Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-16 / 214. szám
2020. szeptember 16., szerda Nem csak minket tép... Generációs egotrip Kováts Judit Hazátlanok című regénye nem pihentető, kedélyjavító nyári olvasmány. Rátelepszik az ember lelkére, elgondolkodtatja, és ha magyarként hajlamos azt hinni, hogy nincs még egy ilyen sorsüldözött nemzet a világon, helyre is teszi. Arról szól, mennyi igazságtalanságban, üldöztetésben volt része a második világháború után a szepességi németeknek, így - kimondatlanul - arról is, hogy nem csak bennünket bántottak, aláztak meg. Ez persze sovány vigasz, de abból a szempontból mindenképp hasznos, hogy az önsajnálat mellett együttérzést is tanuljunk. Mert Kováts Judit történetei a valóságból táplálkoznak, meg nem nevezett konkrét emberek történeteit mutatják be. A Hazádanok ilyen szempontból egy trilógiába tartozik, amelynek első része a Megtagadva (2012), egy második világháborús asszonyregény volt, a második a felvidéki magyarság sorsáról szóló Elszakítva (2015), míg a legfrissebb, a Hazátlanok a zipszerek kálváriáját mutatja be egy 17 éves lány elbeszélésén keresztül. Lilli Hartmann harmadikos gimnazista Késmárkon, amikor a partizánharcok elől a német gyerekeket kimenekítik Ausztriába. Kezdetben az egész olyan, mint egy nagy, kicsit kalandosabb iskolai kirándulás. Ahogy a regény főhősnője fogalmaz, csak a magyar és a szlovák osztálytársak hiányoznak, például Kinga, akit már az Elszakítva című könyvből is ismerünk. De ahogy közeledik a háború vége, egyre sűrűbbek a bombázások, nagyobb a nélkülözés, és az éhező gyerekek megtanulnak organizálni, azaz csoportosan élelmiszert lopni, ahonnan csak lehet, hazudni, amikor kell és túlélni, mert muszáj. Ekkor még él bennük a remény, hogy a háború végén majd jobb lesz, de Lillit már Olmützben, ahol rokonoknál húzzák meg magukat a szülei, suhancok támadják meg és keresztet borotválnak a hajába. Ekkor tanulja meg, hogy mindig ellenség lesz, és ezt a Benes-dekrétumok hivatalosan is megerősítik. Lilli ügyvéd édesapja „náci kollaboránsként” börtönbe, ő pedig édesanyjával, nagyanyjával és várandós nővérével Novákyba, a volt zsidó gyűjtőtáborba kerül, ahonnan több mint egy év után Németországba deportálják őket. A náci inffastuktúra az új hatalomnak is jól jön, és a módszerek sem különbőznek sokban: a fogvatartottak éheznek, fáznak, pusztulnak. Lilli nővére, miután életet ad a kisfiának, tífuszban hal meg, 17 éves húga kíséri el kórházba, temed el és neveli fel a gyermeket. Ekkor a család már a németországi dachaui központi láger egyik altáborába, | Blaumenstadtba kerül, ahol nincs élelem, munka, oktatás, csak a túl- J élés van. És Lilli is megtanul túlélni: feketepiacozik, varr, zongorázik, miközben folyton éhes és szerelmes, vagyis normális fiatal lány. w Nem hős, hanem egy jobb életre vágyó fiatal nő. Ez a könyv legnagyobb erénye: úgy mutatja be egy kisebbség tragédiáját, hogy az végig érthető és együttérzést kiváltó emberi történet marad. Lilli Hartmann ugyan hősiesen megállja a helyét a sorscsapások és családi tragédiák között, de nem hős, hanem egy jobb életre vágyó fiatal nő. Megdézsmálja a kapott csomagokat; haragszik az édesanyjára, mert az szerelembe esik Grünt doktorral, aki állatorvosként állást szerez és élelmiszercsomagot hoz; nehezen fogadja el, hogy a jáchymovi uránbányából visszatért édesapja is esendő ember. Lilli végül a szerelemnek köszönhetően képes továbblépni, elhinni, hogy bár a múltban kiszolgáltatott volt, a jövőjét saját maga alakítja. Akár úgy is, hogy a saját lakásán kívül soha többé sehol nem lesz igazán otthon, mert ahogy a regényben mondja: „Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám, nem tudom, hová megyek, nincs, és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?” Vrabec Mária A szerző a Vasárnap munkatársa Kováts Judit: Hazátlanok Magvető, 2019, 402 oldal „Ha mániákusan szakaszolná az életét, mint egykori kedvenc írója, Nabokov, aki mindent húszéves ciklusokra bontott, akkor ez a mostani a harmadik és végső szakasz. (...) A je suis un hőmmé írni szakasza ez, végem-van-embervagyok, ahogy Andrej Bolkonszkij állítja magáról. Egy befejezett ember, lezárult ember, akinek már csak tisztázhatadan és megkérdezheteden kérdései vannak.” Egyebek mellett ezzel a töprengéssel tölti ki az időt Tompa Andrea Haza című új regényének főszereplője egy nem különösebben vágyott érettségi találkozóra készülődve, miközben a repülőtéren felvállalt utasaira várakozik. Hogy aztán térben és időben viszszafelé tartva elinduljon egy fizikai és belső úton, amelybe itt-ott beszűrődnek a külső világ ingerei, | de a szöveg alapvetően egyeden nagy belső monológgá válik. Mi a te történeted? Tartunk-e valahonnan valahova? Ha a múltunkban semminek sincs oka vagy magyarázata, akkor egy folytonos, j jelentés nélküli pokolban égünk? { Megadatik-e a nyugalom? Megadatik-e a fény? Megfogható, elmondható-e bármi lényeges akár azon a saját nyelven, amellyel folyton birkózik az (író)ember, vagy egy másik, jobban-rosszabbu) birtokba vett nyelven, amely hol kényelmes, fajdalommentes megoldásokat kínál, hol pedig ellenkezőleg - ismereden összefüggések nyomába hív? j Hivatkozott szerzők, irodalmi hősök, régi iskolatársak, élő és holt szülők, szülőfigurák, barátok, élő és holt állatok, bejárt távoli helyek alakjai, mikrotörténetei szövődnek bele laza motívumhálóként a főszereplő monológjába. Akinek j egyébként nincs neve, de akár A hóhér házában (Kalligram, 2010) megismert T. A. három évtizeddel idősebb kiadása is leheme. Tompa Andrea első regényéhez hasonlóan ismét az önéletrajziság egy lehetséges változatával dolgozik, melyben egymásba csúszik a szerzői és az elbeszélői szerep, s noha végig egyes szám harmadik személyű a narráció, mégis az a benyomásunk, hogy egy helyenként esszéregénybe hajló énregény fejezeteit olvassuk. Ennek a rendhagyó énregénynek, amely éppúgy magába engedi az értekező próza nyelvét, mint a személyesség már-már egzaltáltan megemelt hangjait, a címbe foglalt „haza” a legfontosabb tétje. Ahogy Tompa Andrea, a szerző, úgy a névtelen elbeszélt/elbeszélő is maga mögött hagyta (a regényben csak városként emlegetett) Kolozsvárt, hogy fiatalon, amikor még minden olyan könnyűnek, olyan nyitottnak tűnik, egy új helyen folytassa egyetemi tanulmányait, és ténylegesen soha ne térjen vissza. Nagy, kimerítheteden tapasztalat: milyen órákat (éveket) hivatali előszobákban tölteni, mindig átmeneti engedélyekre várva; évtizedek múltán is emigránsként szerepelni a szakmai rendezvényeken; visszatérni oda, ahol már nincs fogkefénk-pizsamánk, men már nincs senki, aki várna ránk... Mit viszünk magunkkal testben és lélekben? Megérkezhetünk-e egyáltalán bárhova ezután? Tompa Andrea regénye erős generációs egotrip. Több értelemben is. AlmásiSára Tompa Andrea: Haza Jelenkor, 2020, 474 oldal VIRUS alatt / VIRUS után / VIRUS helyett 22 saját szoba Ennek a könyvnek az volt a munkacíme: Korona Expressz. Mert a koronavírus villámgyorsan érkezett az életünkbe, és gyorsvonati sebességgel változtatott meg szinte mindent. Az írók is karanténba kerültek, igaz, ők addig is dolgozószobájukba zárva töltötték idejük jó részét. A járvány mindenkiben nyomott hagyott, mindenkinek megvan a maga a véleménye róla, mindenki a saját módján és eszközeivel dolgozta fel a traumát. Az írók példáid írással. Ültek a karanténon belüli karanténban, a dolgozószobájukban, és persze megírták a maguk sztorijait a Covid-19-ről. Naplóban, sci-fiben, novellában, tárcában... Van, akinek a száz évvel ezelőtti spanyolnátha jutott eszébe, másnak egy disztópia a korona harmadik vagy negyedik hullámáról, s persze volt olyan író is, aki már az apokalipszis mikéntjén tűnődött. Ezeket az írásokat közli ez a karanténantológia, a szerzők pedig mind a kortárs magyar irodalom ismert és elismert szereplői: Bartók Imre, Benedek Szabolcs, Berta Ádám, Csabai László, Cserna-Szabó András, Gerlóczy Márton, Háy János, Horváth László Imre, Horváth Viktor, Kácsor Zsolt, Karafiáth Orsolya, Keresztury Tibor, Kiss Noémi, Krusovszky Dénes, Lackfi János, Mán-Várhegyi Réka, Maros András, Molnár T. Eszter, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Totth Benedek, Zoltán Gábor. A teremtés koronája - Karanténantológia Helikon Kiadó, 2020 240 oldal 44 kapaszkodó Vírus után a világ: soha ehhez hasonló könyv nem jelent meg - nemcsak Magyarországon, hanem sehol a világon. A legkiválóbb, leghitelesebb magyar gondolkodók sora keresi napjaink nehéz kérdéseire a választ gazdasági, politikai, történeti elemzéseken keresztül, vagy éppen személyes tapasztalatuk alapján kifejezve reményeiket, aggodalmaikat. A 44 szerző között találjuk többek között Romsics Ignácot, Spiró Györgyöt, Csepeli Györgyöt, Bőd Péter Ákost, Háy Jánost, Péterfy Gergelyt, Gábor Györgyöt, az azóta elhunyt Bálint gazdát, Lengyel Lászlót, Várszegi Asztrikot, Ferge Zsuzsát, Vámos Miklóst, Markó Bélát, Tompa Andreát, Végei Lászlót, Ungváry Rudolfot, Lányi Andrást. Milyen gazdasági, politikai és társadalmi változásokat idéz elő a járvány? Hogyan befolyásolja személyes életünket és kapcsolatainkat a bezártság, az egymástól való kényszerű távolságtartás? Hogy jutottunk ide? És mit tehetünk, hogy csökkentsük egy hasonló világjárvány kialakulásának lehetőségét? Az írásaikból összeállított kötet segít az olvasónak fogódzót találni egy olyan időben, amikor kérdésessé válik és megváltozik mindaz, amihez hozzászoktunk. Fogódzót ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, milyen lehet a világ a vírus után, és milyen világot szeretnénk magunknak és az elkövetkező nemzedékeknek. Vírus után a világ Nórán Libro - Szép írók Társasága, 2020 302 oldal
