Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-05 / 282. szám
Polgár Anikó tárcája a Szalonban 2020. december 5., szombat, 14. évfolyam, 48. szám Az első világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország új határait a párizsi békekonferencia, majd a békekonferencia határozatait rögzítő trianoni békeszerződés állapította meg. A békekonferencia jóváhagyta a Magyarországgal szemben megfogalmazott csehszlovák területi igények túlnyomó többségét. Azon kevés csehszlovák követelések egyike, amelyeket a győztes nagyhatalmak elutasítottak, a csehszlovák és a délszláv állam területi összeköttetését biztosítani hivatott úgynevezett szláv korridor, vagyis folyosó létrehozása volt. A korridort a csehszlovák elképzelések szerint négy nyugat-magyarországi vármegye: Moson, Sopron, Vas és Zala vármegye területén hozták volna létre, s részben a csehszlovák, részben a délszláv állam fennhatósága alá tartozott volna. A nyugati - vagy ahogyan korábban nevezték: az északi - és a déli szlávok közötti összeköttetés megteremtésének gondolata nem a békekonferencián, s nem is a világháború alatt született meg, gyökerei korábbi előzményekre vezethetők vissza. A nagyszláv mozgalom egyes vezető képviselői már a 19. században megfogalmazták egy nagyszláv birodalom létrehozásának, ezen belül pedig a Balti- és az Adriai-tenger közötti összefüggő szláv front megteremtésének a szükségességét. Az osztrák történetírás szerint a korridor eszméje első ízben az 1848-as forradalmak idején merült fel, amikor a szlovák Ján Kollár, a pánszláv mozgalom egyik fő ideológusa sürgette az északi és a déli szlávok közötti összeköttetés megvalósítását. A szláv népek egy államszövetségben való egyesítésének gondolatát legmarkánsabban Nyikolaj Danyilevszkij, az orosz politikai pánszlávizmus fő teoretikusa fogalmazta meg 1871-ben megjelent Oroszország és Európa című művében. Danyilevszkij egy olyan, az Adriai-tengertől a Csendes-óceánig terjedő 125 milliós össz-szláv föderáció létrehozásának lehetőségét vázolta fel, amelynek fő küldetése a latin-germán világ keleti irányú terjeszkedésének a megállítása lett volna. A dolgozatban megjelent a jövendő csehszlovák, valamint a délszláv állam víziója is. A két állam közötti összeköttetést ráadásul Danyilevszkij szerint nem csupán egy keskeny folyosó, hanem a szintén a szláv államszövetség részeként elképzelt magyar állam biztosította volna. A szláv korridor gondolata követőkre talált a cseh értelmiség körében is. Ezzel kapcsolatos elképzeléseiknek nyíltan természetesen nem, legfeljebb szűk baráti körben adhattak hangot. Alois Rasínról, a ké-Masaryk saját kezűleg rajzolt térképe a csehszlovák államról és a szláv korridorról (1915) (Képarchívum) gyarországot. A korridor nyugati határa nagyrészt a régi osztrák-magyar határt követve, de némi osztrák területeket is magában foglalva, a délszláv államnak szánt Szentgotthárd fölött érte volna el a jugoszláv határt. Keleti határa Magyaróvártól délkeletre, a Mosoni-Dunánál kezdődött, majd a Rábca, a Répce és a Rába folyását követte. Vasvár fölött délkeleti irányba fordult, a Zala-könyöknél elérte a Zala folyót, majd Zalavár térségében elhagyva azt, Nagykanizsát kelet felől megkerülve a Drávától északra érte el a délszláv állam határát. Az így kijelölt korridor olyan városokat szakított volna el Magyarországtól, mint Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg és Nagykanizsa. Lakosságának a számát a csehszlovák területi igényeket összefoglaló 2. számú csehszlovák memorandum 700 ezerben, ezen belül a németekét 300 ezerben, a szlávokét és a magyarokét pedig - az előbbiekét a valósnál jóval magasabbra srófolva, az utóbbiakét pedig csökkentve - egyaránt 200-200 ezerben adta meg. A memorandum szerint a tervezett korridor területén található négy vármegye közül a két északit (Mosont és Sopront) a csehszlovák, a két délit (Vast és Zalát) pedig a délszláv államhoz csatolnák. A csehszlovák küldöttség 1919. február 5-én lehetőséget kapott arra, hogy a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt szóban is A szláv korridor terve sőbbi Csehszlovákia első pénzügyminiszteréről például tudjuk, hogy 1900-ban egy baráti beszélgetésen kijelentette, a létrehozandó cseh állam számára biztosítani kellene a kijutást az Adriai-tengerhez. Rasín ugyanakkor még nem Nyugat- Magyarországon, hanem Ausztria keleti területein