Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-19 / 217. szám
4 I RÉGIÓ 2020. szeptember 19.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Végleges egyezség a stadionról Vezető nélkül a Barsi Múzeum Lóva/Nyitra. Új pályázatot írt ki a megye a fenntartása alá tartozó Barsi Múzeum igazgatói posztjára. A korábban kinevezett igazgató ellen petícióban tiltakoztak a régióbeli lakosok. Elsősorban azt nehezményezték, hogy a pályázat győztesét gazdasági és személyi problémák miatt már több ízben felelősségre vonták a korábbi vezetői posztján. A besztercebányai férfi egy rövid időre belépett a lévai munkahelyére, végül mégis lemondott erről a posztról. Szeptember 25-ig várja a megye azoknak a pályázóknak a jelentkezését, akik felsőfokú végzettségűek és legalább öt éve valamilyen kulturális intézmény dolgozói, vagy három évig ilyen központ vezetői voltak. Az új igazgató bérét 1100 euróbán határozták meg. A jelölttől elvárják, hogy bemutassa a múzeum működésével kapcsolatos fejlesztési koncepcióját és egyedi terveit. (száz) Felújított illemhelyek Érsekújvár. Korszerűbb illemhelyeket nyitottak meg a vasútállomáshoz közeli és a lőtéri autóbusz-megállónál. A járókelők vasárnaptól már mindkét helyen használhatják a mosdókat. Hivatalosan szeptember 21-től, 8-tól 16 óráig lesz nyitva mindkét illemhely, 10 centet kémek a férfi, 20 centet a női mosdó használatáért. Az automata érmebedobó üzembe helyezésével az önkormányzat idővel a nap huszonnégy órájában működtetni tudja az illemhelyeket. (száz) vataSőin Péter Másodszor is egyezség született a város és a Komáromi Football Club (KFC) közti együttműködés módjáról, úgy tűnik, már tényleg minden akadály elhárul a labdarúgó-stadion épftése elől. LMÚUiMüi Augusztusban még úgy tűnt, hogy végleges egyezségre jutottak a felek. Az akkori képviselő-testületi ülésen - mint utóbb kiderült, látszólag - eldőlt, hogy a város és a KFC által megkötött szerződést kiegészítik. Ennek értelmében az építkezés során a KFC negyedévente köteles tájékoztatni az önkormányzatot a folyamatról, valamint a város egy képviselője jelen lesz a klubvezetésben. A város által folyósított éves támogatás fel nem használt részéből létrehoznának egy olyan alapot, amelyből később a stadion javítását finanszíroznák. A képviselők akkor egyhangúlag azt is jóváhagyták, hogy elbontják azt az emeletes fabarakkot, amely a jövőbeli építkezési területen áll. Kifogások Ám az elmúlt hetekben kiderült, hogy a klub utóbb két kifogást is emelt a toldalék elfogadásával kapcsolatban. Információink szerint az ülés után néhány nappal a városvezetés tudomására hozták, hogy a fejleményekről tájékoztatniuk kell a stadionépítésre szánt magyarországi támogatást folyósító Bethlen Gábor Alapot, amit a város meg is tett. Augusztus legvégén pedig azt jelezte a klub, hogy elfogadhatatlan számukra az alapszabályuk módosítása annak érdekében, hogy a város képviseltetve legyen a klubvezetésben. Válaszlé-Virtuális tanévnyitó vataSCin Péter A járványügyi helyzet miatt hallgatók és vendégek nélkül nyitották meg a 2020/2021-es akadémiai évet a Selye János Egyetemen (SJE). Az érdeklődők internetes közvetítés segítségével követhették figyelemmel az eseményt, melyen csak az egyetem és a karok vezetői, illetve a munkatársak szűk köre vett részt. Juhász György rektor a tanévnyitón hosszan sorolta az előző tanév eredményeit és eseményeit, beszélt arról is, hogy a koronavírus miatt milyen kihívásokkal szembesült az intézmény. Az SJE sajátos földrajzi, határ menti helyzete kapcsán kiemelte: „Egyetemünk működését nem csupán a szlovák hatósági döntések befolyásolják, de a környező országbeliek is. A szeptember 1-től érvényes magyar határzár miatt módosítanunk kellett a hallgatók beiratkozási feltételein, így a magyarországi hallgatók személyes jelenlétét mellőzve az elsőévesek is elektronikusan iratkoztak be”. Azelmúlt időszakban bővült az egyetem tanulmányiprogram-kínálata. A Gazdaságtudományi és Informatikai Kar a Matematika és informatika oktatásának elmélete doktori programmal, valamint az Alkalmazott informatika mesterszintű tanulmányi programmal lett gazdagabb. Juhász György elmondta, jelenleg 1886-an iratkoztak be az SJE-re. A Tanárképző Karon 929, a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon 893 hallgató, a Református Teológiai Karon pedig 64 hallgató tanul. A 2020/2021-es akadémiai évben összesen 418 végzős hallgatójuk volt, ebből 233 a Tanárképző Karon, 169 a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon és 16 a Református Teológiai Karon végzett. A tanévnyitón bemutatták és beiktatták Horváth Kingát, a Tanárképző Kar új dékánját, valamint kiosztották a Rektori díjakat. (A szerző felvétele) A komáromi stadion főépülete, melyre széles körű felújítás