Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-08 / 184. szám
A népszámlálási kampányról Kovács Balázs elemzése a kettős identitás megjelölésének kockázatairól Szalon, 14. oldal Egy párt mind felett A Híd, az MKP és az Összefogás tett egy újabb lépést az együttműködés irányába CZlMER GÁBOR Pozsony. Tegnap dólelőtt tárgyalóasztalhoz ült a Híd, az Összefogás ás az MKP vezetése, hogy pártjaik együttműködéséről egyeztessenek. A találkozót az MKP pozsonyi székházába hívták össze, az egyes küldöttségeket a pártelnökök vezették. A házigazda szerepében Forró Krisztián, az MKP elnöke elmondta, megállapodtak, hogy egy közös pártot hoznak létre. Hozzátette, a közös politikai szubjektum kialakításának technikai feltételeit, így például, hogy választási pártba tömörülnek-e, Sólymos László, a Híd vezetője azt egy munkacsoport dolgozza ki. hangsúlyozta, hogy a közös pártnak Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs (Somogyi Tibor felvétele) a magyar kisebbséget és a déli régiók lakosságát kell képviselnie, és a demokrácia, valamint az Európához tartozás elveire kell épülnie. Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke pedig arról beszélt, hogy az egyes pártok nem támasztottak személyi feltételeket a partnerekkel szemben. Bár a pénteki csak háromoldalú tárgyalás volt, a mindegyik párt vezetője hangsúlyozta, hogy további szereplőkkel is meg szeretnék találni a közös hangot. Sólymos, Forró és Mózes augusztus 20-án Komáromban szándéknyilatkozatot ír alá a három párt együttműködéséről. Részletek a 2. oldalon. Otthonunk, a hátsó füves Gazdag József írása a falusi futballt bemutató fotóalbumról Szalon, 17. oldal w A NAP MONDATA Nem minden migráns ilyen, csak néhány. De nem tudjuk, hogy kik ezek, tehát mindegyiket úgy kell tekinteni, mint potenciális fertőző. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a migráció és a vírusfertőzés összekötéséről Eletet lehelnének a komáromi kikötőbe VATAŐÖIN PÉTER Nyilvónos vitára bocsátották a komáromi kikötő fejlesztásáre kidolgozott terveket. Ha a jelenleg alig használt kikötőre vonatkozó beruházás megvalósul, új ára kezdődhet a Duna menti város áletáben. Komárom. Jelenleg 5 fö, különböző megvalósítási variánssal számolnak. Az egyes tervek között elsősorban a teher- és személyforgalom számára szolgáló kikötők, a folyami várakozóhelyek és a logisztikai létesítmények lehetséges helyszínei között van eltérés. Két változat szerint például a Nagyharcsás városrésznél volna egy teherkikötő, míg az 5. számú változat a Vág jobb partjára helyezné. A Duna-part egy részét megnyitnák a komáromiaknak, de arra is ügyelnének, hogy a teherforgalom elkerülje a város központját. Részletek a 4. oldalon. A Duna menti városban sokat várnak a kikötő modernizációjától (A szerző felvétele) IDŐJÁRÁS Többnyire napos idő, enyhén felhős égbolt, hőség, helyenként zápor várható. A nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul. JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF ▼ ▼AT 1,1817 0,9037 26,279 345,93 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 Már a kocsmázástól is elment a kedvünk MOLNÁR IVÁN A koronavírus-járvány miatt már a sört sem isszuk úgy, mint korábban, aminek elsősorban a vendáglők látják kárát. Pozsony. Pár éve sikerült megállítani a szlovákiai sörfogyasztás csökkenését, és azóta évről évre javult a helyzet, a világjárvány azonban átmenetileg ezt a trendet is megszakította. Az egy főre jutó átlagos éves sörfogyasztás tavalyra már elérte a 78 litert, Jana Shepperd, a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetségének (SZVPS) az elnöke szerint azonban ezt a dinamikus növekedést - legalább egy időre - egész biztosan visszafogja a koronavírus-járvány. A felmérések szerint miután újból kinyitottak a vendéglők és a kocsmák, a törzsvendégek alig 60%-a tért vissza a korábbi szokásaihoz, rendszeresen betérve egy-egy sörre, a többiek továbbra is inkább az üzletben veszik meg a sört, amit otthon fogyasztanak el. Martin Grygarík, a Plzensky Prazdroj Slovensko sörgyártó kereskedelmi igazgatója szerint a járvány legnagyobb vesztesei az alkoholmentes sörök voltak, ugyanakkor nőtt az érdeklődés a jó minőségű sörök iránt. Részletek a 3. oldalon. A DAC a bajnoki címért szeretne küzdeni Dunaszordahely. KalmárZsolt, a DAC labdarúgócsapatának kapitánya azt kívánja, hogy még jobb eredményeket éljenek el, mint az előző szezonban. A Fortuna Liga 2020/2021-es idénye előtti sajtótájékoztatón a magyar válogatott középpályás elmondta, hogy a céljuk idén is az első három hely egyike, de leginkább annak örülne, ha küzdenének a Slovannal a bajnoki címért. Az Európa-ligában minél messzebb akarnak jutni, a Slovnaft Cupban pedig - csakúgy, mint az előző szezonban - minimális elvárás a döntőbejutás. A sajtótájékoztató részletei és a szerediek elleni mérkőzés előzetese a 21. oldalon. (mgy) KalmárZsolt (Fotó: Fekete Nándor)