat kiváltságokkal az oltás Míg több ország már az oltási igazolvány kidolgozását végzi, ami azt szabályozná, hova nem utazhatnak és hova nem me­hetnek be azok, akik nincse­nek beoltva, Németországban ennek ellenkezője történik. A német kormány törvénnyel til­taná meg a kivételezést azokkal, aki­ket beoltanak koronavírus ellen. A Die Welt beszámolója szerint a kor­mánypártok már mérlegelik, hogyan lehet biztosítani a beoltottak és a nem beoltottak egyenlőségét. Az állam tevékenységét ugyan megfelelően szabályozza a diszkri­mináció tilalma, de az állami intéz­ményrendszeren kívül nincs olyan szabályozás, amely megakadályozná a hátrányos megkülönböztetést. A szabályozás hiánya miatt hátrá­nyos helyzetbe kerülhetnek a gazda­ságban azok, akik nincsenek beoltva - mondta Johannes Fechner, a koalí­ciós partner, a Német Szociáldemok­rata Párt (SPD) szakpolitikusa. Ki­emelte: elfogadhatatlan és a társada­lom megosztásához vezet, ha a légi­­társaságok csak beoltott utasok szál­lítását vállalják, vagy ha kitiltják pél­dául a vendéglőkből, színházakból azokat, akik nincsenek beoltva. A diszkrimináció tilalma mellett foglalt állást több miniszter is, köztük az igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht és a belügyminiszter, Horst Seehofer, aki leszögezte: az ol­tás nem járhat kiváltságokkal. A szövetségi orvosi kamara elnö­ke, Klaus Reinhardt is elutasítja a megkülönböztetést. „Nem lenne méltányos, ha az oltás kiváltságokkal járna” - mondta Reinhardt, ugyanis egyelőre nem is jut oltóanyag min­denkinek, aki szeretné beoItatni ma­gát. A kormány szerint az oltás első szakaszában, március végéig 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut Német­ország. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember (a 83 milliós lakos­ság csupán 7 százaléka) kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban. (MTI) Búcsú a koronavírus évétől DUDÁS TAMÁS K étségkívül úgy marad meg kollektív emlékezetünkben 2020, mint az az év, amikor eljött közénk a koronavírus és szétzilálta életünket és világunkat. Hetek alatt hatalmába kerítette és gyökeresen megváltoztatta az egész világot. Olyan dolgok, amelyek mindennapi életünk részei voltak, hirtelen elér­hetetlenné váltak. És olyan dolgok, melyek addig elképzelhetetlenek voltak, mindennapjaink részei lettek. A világ megváltozott, és még ma sem látjuk át teljesen, hogy milyen mértékben. A globális koronavírus-járványra az emberiség fő válasza a moz­gáskorlátozás volt, ami feltárta globális világunk törékenységét. Állam­határok záródtak le az egyik napról a másikra, és az utasok millióit szál­lító repülőgépek még ma is a földön vesztegelnek. A nemzetközi turiz­mus szinte teljesen megszűnt, és munkahelyek milliói tűntek el vele együtt. Az elsődleges pánik miatt a világgazdaság az elmúlt évtizedek legmélyebb recessziójába süllyedt és ez a világ összes országát érintette. Tavasz óta már megtanultunk valamilyen szinten együtt létezni a ví­russal, de ennek ára van. Ezt az árat közösen fizetjük, emberéletekben, kihagyott tanórákban vagy elvesztett megélhetésben. A legnagyobb árat ezúttal is a fejlődő országok lakói fizetik, a Világbank adatai szerint a globális koronavírus-járvány miatt körülbelül 100 millió ember esik vissza a mélyszegénységbe világszerte. Mindezek ellenére a világ nem esett teljesen szét körülöttünk. Az ipar a koronavírus ellenére is működik és a globális vállalati láncok is ellenál­lóbbak, mint azt a járvány első heteiben hittük. Sokat köszönhetünk a modem technológiáknak, melyek