Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-04 / 154. szám
4 RÉGIÓ 2020. július 4.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Esti tárlatvezetés a kastélyban Betlér. Júliusban esti tárlatvezetésekre invitálják a Rozsnyó melletti betléri kastély látogatóit. A szombatonként megrendezésre kerülő akcióval a Szlovák Nemzeti Múzeum - Betléri Múzeum munkatársai az Andrássycsalád reprezentációs célokat is szolgáló vadászkastélyában töltött, régmúltbeli nyári esték hangulatát szándékoznak feleleveníteni. Erről Krajci Judit, a múzeum kulturális-propagációs menedzsere tájékoztatott., Júliusban, szombatonként kicsit szokatlan időben, napnyugta előtt, 20 órára várjuk szeretettel az érdeklődőket az esti tárlatvezetésekre, melyek keretében érdekes tényeket tudhatnak meg az arisztokrácia életéből” — fejtette ki Krajői. Figyelmeztetett, hogy ajárványellenes intézkedések miatt korlátozniuk kell a látogatók számát. (TASR, ie) Károkat okozott a felhőszakadás Nagykapos. Gejza Dobos, a városi közterület-fenntartó vállalat vezetője elmondta, Veskóc (Veskovce) városrészben a csatorna nem volt képes elnyelni az esővizet, ami elárasztotta az udvarokat. „A víz lassan elfolyik és normalizálódik a helyzet” - közölte. A Petőfi Sándor utca egy szakaszát szintén elárasztotta a víz.„Ez egy alacsonyabban fekvő terület. A szennyvízcsatorna itt sem volt képes elnyelni az összes esővizet. A Centrum II lakótelepen, egy 15-20 méteres szakaszon hordalék borítja az utat és a járdát”- mondta Dobos, és hozzátette, dolgoznak a kárelhárításon. A károk összegét egyelőre nem állapították meg. (TASR, ie) AJÁNLÓ Július 4-5. (szombat-vasárnap) Bodak - az NFGreen fesztivál a bodaki vadászházban. Szombat: 9.00: reggeli jóga; 10.00: workshopok, foglalkozások, versenyek; 16.00: KálmánNorbert-Gaál Tamás: aNetflixtől Shakespeare-ig; 17.30: Szociális média a karantén alatt (dis- Kurzus); 19.00: Mellár Dávid- Vagy valami egészen más (kötetbemutató); 21.00: Endorfmkoncert; 22.30: Gorlo Volkakoncert; 00.00: Varkocskoncert; 01.00: Dj Aux Csilla DJ set. Vasárnap: 9.00: reggeli jóga; 10.00: workshopok, foglalkozások, versenyek; 16.00:Barak Dávid - Mészáros Lajos: Elásott igazság (nyomában); 17.00: Vinnai András - Szóvirágok - felolvasó színház; 19.00: Kis-Csallóközi táncbemutató; 19.30: gyermektáncház; 21.00: felnőtt táncház a Pósfa zenekarral, oktatók: Petro Krizsi és Ferdics Barnabás. Július 4. (szombat) Párkány —17.00: Pipei Borbála Hangyahíd című installációja tekinthető meg a párkányi Hídőr-házban. Odafigyeléssel csökken a hulladék MAROSI BIANKA Egy ówei ezelőtt kezdte meg munkáját a közság környezetvédelmi osztálya önálló osztályként. Azóta számos lépést tettek a nagyközségben a tisztább környezetért. A környezetvédelmi osztály vezetője, Farkas Zsolt és Gogh Ferenc polgármester fontosnak tartja a környezet megóvását, a környezettudatos életmódot. Tavaly júliusban a legfőbb céljuk az volt, hogy megreformálják a hulladékgyűjtés módját, és hogy elérjék, minél nagyobb mértékben szelektálják a szemetet a lakosok. Ehhez sok felvilágosító, tájékoztató munkára volt szükség, de az eredmények alapján úgy tűnik, sikeres a szakosztály. Tökéletesítik a rendszert „Egy év alatt több mint ötvenszer szedjük össze a szelektált hulladékot a faluban. Minden szeméttípust előre elkészített terv szerint gyűjtünk, amelyet minden háztartás megkapott. Minden kategóriát más napokon, külön gyűjtjük, hogy kiküszöböljük az egyes szeméttípusok összekeveredését” - vázolta fel Farkas Zsolt. A lakosok különböző színű zsákokba gyűjtik a hulladékot. A zsákokat a község biztosítja számukra a gyártói felelősségvállalói szervezet (OZV, vagyis organizácia zodpovednosti vyrobcov) támogatásával. Korábban a kihelyezett és elszállított zsákokért cserébe ugyanolyat osztottak szét a hulladékszállítók, ám az osztályvezető szerint ez nem volt jó megoldás, hiszen nem lehetett mindenhol a kapura, kerítésre beakasztani a zsákokat, előfordult, hogy elfujta a szél. Hogy ezt elkerüljék, azt vezették be, hogy minden háztartás egy egész tekercs műanyag zsákot kap, amelyekre QR-kóddal ellátott matricát ragasztanak. A kód segítségével nyomon lehet követni, ki mennyi zsákot adott le, illetve hogy milyen típusú hulladékból mennyit szállítottak el az adott háztartásból. Ha valakinek elfogy a zsákja, újabb tekercset kérhet a községi hivatalban. Ez a megoldás arra is jó, hogy ellenőrizni lehessen, mi kerül a zsákokba, illetve a lakosok és a környezetvédelmi osztály közötti kommunikációt is elősegíti. Kényszerből újítás „A szemét összegyűjtését és elszállítását a község saját alkalmazottai végzik. A koronavírus-járvány miatt úgy kellett a munkát elvégezni, hogy minél kevesebbet találkozzanak a munkások, ezért kisebb csoportokba osztottuk őket. A kommunális hulladéknál a heti szemétszedést kéthetes intervallumokra váltottuk. Azt tapasztaltuk, hogy bevált ez a rendszer, teljesen elegendő, ha csak kéthetente gyűjtjük össze a szemetet. A kommunális hulladék aránya már korábban is csökkent azzal, hogy komposztálókat osztottunk ki a lakosoknak, illetve a szelektálásra is egyre többen térnek át. A karantén alatt azonban még inkább csökkent a kommunális hulladék aránya” - mondta el Farkas Zsolt. Igényekhez igazodva Jelenleg Nagyfodémesen azon dolgoznak, hogy amit a karantén idején kényszerből bevezettek, a későbbiekben állandósuljon, hiszen látják, hogy jól működött. Az elképzelés szerint lesz egy standard kéthetes gyakoriságú hulladék-elszállítás. Akinek ez nem felel meg, az hetente is kérheti az elszállítást, azonban magasabb illetéket kell érte fizetnie. A nyugdíjasok, egyedülállók számára lehetővé teszik a havi rendszerességű szállítást, amiért értelemszerűen kevesebbet fognak fizetni. Folyamatos tájékoztatás „Állandóan ismételni kell, melyik zsákba mi kerülhet, hogy a hulladékot össze kell nyomni, hogy minél kisebb helyet foglaljon, vagyis, hogy milyen módon kell helyesen szelektálni. Sajnos vannak olyan lakosok, akiket sehogy sem tudunk elérni. A község honlapját és Facebookoldalát nem olvassák, a hirdetést nem hallgatják, az SMS-küldő rendszert nem aktiváltatják. A falu újságját ingyenesen eljuttatjuk minden háztartásba, de úgy tűnik, azt sem olvassa el mindenki, így mindig vannak, akik nem foglalkoznak a szelektálással. Minden adandó alkalommal próbáljuk előhozni újra és újra ezt a témát, mert szükséges. A három hónapos karantén alatt, amikor áttértünk a kéthetes szemételhordásra, állandóan azt kérdezgették az emberek, mikor térünk már vissza a régi rendszerhez. Sokan úgy vélték, a falu emiatt fog meggazdagodni, hiszen a 19 eurós szemétilletéket befizették, de a szemetet csak kéthetente hordtuk el. Tudatosítania kellene mindenkinek, hogy tavaly is ugyanennyi volt az illeték, de 52-szer gyűjtöttük össze a kommunális hulladékot, 12-szer a szelektált hulladékot. Az idei évben több mint 50- szer szállítjuk el a szelektált hulladékot, és ha kéthetes rendszerben működnénk, 26-szor szállítanánk el a kommunális hulladékot. Ez mindenképpen többet jelent a tavalyinál, tehát szó sincs spórolásról” — magyarázta Farkas Zsolt. Sokrétű szolgáltatás Az osztályvezetőtől megtudtuk, a 19 eurós illeték a kiadásoknak nagyjából az 55 százalékát fedezi. Egész évben működik a gyűjtőudvar, ahol a biohulladék ledarálását és az építkezési hulladék feldolgozását végzik. A községnek éves szinten nagyjából 10 ezer eurójába kerül ez a tevékenység. Tavasszal lomtalanítást is tartanak Nagyfodémesen, amikor a nagy méretű hulladékot szállítják el a házak elől. Ezért a szolgáltatásért sem kell külön fizetniük a lakosoknak. A biohulladékot ugyancsak hetente szedték a településen, de amióta kiosztották a kerti komposztálókat, ebben is változás történt. „A lekaszált füvet könnyen lehet komposztálni, ezért leállítottuk a