Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-01 / 178. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2020. AUGUSZTUS 1. ÍZ Amikor a vers célba talál Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egyegy lírai alkotás. Sz vorák Zsuzsanna, a fiileki gimnázium tanára, a Csemadok helyi szervezetének elnöke, városi képviselő és számos más funkció birtokosa, országos szinten talán elsősorban az Apropó Diákszínpad vezetőjeként, rendezőjeként ismert. Előadásaikkal évtizedek óta aratnak sikereket színjátszó fesztiválokon. Sajátos stílusú rendezéseit számtalanszor ismerték el díjakkal. Elsőként kapta meg 2004-ben a Nógrád Közművelődéséért díjat. 2011-ben mint felkészítő tanárt Kulcsár Tibor-díjjal jutalmazták. 2007-ben Besztercebánya megye legjobb pedagógusa lett, 2013-ban megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Díját a tehetségek felkarolásáért, 2015-ben Ader János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki. 2017-ben az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon Mics Károly-életműdíjjal ismerték el a hazai magyar amatőr színjátszásban végzett több évtizedes munkáját, 2018-ban Női Példakép Díjat és idén Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumában. „Sokáig prózarajongó voltam, bár életem első könyve egy gyerekverskötet volt. Édesapámtól kaptam, és nagyon büszke voltam, hogy végre van egy saját könyvem, a Biblia mellett. Regények garmadát olvastam el tizenéves koromban. A magyartanárunk mindenkinek adott egy egyest minden elolvasott könyvért, és egyszer kifakadt, hogy: Zsuzsa, magának már nem tudom hová beírni azt a sok egyest, annyit olvas! A költészetet akkor fedeztem fel, amikor negyedikesként Selmecbányára kerültem a nemzetközi gimnáziumba, ahol azok töltöttek el egy évet, akik külföldi egyetemen szerettek volna tovább tanulni. Volt ott egy fantasztikus tanárnő, Pereszlényi Mária, aki egy életre megszerettette velem a verseket. Imádtuk őt, valóságos ikonja volt az ottani gimnáziumnak. Nemcsak verset elemezni tanított meg, hanem a mi véleményünkre is kíváncsi volt — ilyesmit korábban nem tapasztaltam. Hamarosan azon vettem észre magam, hogy gyakrabban nyitok ki egy-egy verskötetet, mint prózakötetet. És ez a mai napig így van.” Zsuzsa a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára nyert felvételt magyar-könyvtár szakra, és akkori több diáktársából mára elismert író, Németh Zoltán költő lett. Ilyen Tóth Krisztina is, aki akkoriban bontogatta szárnyait, és akit Zsuzsa évtizedekkel később, immár tanárként látott vendégül Füleken, egy rendhagyó irodalomórán. Ezúttal egy gyerekverset választott tőle. A Pitbull első ránézésre jópofa, vicces versike, de talán többen emlékeznek rá, mekkora vihart kavart öt évvel ezelőtt, amikor bekerült egy harmadikos olvasókönyvbe. A magyarországi pitbulltartók tiltakoztak, sőt fenyegető leveleket írtak a szerzőnek, amelyekben arra szólították fel, hogy „vonja vissza” a verset vagy jelentse ki, hogy tévedett, mert a pitbull békés kutyafajta. A legnagyobb paradoxon az volt, amikor az miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát.. miért kicsinyítőképzőzzük a rókát meg a macskát? ró-ka, macs-ka. ezek szörnyen véres állatok különben, iszonyú vadak tudnak lenni, nem kegyelmeznek a kismadaraknak (azokat miért nem kicsinyítőképzőzzük? milyen hamis komolyság rejtőzik abban a szóban, hogy: madár.madár! ma-dárl), szóval ezeket a durva állatokat - még hogy róka, macska - ezeket a durva állatokat egyszer és mindenkorra meg kéne fosztani a csöppet sem legitim képzőjüktől, legyenek csak, nyugodtan legyenek csak: ró és macs. így: ró és macs, nem fognak ezek itt nekünk pattogni. Tóth Krisztina: Pitbull Az ember Pedig Mindegy, Vagyis De ha jön ha kutyát nem is egy az ember ha éppen akkor simogat, ideges lába sétálni ne simo-izgul, fajta: vagy karja, indul gassa, főleg, ha akkor is a pitbull az ember mert a kua kutya harap aztat jobb, ha tya őt netalán hanem szépen nem jön a kettéha... pitbull. akarja. lekapja. pitbull. egyik felháborodott gazdi kilátásba