Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-19 / 217. szám
www.ujszo.com | 2020. szeptember 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Bátrak és felejtők És mi a helyzet mások egészséghez és élethez való jogával? Nem elég, hogy a ronda Covid nem akar eltakarodni, a négybokomyi paradicsomomat megtámadták a vándorpoloskák. Miközben irtom őket, azon gondolkodom, mennyire nem számít a megélt valóság, s milyen illő az emberi emlékezet. Nemrég több ezren tüntettek Rómában a járvány második hulláma miatt bevezetett óvintézkedések, vagyis a kötelező maszk, a távolságtartás és egy esetleges védőoltás ellen. A hírek szerint a csakazértis maszk nélkül felvonuló emberek - a fotók szerint nem és kor szempontjából vegyes társaság - azt kiabálták, hogy ők nem covidióták, tudják, hogy a vírus nem létezik. Skandálták ezt egy olyan országban, ahol a tüntetés napjáig számítva 276 ezer fertőzött volt és 35 ezer halott, s az előző napon 1700 új fertőzöttet regisztráltak. Egy olyan országban, ahonnan fél éve döbbenetes, megrendítő képek, sürgős orvosi segélykérések érkeztek. Ahol annyi volt a halott, hogy a sportpályákon gyűltek a koporsók, mert nem győzték eltemetni az áldozatokat. Tüntettek egy olyan téren, amit hatalmas méretei ellenére mindig betölt az emberáradat, kivéve a mostani tavaszt, amikor olyan üres volt, mint egy szellemváros központja. Ezek az emberek azért mentek az utcára, mert korlátozva érzik magukat szabadságjogaikban. Nálunk is vannak elegen, akik a második hullámra vonatkozó - véleményem szerint eddig nesze semmi, fogd meg jól - intézkedéseket is diktatúraként élik meg. Kíváncsi volnék, mennyire pattognának egy igazi diktatúrában. Viselkedésüket nem kommentálom, inkább elmesélek valamit. Barátnőm keresztelőn vett részt, s csak egy nappal később tudta meg, hogy a vele szemben ülő férfi úgy ment oda, hogy előtte csináltatott koronatesztet, s az eredményt még nem tudta. Mindegy volt neki, hogy megfertőzhet húsz embert, kezdve a pici babától egészen a nem teljesen egészséges nagyszülőkig. Szerencsére nem volt fertőzött, de amíg ez kiderült, a barátnőmnek sem volt mindegy. Amikor a történtek után nemhogy felelősségre vonták a férfit, hanem csak megkérdezték tőle, miért csinálta ezt, azt válaszolta, hogy joga volt elmenni a keresztelőre. Nagyon kisiklott valami egy ilyen ember személyiségében, aki jogokról beszél, miközben mások egészséghez és élethez való jogait veszi semmibe. Gyakran olvashatunk arról, hogy vannak emberek, nem is kevesen, akik nem hiszik el például, hogy a második világháború idején micsoda brutalitásokra került sor. Mindegy, hogy vannak szemtanúk, túlélők, fotó- és írásos dokumentumok, ők akkor sem hisznek. Most már nem csodálkozom rajtuk. Mert ha az emberek nem hisznek annak, amit saját maguk megéltek, mint például az olaszok a koronavírus brutális pusztítását, akkor hogyan hinnének annak, ami máshol és máskor, s főleg más kárárajátszódott le? Hogy a 3 5 ezer, vagy nálunk a 3 8 halott az nem sok, hiszen a lakosságnak csak x százaléka? Akkor mi a sok? Az az egy, aki azok közül hal meg, akiket szeretünk? A lelátó magányossága gólzáporban (Somogyi Tibor felvétele) A fő járványgócban rendeznék meg a járványügyi világkonferenciát Sajnálatos módon „megfelelő" tapasztalatot szereztünk a világjárvánnyal - így indokolja Milánó és Bergamo, hogy megrendezné a G20 egészségügyi találkozóját. A koronavírus az elsők között sújtotta Európában az olasz Lombardiát, a tartomány két városának polgármestere most bejelentette, készek vendégül látni az egészségügyi világtalálkozót. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán jelentette be, hogy 2021-ben konferenciát tartanak a járványról. Milánó és Bergamo első embere szerint a Covid-19-betegség következményei mellett téma lesz a járványok idején követendő intézkedések kidolgozása. „A világfórum jelképes elismerést és lehetőséget adna városainknak” - írta a két polgármester. A járvány Olaszországban február 20-án Lombardiából indult, Európában elsőként e tartomány tíz települését helyezték karantén alá február 23-tól. A 120 ezres Bergamóban haltak meg a legtöbben Olaszországban a lakosság számához mérten. (MTI) Egy teljes életnyi Éden NYERGES CSABA hogy az Úr kitaszított minket a Paradicsomból, talán félreértelmezzük. Meglehet, hogy sosem kellett elhagynunk az Edenkertet. Mindvégig benne éltünk, évezredeken át, ahogy most is, csak a képességünket veszítettük el, hogy át tudjuk érezni istenáldotta helyzetünket, és vigyázzunk is rá. A Föld, az otthonunk, a kertünk, a környező dombok sora, a meanderező folyók ligeterdeje mindig maga volt az Éden. Még ha közel áll is hozzánk a természet, reggel korán elmegyünk otthonról, hogy hozzájáruljunk a GDP elvárt növekedéséhez, a még több kőolaj kitermeléséhez, a még több PET-palack