Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-18 / 267. szám
141 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2020. november 18.1 www.ujszo.com Világítanak a kacsacsőrű emlősök A kihalás szélére jutott állat bundája, szőre ultraibolya (UV) fénnyel megvilágítva zöld és kék színben fénylik CSIBRÁNYI ZOLÄN Bolygónk egyik legbizarrabb élőlényéről, a kacsacsőrű emlősről eddig is sok meglepő tény volt ismert. Amerikai kutatók most egy újabb, nem mindennapi részletre derítettek fényt. Kezdetnek nézzük, mit lehetett már tudni róla. Az Australian Museum honlapján olvasható leírás szerint csontváza több hasonlóságot mutat a fosszilis és a modem hüllőkkel is. Részben vízi életmódot folytat. Széles, lapos, zsírtartalékok tárolására használt, hódszerű farka vízálló szőrrel sűrűn borított. Kemény bőrből levő csőre miatt valamiféle különös kacsára emlékeztet. A hímek hátsó lábain egy-egy, nagyjából 12 mm-es sarkantyú található, amelyekhez méregmirigy csatlakozik. Különösen szaporodási időszakban termelnek mérget. Ez az emberre nézve is veszélyes, nem halálos, de kínzóan fájdalmas lehet az állattal való ilyetén, szó szerinti összeakaszkodás. (Itt jegyzendő meg, méregtermelő emlősből csupán ötöt, más forrás szerint hatot ismer a tudomány.) Leginkább éjszaka táplálkozik, főként kis méretű vízi gerincteleneket fogyaszt. A nőstény 1 vagy akár 3, de általában 2 tojást rak. Nincs valódi mellbimbója, emlőmirigy-csatomái kettő, szintén szőr fedte, ún. tejfoltban végződnek, ezeken át táplálja tejjel a kicsinyét. Egy hozzá hasonló testméretű szárazföldi emlőshöz viszonyítva 30%kal több energiát éget el a szárazföldön való mozgás során. A természetben még nem rögzítették a hangját, de fogságban néha hallatja magát, ha piszkálják vagy kézbe veszik. Kint a vadonban és fogságban is körülbelül 20 évig élnek. Az újonnan felismert tulajdon-A kacsacsőrű emlős szőrzete látható fényben sötétbarna vagy vörösesbarna. Az új vizsgálatok során kiderült: ultraibolya fénnyel megvilágítva a hím és a nősságról szóló tanulmány a Mammalia szaklap internetes oldalán 2020 októberének derekán jelent meg. A texasi A&M Egyetem - egy Tasmaniából származó és két amerikai múzeumból való egyedet érintő - vizsgálatai kiderítették, hogy a Kelet- Ausztráliában és Tasmaniában élő, napjainkra a kihalás szélére jutott állat bundája, szőre ultraibolya (UV) fénnyel megvilágítva zöld és kék színben fénylik. Ez a jelenség a biofluoreszcencia. Mielőtt továbbmennénk, nem árt tisztázni két szakkifejezés közti különbséget. Biolumineszcencia során egy élő organizmus valamilyen biokémiai reakció révén fotont, fényt bocsát ki, ami által képes a testét vagy annak legalábbis valamely részét lényegében fényforrásként használni. A talán legismertebb ilyen állatok a szentjánosbogarak. De számos további faj, köztük némely rákfajok, egy cápafaj és bizonyos korallok esetében is ismert. Sőt sok gombafaj is biolumineszcens, képesek különféle intenzitással fényleni, immár közel 100 fajukat listázták (Világító gombák, ng.hu, 2015). A másik a biofluoreszcencia. Ilyen esetekben az történik, hogy egy élőlény a külső forrásból rávetülő, rövidebb hullámhosszú fényt elnyeli, átalakítja, és utána nagyobb hullámhosszú fényt bocsát ki. A szakirodalom szerint a két eltérő hátterű, természet szülte világítási folyamat gyakran nem független egymástól, bizonyos fajokban az egyik jelenség nem is jöhetne létre a másik nélkül. Biofluoreszcencia megfigyelhető például egyes skorpiófajoknál. Emlősök közül csupán a repülő mókusok és az oposszumok esetében ismert. A tojásrakó emlősök szűk körében pedig a kacsacsőrű emlős az első faj, amelynél beigazolódott. A kacsacsőrű emlős szőrzete látható fényben sötétbarna vagy vörösesbarna. Az új vizsgálatok során kiderült: ultraibolya fénnyel megvilágítva a hím és a nőstény egyaránt zölden vagy ciánkék színben pompázik. Arról, hogy ez a jelenség miért érhető tetten