Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-01 / 278. szám

www.ujszo.com | 2020. december 1. SPORT 115 Dakar-rali: Svitko javítana legutóbbi helyezésén LENCSÉSZOLTÁN A koronavírus-járvány ellené­re januárban ismét megren­dezik a Dakar-ralit, a versenyt ezúttal is Szaúd-Arábia látja vendégül. Stefan Svitko ismét egy 450-es KTM-mel vág neki a ralinak, és célja, hogy javít­son az idén januárban elért 11. helyezésén. „Sokáig kérdéses volt, hogy megrendezik-e a Dakart, de szor­galmasan készültem az egész év fo­lyamán, nem becsültem alá a hely­zet komolyságát. Augusztusban volt egy balesetem, ami miatt hat hétig nem ülhettem motorra, de ezt leszá­mítva nem volt semmi gond. Készen állok fizikailag és mentálisan is, akár már holnap elindulnék” - mondta a motorját bemutató sajtótájékozta­tó kezdetén Svitko. A 450-es KTM ugyanaz a mo­dell, amivel Svitko tavaly és tavaly­előtt versenyzett. A motoron csak minimális fejlesztéseket hajtottak végre, mint például az új tömítések, amiket Svitko karrierje során elő­ször egy szlovák cég biztosított a versenyző számára. Stefan Svitko és a régi-új KTM a tegnapi pozsonyi bemutató sajtótájékoztatón (Fotó: tasr/ap) A csapat Svitko fő segítője immár hagyo­mányosan Zlatko Novosád szerelő lesz. „Gyakorlatilag harmadik éve ugyanaz a motor, tehát mondhatjuk, hogy ez egy kipróbált jármű. Ugyanakkor volt néhány hiányos­sága a legutóbbi Dakaron, amiken, úgy érzem, sikerült javítani” - mondta Novosád. Novosád mellett egy új arc is feltűnik a Slovnaft Rally Teamben, a szlovák motoros versenymene­dzsere ezúttal Daniela Ozanová lesz, aki más csapatokkal korábban már két Dakar-ralin is részt vett. Svitko elmondása szerint 2017-ben, ami­kor a kizárás veszélye fenyegette, az ő alapos szabályismeretének és in­tézkedésének köszönhetően marad­hatott végig versenyben. „Daniela profi segítség a számunkra, akinek jó kapcsolatai vannak. A csapatunk mindegyik posztján tapasztalt szak­embert találni” - mondta segítőiről Svitko. Légzsák, sebességhatár A januári versenyen több újdon­ságot is bevezetnek a szervezők: a szabályok értelmében az egész ver­seny alatt összesen hatszor, tehát kétnaponta lehet gumikat cserélni, ami Svitko szerint nem annyira biz­tonságos, de mivel mindenkire SPORTATV-BEN 13.45, 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Egyesült Királyság Baj­noksága 13.45 - SPORT 2 (magyar): Ló­verseny, Kincsem+ Tuti 15.00 - CT SPORT: Csehország- Moldovanői labdarúgó-Eb-selejtező 15.30 - M4 SPORT: Magyar­­ország-Izland női labdarúgó-Eb­­selejtező 17.00 - CT SPORT: Zlín-Vítko­­vice cseh bajnoki jégkorongmérkő­zés 17.30 - NOVA SPORT 1: Oliers­ugyanazok a szabályok vonatkoz­nak majd, így nem különösebben foglalkozik vele. Hasonlóan furcsá­nak találja a szabálymódosítást No­vosád is. További újítás, hogy a motoro­soknak láthatósági mellénnyel is rendelkezniük kell, valamint hogy légzsákkal is fel lesznek szerelve a motorok. Utóbbi szabály valószínűleg a januárban verseny közben elhunyt két motoros, Paulo Goncalves és Edwin Straver tragé­diájára reflektál. Emellett a verseny­zőknek kötelező lesz elsősegély­nyújtási tanfolyamot is abszolválni­uk. Svitko véleménye szerint még egy, ugyancsak ellentmondásos és meglepő újítás is akad: a rali szerve­zői a kritikus, legveszélyesebb sza­kaszokon idén 90 km/ó-s sebesség­TPS finn bajnoki florrballmérkőzés 18.00 - M4 SPORT: Sopron- Bour­­ges női kosárlabda Euroliga­­mérkőzés 18.00 - SPORT 2 (cseh): Poprad- Kosice jégkorong Tipos Extraliga­­mérkőzés 18.30 - SPORT 1 (magyar): PSG-Vardar Szkopje férfikézilabda BL-mérkőzés 18.30 - SPORT 1 (cseh): Kristianstand-Presov férfikézilabda EL-mérkőzés 19.00 - ORANGE SPORT 1, SPÍ­LER 1: Sahtar Donyeck-Real Mad­rid labdarúgó BL-csoportmérkőzés korlátozást vezetnek be. „Az is ér­dekes eseteket idézhet elő, hogy ez­úttal tilos lesz a motor javítása tan­kolás közben. Tehát ha csak szem­mel végigvizsgálom a motor állapo­tát, már könnyen büntetést kaphatok érte. A szabályokat azonban tiszte­letben fogom tartani, a versenyre és a jó eredményre fogok fókuszálni” - tette hozzá Svitko. A felkészülós hajrájában A Dakar-rali 2020. január 3-án kezdődik a szaúd-arábiai Dzsiddá­­ban, és ott is fejeződik be tizenkét nappal később. Svitko elmondta, re­mek felkészülésen van túl, de az iga­zi főpróba decemberben vár rá. „December 6-án indulok Duhajba, ahol terepen fogok készülni a ver­senyre. Jelenleg is nagyon sokan ott 19.00 - ORANGE SPORT 2, SPÍ­LER 2: Lokomotiv Moszkva- Salz­burg labdarúgó BL-csoportmérkőzés 19.30 - SPORT 2 (magyar): Európa-Egyesült Államok biliárd Mosconi-kupa 19.30 - CT SPORT: Karlovarsko- Friedrichschafen férfiröplabda BL- mérkőzés 20.30 - SPORT 1 (cseh, magyar): Sporting-Nimes férfikézilabda EL- mérkőzés 21.00 - M4 SPORT, ORANGE SPORT 1: Liverpool-Ájax Amster­dam labdarúgó BL-csoportmérkőzés 21.00 - ORANGE SPORT 2, SPÍ-tartózkodnak és gyakorolnak a me­zőnyből, mivel a koronavírus­­járvány közepette jelenleg Dubaj az egyik legkönnyebben elérhető cél, csak egy negatív koronavírustesztre van szükség. Tudok róla, hogy töb­ben Marokkóba tervezték a felké­szülést, de végül nem jött össze ne­kik. Remélem, a mi felkészülé­sünkkel nem lesz baj, a repjegy és szállás már le van foglalva. Duhaj­ban egy egynapos verseny jelenti majd az igazi főpróbát számomra a Dakar előtt.” Svitko elmondta azt is, hogy ami a versenyre való kiutazást illeti, még nem biztos az időpontban., Jelen ál­lás szerint úgy tűnik, Szaúd- Arábiában két nap karantén vár ránk az érkezésünk után. Legkorábban december 27-én, legkésőbb 29-én indulnánk. A rali összes szlovák és cseh résztvevője egy közös külön­­géppel utazik Pozsonyból a verseny helyszínére.” Svitko végül az esélyeiről is be­szélt - bár konkrét helyezést nem tűzött ki célul, de komoly elvárásai vannak magával szemben. „Tavaly all. helyen végeztem, idén ezen megpróbálok javítani. Ezúttal is a riválisaim között lesznek a világ legjobbjai, de mindenkinek meg kell majd birkóznia