Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-18 / 216. szám
www.ujszo.com | 2020. szeptember 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Ursula tippj e Milyen hatással lenne a tagállamokra, ha „leszavazhatnák" őket? U rsula von der Leyen első évértékelője nem volt sokkoló. Az egykori német védelmi miniszter nyugodt hangon mondta végig közel másfél órás beszédét az Európai Parlament brüsszeli épületében. A franciák - szokás szerint — az utolsó percig kardoskodtak, hogy Strasbourgban legyen az ülés, végül győzött a Covid-racionalitás - maradtak Belgiumban. Beszédében sok időt áldozott a külpolitikára. Ez már csak azért is meglepő, mert a külügyekben az uniónak nem sok hatásköre van. Bár van külügyi főképviselő és külügyi szolgálat, ezek inkább koordinálják a tagállamok által bedobott közös ügyeket. Ezekből pedig kevés a konszenzusos, márpedig itt csak akkor lehet uniós cselekvés, ha konszenzus van. Azt pedig az utóbbi tíz év remekül bizonyította, hogy külügyekben egyetértést elérni vagy lehetetlen, vagy legalábbis nagyon időigényes feladat, aminek a végén egy erősen felvizezett konszenzus várja a feleket. Emiatt is csőd a közös fellépés, hiszen a válságokra nehéz ilyen modus vivendivel reagálni. Kijev, Minszk, menekültválság, Törökország, Szíria, vagy akár csak az Északi-sarkért folyó nagyhatalmi verseny mind olyan terület, ahol az unió erősen lemaradt a nemzetközi szereplők mögött. Jobb esetben a Párizs-Berlin tengely valamit végül letett a diplomácia asztalára, de ez gyakran túl kevés, és túl későn jön. Mint a minszki megállapodás az ukrán fegyveres konfliktusban. Innen válik érdekessé a beszéd. Von der Leyen kitért arra, hogy emiatt ennyire lassú az unió a globális térben, majd amellett kardoskodott, eljött az ideje, hogy minősített többséggel hozhassanak döntést a külügyekben - legalább az emberi jogok és a szankciók esetében. Az uniós gazdaságpolitika és számos más terület már régóta így működik, a tagállamok által hagyományosan érzékenynek tartott területek tartoznak a konszenzusos közös politika alá - ha egyáltalán van közös politika. Ezért az orosz vagy iráni szankciókról való szavazás, vagy Navalnij, illetve Kína és az emberi jogi kérdésekben messze van az unió az egyhangú egyetértéstől. A szavazási feltételek módosítása - a többségi szavazás bevezetése - természetesen nem a Európai Bizottságtól, hanem a tagállamokat tömörítő Európai Tanácstól függ, sőt, a szerződések módosításától. Ez tehát nagyon is hosszú távú terv, mégis érdemes eljátszani a gondolattal. Milyen hatással lenne a tagállamokra, ha e területeken „leszavazhatnák” őket? Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a blokkoló kisebbségnek is egyet kell érteni a blokkolásban, és nem elég egy vagy két renitens vétója. A gyakran különutas országok hamar rosszul érezhetnék magukat, viszont talán a potyautasok száma is csökkenne. Ursula von der Leyen alaposan beleállt - persze a maga nyelvezetében - a kínai-uniós versenyegyenlőtlenségek ecsetelésébe, sőt még azt is kifejtette, hogy értékrendjében mennyire különbözik a két blokk, hiszen tényleg ég és föld a demokratikus intézményrendszer és az egypárti kommunista diktatúra. Bár ebben igaza van, a legtöbb kínai befektetés mégis a német és a brit iparba érkezett, így ezer sebből véreztették a közös fellépést a nagyobb tagállamok - is. Nem lesz könnyű a konszenzusépítés, de nagyon is szükséges