Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-19 / 193. szám

6 I RÉGIÓ 2020. augusztus 19.1 www.ujszo.com Újabb településeken jelent meg a sertéspestis NÉMETI RÓBERT Két újabb tőketerebesi já­rásbeli településen, Hardicsán ás Legényén (Luhyfla) ütötte fel a fejét a kór. Mivel egy nagy gazda­ságban igazolódott be a vírus jelenléte, az óvintéz-kedések alapján mintegy 350 disznót, köztük 35 kocát fognak leölni. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (SVPS) tájékoztatása szerint idén ez már a negyedik és ötödik olyan járványgóc, amely a házi sertések­nél igazolódott be. Míg a legenyei gazdaságban közel négyszáz ser­tést érint a fertőzés, a hardicsaiban szerencsére csak 16-ot, köztük két kocát. A fertőzés továbbterjedésé­nek meggátolása érdekében az SVPS tájékoztatása szerint már a következő napokban megkezdik az érintett tenyészetekben a disznók leölését. Mint kiderült, a legenyei tenyészetben augusztus tizenket­tedikén észlelték a betegség jeleit az egyik sertésnél, mely nemsok­kal később el is pusztult. A követ­kező napokban további két koca pusztult el sertéspestisben, majd a többi állat is megbetegedett. A tá­jékoztatás szerint a hardicsai te­nyészetben is hasonlóan mutat­koztak a betegség jelei. Csakúgy mint a korábbi eseteknél, Legé­nyén és Hardicsán is három kilo­méter átmérőjű védelmi övezetet és tíz kilométeres védelmi körzetet alakítottak ki. Mivel hazánkban már a fertőzés negyedik és ötödik gócpontjáról van szó, az SVPS az Európai Bizottságot, az EU-s tag­államokat és a Nemzetközi Állat­járványügyi Hivatalt is értesítette a helyzetről. Áz Új Szónak több település ön­­kormányzati hivatala is megerősí­tette, hogy az SVPS regionális ki­­rendeltsége már a kora .reggeli órákban felhívta a régió sertéste­nyésztőinek figyelmét arra, hogy a háztáji tenyészetekben egy időre függesszék fel a sertéstenyésztést. Az eddig tartott állatokat saját fel­­használás céljából öljék le, újabb állatokat pedig ne neveljenek. A ja­vaslat összesen kilenc járásra, köz­tük a Losoncira, a Nagykürtösire, a Rimaszombatira, a Kassa-vidéki és Kassa-városira, a Rozsnyóira, a Tőketerebesire, a Homonnaira és a Nagymihályira vonatkozik. Az il­letékes szervek arra figyelmeztetik a gazdákat, hogy ha bármilyen vál­tozást észlelnek a sertések viselke­désében vagy egészségi állapotuk­ban, azonnal kötelesek értesíteni az állatorvost és az illetékes regioná­lis hatóságot. Közel 400 állat leölését rendelték el (A szerző illusztrációs felvétele) Eurómilliók tűntek el közbeszerzéseken MOLNÁR IVÁN Több mint 5,2 millió euró - Jón Budaj környezetvédelmi miniszter szerint ekkora összegtől esett el az óllami tulajdonban levő Szlovók Vízgazdélkodási Vállalat a gyanús közbeszerzések miatt. Az ügyben már a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is nyomoz. POZSONY A környezetvédelmi minisztérium ellenőrzése több gyanús közbeszer­zésre bukkant a Szlovák Vízgazdál­kodási Vállalatnál (Slovensky vodo­­hospodársky podnik - SVP) és a tár­saság pozsonyi fióküzemében. A több mint 5,2 millió eurós „veszte­séget” Budaj szerint három olyan műszaki berendezés vásárlásával halmozták fel, amelyeket a közbe­szerzés során elkövetett mulasztások miatt nem tudnak rendeltetésszerűen használni. A beszerzésekre tavaly került sor, amikor a pozsonyi fiók­­üzem igazgatója Dúcz József volt, aki időközben már távozott a posztjáról. Harmatgyenge kőzúzó Az első gyanús pályázatot a dévé­nyi kőfejtő számára vásárolt zúzó-, osztályozó és rakodógépre írták ki, amelynek a teljes összege megha­ladta az 1,75 millió eurót. „A po­zsonyi fióküzem figyelmen kívül hagyta a kőfejtő által megadott műszaki paramétereket, és egy olyan gépet vásárolt, amely túl gyenge az adott célra, vagyis gyakorlatilag ki­használatlanul áll” - mondta el Bu­daj. A miniszter szerint a volt igaz­gató, Dúcz József ráadásul nem élt a szerződésben meghatározott szank­ciós mechanizmusokkal a beszállító cég, a gyetvai székhelyű TOMS-SK Kft. által elkövetett hibák, például a berendezés későbbi leszállítása mi­att. A második eset a pozsonyi Far­kastorok (Vlcie hrdlo) városrészben található üzem számára vásárolt úszó Ján Budaj (Fotó: TASR-felvétel) kotrógépeket illeti, 706 800 euróért. „Ezen gépek segítségével lehet pél­dául kavicsot vagy más nyersanya­got bányászni a Dunából, a problé­ma csak az volt, hogy a gépet pon­tonok nélkül rendelték meg, ami mi­att most a szárazföldön parkolnak” - tette hozzá Budaj. A beszállító ez esetben is a TOMS-SK Kft. volt. Gyanús feltételek A harmadik pályázat egy komp vásárlását érinti, amelyért eredetileg több mint 2,9 millió eurót kellett volna fizetnie a Szlovák Vízgazdál­kodási Vállalatnak, amit azonban később 2,779 millióra csökkentet­tek. „Az egész pályázat eleve gya­nús volt, a végére csak egy pályázó maradt, és menet közben változtak az eredetileg 2019 júniusában aláírt szerződés szabályai. Míg eredetileg négymotoros kompot szerettek vol­na beszerezni, később ezt kétmoto­­rosra változtatták. Módosultak a fi­zetési feltételek is. A vállalat elkö­telezte magát arra, hogy előre kifi­zeti a vételárat, egy lekötött betétre. „Az említett gyanús ügyletekre rá­adásul abban az évben került sor, amikor az állami vállalatnak milliós veszteségei voltak. A Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalat jelenleg is gondokkal küszködik, épp az ilyen közbeszerzések miatt is” - mondta el Budaj, hozzátéve, hogy az ügyben már a NAKA is nyomoz. Szigorú ellenőrzés A Szlovák Vízgazdálkodási Vál­lalatot július közepétől Róbert Hók vezeti, akit Budaj többek között arra kért meg, hogy vesse alá alapos vizsgálatnak az általa vezetett vál­lalatot, különös tekintettel a fiók­­üzemekre. A vállalat új igazgatójá­nak szeptember elsejéig kellene elő­rukkolnia egy olyan tervezettel, amelynek köszönhetően hatéko­nyabbá tehetnék az anyagi gondok­kal küszködő vállalat gazdálkodá­sát. „Szlovákiában létre kellene hoznunk azon csalók feketelistáját, akik a közpénzek lenyúlására spe­cializálódtak” - tette hozzá Budaj. Lapunknak az ügyben tegnap Dúcz Józsefet is sikerült elérnie, aki azon­ban egyelőre nem kívánt nyilatkoz­ni, arra hivatkozva, hogy nem fi­gyelte a környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatóját, érdemben így nem tud hozzászólni. •arfümöt sorsold k\, az Ú j Sió 26-ai Az SMS-eket Vasárnap ú) szó • családnak tg / A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdprweboldalra . JÁTSSZON VELÜNK, ES NYERJEN! MIT NVERHEI Mit kell tennie? Küldjön SMS-t a 6663-as számra a következő módon: JATEK(szóköz)AVON(szóköz) a beküldő neve és címe. A visszaigazoló SMS ára 1 € áfával. JÁTSSZON VELÜNK,

Next

/
Thumbnails
Contents