majd a körülmé­nyekkel és az új szabályokkal egy­aránt.” LER 1: Atlético Madrid-Bayem München foci BL-csoportmeccs 21.00 - ORANGE SPORT 3: Porto-Manchester City labdarúgó BL-csoportmérkőzés 21.00 - ORANGE SPORT 4, SPÍ­­LER 2: Mönchengladbach-Inter­­nazionale labdarúgó BL- csoportmérkőzés 21.00 - ARENA SPORT 1, PRE­MIER SPORT: Rotherham-Brent­­ford labdarúgó Champonship­­mérkőzés 1.55 (szerda) - PREMIER SPORT: Pittsburgh-Baltimore amerikaifutball NFL-mérkőzés Fontosabb új szabályok ► Összesen hat garnitúra gumit lehet elhasználni a 12 napos verseny során. ► Kötelező felszerelés lesz a láthatósági mellény és a légzsák. ► A résztvevőknek elsősegélynyújtó tanfolyamon kell át esniük Indulás előtt. ► A verseny legveszélyesebb szakaszain 90 km/é-s sebesség­­korlátozást vezetnek be. ► tankolás közben a motort nem szabad majd megvizsgálni vagy javítani SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, 5. forduló A csoport -18.55: Lokomotiv Moszkva-RB Salzburg; 21.00: Atlético Madrid-Bayern München. 1. Bayern München 4 4 0 0 15:4 12 2. Atlético Madrid 4 1 2 1 4:7 5 3. Lokomotiv Moszkva 4 0 3 1 4:5 3 4. Salzburg 4 0 1 3 7:14 1 B csoport-18.55: Sahtar Donyeck-Real Madrid: 21.00: Borussia Mőnchengladbach-lnternazionale. 1. Mönchengladbach 4 2 2 0 14:4 8 2. Real Madrid 4 2 1 1 9:7 7 3. Sahtar Donyeck 4 112 3:12 4 4. Intemazionale 4 0 2 2 4:7 2 C csoport - 21.00: Olympique Marseille-Olimpiakosz Pireusz, Porto-Manchester City. 1. Manchester City 4 4 0 0 10:1 12 2. Porto 4 3 0 1 8:3 9 3. Olimpiakosz 4 1 0 3 1:6 3 4. Marseille 4 0 0 4 0:9 0 0 csoport -21.00:Liverpool-Ajax Amsterdam, Atalan­­ta Bergamo-Midtjyliand. 1. Liverpool 4 3 0 1 8:2 9 2. Ajax 4 2 1 1 7:5 7 3. Atalanta 4 2 1 1 8:7 7 4. Midtjylland 4 0 0 4 2:11 0 NŐI EB-SELEJTEZŰ, F csoport, Nagyszombat -18.00: Szlovákia-Svédország. ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 5. forduló, pótolt mérkőzés - 18.00: Trencín-Liptovsky Mikulás. 8. forduló, pótolt mérkőzés-18.00: Poprad-Kosice. Miroslav Karhan (Fotó: Facebook) KFC: kirúgták Karhant Menesztette posztjáról Miro­slav Karhan vezetőedzőt a II. li­gás komáromi labdarúgóklub vezetése. A KFC a hétvégén hazai pá­lyán szenvedett 1:0-s vereséget a Dubnicától, s visszacsúszott a tabella 15. helyére. A komáro­miak négy ponttal előzik meg a már kiesőhelyen álló zsolnai fa­kócsapatot. „Három mérkőzést veszítettünk zsinórban. A Dub­­nica ellen nyerni kellett volna, kikaptunk, ilyen az edzősors. Az edzőnek is ugyanúgy teljesítenie kell” - mondta lapunknak a le­váltással kapcsolatban Baráth György klubelnök. A KFC a két ■utolsó őszi for­dulóban két topcsapattal játszik: szerdán Szakolcára látogatnak, szombaton pedig a jelenleg él­lovas besztercebányaiakat fo­gadják. Ezeken a meccseken a Szijjártó István-Vincze István páros irányítja a lila-fehéreket, az új vezetőedzőről később dön­tenek. „Három jelöltünk van a posztra, mindannyian ismert szakemberek” - tette hozzá Baráth. (ot)

Next

/
Thumbnails
Contents