keresztül képzelte el az adriai kijárat megvalósítását. A korridor tervének első konkrét megfogalmazói a csehszlovák állam megteremtésében is élen járó cseh politikusok — Karel Kramáí, Tomás Garrigue Masaryk és Edvard Benes — voltak, akik részben már a világháború kitörése előtt, részben pedig a háború éveiben rögzítették Közép- és Kelet-Európa átalakításával kapcsolatos nézeteiket. Karel Kramáí, a majdani Csehszlovákia első miniszterelnöke 1914 májusában kidolgozott szláv konföderációs tervezetében még a régi pánszláv eszmék szellemében képzelte el a térség átalakítását. A Szláv Birodalom alkotmánya címet viselő, s júniusban az orosz külügyminisztériumba is eljuttatott emlékiratában — Danyilevszkijhez hasonlóan egy hat államból álló nagyszláv birodalom tervezetét vázolta fel. A szerb állam területének meghatározásakor vetette fel Kramáí a részben horvátok által lakott Délnyugat- és Nyugat-Magyarország Szerbiához csatolásának lehetőségét, amely így a korridor révén a Duna középső folyása mentén határos lehetne a Pozsony és Budapest közötti Dunaszakaszt birtokló cseh állammal. Tomás Garrigue Masaryk, a későbbi Csehszlovákia első államfője saját állítása szerint nem tartozott a korridor feltéden hívei közé, mégis több alkalommal is kiállt létrehozása mellett. 1915 májusában, az Az így kijelölt korridor olyan városokat szakított volna el Magyarországtól, mint Sopron, Kőszeg Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg és Nagykanizsa. Edward Grey brit külügyminiszter számára összeállított Az önálló Csehország című emlékiratában a cseh és a délszláv állam közötti öszszeköttetés megteremtését egyenesen a cseh és a szerbhorvát vágyak alapjának nevezte. A cseh érdekeket igyekezett összhangba hozni az antanthatalmak és az európai béke érdekeivel is, nem mulasztva el hangsúlyozni, hogy a korridornak nagy katonai jelentősége lenne, mivel ez a „szláv védőgát” megakadályozná, hogy Németország gyarmatosítsa a Balkánt és Kis-Azsiát, a magyarok számára pedig lehetedenné tenné, hogy Berlin „engedelmes előőrsei” legyenek. Masaryk 1918 októberében megjelent Az új Európa című kötetében szintén az antanthatalmak érdekeinek keretébe igyekezett illeszteni a Kelet-Európa újjászervezésével kapcsolatos terveit. Érvelése szerint a felújítandó Lengyelország, a létrehozandó csehszlovák állam és a szerb vezetésű délszláv föderáció a pángermánizmussal és a német terjeszkedéssel szembeni szláv védőgát szerepét fogja betölteni a Balti- és az Adriai-tenger közötti térségben, ebből pedig szükségszerűen következik a csehszlovák és a délszláv állam közötti összeköttetés megteremtésének a követelménye. Nem hiányzott a korridor létrehozásának terve Edvard Benes 1916-ban Párizsban kiadott Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot! című propagandamunkájából sem. Benes szerint a lengyel, a csehszlovák, valamint a szerb, horvát és szlovén területekből álló szerb állam, amelyet a Lajta és a Rába folyók közötti folyosó kömé össze Csehszlovákiával, „áthatolhatadan szláv gátat” fog alkotni Németországgal szemben, a magyarokat pedig egyszer s mindenkorra elválasztja Németországtól és Ausztriától. Az 1919. január 18-án megnyílt párizsi békekonferencián részt vevő csehszlovák küldöttség szakértői a csehszlovák területi igények alátámasztása céljából tekintélyes menynyiségű háttéranyagot dolgoztak ki a delegáció számára. A korridorral kapcsolatban, a többi határszakaszhoz hasonlóan, több alternatív javaslat született. Végül egy olyan változat került a békekonferencia elé, amely közel 200 km hosszan és 60-75 km szélességben választotta volna el egymástól Ausztriát és Maismertesse a csehszlovák területi igényeket. Ennek során Edvard Benes kitért a korridor kérdésére is, amely kiszabadítaná Csehszlovákiát a magyarok és a németek harapófogójából, megkönnyítené a kapcsolattartását Jugoszláviával és Olaszországgal, s kijárást biztosíthatna az Adriai-tengerre. A területet részben a magyarok, részben az osztrák-németek rovására jelölnék ki, felügyeletével pedig a csehszlovák és a délszláv államot bízhatnák meg, de új elemként jelent meg Benes érvrendszerében a korridor esedeges népszövetségi felügyelet alá helyezésének a lehetősége. (Folytatás a következő oldalon) LEVOtSlNAOE DE3 TCHÉCQSL0VA0ÜES er öcs YUGOSLAV^. M&morondu/n ;,'n 2 A békekonferencia elé terjesztett csehszlovák térkép a szláv korridorról (1919)