szedését. Csak a faágakat, növény szárakat fogjuk összegyűjteni. Tavasszal és nyáron gyakrabban, ősszel kéthetente, télen pedig ritkábban tervezzük elszállítani. A lakosokat mindig arra kérjük, legyenek tekintettel egymásra, és mindenki legfeljebb nagyjából egy köbméternyi biohulladékot helyezzen ki a háza elé. Amennyiben valaki nagyobb mennyiséget szeretne elszállíttatni, 20-25 euróért egész hétvégére kibérelheti a község teherautóját erre a célra és kivitetheti a gyűjtőudvarra” - fejtette ki az osztályvezető. Feldolgozás Az összegyűjtött hulladék további feldolgozásra kerül. A papírt tovább válogatják. Az egyik csoportba a karton kerül. Korábban 200 eurót kellett fizetni minden elszállított tonnáért, de mivel összepréselték, ezért nagy mennyiséget el tudtak raktározni, így ki tudták várni, amíg ingyenesen elszállították Nagyfodémesről. A másik csoportba a többi papír kerül, amelynek kilójáért 2-3 centet kapnak. Az üveget egy feldolgozóba hordják el ingyenesen. A Tetra Pak elszállításáért 150 eurót fizet a község tonnánként. Évente 2-3 tonnányi gyűlik össze belőle a több mint 4500 lakosú nagyközségben. A fémet ugyancsak kétfelé osztják. Az egyik csoportba az alumínium, a másikba a vas kerül, amelyekből szintén nem gyűlik össze nagyon nagy mennyiség. Ezeket is összepréselve tudják eladni. „Talán az lenne optimális, ha Nagyfödémes több környező faluban is gyüjtené ezeket a típusú hulladékokat, mert a nagyobb mennyiséggel már érdemes lenne foglalkozni, nem kellene más szemétszállító cégektől függenünk. Működtethetnénk például szelektáló futószalagokat. Erre már több pályázatot is beadtunk, de egyelőre még nem bírálták el” - egészítette ki Farkas Zsolt. Hatalmas előrelépés A környezetvédelmi osztály vezetője az elmúlt három év adatait összehasonlítva megállapította, hogy jelentősen csökkent a kommunális hulladék aránya. „Ami nagyon segített ezen a folyamaton, az a rendszeres ellenőrzés. A szemétszedést végző alkalmazottak is magukénak érzik a feladatot. Meg vannak győződve arról, hogy ez egy jó dolog, lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és nagyban segítik az én munkámat is, például azzal, hogy tájékoztatnak a lakosok szokásairól, az esetleges hibákról. Szerencsére elmondhatom, egyre ritkábban fordul elő, hogy nem megfelelő dolgok kerülnek a zsákokba, és ez jórészt a szemétszállítók érdeme is. Egyre jobban odafigyelnek az emberek a szelektálásra. Áz utóbbi időben feltűnt, hogy egyre több ház előtt nem zsákban, hanem csak összekötve helyezik ki az egyes hulladéktípusokat, hogy ezzel is csökkentsék a felesleges hulladék mennyiségét, amit a zsákok jelentenek” - mondta el Farkas Zsolt. Érdekességként kiemelte, a karantén időszakában jelentősen megnőtt a kartonok, csomagolóanyagok mennyisége, hiszen az emberek otthon voltak és rengeteg árut rendeltek csomagküldő szolgálatokon keresztül. 2018-ban 2000 tonna hulladék került Nagyfodémesről lerakatta. A 2020-as évre azt a célt tűzte ki a község, hogy 1200-ra csökkenti ezt a számot azzal együtt, hogy a lakosok száma folyamatosan növekedik. További feladatok Farkas Zsoltnak sokrétű a munkája, több más feladatért is felel. A környezetvédelmi minisztérium által kiírt pályázatok elkészítését is ő végzi. Jelenleg például traktort és pótkocsit, valamint nagy teljesítményű darálót szeretne vásárolni a falu; erre készült a legutóbb pályázat. O helyettesíti a „kisüzem”, vagyis a közhasznú szolgáltatások vezetőjét is, ha kell, hiszen az ő munkájuk is szükséges ahhoz, hogy a faluban minden olajozottan működjön. További pályázatokat adtak be parkosításra, vízelvezetésre, tó és kültéri workout edzőpálya kialakítására. „Ezen kívül az eladást kell intéznem és az alkalmazottak irányítását, továbbá a gyűjtőudvar működtetését. Az illegális szemétlerakók felszámolása, a tettesek leleplezése is sok fejtörést okoz, ezekkel is foglalkozni kell” - tette hozzá Farkas Zsolt.