Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-04 / 154. szám
www.ujszo.com | 2020. július 4. RÉGIÓ I 5 Telt ház a gyerekek nyári foglalkozásain A Czuczor Gergely Alapiskolában az életmentésről és az elsősegélynyújtásról tartottak előadást (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ A vártnál sokkal nagyobb az érdeklődés a Czuczor Gergely Alapiskola nyári napközis tábora iránt, melyet az oktatási intézményben tartanak. Az iskolához közeli Csodaország magánóvoda udvara is megtolt gyerekekkel. mmmxa Juhász Zsuzsa, a járási székhely egyetlen magyar alapiskolájának a fönevelője elmondta, a vírushelyzet miatt a hagyományos napközis táborban idén elmaradnak azok a kirándulások, melyekre autóbusszal szállitották volna a gyerekeket. Az óvintézkedések ellenére rendkívül változatos, gazdag programmal várják az alsó tagozatos tanulókat. Elsősegélynyújtás Csütörtöki látogatásunkkor Dreska Erzsébet, az oktató kórház egészségügyi nővére, egykori gyorsmentős, valamint Paluk Erzsébet ma is a men-' tőszolgálatban dolgozó egészségügyi nővér tartott előadást és elsősegélytanfolyamot a gyerekeknek. Dreska Erzsébet arra figyelmeztette a gyerekeket, hogy sose hívják fel szórakozásból a fontos telefonszámokat. „Előfordulhat, hogy otthon vagytok apuval, vagy anyuval, esetleg a nagyszülő vigyáz rátok, és valamelyikük váratlanul rosszul lesz, elájul, vagy leesik a létráról. Ti is tudtok segiteni, ha azonnal hívjátok a mentőszolgálat 155-ös segélyhívószámát. Nem kell segítségért kiabálni a telefonba, hanem bemutatkozni és megadni a pontos lakcímet, hogy mielőbb megérkezzen a segítség” — hangsúlyozta Dreska Erzsébet. A gyerek különféle elsősegélynyújtási technikákat sajátítottak el. Megtanulták, mi a teendő, ha valamelyik iskolatársuk elájul, vagy a tanáruk szorul segítségre, és elmesélték saját élményeiket, kisebb-nagyobb baleseteiket. Megtanulták, hogy a legfontosabb a nyár folyamán a megelőzés, az óvatosság és az egymásra figyelés. A július 1- től működő napközis tábor negyvenkét résztvevője a délutánt a játszótéren töltötte, kedvükre kriketteztek és tollaslabdáztak. Táncház ás íjászat Az iskolai táborban naponta 7.30- tól 16 óráig foglalkoznak a gyerekekkel az alsó tagozatos pedagógusok és a nevelőnők. Tegnap mesedélelőtt, kézimunkázás, délután történelmi séta és fagyizás várt rájuk Érsekújvárban. Jövő hétre harminc alsó tagozatos tanulót jelentettek be a szülők a napközis táborba. Az első héten a háromnapos tábor 25, második héten 65 euróba kerül, a részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést, a belépődíjakat és a kézműves-foglalkozások anyagköltségét. Juhász Zsuzsa elmondta, hétfőn táncházat tartanak az iskola tornatermében, és lesz kincskeresés, számháború az iskola parkjában. A hét következő napján ellátogatnak a Zmeták Ernő Művészeti Galéria alkotó délelőttjére, majd íjászkodnak. A hét derekán megismerkednek az egyik apuka jóvoltából a barlangászat titkaival, és kötélpályán, akadálypályán próbálhatják ki rátermettségüket a testnevelő tanárral. A hét másik felében ellátogatnak a gokartpályára és a Sziget parkerdőbe, és kiállítás nyílik a hét folyamán készített kézimunkákból. Elsősorban a dolgozó szülők igényelték a gyerekek nyári iskolatáborában való részvételét, tudtuk meg a pedagógusoktól, de azokat az érdeklődőket sem kellett elutasítaniuk, akiknek a szüleik nem dolgoznak. Több szempontból is rendhagyónak mondható az idei tábor, tudtuk meg a szülőktől. Zsuzsanna, a kis Olivér Tamás édesanyja elmondta, minden napot nagy izgalommal vár a kisfiú, és nem győzi mesélni az élményeit. Hihetetlen nagy örömmel tölti el a gyerekeket, hogy ismét közösségben, a társaikkal lehetnek. Nyári nyitvatartás Halász Ágota, a Csodaország Polgári Társulás alapítója, a magánóvoda vezetője elmondta, mintegy húsz gyerek látogatja a központjukat, holott még az önkormányzati óvodák is üzemelnek július folyamán a városban. A családias bababarát központba 7 órától 15.30-ig fogadják a gyerekeket. A legtöbb óvodás érsekújvári, de akad olyan, Zsitvabesenyőről érkező gyerek is, akit azért írattak be a szülők, mert a helyi óvodát felújítják. Az egyik kisfiút csak néhány órára hozták be a szülők, hogy ismerkedjen a környezettel. A többiek önfeledten lubickolnak a medencében, tologatják a játék fűnyírót, vagy a kismotorokon nyargalásznak. A válsághelyzet miatt a magánintézményt csak júniusban nyithatták meg, ezért nem kizárt, hogy egész nyáron fogadják majd a gyerekeket. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halálos baleset a Galántai járásban Vágpatta. A rendőrség halál és súlyos sérülés okozása miatt indított büntetőeljárást az R1 -es gyorsforgalmi út galántai járásbeli szakaszán történt csütörtöki (július 2.) baleset miatt. Erről a rendőrség tájékoztatott. A Galántai járásban ebben az évben eddig öt közúti balesetet és hat halálesetet tartanak nyilván. Az esti órákban egy 22 éves sofőr egy Honda Accord típusú autóval tartott Szeredből Nagyszombat felé. Az autó vezetője a galántai járásbeli Vágpatta (Pata) melletti letérőnél, körülbelül a 24. kilométernél, eddig ismeretlen okból megcsúszhatott, és egy félreállított utánfutóba ütközött. A frontális ütközést nem élte túl az autó 34 éves sopomyai (Soporna) utasa. Ezt Mária Linkesová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője közölte. „A Honda sofotje egyszeri ellátást kapott a galántai kórházban. A rendőrség szerint nem fogyasztott alkoholt. A baleset során a félreállított autó 35 éves soföije is súlyos sérüléseket szenvedett, akit a légimentőszolgálat szállított a nagyszombati kórházba” - tette hozzá a szóvivő. A baleset miatt a gyorsforgalmi utat csaknem öt órára lezárták. A feltorlódott tehergépkocsik és kamionok a szakasz megnyitását követően is várakozni voltak kénytelenek. A forgalom csak a késő esti órákban normalizálódott ezen a szakaszon. (jasr, ie) Andrej Dolezal: Nincs előkészítve a Nyitra és Komárom közti elsőrendű út VATAŐÖIN PÉTER Záros határidőn belül nem várható előrelépés a komáromi járásbeli közlekedésben. Andrej DoleSal (Sme rodina) közlekedési miniszter szerint az elkerülő út terveit leszámítva más projekt nincs előkészítve. KOMÁROM A miniszter látogatása zárt körű tárgyalással kezdődött a komáromi városházán, ahol jelen voltak a járásbeli városok képviselői és Milan Belica, Nyitra megye elnöke is. A miniszter elmondta, több közlekedésügyi témát szerettek volna megvitatni, de a közúti infrastruktúra ezek közül annyira kiemelkedett, hogy másra alig jutott idejük. Egyeztetett a helyiekkel Andrej Dolezal a komáromi erődben találkozott a járás településeinek polgármestereivel és a komáromi városi képviselő-testület tagjaival, akik több problémát is felvetettek, mint például a Duna menti kerékpárút hiányosságai vagy az izsai kereszteződés baleset-veszélyessége. A tárcavezető és Jaroslav Kmef államtitkár többször hangsúlyozták, hogy a régiókkal közösen, azok javaslatait meghallgatva szeretnék működtetni a szlovákiai közlekedésügyet, egyúttal nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni e téren a Magyarországgal való együttműködésre is. 2025-ben építkezés Dolezal a Nyitra és Komárom közti útszakasszal kapcsolatban arról számolt be, hogy a komáromi elkerülő út kivételével semmilyen téren nincsenek előkészítve a korridor fejlesztésére vonatkozó projektek, beleértve az R8-as gyorsforgalmi út Komárom irányába való meghosszabbításának ötletét is. A konkrétumok szintjén a már meglevő elsőrendű főút modernizációjában kívánnak előrelépni, amelybe beletartozik majd az elkerülő utak kiépítése is. A komáromi körgyűrű kapcsán elmondta, folytatni fogják az építésügyi eljárást, s ha minden jól megy, 2024 vagy 2025 környékén megkezdődhet a kivitelezés. „Én ezt a szakaszt biztosan nem fogom megépíteni, legalábbis nem ez Folytatni fogják a komáromi körgyűrű építésügyi eljárását. 2025-ben elkezdődhet az útszakasz kivitelezése. a kormány, de az utódaimnak szeretnék minél több szakaszt előkészíteni úgy, hogy ők el tudják kezdeni az építést, ha meglesznek hozzá a szükséges források” - mondta. Növelni a kikötő forgalmát Szó volt a komáromi kikötő forgalmának növeléséről is, amely a kapacitásához képest csak 10 %-os hajóforgalmat bonyolít le egy év alatt. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta, még idén el fogják készíteni az erre vonatkozó fejlesztési tervet. Andrej Dolezal elmondta azt is, konkrét lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az egyes közlekedésfejlesztési projektek ne függjenek egy-egy kormányváltástól, hanem az új kormányok hivatali ideje alatt is folytatódjon a megvalósításuk. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy az uniós operatív programok ezentúl inkább a „zöld reformokra”, zömmel a tudományra, a kutatásra és a környezetpolitikára helyezi a hangsúlyt - azonban arra kérik majd az Európai Bizottságot, hogy 1 és 3 milliárd euró közötti összeget fordíthassanak Szlovákia közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére, ugyanis európai szinten az még mindig elmaradott. Keszegh Béla (független), Komárom polgármestere elmondta, korábban úgy érezték, hogy a minisztérium nem volt mindig aktív és konstruktív, valamint örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tárcavezető nem a parlamenti választás előtt, hanem az után érkezett Komáromba.