ahhoz, hogy ne szalámizhassák le sokadszor Európát, ahogy az az elmúlt száz évben, 1914 óta, a kontinens hibájából annyiszor megtörtént. Hídavatás FINTAMÁRK vérbeli politikus arról ismerszik meg, hogy már az óvodában is olyan mesterien vágja a szalagot, mint Dobó István az egri vár fokán a törököt. Mindig ott lapul az árnyékban a kis ollójával, és ha szalagot lát, eszeveszett nyiszálásba kezd. A politikusok persze igyekeznek úgy tenni, hogy ez a szalagfétis tulajdonképpen nekünk jó, minket szolgál. És sokan ezt el is hiszik nekik. A kedves olvasó a jegyzet ezen pontjához érve nyilván felsóhajt, hogy lám, a jegyzetíró megint demagóg, generikus, kétbites politikusszidásba fullasztja az embert, és miért nem lehet örülni végre valaminek, például ennek az impozáns komáromi hídnak, amit tegnap adtak át. Tévedés ne essék: én örülök ennek a hídnak, ahogy minden normális komáromi, csallóközi ember. Az új híd számomra is szimbolikus jelentéssel bír a gyakorlati előnyei mellett, és igenis fontosnak tartom, hogy megépült. A problémám az, hogy az ilyen szalagátvágások a politikusok jedi-elmetrükkje, vagy sötétzsarus fénypálcája, ami után csak a szépre emlékezünk - ezért próbálnak minél több ilyen eseményen ott lenni. Szijjártó Péter magyar külügyér például helikopterrel jár ilyenekre, nehogy egyről is lemaradjon. Az alsóbb, kevésbé szerencsés szinteken mindenki úgy oldja meg a dolgot, ahogy tudja. Láttam már ilyet helyszíni tudósítóként, nem is egyet: egy új műtő átadásánál egy meg nem nevezett kórházban például annyi helyi politikus gyűlt össze, hogy egyszerűen lehetetlen volt, hogy mindannyian egyszerre odaféijenek ahhoz az egyetlen nyomorult szalagocskához, és olló sem volt elég. A szervezők ezért sebtében hoztak még egy szalagot, és két turnusban adták át a műtőt. Az új, komáromi híd átadásán is minden a forgatókönyv szerint zajlott: elnyiszálták a szalagokat, elhangzottak a szép szavak, Matovic és Orbán a szoros barátság fontosságát, az „Európa itt épül” és a „Duna összeköt és nem elválaszt” toposzt hangoztatták (van, ki ezeket még nem hallotta?). Az itt készült képek és drónfelvételek majd felbukkannak imázsfilmekben, esetleg kampányszpotokban, Facebookoldalakon, kilúgozva, szétfilterezve, és majd egy mély férfihang mondja szépen artikulálva, hogy igen, politikusaink ezt is megcsinálták. Arra nemsokára már senki sem fog emlékezni - ha majd épp véresszájú briisszelezést hall majd -, hogy a hidat európai pénzekből építették, és nem Matovic és Orbán fizette a konyhapénzből. Arra sem fog emlékezni senki, hogy a hidat Mészáros Lőrinc és oligarcha üzlettársai építették, és a szlovák felet egyáltalán nem vonták be, még alvállalkozók szintjén sem. Az sem fog eszébe jutni sok embernek, hogy munkavédelmi szabályok megsértése miatt meghalt egy munkás az építkezésen. Végül pedig a komáromiakon, valamint az erre járó kamionsofőrökön kívül senki sem fog emlékezni arra, hogy a város közlekedése belerokkan az új hídba, mert a szlovákiai oldalon nem sikerült rendesen megépíteni az elkerülő utat, valamint a megfelelő közlekedési infrastruktúrát a várhatóan megnövekedő forgalom kiszolgálására - ezt pedig Komárom évekig fogja nyögni. Ezeket az apróságokat majd csak olykor-olykor hozza fel valami demagóg, kétbites, politikusszidó újságíró, de lepisszegik. Nehogy már megzavarja a következő szalagátvágáson a méltóságteljes nyiszálást. FIGYELŐ Mátyás király román volt, és kész! A román ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, amikor 9 éve a kolozsvári Mátyás-szobor elé engedély nélkül helyeztek ki egy ma is megtalálható, magyarokat sértő feliratot, mely szerint Mátyás király román volt. A szobrot 2011 áprilisára újították fel a román és a magyar kormány támogatásával. Ezután a talapzatánál ismeretlenek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. Sorin Apostu akkori polgármester ezt történelmi jóvátételnek nevezte. Az RMDSZ feljelentést tett, az ügyet most zárta le az ügyészség, a határozat szerint nem volt felbujtó a táblaelhelyezésre, és senki sem végzett engedély nélküli munkálatokat. Tehát az ügyet 9 év után azzal ejtették, hogy nincs bizonyíték és nincs vádlott. A tábla viszont ott van. (mti) Trump leleplezte a robbanó fákat, a levél benzin, gyufa az ág Nehéz kitalálni, mit értett félre az amerikai elnök, vagy pedig valéban becsavarodotte, mindenesetre leleplezte a robbanó fákat. Ki hitte volna, mi zajlik tőlünk alig pár kilométerre. A dolog azzal indult, hogy amikor Donald Trump gépe leszállt a tűzvészek sújtotta Kaliforniában, és a riporterek megrohanták, az elnök pedig váratlanul a következőt nyilatkozta erdőtűzügyben: „Elmegy az ember Ausztriába. Vagy Finnországba. Vagy egy rakás más országba és ott nincs ilyen. Beszélgettem egy fontos ország vezetőjével, azt mondta: mi erdei népként gondolunk magunkra. Ez Európában történt. Azt mondtam neki: milyen szép kifejezés. Azt mondta nekem: a mi fáink sokkal robbanásveszélyesebbek - ezzel a robbanásveszélyessel a tűzvészekre gondolt - szóval robbanékonyabbak, mint Kaliforniában, de ez nem okoz problémát, mert rendben tartjuk az erdőinket.” Ez még Trump mércéjével mérve is annyira furcsa volt, hogy a Fox News külön műsort szentelt neki, amiben az elnök ezt élőben is elismételte. Kiderült, hogy a reptéri nyilatkozata nem nyelvbotlás volt, ugyanis szó szerint ezt mondta, a Fox műsorvezetőinek látható döbbenetére: „A világon mindenütt vannak erdők. De nincsenek akkora erdőtüzek, mint Kaliforniában. Európában erdei városok vannak. Gondoljanak olyan országokra, mint mondjuk Ausztria. De sok ilyen ország van. Az erdőben élnek. Erdővárosokban. De náluk nincsenek ilyen tüzek. Pedig náluk több robbanó fa nő. Olyan fáik vannak, amik könnyebben fognak tüzet. De ők rendben tartják az erdőiket. A lehullott levelek olyanok, mint a benzin, a száraz ágak meg mint a gyufaszálak. Ha 18 hónapnál hosszabban hevernek ott, robbanékonnyá válnak. Ezektől meg kell szabadulni.” Háttérnek érdemes tudni, hogy a klímaváltozással kapcsolatban szkeptikus Trump évek óta nem hajlandó elismerni, hogy az egyre durvább amerikai erdőtüzeket a klímaváltozás okozza, kitart amellett, hogy az egész a lusta erdészek hibája, akik nem gereblyézik föl az erdők talaját. Azonban a robbanó fákkal körülvett osztrákokról szóló leleplezése új. A nyilatkozatra az osztrák kormány is reagált. Nem is akárhogyan. Elisabeth Köstinger mezőgazdasági, régiós és turisztikai miniszter komoly cikket írt a brit Independentbe, amiben először elmeséli, milyen jól mulattak az osztrák kormány tagjai és az osztrákok Trump által lefestett Ausztrián, majd komolyan értekezik a klímaváltozás veszélyeiről és a fenntartható erdőgazdálkodásról. De a dilis idők jeleként a cikk közepére ezt a mondatot helyezte: „Az egyértelműség kedvéért: nem, Ausztriában nincsenekrobbanó fák!” (444 hu, úsz)
