Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-10 / 235. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2020. OKTOBER 10. 17] Újracsomagolt nacionalizmus helyett újraindított közösségépítés „Az utóbbi időben érezhetően fellendült az érdeklődés a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínén formálódó szoborpark iránt” - indít az Új Szó kommentárjában Nagy Zsófia, amelyben aztán gombaszögi műemlékek és műalkotások egy része alapján von le - véleményünk szerint téves - következtetéseket. Az érdeklődést mindannyian tapasztaljuk, és tudatában vagyunk annak, hogy Gombaszög népszerűségével együtt a szervezők felelőssége is növekszik. Ugyanakkor - ahogy eddig is — nyitottak vagyunk a párbeszédre és az együttműködésre közösségünk tenni vágyó tagjaival, hiszen „a szentimentalista minősítéseket most mellőzve” is komolyan gondoljuk, hogy Gombaszöggel mint közösségi, kulturális és turisztikai központtal hozzájárulhatunk a felvidéki magyarság fejlődéséhez és a régió felemelkedéséhez. A kritikából viszont csak akkor tud kialakulni párbeszéd, ha mellőzni tudjuk az általánosításokat - a nacionalista megbélyegzésből egyedül annak sötét és negatív töltete olvasható ki, de az már nem, hogy a szerző szerint mi minden számít annak, és azok miért számítanak rossznak. Nem szeretnénk parttalan vitát folytami az általánosítások sablonos érveivel és cáfolataival, ezért a konkrét felvetésekre adott reakción túl inkább a kritika szemszögéből (is) megvilágítjuk mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Gombaszög nevével fémjelezve ismerhetett meg a közösség. Nem tartjuk előremutató felütésnek azt sem, hogy Nagy Zsófia az állításaink mögé alapból bújtatott szándékot és kettős beszédet sejtet, ezzel eleve meghazudtolva a vitapartnert. Mi a folytatásban igyekszünk tényszerűek lenni, és partnerként kezelni a kritikust és az olvasót. Nem segíti a helyzet megismerését, ha az érvelés eleve kiragadott példákon alapul. Három 2019. évi programpont és a kempingben lévő műemlékek egy kis töredéke alapján nem lehet objektív képet festeni Gombaszög politikai, ideológia beállítottságáról. 2019-ben a fesztiválon mintegy ötszáz program valósult meg, amelyek közt találni szórakoztatót és művelődésit, sportot és vetélkedőt, közéleti és kulturális témájút, előadást és a közönséget aktívan bevonó műhelyprogramot, kortárst és klasszikust. Ráadásul a politikai elfogultságot igazolandó, a kiragadott három programpont közül az egyik, amely az MTÄ átalakításáról szólt, és amely Nagy Zsófia szerint a magyarországi kormányzati támogatásokért cserébe, tehát politikai cenzúra miatt nem valósult meg, valójában más közreműködő szervezésében, változatlan formában lezajlott. Az állítás tehát szándékos félrevezetés. A kempingben fellelhető műemlékek többségét pedig ipari emlékek, mérföld- és határkövek alkotják, ami alapján a szervezőket könnyen vádolhatnák műszaki függőséggel vagy a kövek iránti megszállottsággal is, talán nem alaptalanul. A szerző, csadakozva egy korábbi kritikához (vagy az alapján), hiányolja a kortárs alkotásokat a gombaszögi kemping műemlékei közül. Egyrészt egy összművészeti fesztivál helyszínén, több tucatnyi kortárs színházi, zenei és irodalmi program mellől értheteden egy művészeti ág (szobrászat) kiragadása, másrészt a hiány megállapítása sem helytálló. Aki a monumentális, százéves szobrok helyén monumentális kortárs alkotásokat keres, nem érti a kortárs művészetet. Ha a kritika megfogalmazója nem kétszáz kilométerről, egyoldalú beszámolók alapján méltatná a gombaszögi völgy felhozatalát, hanem személyesen is megnézte volna azt, amiről ír, leülhetett volna a felújítón cakói falócára, és elolvashatta volna a rávésett kortárs verset. Arrébb ihatott volna a pár éve faragott leopárdos kút vizéből, vagy a szervezőktől tudhatná, hogy még idén nyílt pályázatot hirdetünk az új főbejárat megtervezésére. Elsétálva a kortárs építész tervei alapján készülőiéiben lévő épületek mellett, felmászhatott volna a kopjafaparkba, ahol ötvenéves és kortárs alkotás is megtalálható. Kopjafa a 21. században egy felvidéki ifjúsági rendezvény helyszínén? - Nagy Zsófia kritikájának célkeresztjében a kopjafapark áll, szerinte a régióra nem jellemző kopjafaállítás, szokása „olyan kulturális egységet és folytonosságot feltételez, ami sosem volt”. A 70- es évektől kezdve a csehszlovákiai magyarság ifjúsági művelődési és honismereti táboraiban minden alkalommal készült egy kopjafa, Gombaszögön a kopjafákat mint a táborok kallódó emlékeit gyűjtöttük össze, és ezt a hagyományt éltetjük ma is. A felvidéki magyarság történelmét, útkereséseit, kulturális és közéleti szerveződéseit nem tekintjük a történelem részének? Szüléinktől, nagyszüleinktől és magunktól miért tagadjuk el a hagyományteremtés jogát? Ami az egységet illeti: nem a kopjafa miatt fogja bárki is egységesnek és folytonosnak gondolni a magyar kultúrát. A magyar kultúra köszöni szépen, pont annyira egységes, amennyire más kultúra is, a maga sokszínűségével, idegen kölcsönhatásaival és az életből fakadó folytonosságával és folytonos alakulásával. Azt viszont fontosnak tartjuk kiemelni, hogy e kulturális univerzum részének tartjuk magunkat, együtt a múltbeli és jelenkori művészeti és szokásbeli sajátosságainkkal, emlékeinkkel. Ezek a magyar emlékek ritkulóban vannak Szlovákia számos szegletében, ezt nehéz lenne cáfolni. A kérdés csak az, mitévők legyünk: behunyjuk a szemünket, tehetedenül szemléljük, vagy teszünk valamit. Az emlékek életek, történetek, emberi nagyságok, közösségek és gondolatok lenyomatai, amelyek eltűnésével elvesztjük a lehetőséget, hogy megismerhessük őket és hogy gazdagíthassanak minket. Ezért kezdtük el korábban a feledésre ítélt emlékek fokozatos helyreállítását és gyűjtését. Adta magát, hogy ha Gombaszögöt újra a felvidéki magyar közösség ikonikus helyszínévé szeretnénk varázsolni, ezek az emlékek felújítva vagy új értelemmel megtöltve a völgyben találjanak otthonra. Természetesen az lenne a legjobb, ha minden az eredeti helyén maradva szolgálna tanulságként. Nagy Zsófia szerint a ledöntött Selmecbányái Honvéd-szobor talapzatára inkább egy háromnyelvű réztáblát készíthettünk volna, minthogy elhozva a trianoni zászlórúd alapjává tesszük. Csak épp a talapzat kövei szanaszét hevertek a várdomb oldalában különböző tulajdonú telkeken. Az elképzelés legyen bármilyen nemes is, a valóság sokszor felülírja. Minden egyes mentésünkkor arra törekszünk, hogy az adott műtárgyat az eredeti helyén állítsuk fel, de a legtöbb esetben erre helyben nem hogy nincs „politikai akarat”, de a helyi szereplők mindent megtesznek azért, hogy egy ilyen kezdeményezést ellehetedenítsenek. Jó példa erre a lőcsei honvédszobor esete. Két éve dolgozunk intenzíven a visszaállításán. Heteket töltöttünk el az önkormányzat, a múzeum, a műemlékvédelmi