vár (A szerző felvétele) pásként Keszegh Béla polgármester nem írta alá a fabarakk bontási engedélyére szóló felhatalmazást és a 205 ezer eurós városi támogatás egy összegben való átutalását sem. A helyi közbeszédben és a helyi sajtóban is fo témává vált az ügy. A csütörtöki ülésen több képviselő is sérelmezte, hogy az egyik hetilapban a demokrácia megcsúfolásával gyanúsították meg őket. Újabb kompromisszum Az ülésen hosszas, többször heves vita bontakozott ki a képviselők között, akik egymást, a városvezetést és a KFC-t is bírálták. Többször visszatérő megjegyzés volt, hogy igazából nem értik, miért kell egy újabb kört futni az üggyel. Az ülésen jelenlevő KFC-elnök, Baráth György elmondta, az augusztusi ülésen valóban nem jelezték még a kifogásokat, de mint megjegyezte, „annyi a munka, hogy néhány ember elfeledkezik bizonyos dolgokról”. Úgy látja, ha a szerződést 20 évre megkötik, az garantálja a városi képviselet biztosítását is, és nem kell az alapszabály módosításával bajlódniuk. Keszegh Béla polgármester ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a klub egy héttel az augusztusi ülés előtt megkapta a szerződéskiegészítést, a tanácskozáson pedig jelen volt a klub ügyvédje is. Ä gordiuszi csomót, mint utóbb kiderült, végül Kovács Dávid képviselő módosító javaslata vágta át. Eszerint a szerződéstoldalékba belekerül az a kitétel, mely alapján szerződésszegésnek minősülne, ha a klub nem tartja magát ahhoz, amire a hivatalos egyezség szerint kötelezte magát. Továbbá a klub döntheti majd el, hogy a város képviselője pontosan miként foglalhat helyet a vezetőségben, és ezzel kapcsolatban nincs szükség az alapszabály módosítására. Vetter János képviselő többek között arról is beszélt, hogy ha a klub vezetése nem értette teljesen a korábbi egyezség lényegét, akkor hogy lesznek képesek egy többmilliós vagyont jelentő stadiont üzemeltetni. Knirs Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy egy dolgot biztosan elértek a KFC vezetői, pénzt szereztek a beruházásra, ezért mindenkit arra kért, hogy segítsen a klubnak. Megjegyezte, ellenkező esetben megeshet, „hogy az, aki ezt a pénzt ideküldte, azt mondja, elég volt.” A magyar kormány 2019 végén mintegy 2,2 milliárd forintot különített el a klub stadionjának újjáépítésére. A város és a KFC még 2018- ban szerződést kötött többek közt a stadionépítéshez szükséges telek bérléséről, amelyet a klub 20 évre, jelképes összegért kapott meg. Ezen felül ebben az időtartamban a város több mint 4 millió eurót folyósít a klubnak támogatásként. Látogatottsági rekord Betlérben Egy új tárlattal kedveskedtek a látogatóknak (A szerző archív felvétele) NÉMETI RÓBERT A Gömör-Szepesiórchegysóg lábánál elterülő betléri kastélynak még soha nem volt annyi látogatója, mint idén nyáron. Ezt Máté Tímea, a Betléri Múzeum igazgatója is megerősítette. Idánál Máté Tímea elmondta, nem emlékeznek arra, hogy az elmúlt években annyi látogatójuk lett volna, mint idén nyáron. „A rengeteg látogató valószínűleg annak is köszönhető, hogy az emberek többsége külföld helyett inkább a belföldi kirándulásokat választotta. Mivel a koronavírus miatt bevezetett szigorú óvintézkedések alapján egyszerre csak 25 főből álló csoportokat tudtunk beengedni az épületbe, valószínűleg nem tudtunk mindenkit fogadni. Az óvintézkedések fejében egy nap alatt maximálisan 675 látogatót engedhettünk be, pedig voltak olyan napok is, amikor legalább 1200-an jöttek volna” - nyilatkozta lapunknak a Betléri Múzeum igazgatója. Máté állításai szerint a 2020-as év első felében megközelítőleg hétezer látogató volt kiváncsi a betléri kastély impozáns termeire és a közeli krasznahorkaváraljai Andrássy-mauzóleumra. „Július első három hetében mondhatni megrohamoztak minket, néhány hét leforgása alatt legalább 12 ezer látogatót regisztráltunk” - tette hozzá az igazgató. Mint kiderült, nagyon sok látogató arról faggatta a tárlatvezetőket, hogy mit csináltak az alkalmazottak akkor, amikor a vírus felbukkanása miatt szinte minden - beleértve a múzeumokat is - zárva volt. „Nem fecséreltük az időt, elvégeztük például a szükséges felújításokat, a tudományos kutatói munkákat, vagy átrendeztük a tárlatokat. Mivel a megszokottnál több »szabadidőnk« volt, igyekeztünk azokat a feladatokat elvégezni, amelyekre a látogatói szezonban nincs idő. Pontosan ezért az őszi szezontól megnyitjuk a látogatók előtt a kastély egy másik fürdőszobáját. A 15 közül eddig csupán három volt megtekinthető, most egy újabbal bővül a lista. Arról a grófi lakosztály melletti fürdőszobáról van szó, mely az épület egyik legnagyobbja” - zárta Máté Tímea. A betléri kastélyban idén nyáron egy olyan tárlatot is megnyitottak, mellyel az Andrássyak autók iránti szeretetét mutatják be a látogatóknak.