Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-31 / 253. szám
www.ujszo.com | 2020. október 31. SZOMBATI VENDÉG I 9 Hisz a lélek halhatatlanságában Sofia Cervená: „Olyan nincs, hogy ülök a fotelben, és a múltamon töprengek. A holnap jobban érdekel..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Kilencvenötödik születésnapja alkalmából fiatal operaénskessk és klasszikus zenészek számára hozott létre alapítványt Soha Öervená, a világszerte ünnepelt prágai mezzoszoprán, ma a Cseh Nemzeti Színház rangos díjakkal kitüntetett színésznője, aki öt világrészen és ötezer előadásban lépett színpadra. Kilencvenöt évesen a prágai Ungelt Színház műsorán szereplő dalestjével csaknem két órán át szórakoztatja a közönséget. Kedvenc zeneszerzőiről, többek között Janácekről és Martinűról mesél, s az ő szerzeményeik mellett Francis Poulenc, Erik Satie és George Gershwin műveit is megszólaltatja. Harmadszor is leírom: kilencvenöt évesen! Ez világviszonylatban is párját ritkító teljesítmény. Egyedül ő maga nem tekinti annak. Sem az éneklés, sem a színészi játék nem fárasztja. Épp ellenkezőleg. Ez tartja formában. Tudásának mindennapi karbantartása. Vegyük előbb a puszta tényeket. Az operairodalom száztizenhárom szerepét énekelte. Carmenkén százötvenhatszor lépett közönség elé. Berlini, bécsi és frankfurti felívelés után San Franciscóban ért pályája csúcsára. Tizenegy évig volt az ottani Opera egyik vezető szólistája. Hamburg már egészen másfajta sikert hozott el számára. Robert Wilson, a fény és a kép mágusa, korunk egyik legjelesebb színházi gondolkodója, rendkívüli látásmódú és kifinomult ízlésű rendezője a prózai színház kapuit nyitotta meg előtte. Legutóbb az első világháború kitörésének 100. évfordulójára, csehszlovák-magyar koprodukcióban készült 1914-ben az Időt formálta meg nála. A prágai bemutató után fényesre csiszolt játékával Sona Cervená Pozsonyban és Budapesten is lenyűgözte a nézőket. Vitalitásával, pozitív energiájával, makulátlan eleganciájával ma is mindenkit elkápráztat. Fiatalokat megszégyenítő erővel, odaadással és szakmai alázattal nyúl minden szerepéhez. A színpadot leszámítva hol érzi magát a legjobban? Otthon, a négy fal között. Ez a két véglet? Ezreknek énekelt rangos operaszínpadokon, és mégis azt mondja: otthon? Szeretek egyedül lenni. Szenvedélyemmé vált a magány. Az egyedüllét ugyanúgy boldogít, mint egy jól sikerült előadás. Akkor az idei tavaszt és a nyarat nem érezhette tehernek. A bezártság miatt? Egyáltalán. Minden reggel a hallgatni arany gondolatával ébredtem. Azzal, hogy ma sem fecséreli a szót? Nem. Azzal, hogy ma is a legkedvesebb zeneszerzőimet hallgatom. Gazdag a CD-gyűjteményem. Hónapokba telne, míg sorra venném őket. Természetesen nem csak ezzel teltek a napjaim. A könyvtáramat rendezgettem. Mindennap egy kicsit. Az emlékei között is rendet rakott? Ha az írás ezt jelenti, akkor igen. Egyébként nem sokat foglalkozom a múlttal. Olyan nincs, hogy ülök a fotelben, és a múltamon töprengek. Ami volt, volt. A holnap jobban érdekel. De a legjobb viszonyban a mával vagyok. Egyetlen percet sem hagyok veszni. Az én koromban ez már halálos bűnnek számítana. Nem tudom, meddig enged élni az Úr, de amíg itt vagyok, addig ugyanazzal az intenzitással végzem a dolgom, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Olga Sommerová a harmadik portréfilmjét forgatja önről. Harmadszorra, gondolom, könnyebben megnyílik a kamera előtt, mint az első két alkalommal. Tartottam a forgatástól. Nem szeretek sokat beszélni, de azt sem szeretem, ha engem dicsőítenek. Ez a dokumentum azonban nem annyira rólam, mint inkább a huszadik század borzalmairól fog szólni. Arról, hogy mit kellett megélnie az emberiségnek. Az ön élete sem volt jaj, de rózsás. Szüleinek szörnyű nehéz sors jutott, a férje nyomtalanul eltűnt, lehet, hogy eltüntették, ön az utolsó pillanatban hagyta el Kelet- Berlint, aztán hosszú évekig haza sem jöhetett. Ezzel sem foglalkozom már. Boldogít a tudat, hogy a lelkiismeretemen nem esett egy parányi folt sem. Nem szereti, ha dicsőftik... (SzkárossyZsuzsa felvételei) „Az elmúlás nem aggaszt..." Olga Sommerovát is ezzel nyűgözte le. A lelkiismeretességével, a becsületességével, és hogy senki sem tántoríthatta el az útján. Nagy ambíciókkal akart énekelni, és meg is tett mindent a cél érdekében. Az életét kockáztatva csúszott ki a keletnémet titkosrendőrség markából. Semmi nem tudta visszatartani