hivatal, az evangélikus egyház képviselőivel. Végiggondoltunk már féltucatnyi alternatívát és megírtunk egy csomó kérvényt. Sajnos, mind ez idáig eredménytelenül. A gombaszögi völgybe hozott legtöbb műemlék mára már a légkalapács, az olvasztó, legjobb esetben is a feledés áldozatai lennének A gombaszögi pálos monostor utolsó falrészlete - együtt a rokokó kúriával - egyenesen a kemping tőszomszédságában várta végzetét. Nagy Zsófia túlzónak tartja a szakralitás jelenlétét Gombaszögön. Mégis, ha a kemping mellett magasodnak egy nyolcszáz éves templom romjai, talán a ráépített JRD épületeit és hagyományait kellett volna feléleszteni, vagy hagyni, hogy a maradék falak is a gömöri magyar és német műemlékeknek szánt sorsra jussanak Teljesen félrevezetőnek tartjuk azt az interpretációt, amely egyenlőségjelet tesz a magyar közélet, kultúra és nyelv megmaradt pozícióit védő mozgalmak munkája és a szlovák asszimilációs és térhódítási kísérletek közé. Nagy Zsófia egymás mellé helyezi a több évtizede, több ezer kéz által közösen faragott gombaszögi kopjafákat és a párkányi Stúr-szobrot, amely nem elsősorban a politikus-költő munkájának állít emléket, hanem a város minden demokratikus elvet megtagadó névadásának Ugyanúgy teljesen értheteden számunkra a regionális és a nemzeti identitás szembeállítása, és Gombaszög esetében a regionális narratíva számonkérése: a kempingben háromnyelvű tanösvény formájában mutatjuk meg a völgy és a régió természeti csodáit és ipari emlékeit. Ezt a munkát eddig az állam nem végezte el, és az UNESCO által védett gombaszögi emlékhely a legkevésbé látogatott barlang volt Szlovákiában. Talán nem túlzás állítani, hogy munkánk is hozzájárult ahhoz, hogy a régió iránti érdeklődés megsokszorozódott. Összegezve gondolatainkat, a gombaszögi völgy alakítása, műemlékeinek kiválasztása tudatos koncepció alapján történt, ahogy a gyűjtőmunka során megismertük és felújítottuk az egyes műtárgyakat. Való igaz ugyanakkor, hogy háttérismeret nélkül, de érdeklődve a tárgyak mögötti jelentéstartalom iránt a völgy látogatója kaotikusnak vagy ödetszerűnek tarthatja a kemping műemlékegyüttesét. Ezt a háromnyelvű tanösvény további bővítésével kívánjuk orvosolni. A jövőben figyelembe vesszük ezt az aspektust is, és örömmel fogadjuk mind a konstruktív tanácsokat, mind a konkrét felajánlásokat is. A célunk továbbra is változadan: a rendelkezésre álló eszközeinkkel tudatos felvidéki magyar közösséget építeni, segíteni a kapcsolati háló megerősítését, a megismerést és a véleménycserét. Gombaszög pár évtizedes múltja alatt számos kulturális és közéleti mozgalomnak adott teret és megannyi kezdeményezést indított útjára. A gombaszögi völgyet és a fesztivált továbbra is úgy fogjuk alakítani, hogy minél többen érezhessék magukénak, és hogy közösségünk motorja legyen. Fontos, hogy társadalmunk végre kilépjen a reaktív, mindig csak az események után kullogó mivoltából, elindulva ezzel egy ön- és céltudatos, kezdeményező közösség kiépítése felé. Stubendek Attila, korábbißszervezü-helyettes Orosz Ots, főszervező A Vasárnap VIP-vendége Zuzana Caputová „Az együttérzés az egyetlen esélyünk” Ha a közszereplőik közül valakire büszkék lehettek Szlovákia állampolgárai, az egyértelműen a köztársasági elnök, Zuzana Caputová. Nemcsak szakmai felkészültségből politikai kultúrából és elvhűségből mutat példát, hanem együttérzésből, a választók iránti tiszteletből is. A mostani kaotikus, koronavírusos időkben is ő az, aki a nyugodt erőt képviseli, és nem csak mondja, hitelesen közvetíti, hogy ezt is legyőzhetjük Zuzana Caputovával a vírustagadókról, a hazai politika vulgarizálódásáról és a magyar kisebbség helyzetéről is beszélgetett Vrabec Mária az Elnöki Palotában. A koronavírus második hullámát éljük, és nemcsak, hogy nem tudtunk rá felkészülni, de jobbá sem tett bennünket a tavaszi tapasztalata. Egyre többen hisznek az összeesküvés-elméletekben, sokan feledkeznek meg a mások iránti felelősségről. Mit gondol, összefügg mindez a műveltség értékvesztésével és azzal, hogy nálunk annyi csalás következmények nélkül marad? A koronavírus második hulláma olyan számunkra, mintha csak az első lenne, mert mindent újra meg kell határoznunk. Tény, hogy a helyzetet nagymértékben nehezítik a konspirációs elméletek, amelyek természetesen nemcsak a koronavírussal kapcsolatban léteznek. Ez összetett probléma, összefügg az oktatás színvonalával és a szakmai tudás iránti tisztelet elvesztésével. Nem csak mi szembesülünk ezzel, gyakran beszélek az összeesküvéselméletek elleni küzdelem lehetőségeiről más államfőkkel és politikai vezetőkkel is. Valamennyien próbálunk olyan intézkedéseket hozni, hogy tiszteletben tartsuk a véleménynyilvánítás szabadságát, ugyanakkor meghúzzuk annak a határait, amikor a demokrácia már önmagát védi, és gátat szab a mások jogaiba való beavatkozásnak. Most tartunk ott, hogy meghatározzuk, hogyan bánjunk a konspirátorokkal, főként akkor, amikor az emberi élet védelme a tét. Az emberek sokkal türelmedenebbek, mint tavasszal, olykor a hivatalos információk is csak a káoszt növelik. Hogy lehet így küzdeni a válság ellen? A védekezés egyik pillére, hogy a kormány és a felelős személyek bölcs, előrelátható, indokolt, logikus és hihető döntéseket hozzanak, és a megfontolt, jól előkészített döntéseket érthetően kommunikálják. Csak ha mindez működik, akkor várhatjuk el az emberektől, hogy szolidárisak legyenek - ez a második pillér. Nagyon kérek mindenkit, hogy legyen tekintettel az idősekre és a betegekre, mert ha azok, akik ezt a fertőzést könnyen átvészelnék, fegyelmezettek és együttérzők, megmenthetik azok életét, akik számára a megbetegedés végzetes lehetne. Ez az egyetlen módja, hogy minél kisebb veszteségekkel vészeljük át ezt az időszakot. A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy lehet-e valamiféle egyezségre jutni olyan kultúretikai kérdésekben, mint az abortusztörvény? Hivatalos külföldi útjai tapasztalatán át megértőbben, vagy kritikusabban látja-e Szlovákiát? Ha lezajlik is az igazságszolgáltatás területén tervezett reform, mennyi időbe telik, amíg a bírák visszaszerzik az elvesztegetett bizalmat? Nem tart-e attól, hogy ezúttal is politikai háttéralkuk eredménye lesz a főügyész megválasztása? Mit gondol a politikusok közönséges megnyilvánulásairól? Hogyan lehet ilyen fontos pozícióban az embernek úgy megőriznie a saját személyiségét, hogy közben mégis felülnézetből szemlélje a dolgokat? Több magyar rendezvényen, intézményben és településen is járt, milyenek voltak a benyomásai? Tapasztalt egyfajta távolságtartást a magyarok részéről? Látja-e esélyét annak, hogy ahogyan ő, a többségi társadalom más tagjai is értéknek tartsák a kisebbségi közösségeket? Az interjút teljes terjedelmében elolvashatják a Vasárnap keddtől, október 13-ától kapható számában. (Somogyi Tibor felvétele)
