Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-24 / 272. szám
www.ujszo.com | 2020. november 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Túlélni ezt a telet Eltűnt kilenc hónap az életemből, és esélyem sem volt védekezni JUHÁSZ KATALIN Hiába is próbálnám álcázni, két-három mondat után úgyis nyilvánvaló lenne, hogy hangulatom a béka feneke alatt van. Ingerlékeny lettem, elsírom magam hatásos filmdrámák végén, és a szokásosnál is nehezebben viselem buta emberek Facebook-kommentjeit, amiken pár hónapja még nagyokat nevettem. A lelki lerobbanás oka, hogy mostanában szinte naponta temetek valakit, aki fontos volt számomra. Nem szó szerint, azaz nem én ásom a sírokat, „csupán” nekrológokat írok. Zenészek, színészek, művészek - tegnap még voltak, ma már nincsenek, úgyhogy foglaljuk össze a pályafutásukat utoljára. Mit kell feltétlenül megemlítenem róluk, és mit hagyhatok ki? Mi a legfontosabb, amire ötven év múlva is emlékszik majd az emberiség. Nem merek száz évet írni, mert annyi időnk talán már nincs is ezen a bolygón. David Attenborough szerint aligha van, ha továbbra is a jelenlegi tempóban pusztítjuk a Földet. És miért ne pusztítanánk, kit érdekel a talajszennyezés, a légszennyezés, a fogyatkozó növényzet és a kihaló állatfajok? Hiszen egy rendkívül agresszív, ismeretlen vírussal kell harcolnunk, ami olyan ijesztő, hogy sokan még mindig tagadják a létezését. Ez nyilván valamiféle védekezési mechanizmus - nem szívesen nevezném emberi butaságnak, és nem is érdekelne különösebben, ha ezek a fajtársaim csakis saját magukat veszélyeztetnék, amikor szabadságjogaikat hangoztatva nem viselnek maszkot és a nyakamba lihegnek a pénztár előtti sorban. Megyünk kifelé az őszből, pont az a fajta időjárás dúl ma, ami miatt nem szeretem a novembert. A veszteségek ilyenkor fokozottan telepednek a lelkemre, vagy mennek az idegeimre, én meg mások idegeire, pedig most, hogy össze vagyunk zárva, duplán fontos az udvariasság, az optimizmus, a gördülékeny problémamegoldás. De mit tegyek, ha már reggelente ömlik rám az egymásnak ellentmondó hírek bűzösen kavargó, mérgező folyama. Pedig tudom, hogy tilos bal lábbal kelni, igyekszem is duplán a jobbal, babonából, vagy visszazuhanni a jótékony álomba, beleférni arcom a párnába, menekülni a valóság elől. Aztán jönnek az első kattintások, és már a sötét képernyő fölött előre rettegek, ki halt meg ma, kitől kell búcsúznom. Ilyenkor visszagondolok arra az aránylag boldog, elégedett, enyhén szórakozott angyalra, aki voltam egykor, és aki azzal nyugtatta magát (sikeresen), hogy még ha iszonyú is a valóság, vannak tökéletes pillanatok. Hát nincsenek. És nem tudni, lesznek-e újra. Úgy tűnt el kilenc hónap az életemből, hogy esélyem sem volt védekezni, ellökni a tolvaj kezét. Segítségért kiabálni sem lett volna értelme, mert körülöttem mindenkivel ugyanez történt. Mindeközben pedig zajlik az élet, egymást követik az események, az emberiség dacolni próbál a határozott túlerőben lévő természettel, azzal a bizonyos láthatatlan ellenséggel. Tovább hazudnak és lopnak, akik eddig is megtehették, működik a fogyasztói társadalom, lehet karácsonyi reklámokat nézni a tévében, színházi előadásokat, koncerteket élvezni online, gyereket nevelni, dolgozni, lecserélni a sötétítőfüggönyt világosabbra. Az emberek közötti szolidaritás korszakának viszont vége. Legalábbis tavaszhoz képest sokkal kevesebbet törődünk egymással. Nem véletlenül. Megkezdődött a harc a túlélésért, most jön az az időszak, amikor másokon taposva igyekszünk majd boldogulni. Túlélni ezt a telet. Sulik és Matoviő áttekinti a járványhelyzet kezelésére vonatkozó elképzeléseket (Kotrha) Mi végre hirdettek veszélyhelyzetet? Mi értelme volt veszélyhelyzet hirdetni az egészségügyben, ha még kórházon belül is lehetetlen átcsoportosítani az orvosokat? - teszi fel a kérdést a Sme kommentárja. Bár a járvány görbe szerencsére egyáltalán nem alakult olyan katasztrofálisan, ahogy októberben félni lehetett tőle, a kórházakban uralkodó állapotok inkább óvatosságra intenek, semmint arra, hogy verseny kezdődjön, mi mindent nyissunk ki. Ugyanis ha még a pozsonyi kórházakból is komoly problémákról érkeznek hírek, márpedig a fővárosi kórházak vannak a legjobban felszerelve, a járványhelyzet pedig ott nem olyan vészes, akkor mi lehet a kisebb vidéki kórházakban, ahol már korábban azt találgatták, összeomlik-e az ellátás, vagy sem. Mindenesetre a tervezett beavatkozások egyelőre háromhetes elhalasztása nagyon komoly figyelmeztetés, és akár végzetes következményei is lehetnek. „Annál kellemetlenebb meglepetés, hogy az orvosok visszautasítják a Covid-osztályokon való szolgálatot, arra hivatkozva, hogy nem ez a szakterületük. Most már csak azt a rejtélyt kell megfejteni, mi végre hirdetett a kormány veszélyhelyzetet, ha a kórházigazgató még a betegfelvételre sem tud átvezényelni orvost, mivel semmi ilyesmi nem szerepel a munkaszerződésében... Csak remélni lehet, hogy az az összetartás és önfeláldozás, ami az első hullám idején jellemezte az egészségügyi alkalmazottakat, nem veszik ki most országos szinten” - írja a lap. (úsz) Buborékok találkozása HEGEDŰS NORBERT A szlovákiai társadalom egyre megosztottabb, a szakadékok csak mélyülnek, és sajnos a kormány egyelőre meg sem próbálja párbeszéddel enyhíteni a feszültséget. Ma már közhelynek számít, hogy a 21. század elején az emberek többsége virtuális buborékban él, melyben csak a neki tetsző információk jutnak el hozzá. Ennek a veszélynek különösen azok vannak kitéve, akik az információik többségét a közösségi oldalakról - Szlovákiában többnyire a Facebookról - szerzik. Normális, hogy az ember olyan híroldalakat, személyiségeket, véleményeket lájkol és követ, amelyekkel egyetért és tetszenek neki. Csakhogy az algoritmusok ettől fogva már csakis ilyen, vagy hasonló tartalmat ajánlanak neki - a kör pedig bezárul. Az óvatlan facebookozó még csak nem is találkozik az övétől eltérő, vagy ne adj isten ellentétes véleménnyel, így egyre jobban belelovalja magát a saját igazába. Amikor pedig szembejön a valóság, nem nagyon tud mit kezdeni mások véleményével. Ilyenkor pedig a legegyszerűbb támadni. Ezek a buborékok, egymástól elszigetelt csoportok persze nem a koronavírussal jelentek meg Szlovákiában sem. Kialakulásukat nagyban segítette, hogy az egymást követő kormányok a legégetőbb problémákat egyszerűen a szőnyeg alá söpörték. A feszültség egyre nőtt, az emberek kiábrándultak, a szélsőségesek teret nyertek. A kommunikáció főleg a neten zajlik, aki pedig nincs benne ezekben a csoportokban, fel sem tudja mérni mekkorák, és milyen a hatásuk, mekkora a befolyásuk. Néhányan ezért komolyan meglepődhettek, mikor kedden, november 17-én kipattant az egyik ilyen nagy buborék. Több ezer ember vonult az utcákra Pozsonyban, akik a kormány és a járvány ellen hozott intézkedések ellen tiltakoztak. Persze, aki nyitott szemmel járt, az eddig is tudta, hogy a lakosok egy jelentős része elégedetlen a járvány kezelésének módjával, de a kormány eddig úgy csinált, mintha ez egy nem létező, néhány embert érintő probléma lenne. A tízezres tömeg látványosan megcáfolta ezt a tételt, csakhogy egyelőre mind Matovic, mind a miniszterei úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna, szélsőségesek akciójának állítják be az egészet. A valóságnak ilyen szintű tagadását eddig csak Kotlebáéktól és újabban Robert Ficótól szokhattuk meg, de úgy tűnik, ha kell, Matovic is fel tud venni olyan szemüveget, amiben csak azt látja, ami tetszik neki. Ezzel a viselkedéssel, a párbeszéd teljes elutasításával pedig csak még jobban megerősíti a fennálló ellentéteket, még messzebbre löki egymástól a már amúgy is eltávolodott csoportokat, holott kormányfőként éppen a megosztottság ellen illene küzdenie. Ez azért is érdekes, mert Igor Matovic a parlamenti választás előtt teljesen másképp viselkedett: akkor még párbeszédre hívta a Kotleba mellett tüntető embereket, mert megértette, hogy sokan nem szélsőségesek, és az elkeseredettség miatt mennek ki az utcára. Akkor ez a húzás bejött. Most viszont hisztérikusan viselkedik és ellenséget lát mindenkiben, aki csak egy kicsit is másképp gondolkodik, mint ő. Az persze nem újdonság, ha egy politikus viselkedése 180 fokos fordulatot vesz, miután megválasztották. De Matovicra sokan azért szavaztak, mert neki elhitték, hogy más lesz. A kormányfő viszont jelenleg semmitől sem áll olyan messze, mint az egyszerű emberektől, akiket valaha képviselni akart. FIGYELŐ Orbán egy nómet szatirikus műsorban A ZDF német csatorna szatirikus műsorában az uniós költségvetés magyar és lengyel vétója volt terítéken. A Heute Show műsorvezetője azt kérdezte a brüsszeli tudósítót játszó kollégájától, képesek-e a demokráciák összefogni és fennmaradni. Az álriporter nagyot kacag, majd azt mondja: nem, semmi esély, az unió még a legnagyobb szükségben sem képes összetartani. Kidolgoztak egy költségvetést, ami tartalmazza a vírus által leginkább sújtott Olaszország és Spanyolország gyors megsegítését is. Mindenki fellélegzik, mire Magyarország és Lengyelország azzal fenyegetőzik, hogy a jogállamisági feltétel miatt blokkolja az 1800 milliárdos pénzügyi csomagot. Felfoghatatlan! -kiáltja a brüsszeli tudósítót játszó színész, „Orbán megvétózza ajogállamisági záradékot, és ezzel elismeri, hogy Magyarország nem jogállam”. És mit szól ehhez az EU? - kérdi a műsorvezető. Az álriporter így felel: „Na mit? Ostoba képet vág”. Majd elmeséli, hogy egy videókonferencián a többi tagállam udvariasan rákérdezett a zsarolóknál, hogy nem lennének-e szívesek abbahagyni, mire azt válaszolták: „nem, semmi kedvünk”. Ezután bevágták a műsorba Angela Merkel kancellár nyilatkozatát, aki a tárgyalásokról annyit mondott: „ennyi lett volna nagyjából, nagyon érdekes volt”. Az álriporter azzal folytatja, hogy Magyarországon megfélemlítik a kritikus médiát, Lengyelországban megszüntetik a független bíróságokat és a terhességmegszakítás jogát. Mindezt az EU kellős közepén. „Nem kéne inkább engednünk nekik? Ez eddig mindig bevált” - kérdezi a műsorvezető. A riporter ezután egyszerű javaslatot tesz., A- lisszaboni szerződés alapján a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép” - hangzik el. Tehát: minden tagország vezetője találkozzon, Magyarország és Lengyelország kivételével, és mondják ki, hogy kilépnek. Egy perccel később hivatalosan megszűnik az EU, majd ugyanezen országok hirdessék ki az új Európai Uniót. Ezzel meg lehet takarítani évente 17 milliárd eurót, ennyit kapnak ugyanis a lengyelek és a magyarok. Ebből 15 milliárd mindjárt menne az olaszoknak és a spanyoloknak. Az álriporter ezután elővesz egy uniós zászlót, és kivág róla két csillagot. (Telex)