attól, hogy elhagyja a totalitárius Csehszlovákiát, majd az egész szocialista blokkot. Nem engedtem, hogy megnyomorítsa a lelkemet a rendszer. Nem akartam hazudni sem magamnak, sem másoknak. Megbántani sem akartam senkit. Ezért mentem el. Egy tisztességes élet reményében. Carmen a szerelemben is a szabadságért küzdött. Lehet, hogy ezért szerette annyira? Carmen képes meghalni a szabadságért. Ez nagyon imponál benne. De nem csupán ezért szerettem az előadást. Mindenütt szépek voltak a kosztümök, kiválók a partnerek, a karmesterek. Mikor mondta azt, hogy eddig és nem tovább? Hogy mikor tettem le a szerepet? Negyvenöt évesen. Belesajdult a szíve? Nem. Átadtam a fiatal kolléganőimnek, legyen meg az örömük nekik is. Tudtam, hogy jönnek majd új szerepek. A világ legjobb énekeseivel és dirigenseivel dolgozhattam. Karajaimat, Mario del Monacóval, Luciano Pavarottival, Renata Tebaldival. A drezdai és a bécsi Staatsoperben is énekelt. A szabadságot először Berlinben és Bécsben éltem meg. Sokan kérdezték, nem gyötört-e akkoriban a honvágy. Dehogy gyötört! Boldog voltam, hogy senki sem uralkodik felettem. Hogy nem beszélnek bele az életembe. Hogy semmi másra nem kellett figyelnem, csak a színpadi teljesítményemre. Pályája első három évét Voskovec és Werich legendás társulatában töltötte. Miért szerződött aztán Brünnbe? Apám mint író, humorista és kabarészerző a titkosrendőrség megfigyelése alatt állt. Ezáltal utánam is örökké szaglásztak. El akartam tűnni a szemük elől. Hét évet töltöttem Brünnben, és végig nagyon jól éreztem magam. Három évig tartó házasságára hogyan emlékezik? Szerettem a férjemet. Csokoládégyáros volt. Őt is folyamatosan zaklatta a titkosrendőrség. Megelégelte. Hívott, hogy disszidáljak vele. Nem akartam magára hagyni az édesanyámat, és mivel minden este játszottam a színházban, összedőlt volna a repertoár, ha kiszállok az előadásokból. Menj csak, Még valami... Gyermeke nem született. Nem úgy alakult az élete, hogy az anyai örömöket is megélhesse. Sokan azt képzelik, ez is egy fájó pont az életében. Soha Cervená nem így gondolja. Egyáltalán nem bánja, hogy a színház mellett döntött. Neki így is teljes az élete. majd megyek utánad, mondtam a férjemnek. Soha többé nem láttuk egymást. Azt sem tudom, átjutott-e a határon, vagy végeztek vele, azért nem jelentkezett később. Nem nyomoztam utána. Mindent a sorsra hagytam. Később megélhetett még egy nagy szerelmet. Harminc évre szólt. A legeslegnagyobb szerelmem azonban mindig a színház volt. Sokszor kezdett a nulláról. Először színésznőként, Prágában, aztán opera-énekesnőként Brünnben, utána emigránsként Nyugat- Berlinben, majd ismét Prágában, a rendszerváltás után, amikor végleg hazaköltözött. Elmenni is nagy öröm volt, de visszajönni is. Fiatalon nagyon naiv az ember. A férjemmel azt hittük, hamar összedől a rendszer. Hogy a kommunizmus nem tarthat sokáig. Tévedtünk. Nyolcvankilencben viszont a világ egyik legboldogabb embere voltam. Prága a szívem csücske. Nagyon szeretek itt élni. Komfortosan berendezett hamburgi életéből költözött haza egy semmit nem ígérő, új helyzetbe. Mi húzta ilyen erősen vissza oda, ahonnan egykor szinte elmenekült? Az anyanyelvem. A város. A Moldva. Élete két regényét már Prágában írta meg. írni jobban szeretek, mint beszélni. Anyám egy életre belém verte: „Akkor beszélj csak, ha kérdeznek.” Werichtől is sok mindent tanultam. Volt egy mondása, ami ma is a fülemben cseng. „Keveset tud, aki sokat beszél.” Sok igazság van ebben. Napirendjében mik a legszilárdabb pontok? Korán kelek, és korán megyek aludni. Ennyi? Kinyitom a szemem, és érzem, hogy tele vagyok energiával. Szeret valamit a múló időben? Hogy igazságos és lefizethetetlen. Az elmúlás nem aggaszt. Hiszek a lélek halhatatlanságában. A test felmondja a szolgálatot, de a lélek tovább él. Nem ismertem a nagyapámat, hiszen amikor én születtem, ő már nem élt. De az apám rengeteget mesélt róla. Kreatív, tevékeny ember volt. Hangszereket készített. Tomaegyesületet alapított. Mindenben a tökéletességre törekedett. Sok mindenben hasonlítok rá. Most mondom, a beszélgetésünk végén: gratulálok a kilencvenöt évéhez! Az életművéhez, az emberi nagyságához! Mostanában sokan kérdezik tőlem, hogy meddig maradok. Hogy meddig szeretne élni? Igen. Egyáltalán nem zavar a kérdés. Van is már egy jó válaszom rá. Amíg érdekel a világ. És még mindig nagyon kíváncsian nézem. A szerző a Vasárnap munkatársa