e fajnál, a kutatók a következőket mondják: „Az oposszumokhoz és a repülő mókusokhoz hasonlóan a kacsacsőrű emlősök is éjszaka, hajnalban és alkonyaikor a legaktívabbak. Lehetséges, hogy ezek az emlősök - és esetleg mások (Shutterstock) is - azért fejlesztették ki a biofluoreszcenciát, hogy alkalmazkodjanak a gyenge fényviszonyokhoz”. Azt is elképzelhetőnek tartják, talán ez lehet az egyik útja-módja annak, hogy sötétben is lássák egymást és kapcsolatot teremthessenek egymással. Az is lehet, hogy a ragadozókat akarják ilyenképpen megtéveszteni. Mindehhez hozzáteszik: „A biofluoreszcencia felfedezése a kacsacsőrű emlősnél új réteggel bőviti az emlősök efféle tulajdonságainak megértését.” Az tehát még nem egyértelmű, vajon a természetben ez a tulajdonság milyen célt szolgál a kacsacsőrű emlősök számára. Ennek megértéséhez további, az élőhelyükön, a természetben végzett alapos vizsgálatok is szükségesek. Kevesebb mint 200 ezer év alatt alakult ki a Naprendszer MTI-HÍR Rövid idő, nagyjából 200 ezer óv alatt keletkezett a Nap ós a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd ówel ezelőtt. Erre a következtetésre jutottak az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) tudósai meteoritokon talált molibdén izotópjainak vizsgálata nyomán. A Napot és a Naprendszert alkotó anyag egy nagy gáz- és porfelhő összeomlásából származik. Más csillagrendszereket megfigyelve, amelyek a Naprendszerhez hasonlóan keletkeztek, csillagászok úgy becsülik, hogy körülbelül 1-2 millió évbe telik egy felhő összeomlása és a magfúzió beindulása egy csillag belsejében, de ez az első tanulmány, amely a Naprendszert illetően számokkal szolgál. „Korábban nem igazán ismertük Naprendszerünk keletkezésének időkeretét. Ez a tanulmány megmutatja, hogy ez az összeomlás, amely elvezetett a Naprendszer kialakulásához, nagyon gyorsan, kevesebb mint 200 ezer év alatt történt. Ha ezt egy emberélet időtartamához viszonyítjuk, a Naprendszer kialakulását egy olyan várandóssághoz lehetne hasonlítani, amely kilenc hónap helyett 12 óráig tart. Ez egy gyors folyamat volt” - magyarázta Greg Brennecka, a laboratórium űrkémikusa. A Naprendszer legkorábban keletkezett szilárd anyagai a kalciumban, alumíniumban gazdag zárványok (CAI), és ezek a minták közvetlen bizonyítékkal szolgálnak a Naprendszer keletkezésére. Ezek a mikrométertől centiméterig terjedő nagyságú zárványok a meteoritokban magas hőmérsékletű környezetben (több mint 1300 Kelvin) formálódtak valószínűleg a fiatal Nap közelében. Utána távoztak kifelé abba a térségbe, ahol a szenes kondritokat tartalmazó meteoritok kialakultak, és ahol ma is megtalálhatók. A kalcium-alumínium zárványok többsége 4,567 milliárd évvel ezelőtt keletkezett egy 40 000-200 000 éves időtartam alatt - olvasható a laboratórium közleményében. A nemzetközi kutatócsoport megmérte a molibdén izotópjait és megállapította a szenes kondritokat tartalmazó meteoritokból, köztük a Földön talált legnagyobb szenes kondritból, az Allendéből származó különböző CAI-k összetételét. Azt találták, hogy a távoli molibdén izotopikus összetétele felöleli a protoplanetáris korongban (fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gázok és szilárd részecskék keringenek) keletkezett anyagok teljes körét, nem csak egy kicsiny darabét, így ezek a zárványok a felhő összeomlásának időszakában keletkezhettek. Mivel a csillagnövekedés megfigyelt időtartama (1-2 millió év) jóval hosszabb, mint a zárványok keletkezésének időtartama, a kutatócsoport képes volt hajszálpontosan megállapítani, hogy a Naprendszer kialakulásának mely szakaszát tanúsítja a zárványok keletkezése, és végül azt, hogy a Naprendszert alkotó anyag milyen gyorsan gyarapodott. A Naprendszer legkorábban keletkezett szilárd anyagai a kalciumban, alumíniumban gazdag zárványok (CAI), és ezek a minták közvetlen bizonyítékkal szolgálnak a Naprendszer keletkezésére (Shutterstock)