helyezte, hogy egy (békés) pitbullal tépeti szét a költőt, ha nem kér bocsánatot. Lám, egy gyerekvers is kavarhat heves indulatokat! Szvorák Zsuzsanna viszont nem ezért választotta most önöknek. „Főleg az tetszik Tóth Krisztinában, hogy komolyan veszi a kis olvasókat. Nem akar páros rímekben gügyögni nekik. Nem a megszokott sémákból építkezik. Tudatosan kerüli azt a fajta negédességet, ami miatt legtöbben másodrendűnek tartjuk a gyerekverseket. Ebben a műfajban is lehet igényesen írni, jól megválogatott szavakkal, nyelvi poénokkal. A srácok veszik a lapot, imádják a verbális meglepetéseket, a játékosságot, a szellemes megoldásokat. Az Állatságok címmel megjelent kötet verseit felnőttek is élvezettel olvasgatják.” Németh Zoltán a magyar nyelvben rejlő abszurditást és dinamizmust kihasználva mutatja be világunkat az állatokon keresztül. Az Állati nyelvek, állati versek című kötetének tartalmával magát Romhányi Józsefet „szorította le” a színpadról, legalábbis Füleken. .Állati jó! címmel készítettem egy verses összeállítást az Apropó Diákszínpadnak, és eleinte úgy gondoltam, a Romhányi-versek viszik majd a prímet. A losonci Kelemen Triót kértem meg, hogy írjanak zenét a műsorhoz, ők javasolták Németh Zoltán állatos verseit. Nagyon egymásra találtunk, tényleg állati jó hangulatban teltek a próbák. És azt vettem észre, hogy a gimnazistáknak a Németh-versek tetszenek jobban, úgyhogy fokozatosan egyre több Romhányit húztunk ki az előadásból, és a helyükre ezeket raktuk be. Megérezték, hogy sokkal tartalmasabbak, mélyebbek ezek a versek, mint a formai játékok és rímek nagymesterének vicces mutatványai. A szerintük túlságosan szájbarágós szövegeket is kirostáltuk, mert élvezték, amikor nem derül ki minden azonnal, hanem csak később esik le a közönségnek a tantusz. Ha nem talált célba egy-egy ilyen rafináltabb poén, akkor mindig megállapították, hogy rossz volt a közönség. A komáromi Jókai Napokon nagyon bejött a nézőknek az előadás, az a publikum jól vizsgázott.” Németh Zoltán itt közölt verse Füleken a nyelvtanórák rendszeres segédanyaga. ,A kicsinyítő képzőknél szoktam felolvasni nekik, és mindig nagy sikert aratok vele. A gyerekek élvezik, hogy a nyelvtan is lehet szórakoztató. Persze, a nagyobbak már másképp értelmezik, és ez benne a csodálatos, hogy életkortól függően különböző rétegeket fedeznek fel benne” - meséli Zsuzsa, aki szerint el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a magyar költészet borongós, szomorú, tragikus versek összessége. Egyszer egy József Attila-összeállítást is színpadra vittek az Apropóval, ám annak korántsem lett akkora sikere, mint az állati műsornak „Én még Radnóti Miklóst is úgy tanítom, hogy a lágerversei mellett a könnyedebb, jó hangulatú műveiből is becsempészek néhányat az órára. Ezeknek nagyon örülnek, a sok borzalom után szinte fellélegeznek Állítom, hogy a mai tizenéveseknek rendkívül kifinomult az ízlésük, fogékonyak és nyitottak az új impulzusokra. Az sem igaz, hogy nem olvasnak, inkább csak mást olvasnak, mint mi annak idején: tizenkilencedik századi regények helyett elbeszéléseket, novellákat. És imádják, ha a történet róluk szól, ha megtalálják benne önmagukat, a saját problémáikat, kétségeiket, félelmeiket, örömeiket.” Olyan tanítványai is voltak és vannak, akik maguk is próbálkoznak versírással. Sőt, meg is mutatják a tanárnőnek a végeredményt, ami hatalmas dolog, a feltéden bizalom jele. Egy három éve érettségizett diákja például nemrég büszkélkedei el azzal, hogy két irodalmi pályázatot is megnyert. Egy másik pedig a slam poetryt fedezte fel magának. Vajon van-e ideje Zsuzsának a saját örömére verset olvasni? Erre az a válasza, hogy ő mindig a saját örömére lapozgatja a köteteket, de legtöbbször talál bennük olyasmit, amivel érdekesebbé teheti az óráit, vagy felhasználhatja egy-egy színpadra állítandó előadásban. Szavalóversenyre készülő diákjának is rendszeresen segít megtalálni a hozzájuk illő szöveget. Ilyenkor a YouTube-on is sok verset hallgat, amelyekbe gyakran annyira belefeledkezik, hogy az eredeti