lehetővé tették, hogy a vállalatok a mozgáskorlátozás ellenére is működőképesek maradjanak. A nagy se­bességű internet-hozzáférésnek köszönhetően a vállalati tevékenység nagy része átkerült az online térbe, és több vállalat azt fontolgatja, hogy alkalmazottainak egy része már sosem tér vissza az irodaházakba. Hasonló változáson ment keresztül az oktatás is, minden probléma el­lenére a távoktatási eszközök többet fejlődtek az elmúlt pár hónapban, mint az elmúlt évtizedben. A világjárvány ebből a szempontból szeren­csés időpontban tört ki, egy-két évtizeddel ezelőtt az életmentő és egyéb technológiák nagy része még hiányzott a vállalati szférában és az okta­tásban is. Szlovákiáról is elmondható, hogy a gazdaság jobban átvészelte a glo­bálisjárványt, mint azt annak első heteiben gondoltuk. A kulcsfontossá­gú autóipar a vártnál gyorsabban tért magához, és a munkahelyek fenn­tartásában sokat segített az állam pénzügyi támogatása is. A Szlovák Nemzeti Bank decemberi előrejelzése szerint a szlovák GDP várhatóan 5,7 százalékkal fog visszaesni, ami nagyjából megfelel a 2009-es gaz­dasági válság visszaesésének. Jó hír azonban, hogy a munkanélküliség most sokkal kisebb mértékben növekedett, mint egy évtizeddel ezelőtt. A jövő évet a nemzeti bank elemzői pozitívan látják, 5,6 százalékos gaz­dasági növekedést várnak. Nemcsak Szlovákiában tekintünk optimistán a jövő évre, az egész vi­lág sokat vár 2021-től. Ha 2020 a koronavírus éve volt, az elkövetkező év az oltóanyagok éve lesz. 2021 elején már több vakcinával is számol­hatunk, köztük olyannal is, amely a szegényebb országok számára is el­érhető lesz. Megvan tehát a remény, hogy a jövő év folyamán fokozato­san beoltsuk a világ lakosságát koronavírus ellen, köszönhetően a tudó­sok példa nélküli sikerének, és visszatérjünk egy korlátozások nélküli világba. Nem kétséges, hogy hatalmas logisztikai kihívás előtt áll a vi­lág, de biztos vagyok benne, hogy jövőre ilyenkor sokkal pozitívabb so­rokat fogok a papírra vetni. FIGYELŐ Kína lehet a járvány nyertese Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb veheti át az első helyet Amerikától a vi­lág legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, a helycsere a jelenle­gi évtized végére valószínűsíthető. A tekintélyes Centre for Econo­mics and Business Research elemzőcég szerint a világgazda­sági szintű hazai össztermék idén 4,4 százalékkal zuhant, hatezer milliárd dollárral lesz kevesebb az egy évvel ezelőtt valószínűsített szintnél. Ugyanakkor az oltó­anyagok hatására 2021 -ben erő­teljes fellendülés várható: 5,3 szá­zalékos globális GDP-növekedés. A világgazdaság hosszabb távon behozza a járvány okozta veszte­ségek zömét, de a globális GDP- érték várhatóan még 2034-ben is ezermilliárd dollárral lesz keve­sebb a korábban vártnál. A kínai gazdaság láthatóan jobban állta a koronavírus-járvány viha­rát, mint a nyugati gazdaságok, így már 2028-ban, az előző prognó­zisnál öt évvel korábban átveszi az első helyet az Egyesült Államok­tól. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a világgazdaság a következő másfél évtizedben általánosság­ban is egyre inkább keletre toló­dik. A 2020-as WELT-rangsor felső tízes mezőnyében szereplő országok összesített teljesítmé­nyének 19 százalékát európai gazdaságok adták, ám részarányuk 2035-re várhatóan már csak 12 százalék lesz. A folyamatot il­lusztrálja az is, hogy India, amely most a 6., 2035-ben már a 3. lesz, Indonézia pedig a 15. helyről a 8,-ra kerül. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents