Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-07 / 207. szám
MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 6 2020. szeptember 7.1 www.ujszo.com Kínozták, börtönnel fenyegették a fehérorosz ellenzéki vezetőt Minszkben tegnap is tízezrek tüntettek Lukasenka elnök ellen. A hatóságok katonákat, páncélozott járműveket és vízágyúkat sorakoztattak fel, több tiltakozót letartóztattak. (TASR/AP-feivétel) RÖVIDEN Sok halottja van a robbanásnak Dákká. Húszra emelkedett a bangladesi mecsetben péntek este, feltehetően gázszivárgás okozta robbanás és tűzvész halálos áldozatainak a száma - közölték rendőrök és kórházi alkalmazottak. Harminchét embert súlyos sérülésekkel szállították az égési sérülések kezelésére és plasztikai műtétekre szakosodott dakkai kórházba. (MTI) Haditengerészeti gyakorlat Ankara. Ötnapos haditengerészeti gyakorlatot tart Törökország és a nemzetközi közösség által el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság a térségbeli tengeri területek hovatartozásáról folyó görög-török vita közepette. Az Anadolu török állami hírügynökség idézte az ankarai védelmi minisztérium közleményét, amely szerint a manőverek célja a kiképzési együttműködés javítása, a hadseregek közötti adatcsere fejlesztése. A gyakorlatban légi, haditengerészeti és szárazföldi egységek vesznek részt. Törökország és Görögország régóta vitatkozik a tengeri határokról, de az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők még inkább kiélezték a feszültséget. (MTI) Karanténban a komphajón Lampedusa. Több száz embert helyeztek át egy helyi halászhajó segítségével egy kompra az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetén, ahol a 200 fő befogadására tervezett menekülttáborban 2000 ember zsúfolódott össze. Az áthelyezett embereknek 14 napot karanténban kell tölteniük a hajón, amely egyike azoknak, amelyeket az olasz kormány bérelt ki, hogy elhelyezzék rajta a menedékkérőket, miután Lampedusa polgármestere és Szicília kormányzója is arra panaszkodott, hogy a zsúfoltság miatt terjedni kezdhet az új típusú koronavírus. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Minszk/Varsó. Lengyelországba menekült szombatra virradóra Ólba Kovalkova fehérorosz ellenzéki vezető, majd a lengyel kormánypalotában tartott sajtótájékoztatót, melyen azzal indokolta hazája elhagyását, hogy kínozták és azzal fenyegették, hogy nem engedik ki a börtönből. Olha Kovalkova a fehérorosz ellenzék által létrehozott Koordinációs Tanács elnökségi tagja. Augusztus 25-én tíznapos letartóztatásba helyezték, és elmondása szerint most szabadult. „Szabadon vagyok, de sajnos saját országom határain túl... Mindent, ami az elmúlt napokbanhetekben történt velem, azt kínzásnak tartom. Sok fenyegetést kaptam, hogy sokáig rács mögött maradok” - hangoztatta az ellenzéki vezető Michal Dworczykkal, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetőjével tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: amikor a börtönben nem érezte jól magát, nem orvosokat küldtek hozzá, hanem a rendvédelmi szervek embereit, akik azzal fenyegették meg, hogy választania kell: vagy elhagyja az országot, vagy még sokáig börtönben marad. Kovalkova szerint szombaton ugyanúgy vitték ki az országból, mint az augusztus 9-i elnökválasztás után Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelöltet. A rendőrök saját autójukkal szállították a fogdából egészen a lengyel határig. „Beültettek az autójukba, kapucnit és maszkot húztak a fejemre, Tegnap délutánra nagyszabású demonstrációt hirdettek meg a magyar Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai Budapesten. Ezzel tiltakoztak ismételten a felsőoktatási intézmény irányításának önkényes átalakítása és az egyetem működtetésére kijelölt Vidnyánszky Attila vezette kuratórium ellen. A hallgatók és a hozzájuk csatlaaz autó hátsó ülésére ültettek, és kihoztak a börtönből. Nem tudtam, hova utazunk. Később kiderült, hogy a Bruzgi határátkelőre szállítottak” - írta le a történteket Kovalkova. „Ez rossz gyakorlattá válik, mert nem engedik vissza azokat, akik távoztak. A hatalom nem teheti ki az ajtón az egész fehérorosz népet. Ez lehetetlen” - hangsúlyozta. Leszögezte, hogy folytatni fogja a politikai tevékenységet. kozó tüntetők egy stafétaláncot képeznek az egyetem Szentkirály utcai épülete és a Parlament között, és kézről kézre adogatva juttatták el az egyetem chartáját az Országházig. A szervezők felhívták a résztvevők figyelmét, hogy a járványhelyzet miatt figyeljenek oda egymásra, és lehetőleg viseljenek maszkot és kesztyűt. Az SZFE-charta szövege többek közt utal a hazai felsőoktatás eddigi szabályozása során is alapul vett Michat Dworczyk közölte, hogy a lengyel hatóságok segítséget fognak nyújtani minden fehérorosz polgárnak, akit világlátása vagy meggyőződése miatt üldöznek. Közben hírügynökségek arról tudósítottak, hogy Minszkben ismét tüntetett szombaton néhány ezer ember a Függetlenség terén, de a délutáni órákra a tömeg nagyrészt szétszéledt, mintegy kétezren maradtak ott, a helyszínre vezényelt Magna Charta Universitatum négy alapelvére, köztük arra is, hogy „az egyetem autonóm intézmény, és ahhoz, hogy teljesíthesse feladatát, a kultúra értékeinek létrehozását és átadását, minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.” Az egyetem épülete előtt délután Upor László rektorhélyettes vázolta fel a helyzetet, méltatta a diákok kiállását, és megköszönte a kiállást az rendőrök pedig hangosbeszélőből távozásra szólították őket. Nőkből álló tiltakozó menet is érkezett a térre. A nők táncoltak, kezükben virágot tartottak, transzparenseiken pedig elítélték a rendvédelmi szervek által alkalmazott erőszakot, és új elnökválasztás kiírását követelték. A téren lévő rohamrendőrök nem engedték a tiltakozókat a kormánypalota közelébe. intézmény mellett mindenkinek. Egyúttal bejelentette, hogy a tanév rendjét megváltoztatja, a beiratkozás határidejét szeptember 13-ig meghosszabbítja, a tanítás kezdeti időpontját pedig egy héttel eltolja. A bejelentését vastapssal fogadta az SZFE előtt összeverődött tömeg. A diákok ugyanitt azt jelentették be, hogy fenntartják a tiltakozásukat mindaddig, amíg a kuratórium és Vidnyánszky Attila nem mond le. (444.hu) SZFE: ezrek tiltakoztak a politikai megszállás ellen Segítene az ingázóknak, ha megnyílna a régi rajkai határátkelő MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS A magyar kormánynak fontos a határ menti településeken élők véleménye és biztonsága. Hegyeshalom/Prága. Ezt hangoztatta Kontrát Károly, a magyar belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője szombaton az Ml-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón, miután találkoztak a térség polgármestereivel. Kontrát kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, és megnőtt a fertőzések száma. Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről. E három feladat egyik legfontosabb eszköze a beutazási korlátozás. „Jelenleg is ez az egyik védvonal, amelyet alkalmazunk a magyar emberek egészségének érdekében” - mondta. Hozzátette: a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor az is fontos, hogy a határ menti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel. Nagy István azt mondta, speciális helyzet alakult ki a határ menti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak. Kiemelte: a határ mentén élők észrevételét meghallgatta a kormány, és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést. Részletezte, hogy a 30 km-es körzetben élők zavartalanul tudnak mindennap átlépni a magyar-osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás, vagy a szolgáltatások igénybevétele. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határ mentén működőképes maradjon. Nagy kitért arra is: kérésként merült fel a környék polgármesterei részéről, hogy a kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik a 30 km-es sávon túl élnek és vállalnak munkát, ők munkavállalói engedély birtokában beléphessenek Magyarország területére. További kérés, hogy a 150-es úton, a régi rajkai határátkelő nyíljon meg, segítve a mindennapi ingázók közlekedését Magyarország és Szlovákia között. Rajkán mintegy négyezer szlovák állampolgár él, akik naponta ingáznak munkahelyeikre. Dömötör Csaba, a magyar miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában tért ki arra, hogy a kormány pénteken pontosította a beutazásra vonatkozó szabályokat: akik igazolják, hogy gazdasági tevékenység céljából utaznak, korlátozás nélkül visszatérhetnek az országba. A pontosítások között szerepel az is, hogy beutazáskor külföldön elvégzett vírustesztet is elfogadnak-tette hozzá. „Megértem, támogatom a határok lezárását” - mondta Milos Zeman cseh államfő a CNN Prima News televízió tegnapi vitaműsorában, amikor a műsorvezető Magyarország határainak lezárásával kapcsolatban kérdezte. „Mindenki a maga módján védekezik” - tette hozzá. Megismételte korábbi véleményét, mely szerint jónak, hasznosnak tartaná, ha a jelenlegi járványhelyzetben nemzetközi szinten is egy évre lezárnák az országhatárokat. Szerinte ez minden ország hazai turizmusának a fejlesztéséhez is nagymértékben hozzájárulna, amitő szintén támogat. Magyarországon közben újabb 495 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést, az elhunytak száma nem változott. Az aktív fertőzöttek száma 3805, 3958-an pedig már meggyógyultak a betegségből.