célt is figyelmen kívül hagyja. ,Az utóbbi hónapok online tanítással teltek, és én a szokásosnál is jobban igyekeztem valami különlegeset nyújtani. Ezért folyamatosankeresetem, kutattam. Nagy hasznomra volt például Háy János tavaly megjelent rendhagyó irodalomtörténete, a Kik vagytok ti?, amelyben furcsa, szokatlan szemszögből mutat be ismert írókat, költőket. Lehet, hogy néhány kollégám most felszisszen, és azt mondja, hogy ez a könyv nem való a magyarórára, de pont azért használtam, mert annyira formabontó. És biztos, hogy ennek köszönhetően több marad a srácok fejében a szerzőről, mintha csak a száraz életrajzi adatokat olvasnának el. Élvezem a modem technikát is, az internetet, ahol pár kattintással csodálatos dolgokra bukkanhatok. Igazi kincsesbánya.” Juhász Katalin Kevesebb munka, kevesebb fizetés { lovákiában júni____ us végén 5300-rW an jelentkeztek . j M be a munkanél- W. J M J küliek nyilvántartásába, többségükben frissen érettségizett és diplomás fiatalok. Sokkal nehezebb lesz jó munkahelyet találniuk, mint akár még egy éve is, mert a kínálat azóta jelentősen csökkent. Ha pedig találnak is munkát, 5-10 százalékkal lesz kevesebb a fizetésük, mint lehetett volna, ha nincs a koronavírus. A mi lett volna, ha kezdetű kérdéseknek ugyan nincs sok értelmük, ez esetben mégis játszszunk el a gondolattal, mennyivel több eséllyel keresett munkát egy friss végzős tavaly, mint idén. Ivana Molnárová, a profesia.sk állásközvetítő portál igazgatója szerint a koronakrízis kitörése óta érezhetően kevesebb az állásajánlat. Míg az év elején heti 5-6 ezer új állásajánlat érkezett hozzájuk, áprilisban már csak heti 1500, most pedig 2500-3000 között mozog az új ajánlatok száma. „Egy ajánlatra több százan is jelentkeznek, de még ennél is lényegesebb, hogy sokkal több felsőfokú végzettséggel rendelkező személy jelentkezik csupán középiskolai végzettséget igénylő állásokra, mint a múltban. Ez egyrészt az ő szakmai fejlődésüket lassítja, másrészt nehéz helyzet elé állítja az érettségivel rendelkező álláskeresőket, mert diplomásokkal kell versenyezniük - mutat rá Molnárová. - Mivel a munkanélküliek száma emelkedik, az állásajánlatok száma pedig csökken, egyre nagyobb a harc az attraktív helyekért. A jelentkezők 70 százaléka adminisztratív vagy marketinges munkakörben szeretne elhelyezkedni, de alig húsz százalékuknak sikerül. A diplomások iránt a számítógépes, közgazdasági, pénzügyi és gyógyszerészeti ágazatban a legnagyobb a kereslet, az érettségivel rendelkezőket pedig a kereskedelemben, adminisztrációs munkakörökben és a gyártásban keresik” - magyarázza az álláskereső portál igazgatónője. A tetszetős operátor, kereskedelmi képviselő, vagy asszisztens megnevezés ne tévesszen meg senkit, a valóságban gépkezelőkről, termékekkel házaló ügynökökről, bolti eladókról van szó. A friss végzősök esélyeit rontja, hogy az álláskeresők között megjelentek azok a sokéves, sőt évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberek is, akik most veszítették el a munkájukat. Ám a helyzet még mindig jobb, mint a Meciarkorszakban, amikor a munkanélküliség elérte a 20%-ot. Vagy a 2008-as gazdasági válságot követően, amikor meghaladta a 14%-ot. A mai friss végzősök számára azonban sovány vigasz, hogy volt már rosszabb is, ők most szeretnének elhelyezkedni. Vrabec Mária A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy szakemberek szerint meddig maradhat a helyzet, hogy állás tekintetében nincs miből válogatni; mennyiben érinti ez az ipart, a sajtót, a művészeteket, a szolgáltatásokat; mit kellene tennie annak a fiatalnak, aki tanulmányai befejeztével könnyebben szeretne állást kapni; mely állások iránt a legnagyobb a kereslet, és miért épp ezek az állások a legkevésbé keresettek; hány friss diplomás jelentkezett idén a munkaügyi hivatalokban; milyen arányt érhet el év végéig a munkanélküliek száma a pénzügyminisztérium előrejelzése szerint; mely munkakörökben található a legtöbb állásajánlat... A teljes elemzést elolvashatják a Vasárnap keddtől, augusztus 4-étől kapható számában.