Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)

2020-09-11 / 211. szám

KÜLÖNLEGES KORETEK BROKKOLIVAL Sült brokkoli Hozzávalók (4 főre): 450 g brokkoli, 1,5 ek nap­raforgóolaj, 4 gerezd fok­hagyma, 1 tk só, 1 mk frissen őrölt fekete bors, 6 ek víz, 2 tk szezámolaj. Energiatartalom 80 kcal Elkészítés: A brokkolit kisebb rózsák­ra szedjük. Felforrósított, mélyebb serpenyőben (wokban) egyenletesen Brokkolis-sajtos krumplipüré a sütőből Hozzávalók (4 főre): 7-8 közepes burgonya, 10 dkg tömlős krémsajt, 1 dl főzőtejszín, só és fehér bors ízlés szerint, 1 kisebb brokkoli, 2 ek vaj, 0,5 dl tej, 5 dkg reszelt sajt. Elkészítés: Megpucoljuk a burgonyát, Brokkolis rizsgolyó Hozzávalók (4 főre): 20 dkg rizs, 4 dl víz, 1 köze­pes brokkoli, 2 tojás, 10 dkg reszelt sajt, snidling vagy más zöldfűszer (ízlés szerint), 1 púpozott ek finomliszt, 10 dkg zsemlemorzsa, só és bors (ízlés szerint). Energiatartalom 350 kai adag Nehézségi fok Elkészítés: A rizst a szokásos módon megfőzzük. A brokkolit apró rózsákra szedjük, majd for­rásba levő sós vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük, hűlni hagyjuk. Ezután egy tálba tesszük a rizst és a brokkolit, hozzá­eloszlatjuk az olajat. Ami­kor elég forró, átforgatjuk benne a kissé szétnyomott fokhagymát, beleszórjuk a sót és a borsot, 30 másod­percet pirítjuk. Hozzáadjuk a brokkolirózsákat, és ke­­vergetve-rázogatva sütjük 2 percig. Ekkor ráöntjük a vizet, és fedő alatt, magas hőfokon 4-5 percig pároljuk. Ha van otthon pirított sze­zámolaj, azzal meglocsoljuk (ízlés szerint más fűszerolajat is használhatunk), és még 30 másodpercig kevergetve sütjük. Forrón tálaljuk. Ön­magában is finom, de sült vagy grillezett húsok mellé köretként is feltálalhatjuk. Energiatartalom 3005 kai kisebb rózsákra szedjük és leöblítjük a brokkolit. A krumplit kockákra vágjuk, sós vízben puhára főzzük, összetörjük, majd elkeverjük a vajjal és a tejjel, végül sóz­zuk, borsozzuk. A brokkolit félig puhára főzzük (azaz csak előfőzzük). Egy piteformába simítjuk a burgonyapürét, rászórjuk a brokkolit, végül leöntjük a krémsajt és a tej­szín keverékével. Előmelegített sütőben, 180 fokon körülbelül 15-20 percig sütjük, végül a reszelt sajttal megszórva még 10 percig pirítjuk. Könnyebb önálló fogásként tálalhatjuk vagy húsok mellé kínálhatjuk. adjuk a tojásokat, a lisztet, a reszelt sajtot, a snidlinget, sóval-borssal fűszerezzük és óvatosan összedolgozzuk, hogy a brokkoli ne törjön össze. Vizes kézzel tetszés szerinti golyókat formázunk belőle, megforgatjuk zsem­lemorzsában, és bő olajban kisütjük őket. A felesleges olajat papírtörlőn leitatjuk. Frissen, melegen a legfino­mabb. Köretként is megállja a helyét, vagy ha önálló fo­gásnak szánjuk, készíthetünk hozzá pl. sajtmártást. Rakott tészta brokkolival és pulykával Hozzávalók (4 főre): 400 g pulykamellfilé, 1 ek szárnyasfüszer, 1 ek szójaszósz, 400 g brokkoli, 1 piros húsú paprika, só, cayenne-i bors, diónyi vaj, 400 g orsó- vagy masnitészta (ill. ízlés szerint), 2 ek olívaolaj, 2 dl főzőtejszín, 2 tojás, 1 ek liszt, szerecsendió, 100 g reszelt sajt. Elkészítés: A pulykahúst leöblítjük, a ros­tokra merőlegesen vékonyabb csíkokra vágjuk. Meghintjük a fűszerkeverékkel és a szójaszósz­­szal, alaposan összekeverjük, - lefedjük, betesszük a hűtőbe, és 15-20 percet pihentetjük. Közben a brokkolit kisebb rózsákra bontjuk, megmossuk. A paprikát kicsumázzuk, mag­­jait-ereit eltávolítjuk, vékony csíkokra szeljük. A brokkolit 2 liter enyhén sós, forrásban levő vízbe dobjuk, 3-4 perc múlva szűrőlapáttal jéghideg vízbe szedjük (azaz blansírozzuk), majd alaposan lecsepegtetjük, és többszörösen összehajtogatott papírkendőre vagy tiszta kony­haruhára terítve felitatjuk róla a nedvességet. Kikenünk vajjal egy közepes méretű tűzálló tálat. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A brokkoli főzőlevét kiegészít­jük 4 literre, felforraljuk, majd beleszórjuk a tésztát, és a csoma­goláson javasolt ideig főzzük (ne főjön túl, mert később a sütő­ben is puhul még). Leszűrjük, jól lerázzuk róla a vizet, és egye­nesen a sütőtálba csúsztatjuk. Az olajat mélyebb serpenyőben (wokban) felforrósítjuk, bele­forgatjuk a pulykamellcsíkokat, és élénk tűzön, folyamatosan kevergetve-rázogatva 3-4 percig pirítjuk. Utánsózzuk, cayenne-i borssal ízesítjük, majd a zsiradé-Energiatartalom 750 kai adag Nehézségi fok kával együtt a tésztára simítjuk. Arányosan elosztva a tetejére rendezzük a brokkolit és a pap­rikacsíkokat. A tejszínt simára keverjük a liszttel, a tojásokkal, ízlés szerint sóval, kevés borssal és 1-2 csi­petnyi frissen reszelt szerecsen­dióval. A rakottas tetejére önt­jük, megszórjuk a reszelt sajttal, és kb. 25 perc alatt aranysárgára sütjük. Fogyasztás előtt 5 percig pihentetjük. Gyors ebédnek, va­csorának is remek, mert a fogást előre elkészíthetjük. Ilyenkor csak közvetlenül sütés előtt ön­tözzük meg a tojásos tejszínnel, mert nem jó, ha elázik a tészta. Ha sütésig a hűtőben tartjuk, hideg sütőben kezdjük a sütést, és 20-25 perccel hosszabb sütési idővel számoljunk. Tejszínes brokkolileves főtt tojással Hozzávalók (4 főre): 600 g brokkoli, 2 közepes sárgarépa, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 zöldség­­leveskocka, 1 babérlevél, só, 10-15 szem fekete bors, 4 tojás, 1 púpozott ek liszt, 2 dl főzőtejszín, szerecsendió, 2 ek citromlé, 2-3 szál petrezse­lyemzöld. Elkészítés: A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira bontjuk, megmossuk. A sárgarépát, a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a répát felkarikázzuk. 1 liter vizet felforralunk a leveskockákkal, beletesszük a brokkolit, a sár­garépát, a hagymát (egészben), a babérlevelet, a teatojásba zárt fokhagymát és szemes borsot. Fedő alatt, mérsékelt lángon majdnem puhára főzzük (15 perc). A tojásokat megmossuk, erősen sós vízben az újraforrástól számított 5 percig főzzük, aztán hideg vízbe merítve langyosra hűtjük, és óvatosan, hogy szét ne nyíljanak-szakadjanak, meg-Energiata italom 245 kai adag Nehézségi fok pucoljuk őket. A lisztet simára keverjük a tejszínnel és 1 merő­kanál levessel, vékony sugárban a forrásban lévő leveshez adjuk, fedő nélkül éppen csak sűrűsö­désig főzzük. Kiemeljük a babér­levelet, a hagymát és a teatojást, 1-2 csipetnyi frissen reszelt sze­recsendióval és a citromlével íze­sítjük, ha szükséges, utánsózzuk. Mélytányérokba szedjük, a félbevágott tojásokkal gazdagít­juk, tetejét megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel. Megjegyzés: habarás nélkül is elkészíthetjük: a főtt brokkoli és répa kb. negyedét félretesz­­szük, a többit botmixerrel pürésítjük, összeforraljuk 1 dl főzőtejszínnel vagy tejföllel, végül visszatesszük bele a dara­bos zöldséget. Tonhalas brokkolisaláta Hozzávalók (4 főre): 500 g brokkoli, 1 csokor újhagyma (vagy egy fej lila hagyma), 1 kis fej jégsaláta, 1 piros húsú paprika, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 citrom vagy lime, 2 doboz olívaolajos tonhal (kb. 300 g), 2-3 szál petrezselyem. Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A brokkolit apró rózsákra bontjuk, majd enyhén sós vízbe dobjuk, és az újrafor­rástól számított 5 percig főzzük. Utána jéghideg vízbe szedve­­merítve lehűtjük, gondosan lecsepegtetjük. A citromot félbevágjuk, egyik felét vékonyan felkarikázzuk, a másiknak kinyomjuk és átszűr­jük a levét. A hagymát felkari­kázzuk, összekeverjük egy kevés sóval, borssal és 2 ek citromlé­vel. A salátát kicentrifügázzuk vagy konyharuhával szárazra lapogatjuk, aztán falatnyi da­rabokra tépkedjük, és nem túl mély tálba terítjük. A paprikát vékony csíkokra szeljük. A halat kiemeljük az olajból, lecse­pegtetjük, nagyobb darabokra bontjuk. A hagyma alól leöntjük a cit­romlevet, hozzáadunk még 1-2 evőkanállal, ízlés szerint sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük, hozzákeverjük az áttört fok­hagymát és a hal olaját. A brokkolit, a paprikát, a hagymát és a tonhaldarabokat Energiatartalom 273 kai adag Nehézségi fok a salátaágy tetejére rendezzük, citromkarikákkal és petrezse­lyemlevélkékkel díszítjük. Csak fogyasztáskor locsoljuk meg az öntettel. A zöldségeket ízlés szerint va­riálhatjuk, és ha tartalmasabb salátát szeretnénk, főtt tojással is gazdagíthatjuk. Akár könnyű ebédnek is megteszi. Pirított kenyér, sokmagos zsem­le, bagett illik hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents