Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-26 / 223. szám
16 Mi fán terem a megfigyelési kapitalizmus? I'" V Demeter % Áron az I w* Amnesty In-M I temational ^ JL % Magyarország jogállamiságai, nemek közötti egyenlőtlenségei és magánszférával foglalkozó munkáját felügyeli, s a szervezet külső kommunikációját irányítja. Az elmúlt időszakban egyre inkább a technológia és az emberi jogok kapcsolata iránt érdeklődik. Interjúnkban elsősorban arra keressük a választ, hogy az állami és vállalati tömeges megfigyelés milyen hatással van az életünkre és emberi jogainkra. Megfigyelési kapitalizmusként vált ismertté a fogalom, amely a modem kori megfigyelési módokat jelenti. Hogyan változtatta meg ez a világot? A megfigyelési kapitalizmus kialakulása és fejlődése az elmúlt közel húsz évben alapjaiban változtatta meg az életünket, még akkor is, ha ez sokaknak még mindig nem egyértelmű. Ilyen kiterjedt, az egész emberiséget érintő változásra a történelemben korábban még nem volt példa, egyrészt azért, mert egy teljesen új jelenséggel állunk szemben, másrészt, mert az elmúlt években a megfigyelési kapitalizmust elsősorban működtető techvállalatok (például a Google, a Facebook vagy a kínai Baidu) és a működésükből profitáló más vállalatok (hirdetők), valamint az államok elhitették velünk, hogy ez egy természetes fejlődési folyamat, amely végeredményben az emberiséget szolgálja. A valóságban azonban az ember vált erőforrássá, az ő adatai, érzelmei, gondolatai, vágyai és az azok (száz)millióiból levont előrejelzések lettek a világ legértékesebb nyersanyagai. Miközben nem figyeltünk oda, mi lettünk ennek a rendszernek a fenntartói és az elszenvedői is. Hogyan működnek a modem kori megfigyelési rendszerek? A rendszer nagyon egyszerű alapelvre épül: minden adat értékes, ha elég sok van belőle. A Google zsenialitása abban állt, hogy már a 2000-es évek elején rájöttek, ha minél több - korábban (Amnesty International Magyarország) értéktelennek tartott - adatot gyűjtenek és elemeznek, annál több pénzt kereshetnek azzal, hogy a nekik fizető, valamilyen szolgáltatást kínáló cégeknek pontosan előre tudják jelezni, hol és hogyan hirdessenek, hogy sokan vásárolják meg a termékeiket. Annak érdekében, hogy ez a rendszer egyre pontosabban működjék, a cégeknek rengeteg adatra van szükségük egy sor olyan területről, ahonnan korábban nem gyűjtöttek adatot, így egy sor olyan terméket fejlesztettek, amelynek az eredeti tevékenységükhöz semmi köze: e-könyvolvasókat, okosórákat, fitneszkarkötőket, webböngészőket, drónokat, okoshűtőket stb. A Facebook találmánya arról szólt, hogyan lehet az embereket a lehető legkönynyebben, észrevédenül rávenni, hogy olyan személyes adatokat megosszanak, amelyeket korábban csak a családjuknak és a barátaiknak árultak el. Meggyőzte a felhasználóit, hogy ha nincsenek fent a Facebookon, akkor „nem léteznek”, kimaradnak a világ és a közösségeik történéseiből. Azért, hogy az emberek minél több adatot generáljanak önmagukról, és ezekből minél pontosabb előrejelzéseket lehessen készíteni, a lehető legtöbb időt kell eltölteniük a Facebookon, minél több Google-terméket kell egyszerre használniuk, stb. A rendszer úgy lett tervezve, hogy függőséget okozzon. A Google és a Facebook felelőssége egyrészt abban áll, hogy részben ők találták ki és tökéletesítették a módszert, másrészt ők érik el a legtöbb embert a világon, így a megfigyelési kapitalizmus legfontosabb tartóoszlopai is ők. Récsei Noémi * A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy milyen nagyhatalmi előnyöket szolgál ez a megfigyelési mód; hogyan lehetséges, hogy valamennyi felhasználó jóváhagyja, kereskedjenek az adataival, piacot csináljanak belőle; milyen típusai vannak ennek a megfigyelési módnak, hogyan gyűjtik be rólunk az információkat; hogy lehetett kikerülni az emberi jogi kérdést egy ekkora horderejű dologban; mi, kisemberként mit tehetünk, hogy felszámoljuk a megfigyelési kapitalizmust? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, szeptember 29-étől kapható ÜMI számában SZALON ■ 2020. SZEPTEMBER 26. Futballpolitika - Politikai futball www.ujszo.com S okan azt gondolják, a politika és a futball két különböző műfaj. Az előbbi érdekérvényesítő képességen, karizmán, határozott jövőképen alapszik, utóbbi saját szabályokon alapuló sport, komoly erőt és koncentrációt igénybe vevő testedzés vagy szabadidős hobbi. Pedig a politika és a futball nagyon sok tekintetben hasonlítanak egymásra. Mindkettő csapatjátékon, megfelelő taktikán és jó ütemérzéken alapul, komoly szerepe van benne a tapasztalatainkra, az erényeinkre és az ellenfelek hiányosságaira alapozott stratégiának és mindkettőben kulcsszerepet játszanak a nagy formátumú zsenik parádés helyzetkihasználásai és az őket kiszolgáló hasznos robotosok kulimunkája. Ráadásul ahhoz, hogy valaki profi legyen, mindkettőben komoly áldozatokra és gyakorlásra van szükség. Csillag Péter könyvében olyan jeleneteket és szereplőket vonultat fel a magyar futball 20. századi történelméből, amelyben világosan látszik a futball és a politika kölcsönhatása, mindaz, ahogy a magyar politikára hatott tizenegy stoplis férfi játéka és fordítva: az eredményjelző számai hogyan határozták meg a politikát. A könyvet letéve igazat kell adnunk Münnich Ferencnek, Budapest akkori rendőrkapitányának és a Ferencváros klubelnökének - később a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének —, aki 1948-ban ezt nyilatkozta:,,/)?/ sportba csak azért nem kellpolitikát vinni, mert benne van”. Miniszterelnök stoplisban A futball világtörténeti múltját tekintve is majdnem egyedülálló, hogy volt egy olyan miniszterelnökünk, aki korábban válogatott futballjátékos volt. Friedrich István. Egyedül a Férőért 2008-tól hét éven át vezető Kaj Jeo Johannesen mondhatja még ezt el magáról, aki a kilencvenes évek elején négy mérkőzésen lépett pályára nemzeti válogatottja kapusaként. 1883- ban a Pozsony megyei Malackán született Friedrich a pozsonyi főreáliskolát követően a budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, és a műegyetem futballcsapatában kezdte meg sportolói karrierjét. Emellett 1903-ban kinevezték a Magyar Labdarúgó-szövetség pénztárnokának, de első közéletibb munkája mellett futballbíróként fújta a sípot, és érdekelte a lovaglás és az autósport is. Részt vett a műegyetemi futballcsapat, a MAFC és az FTC vegyes csapatának a bécsi Wiener Futball Club ellen vívott és 5:0-ra megnyert - mérkőzésén is. Különös pikantériája van viszont a pár hónappal későbbi Budapesti Ramblerek-Prágai Ramblerek mérkőzésnek, mert - amint azt Csillagtól megtudhatjuk - az előbbiben a későbbi miniszterelnök Friedrich, utóbbiban a későbbi csehszlovák államelnök, Edvard Benes is pályára lépett. Porvay Dávid szerint - akinek az ujkor.hu-n megjelent cikkét idézi Csillag - Friedrich „sok mérkőzésen játszott, a magas és vékony jobb fedezet erélyességével, kitűnő helyezkedésével és értékes labdaszerzéseivel hamar felhívta magára a figyelmet”. Friedrich végül meghívást kapott Stobbe Ferenc szövetségi kapitánytól az osztrákok ellen vívott 1904. október 9-i bécsi mérkőzésre. A „sógorokhoz” tartó túra nem indult szerencsésen: a szövetségi kapitány nem jelent meg a pályaudvaron - utóbb közbejött halaszthatadan eseménnyel mentette ki magát - és mivel nála voltak a csapatmezek és az útiköltség is, veszélybe került az egész csapat kiutazása. Nagy szerencse, hogy a csapatkapitány tudott kölcsönkérni az egyik sportegyesületnek a pályaudvaron tartózkodó elnökétől, és a válogatott el tudott utazni Bécsbe, ahol aztán az osztrákoktól 5:4-re kaptunk ki. Ez volt Friedrich egyeden válogatott mérkőzése, de a fútballcipőt - egy interjúja szerint - csak 1913-ban akasztotta szögre, utána már csak nézőként követte a játékot, de azt sem sokáig, mert nem talált benne örömet. Futballista múltja mellett a miniszterelnöki pályafutása sem volt túlságosan sikeres és hosszú életű. A Tanácsköztársaság bukása után 1919. augusztus 7. és november 24-e között, tehát alig több mint három és fél hónapig töltötte be Magyarország miniszterelnöki posztját. Horthy meccsei Bár a kormányzó, Horthy Miklós az úri sportokhoz vonzódott, így előszeretettel teniszezett és lovagolt, a futball egyre növekvő népszerűsége őt is megérintette. 1934 májusában - a 2:1-re megnyert Magyarország-Anglia mérkőzésen - a dísztribünön helyet foglaló kormányzó azzal a meghökkentő történettel állt elő, hogy már 1895- ben Pólában a haditengerészeméi meccset játszottak az angol tengerészekkel - két évvel az első hazai igazolt mérkőzés előtt. Csillag könyvének vonatkozó fejezetében Magyarország kormányzójának a futballhoz fűződő viszonya bomlik ki, noha a kormányzót a futball sohasem kötött le különösebben, ez a viszony pedig vastagon épült a futball népszerűségében rejlő potenciál kiaknázására és reprezentációra, valamint az ország nemzetközi kapcsolati tőkéjének sportdiplomáciai megerősítésére. Csillag felelevenített egy kormányzó elleni kevéssé ismert sikertelen merénylettervet is, 1924-ből, amit egy budapesti vasesztergályos készített elő. A magányos őrült az újságokat böngészte, olyan közlemények után bogarászva, amelyek a kormányzó tervezett programjáról és nyilvánosság előtti megjelenéséről számolnak be, így bukkant egy futballmérkőzésre, amit a cikk szerint Horthy is megtekint. Az első mérkőzés, amit a kormányzó megtekintett Magyarország vidéki válogatottjának az Üllői úton Svédország válogatottjától elszenvedett 6:2-es veresége volt 1921 novemberében, mintegy négyezer néző előtt. Érdekes volt az MTK-FTC vegyes válogatottjának meccse a West Ham United ellen két évvel később, különösen azért mert ezen a magyar’Himnuszt a kormányzó kis késése miatt kétszer játszották el: egyszer a mérkőzés elején, egyszer pedig amikor Horthy feleségével együtt feltűnt a klubház teraszán József királyi herceg és Hohler angol követ társaságában. Az államalapítás nemzeti ünnepén, 1926. augusztus 20-án a kormányzó egy Lengyelország elleni mérkőzést tekintett meg. A Nemzeti Sport bizakodó szerzőjének cikke szerint egyenesen ez a mérkőzés volt a „magyar futball újjászületésének a kiinduló pontja”, de a bizakodásban szerepet játszhatott az is, hogy ekkortól - vagyis 1926-tól - vetettek hivatalosan véget az addigi amatőr szerepvállalásnak, és jelentek meg hazai földön is a hivatásos játékosok. A kormányzó 1930-ban egy Magyarország-Lengyelország mérkőzést tekintett meg, 1934-ben pedig a hozzánk látogató Anglia válogatottjának a mérkőzését a honi válogatottal. A nemzetközi kapcsolatok sokatmondó átpolitizáltságának kétségtelen jele volt, hogy ezt követően Horthy már szinte csak a magyar-német futballeseményekre látogatott ki. Bélyeg az 1954-es világbajnoki magyar győzelem emlékére Sokáig búvópatakként terjedt csak a legenda, és a hatvanas években pár beavatotton kívül nagyon kevesen tudtak róla, hogy létezett egy 3 forintos bélyegnyomat a magyar válogatottnak „a világbajnokságon aratott győzelme emlékére”. Csillag egy fiatal bennfentes elmondására alapozva eleveníti fel az ötlet születésének történetét. Eszerint zajlik a világbajnokság, a magyar csapat legyőzi az elődöntőben Uruguay válogatottját, amikor Farkas Mihály honvédelmi miniszter „adott zöld jelzést” a korábban előkészített bélyeg nyomására. Javában zajlott a vasárnapi NSZK-Magyarország világbajnoki döntő, az Állami Nyomdában már épp a piros szín felvitelére készültek a mályvazöld árnyalatú bélyegre, amikor hat perccel a lefújás előtt Helmut Rahn góljával a németek vezetést szereztek. A nyomdai munkát felügyelő ávós beosztottak pánikszerűen azonnal elrendelték a bélyegek megsemmisítését, azért tudunk csak arról, hogy léteztek, mert valaki az utolsó pillanatban kimentett öt darabot a huszonöt darabos ívekből. Az elbizakodottság és a felelőtlen optimizmus mementójaként szolgáló bélyeg igazi kuriózum a gyűjtők körében, egy összefüggő pár egy 2016-os árverésen hatszázezer forintért kelt el. Zöld vércseppek ,A sok labdarúgócsata színhelye, a Ferencváros Üllői úti pályájafelemelő ünnepség színhelye volt csütörtök délután. Már egy óra tájban megindult a hűséges szurkolók áradata a sporttelep felé. ” - idéz Csillag a Magyar Népsport tudósításából a november 1-jei mérkőzésről. A Rákosi rendszerben a magyar sport átalakítása is napirendre került. Az átpolitizálás jegyében igyekeztek minden csapatot megfosztani nemzeti szimbólumaitól, hagyományaitól és identitásától. A Fradi 1950-től EDOSZ néven, 1951 januárjától Budapest Kinizsiként szerepelt a bajnokságban - utóbbi csapatként ráadásul piros-fehér színű mezben lépett pályára. Az eredeti színek visszaszerzésének vágya végig ott volt a csapatban, 1955 tavaszán egy húsvéti bécsi tornán például zöld-fehérben léptek pályára. Már a forradalom és szabadságharc miliőjében került sor a Fradi eredeti színei helyreállításának nyílt és erőteljes megfogalmazására. Kispéter Mihály, a ferencvárosiak hátvédje így nyilatkozott a Népakarat tudósítójának: Ausztriába megyünk pár napon belül, ahol a Rapiddal és a Viennával mérkőzünk. Valószínűleg... Az viszont biztos, hogy zöld-fehér mezben és az FTC jelvényével!” A jelzett napon, november 1-jén - olvashatjuk a magyar Népsport cikkében - „egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club. Néhányan bekötött fejjel beszélgettek a tömegben, olyanok, akik tegnap vagy tegnapelőtt még fegyverrel a kezükben harcoltak a magyar szabadságért, azért is, hogy ennek az ünnepi eseménynek is tanúi lehessenek". Utószó Csillag Péter új könyve a modern világ legnépszerűbb eseményének, a fütballnak a hazai históriájából elevenít fel különösen érdekes, meghökkentő, megindító és vidám pillanatokat. Az eredetileg újságcikkekként megjelent szövegek erénye, hogy roppant olvasmányosak, a jól megválasztott idézetek pedig remekül illusztrálják a szerző passzusait. Azt ugyanakkor sajnáljuk, hogy nincsenek a kötetben lábjegyzetek, így nem tudjuk állításait ellenőrizni, vagy a megadott forrásokat tovább olvasni. Ezzel együtt, a kötet elolvasásával a politika és a futball összefonódásának és egymásra való hatásának legalább nyolc évtizedes történetéből nyerhetünk komoly merítést. A labdarúgás fejlődésének és tömegformáló hatásának az evolúciójából, amely a történelem árnyékában született meg, de amelynek varázsa a hétköznapi emberek világán túl a mai napig hódít meg államférfiakat és nagy formátumú politikusokat. Bödők Gergely Csillag Péter: Kapufák és kényszerítők. Futball a 20. századi magyar történelem árnyékában. Budapest, Jaffa Kiadó, 2020.