legyártásához, a még több zöld terület feltöréséhez, hogy aztán a még több profitból annál is több olajat termeljünk, újabb természetes élőhelyeket számoljunk fel. Végül késő este esünk haza, amikor már nem igazán van másra erőnk, minthogy belesüppedjünk a fotelbe és nézzünk ki a fejünkből. Most, amikor a Covid-helyzet nyomán hullámról hullámra egyre szélesebb körben előtérbe került az otthoni munkavégzés, a kertünk válhatott a „hómofisszá”, és ilyenkor lehetett átérezni igazán, milyen végtelenül gazdag az élet körülöttünk, még a közvetlen környezetünkben is. Amikor a wifi hatósugara adja karanténunk határait, és amíg az időjárás engedi, kiülhetünk a laptoppal a diófa árnyékába. Miközben adattenger ömlik ránk a gépből, időnként felnézhetünk. Az elénk táruló apró térben is végtelenül változatos formákban jelenik meg az élet. Megfigyelhetjük, hogy a társai körében repedtfazék-hangú szajkó magányában milyen szépen tud énekelni. Elnézegethetjük, ahogy menetrendszerűen megérkeznek az őszapók, és precíz mozdulatokkal csipegetik az apró kártevőket a dióról. A többféle szender pedig úgy röpköd a virágzó ostormén bangita körül, mint kolibrik az orchideákkal teli esőerdőben. Itt élünk egy gyönyörű bolygón, és vágyunk el mégis a sivár Marsra, hogy majd ott folytatjuk, ha már tönkretettük a Földet. De csak a hiányát fogjuk megélni. A világ összes pénzét megadnánk aztán, ha űrturistaként legalább egy hetet újra itt tölthetnénk. Miközben most még egy teljes életnyi Éden adatik meg mindannyiunknak. Miért szennyezzük mégis? Miért pusztítjuk ki tevékenységünkkel fajok sokaságát, mielőtt megismerhetnénk? Miért tesszük vészes gyorsasággal lakhatatlanná ezt a páratlan égitestet? Ezekben a napokban, amikor egy láthatatlan vírus újra hazaparancsolhat bennünket, saját kertünkben vehetünk tanulságos leckéket a természettől. Rádöbbenhetünk, hogy mi mindent nem vettünk észre eddig, és akaratlanul is mennyi pusztulást okoztunk. Ha elénk raknák a listát, hogy csak autózás közben milyen sok védett bogáron, csúszómászón, cickányon, sünön, milliónyi apró állaton hajtottunk át életünk során, mennyi madarat csaptunk el, mennyi méh végezte a szélvédőnkön, megdöbbennénk. A légszennyező, üvegházhatású kipufogógázokról nem is beszélve. Ugyanígy, ha látnánk, miként járulunk hozzá magunk is a bolygót ellepő mikroműanyag visszafordíthatatlan károkozásához. Hosszan sorolhatnánk a klímaváltozást okozó emberi hatásokat. A Föld védekező mechanizmusa, immunrendszere eközben vajon aktiválódik ellenünk? Időnként felnézünk a képernyőről a kerti hómofiszban. Már az eget sem rajzolja be kondenzcsíkok kusza sokasága ugyanúgy, mint pár hónappal ezelőtt. A repülők nagy részét földre kényszerítette a parányi vírus. Hosszú idő után ez az első gép, ami áthúz fölöttünk. Kik ülhetnek rajta végig maszkban, a karantént is vállalva akár, ha megérkeznek? Mire gondolhatnak? Hova sietnek? FIGYELŐ Összeműszálazzuk az egész bolygót A szárazföldi műanyagszennyezés hatalmas részét teszik ki a műszálas textilekről mosáskor leszakadó mikroszálak, a világon évente 176 ezer tonna mikroszál, főként poliészter és nylon jut szemétként a környezetbe - olvasható a PLoS ONE tudományos folyóiratban. A mikroszálak a ruhák mosásakor szabadulnak el, és már nagyobb hányaduk végzi a szárazföldön, mint a vizekben - írta Jenna Gavigan a Kalifornia Egyetemen kutatócsoportjának tanulmányában. A műanyagok 14 százalékát szintetikus textilek készítésére használja a ruhaipar. Az öt milliméternél rövidebb, úgynevezett mikroszálakból rengeteg jut a környezetbe a textil teljes élettartama alatt, különösen mosáskor, amely a szintetikus szálakból mechanikusan tép le apró darabokat. Amikor a mosóvíz a szennyvíztisztító telep felé veszi útját, a benne lévő mikroszálak belekerülnek a szennyvíziszapba, amelyet a termőföldre terítenek vagy szemétlerakókban helyeznek el. A tanulmány szerzői azt is vizsgálták, gépi és kézi mosásnál mennyi mikroszál kerül a mosóvízbe, mennyi halmozódik fel és milyen eloszlásban a szennyvíztelepeken, és mi történik a szennyvíziszappal. Sok régiónak nincsenek részletes adatai a szennyvízfeldolgozásról, ezért a szerzők itt a jövedelmek alapján becsülték meg a szennyvízkezelést. Az adatok nem fedik teljesen, mennyi mikroszálat bocsát ki a textil teljes élettartama alatt, mert a szerzők nem számolták bele a használtruha-piacot. Számításaik szerint a műszál eltelj edése, vagyis az 1950-es évek és 2016 között 5,6 millió tonna szintetikus mikroszál került a környezetbe a mosástól, ennek fele az utolsó tíz évben. Valamivel kevesebb mint a fele került szárazföldre, ebből 1,9 millió tonna a talajra, 0,6 millió tonna szeméttelepekre. A kibocsátás évente 12,9 százalékkal nő, a jelenlegi éves szárazföldi emisszió (176,5 ezer tonna) meghaladja a vizekbe kerülőt (167 ezer tonna). (MTI)
