Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-18 / 216. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. szeptember 18.1 www.ujszo.com Nem a teában várhatta a Novicsok méreg az orosz ellenzéki Navalnijt RÖVIDEN Az EP-kópviselők Lukasenka ellen Brüsszel. Az Európai Parlament (EP) képviselői plenáris ülésükön nemzetközi vizsgálatot sürgettek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében, a felelősök ellen pedig szankciók bevezetésétjavasolták. Szintén büntetőintézkedéseket kezdeményeztek a választási csalással vádolt fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka ellen, akit novembertől nem ismernek el az ország elnökének. (MTI) Távozik a líbiai kormány feje Tripoli. Október végéig távozni akar posztjáról Faj ez Szarrádzs, a nemzetközileg elismert líbiai Nemzeti Egységkormány miniszterelnöke. Szarrádzs vezeti a Tripoliban működő egységkormányt (GNA), míg Kelet-Líbia és az ország déli területeinek többsége a Halífa Haftar tábornok vezette rivális kormány fennhatósága alá tartozik. A 2015-ben megalakított GNA élén kezdettől Szarrádzs állt, annak az ENSZ-támogatással született megállapodásnak az eredményeképp, amelynek célja Líbia stabilizálása volt, hogy felszámolják azt a káoszt, amely a Moammer Kadhafi diktátor uralmát megdöntő 2011-es lázadás nyomán uralkodott el. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Nem a reptéren megivott teában, hanem a hotelszobájában egy ásványvizes palackon lehetett a méreg, amitől rosszul lett Alekszej Navalnij - állítja az orosz ellenzéki politikus csapata. Feltehetően egy, tomszki hotelszobájában található ásványvizes palackról került a Novicsok idegméreg Alekszej Navalnij szervezetébe. Ezt az orosz ellenzéki politikus Instagram-oldalán közölték tegnap, egy videófelvétellel együtt. A felvételen az látható, amint a politikus munkatársai egy ügyvéd jelenlétében összegyűjtik a szobában található tárgyakat, miután megtudták, hogy a nem sokkal korábban elutazott Navalnij rosszul lett a repülőgépen. Korábban azt feltételezték, hogy a politikus a tomszki repülőtéren felszállás előtt elfogyasztott teától lett rosszul. „Két héttel később éppen a tomszki szállodai szobából való palackon fedezte fel a német laboratórium a Novicsok idegméreg nyomait. Aztán még 3 laboratórium, amely mintát vett Alekszejtől, megerősítette, hogy Navalnijt éppen ezzel mérgezték meg. Most már értjük: ezt azelőtt tették, hogy elhagyta a szobáját, hogy a reptérre utazzon” - hangzott az Instagramon megjelent szöveg, amely egyúttal azt is megjegyezte, hogy „eltelt egy hónap és Oroszország még mindig nem ismerte el a mérgezést”. Alekszej Navalnij orosz ellenzékinek szó szerint rámegy az egészsége az autokrata Putyin államfő elleni harcra. 2017-ben maró hatású fertőtlenitővel öntötték le, az egyik szemére kis híján megvakult. (tasr/ap) Leonyid Rink, a Novicsok egyik kifejlesztője a Rí A Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy ha ilyen típusú mérget vittek volna fel az üvegre, akkor nemcsak Navalnij, hanem a kísérete is életét vesztette volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételen sok egyforma üveg látható, amelyet nem lehet megvizsgálni, és amely szerinte akárhonnan származhatott. Rink a bemutatott anyagot „halott bizonyítéknak” nevezte. A legismertebb orosz ellenzéki politikus augusztus 20-án, a Tomszkból Moszkvába tartó repülőn lett rosszul, és került kórházba. Onnan Németországba szállították, ahol a vizsgálatok során arra jutottak, hogy Navalnij mérgezés áldozata, és ugyanazzal az idegméreggel mérgezhették meg, amivel az orosz katonai hírszerzés Angliában merényletet kísérelt meg a visszavonult kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen. Oroszország eleinte azzal utasította vissza az ügyben a nyomozást, hogy amíg nem bizonyított a mérgezés, addig nincs is mi miatt nyomozni. Az orosz hatóságok tétlenségére tekintettel Németország most a hágai székhelyű Vegyifegyvertilalmi Szervezettől (OPCW), a globális vegyi ügynökségtől kért segítséget a feltételezett mérgezés kivizsgálására. Ok mintákat vettek Navalnijtól, hogy szaklaboratóriumaikban megvizsgálják. Vizsgálataik eredményét Németországgal is megosztják majd. Az OPCW tagállamai 2019 novemberében megállapodtak abban, hogy kibővítik a tiltólistán szereplő anyagok körét, és oda első ízben felvették a Novicsok osztályú idegmérgeket. A tilalom 2020. június 7- én lépett hatályba. Az OPCW-t 1997-ben hozták létre, feladata a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése. A szervezet kiemelkedő szerepet játszott a vegyi fegyverek tilalmának felügyeletében a szíriai háborúban, ami által szerepe nagyban átpolitizálódott. (hvg, 444, MTI) 7 év börtön várhat Kovács Bélára Budapest. Hét év körüli letöltendő fegyházbüntetést kért kémkedés és más bűncselekmények miatt Kovács Béla volt jobbikos politikusra az ügyészség vádbeszédében a Budapest Környéki Törvényszéken. Kovács Béla 2010 májusában lett a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője, ám a legfőbb ügyész indítványára 2015 októberében az EP felfüggesztette Kovács mentelmi jogát. A Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az Európai Unió intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla és három társa ellen. Kovács időközben kilépett a Jobbikból. A vád lényege, hogy a képviselő 2012és2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat többek között energetikai ügyekről, EP- választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az ügyészség szerint az volt, hogy az EP-ben erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU- ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az Európai Közösségek intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe. A másik, költségvetési csalásra vonatkozó, az OLAF nyomán kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként és 3 társa, 3 gyakornok bűnsegédként 21 ezer euró (bő 6 millió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012- ben és 2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal. (MTI, ú) Nincs siker reklám nélkül! • A vállalkozók számára a reklámozás a legnehezebb kérdések egyike! “ • Az Új Szó és a Vasárnap ^üzletkötői és projektmenedzserei a reklámpiac tapasztalt szakemberei. Ügyfeleik számára testre szabottan, a legjobb hirdetési megoldásokat, médiaterveket és aktuális projektjeinket javasolják, a nyomtatott és a digitális termékeinkbe. Regionális képviselet: Turza Kata Dunaszerdahely, Somorja, Nagymegyer, Bős, Galánta és környéke szakterületek: középiskolai oktatási intézmények, NEWSPAPERS S-MAGAZINES INTERNET Forduljon hozzájuk bizalommal, (esz! xÍTIíZlIL gasztronómia, női témák (divat, esküvő stb.), szeniorok k Kapcsolat: 0918/631 884, katarina.turzova@iduelpress.sk Regionális képviselet: Komárom, Léva, Nagykürtös, zigler Mónika Losonc, Kassa és környéke, Kiemelt szakterületek: természetvédelem, mezőgazdaság, állattenyésztés, kertészkedés i Kapcsolat 0917/735 269, i monika.cziglerova@iduelpress.sk Kis Péter k Regionális képviselet: Nyitra, Vágsellye, Érsekújvár, Párkány és környéke Kiemelt szakterületek: egyetemi oktatási m intézmények, közélet, kultúra, háztartás, lakberendezés Kapcsolat 0905/413 623, peter.kis@iduelpress.sk AAierka Dóra n , Pozsony es kornyéké egészségvédelem, szépségápolás, gyerekgondozás, hazai turizmus, családbarát, környezetvédelem, álláspiac 0903/241 317, dora.mierkova@iduelpress.sk Szabó László Magyarország turizmus, informatika, távközlés, pénzvilág 0905/309 023, +36 30 520 60 33, laci77@igmail.com Vásárnál) ÚT SZÓ a családnak V F