Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-09 / 260. szám

8 KULTÚRA 2020. november 9. I www.ujszo.com Új tagok a Rock and Roll Csarnokában Los Angeles. Virtuális cere­mónián iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába az idén kiválasztott új tagokat szombat éjjel, az előadást televí­zión lehetett követni. Az eredeti tervek szerint május 2-án tartották volna az idei ren­dezvényt, de a koronavírus­­világjárvány miatt először elha­lasztották, majd virtuálissá tették az eseményt - írta a The Holly­wood Reporter. Idén hat új tagot iktattak be a csarnokba, ahová azok kerülhet­nek be, akik több mint 25 éve ad­ták ki első albumukat. Ez évben a T. Rex londoni rock­együttes, a Depeche Mode, No­torious B.I.G. (Christopher Wal­lace) hiphopsztár, a Doobie Bro­thers, a Nine Inch Nails, valamint a 2012-ben, 48 évesen elhunyt Whitney Houston szerepel a be­­iktatottak között. Az ő virtuális beiktatása volt az idei ceremónia legjelentősebb része. A köszöntőt Alicia Keys amerikai énekesnő mondta. „Mindannyian tudjuk, példátlan sikere a zeneipar pantheonjának abszolút magaslataiba emelte a fekete nőket. Mindannyian tud­juk, zenéje örökké él” - méltatta Houstont. Mivel mind a popsztár, mind lánya, Bobbi Kristina Brown tra­gikusan fiatalon hunyt el, anyja, a 87 éves Cissy Houston és sógor­nője, Pat Houston köszönte meg ünnepélyesen az elismerést. (MTI) Az új örökös tag (Fotó MTi) Pitti Katalin lett az Operaház új örökös tagja Budapest. Új örökös tagja, Pitti Katalin és mesterművésze, Berczelly István köszöntésével, valamint belső díjak átadásával ünnepelte Erkel Ferenc szüle­tésnapját az Opera szombaton az Eiffel Műhelyház Bánffy Mik­lós termében. A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti ro­mantikus opera megteremtőjé­nek születésnapján a magyar opera napját, 2015 óta pedig ezen a napon jelenti be új örökös tag­jait. A Magyar Állami Operaház örökös tagjai idén Pitti Katalin operaénekest választották sora­ikba, Domahidy László és Gre­gor József operaénekesek, vala­mint Fülöp Áttila, az Opera egy­kori magánénekese, főtitkára és ügyvezető igazgatója pedig posztumusz részesült az elisme­résben. A Magyar Állami Ope­raház mesterművésze lett Ber­czelly István operaénekes, aki a tavasszal odaítélt Kossuth­­díjával érdemelte ki a kitüntető címet. (MTI, k) Maszkban, fedetlen lélekkel Telekes Péter negyedszer dolgozik Michal Docekallal, ezúttal A kő című német drámában Nagy-Kálózy Eszter vendégként játszik a Vígszínházban, először rendezi őt Michal Doőekal (A szerző felvételei) SZABÓ G. LÁSZLÓ Két nappal azután, hogy a budapesti Vígszínházban elkezdődtek Marius von Mayenburg A kő című drámá­jának próbái, Telekes Pétert karanténba kényszerítette a koronavírus. Ám ahogy visszanyerte egészségét, már el is foglalta helyét a készülő produkcióban. Három plusz hét évig volt a Víg­színház tagja. A köztes három évet a Bárka Színházban töltötte, aztán 2018-ban, még az igazgatóváltás előtt a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. Az ott töltött két év után szeptembertől ismét a Vígszínház­­banjátszik. „Elmenni is nehéz volt, meg visszajönni is - mondja. - Nagyon jósoromvoltaVígszínházban. Szép szerepeket kaptam, de eljött egy pont, amikor úgy éreztem, mennem kell, nem tudok maradni. Harag nélkül, tiszta lappal távoztam, le­zárva egy csodálatos időszakot. Bár hasznos volt az a két év is, amit máshol töltöttem, a szívem vissza­húzott. Egyszerűen visszavágytam a Vígszínház falai közé. Előbb per­sze magamban kellett letisztáznom a korábbi helyzetet, hogy a régi sé­relmek, fájdalmak nélkül lehessek újra a társulat tagja. A csapat zöme nem változott, érzem a régi kollé­gák szeretetét.” Gútán élő szüleivel naponta be­szél, lelkiállapotának minden fázisát azonban ők sem ismerik. Nem is akarja terhelni őket esetleges szak­mai problémáival. „Soha nem szobiak bele a dönté­seimbe. Tehetek bármit, mindenben támogatnak. Ez annyira jó érzés! Büszkén elmondhatom: csodálatosan kezelik a dolgaimat. Olyannak sze­retnek, amilyen vagyok. Természe­tesen sejtették, hogy az elszerződé­­sem idején mi játszódott le bennem, bár minden részletbe nem avattam be őket. De most nagyon boldogok ők is, hogy visszaszerződtem a Vígszín­házba. Főleg az édesanyám.” Rudolf Péterrel, a társulat új igaz­gatójával három évvel ezelőtt, a Lóvá tett lovagokban dolgozott először, Ferdinándot, Navarra királyát meg­testesítve. Mindketten élvezték a kö­zös munkát. „Én hívtam fel Pétert, hogy dolgozna-e még velem a továbbiak­ban. Azt mondta, szívesen. Ezután kaptam tőle szerződésajánlatot, és boldogan jöttem. Egyetlen szerepe­met tarthattam meg, miután elszer­ződtem. A Bűn és bűnhődés Luzsin­­ját. Azt vendégként tovább játszhat­tam. A padlás Hercegeként is most láthatnak újra a nézők az ünnepi, ez­redik előadásban. Ez a történet nyolc év az életemből, nagyon hozzám nőtt a szerep.” Márciustól szeptemberig, a koro­navírus miatt az ő élete sem a meg­szokott kerékvágásban zajlott. A leg­nehezebben azt a két hónapot élte meg, amikor nem utazhatott haza, Gútára. „Az első két hétben jólesett a sza­badság. A színművészeti főiskola el­végzése óta ennyi szabad időm so­sem volt. Ezt fel kellett dolgozni. Jó volt a gyermekeimmel lenni. Tizen­egy éves az egyik, hét a másik, öt a harmadik. Nagyon aktívak. Amíg nem utazhattunk, Skype-on tartottuk a kapcsolatot a szüleimmel. Már a gyerkőcök is naponta felhívják a papát-mamát. Megy a viccelődés köztük, hiszen látják is egymást. Ta­lán ennyi haszna volt az elmúlt idő­szaknak, hogy már ezt a formáját is használják az együttlétnek. A munka természetesen nagyon hiányzott. Vártam, hogy újra színpadra léphes­sek. Borzalmas érzés volt rádöbben­ni, hogy igazából máshoz nem értek. Vagy, hogy nem gyakorolhatom azt, amit tudok. Ettől olyan tétlennek éreztem magam. Mindamellett, hogy a három gyermek tényleg rengeteg elfoglaltságot jelent.” Az új évad első bemutatójában, Az öreg hölgy látogatásában egy gülleni (a vígszínházi verzióban: fingeni) polgárt alakít. Nagyon jó próbafolya­matot élhetett meg, de a járvány mi­att, a bemutató után már nem tudta játszani a szerepet. Mindent megtett, hogy ne fertőződjön meg, mégis el­kapta a vírust. Azóta sem tudja, kitől. „Három-négy nap kimondottan szörnyű volt. Remegés, láz, végtag­fájdalom. Szerencsére sem a szaglá­somat, sem az ízlelésemet nem ve­szítettem el. De ha nem volt lázam, akkor is remegtem. A testem ugyan­azt produkálta, mintha lángoltam volna. Gyomorfájással indult az egész. Nem sejtettem, mi lesz belőle. Most már jól vagyok, de azt is nehéz volt feldolgoznom, hogy A kő pró­bafolyamatának legelején kiestem a munkából. Közben örültem, hogy új­ra együtt dolgozhatok Michal Docekallal, hiszen ez a negyedik ta­lálkozásunk. A Jóembert keresünk után a Mester és Margaritában, majd a Bűn és bűnhődésben adott szerepet, most pedig Wolfgangot, a náci érzelmű állatorvost formálom meg nála. Öt nő mellett én vagyok a törté­net egyetlen férfi szereplője. Aggód­tam nagyon, hogy meddig kell távol maradnom a próbáktól. Amint jobb lett a közérzetem, elkezdtem tanulni a szöveget. Ez adott egyfajta bizton­ságérzetet. Hogy foglalkozom a sze­reppel, otthon is gondolkodom rajta. Hozzáolvastam a darabhoz, pontosan tudni akartam, mi volt 1935-ben, majd tíz évvel később Európában. Utánanéztem Drezda bombázásának is, hiszen a darab cselekménye ott ját­szódik. Nagyon tetszik, ahogy a mű építkezik. 1935 és 1993 között folya­matosan hol előre, hol hátra lépünk az időben. Nekem ugyan nem kell sem fiatalnak, sem idősnek lennem a tör­ténet során, engem negyvenhárom évesen látnak a nézők, a darab női szereplői azonban gyakran változtat­ják a korukat.” Marius von Mayenburg, a neves kortárs német szerző egyetlen kő tör­ténetén keresztül mesél egy családról és egy titkokat rejtő házról, amely az elmúlt évtizedek során többször is gazdát cserélt, kertjében és a falai kö­zött pedig nemzedékek legendája halmozódik szeretetről, árulásról, el­vándorlásról, visszatérésről és újra­kezdésről. „Mérhetetlenül szeretem Michal Docekal munkamódszerét, a felké­szültségét, nyugalmát, szakmai alá­zatát, emberségét. Nagyon felnézek rá. Wolfgang, a Nagy-Kálózy Eszter által megformált Witha félje egy esz­me elkötelezettje. Hitler-hívő, aki nem másokkal végez, hanem önma­gával. Eszterrel most dolgozom elő­ször. Megható volt az ölelése az egyik próbán. Hét jelenetet kaptam a szer­zőtől arra, hogy megformálhassak egy bonyolult emberi jellemet. Maszkban próbálni annyit jelent, hogy sem a partner, sem a rendező nem látja az arcomat. Csak a tekinte­tekből és hangszinekből, a gesztu­sokból építkezhetünk. Az öreg hölgy látogatását is végig maszkban pró­báltuk. Rudolf Péter, a darab rende­zője azt mondta. Higgyétek el, ami jó, az maszkban is jó! A szem ott van, és beszél. Az előadáson szerencsére fe­detlen az arcunk. Engem zavar, hogy a munka során nem láthatom a kollé­ganőm arcát, de el kell fogadnunk a helyzetet. Szükségszerű. így tudjuk megvédeni önmagunkat és a köze­lünkben levőket. Ami viszont min­dennél érdekesebb: az ember min­dent képes megszokni. Még ezt is. Egy pillanat alatt alkalmazkodunk bármilyen nehézséghez. Ezért va­gyunk életben. Értékes emberi tulaj­donság ez.” A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents