Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-21 / 168. szám
www.ujszo.com I 2020. július 21. SPORT 115 Négy Mercedes, négy Red Bull és hat Ferrari a rajtrácson? Sergio Pérez Racing Pointja nagymértékben a Mercedesre emlékezteti a Renault képviselőit (Fotó: tasr/ap) 5246 tesztből csak 2 lett pozitív, Magnussent megbüntették, megint óvott a Renault. A vasárnapi Forma-l-es Magyar Nagy díj utózöngéi. Beugrásra készen Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-l-es Magyar Nagydíjon, mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni” - fogalmazott Gyulay. Hozzáfűzte: a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával együtt nagy sikerként könyvelték el, hogy Magyarországra tudott jönni a futam, hiszen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem voltak egyszerűek az elmúlt hónapok. Például egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, s az elmúlt héten összesen 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által erre megbízott cég (ebből jelen állás szerint két teszt eredménye lett pozitív). Gyúlay egy esetleges újabb idei hungaroringi futam kapcsán megjegyezte, „a versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre a dologra.” Tiltott segítsóg a boxban Visszatérve a hétvégi futamra, tegnap délelőtt módosult a végeredmény Kevin Magnussen utólagos időbüntetése miatt. A dán pilóta a Müller az első DAC- igazolás Jannik Müller a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC első igazolása a 2020/21-es idény kezdete előtt. A 26 éves védőjátékos a Bundesliga 2-ben szereplő Dynamo Drezda együtteséből érkezett Dunaszerdahelyre, Müller 2014 nyarán igazolt a Drezda csapatához, amellyel két évvel később feljutott a Bundesliga 2- be, ahol az elmúlt négy szezon során 92 bajnokit játszott. „Jannik gazdag tapasztalatokat szerzett a német másodosztályban. A védelem és a középpálya közepén is játszhat, magas játékintelligenciával rendelkezik. Drezdában a csapat vezére volt úgy a pályán, mint azon kívül is. Ugyanezt várom el tőle itt is. Jelentős minőséget és tapasztalatot hoz magával, aminek köszönhetően újabb szintre emelheti az egész csapatunk teljesítményét”nyilatkozta a DAC vezetőedzője, Bemd Storck. (dacl904.sk) versenyfelügyelők szerint tiltott segítséget kapott a felvezető körben a Haas csapattól, és a rajtrács helyett visszatért a boxutcába, hogy a száraz körülményekre alkalmas gumikat kapjon. így a boxból rajtolva - csapattársával, Romain Grosjeannal együtt - előnyhöz jutott társaihoz képest, a mezőny fennmaradó része ugyanis az átmeneti, félig vizes, félig száraz aszfaltra való gumikkal állt fel a rajthoz. Magnussen a büntetés miatt kilencedik helyett a tizedik lett, és kettő helyett csak egy vb-ponthoz jutott. A 15.-ként célba ért Grosjeant egyelőre nem büntették meg. Óvás 2.0 Akárcsak egy héttel ezelőtt Ausztriában, ismét óvást nyújtott be A koronavírus-járvány miatt nem adják át a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát. „Ez egy furcsa év, amit nem lehet normálisnak tekinteni. Nem volt könnyű döntés, de el kellett fogadnunk, hogy nem tudunk normálisan aranylabdást hirdetni. Ami igazán aggasztott minket, hogy nem lenne igazságos” - mondta Pascal Ferre, az Aranylabda-szavazást szervező France Football főszerkesztője. Ferre a többi között azzal indokolta a döntést, hogy a szezon normális szabályok szerint kezdődött, majd a világjárvány miatt speciális szabályokat vezettek be, ilyen például, hogy három helyett ötöt lehet cserélni, vagy éppen a Bajnokok Ligája lebonyolítása is megváltozott, mert a negyeddöntőtől egymeccses párharcok lesznek. Emellett megemlítette, hogy januárban és februárban még szurkolókkal teli stadionokban zajlottak a küzdelmek, jelenleg pedig a legtöbb helyen zárt kapuk mögött. A sportújság vezetője szerint így jószerivel a BL negyed- és elődöntője, valamint a fináíé alapján kellea Renault a Racing Point csapattal szemben. A franciák álláspontja szerint a Racing Point 2020-as kialakítását, főként a fékek szellőzőrendszerét nagy mértékben inspirálta a 2019-ben világbajnok Mercedes. A Renault beadványa a vbsorozat szabályzatának több pontjára is utal, a többi között arra, hogy az autókban csak olyan alkatrészeket lehet használni, amelyeket a csapatok saját maguk fejlesztettek, és amelyeknek a szellemi tulajdonával ők rendelkeznek, amíg az adott idény tart. „Az a kérdés, hogy megengedhető-e más csapatoktól alkatrészeket vagy geometriai adatokat kapni. Mi nem úgy gondoljuk, hogy ne dönteniük a sportújságíróknak, mivel ajárvány miatt a jövő évre halasztották Európa és Dél-Amerika kontinenstomáját is. Ferre arról is beszámolt, hogy idén nem adják át a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó Kopa-. és a legjobb kapus által kiérdemelt Lev Jasintrófeát sem. A főszerkesztő azt is leszögezte, a következő évben mindenképpen átadják a díjat, akkor is, ha hasonló lesz ez a jövő Forma-l-ének a helyes modellje” — jelentette ki Marcin Budkowski, a Renault csapatfőnöke. A Racing Pointot irányító Otmar Szafhauer annyit mondott Mogyoródon, istállójának három hete van arra, hogy összeszedje a szükséges bizonyítékokat az autók legalitásá-Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint ha a FIA szabályosnak minősíti a rózsaszínű autókat, akkor több csapat is ezt az utat fogja választani. „így négy Mercedes, négy Red Bull és talán hat Ferrari lesz jövőre a rajtrácson” - vázolta Marko, hozzátéve, a spóroláson túl versenyképesebbekké is válhatnának ezzel a kisebb csapatok autói. (MTI, nso) a helyzet, mert amennyiben 2021- ben minden mérkőzés nézők nélkül zajlik és öt cserelehetőség lesz végig, akkor a teljesítmények összehasonlíthatóak lesznek. A France Football az idei űr betöltésére azt találta ki, hogy megválasztja a futballtörténelem álomcsapatát. A felkért 180 szakíró minden poszton öt jelölt között választhat. Az Aranylabdát 1956 óta minden évben átadták. (MTI) Messi sem gyarapíthatja idén a gyűjteményét (Fotó: tasr/ap) Idén nem osztják ki az Aranylabdát EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FA-KUPA. elődöntő (a továbbjutás egy meccsen dől el): Manchester Uniteő-Chelsea 1:3, g.: Bruno Fernandes (85., 11-esböl), III. Giroud (45+11.), Mount (46.), Maguire (74., öngól). A döntőben: Chelsea-Arsenal. ■ Sportfogadás LOTO, 29. játékhét, I. húzás: 10,21,22,31,33,43. Pótszám: 15. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes: 3. díj: 918,60 euró (8); 4. díj: 22,40 euró (524): 5. díj: 12,80 euró (685); 6. díj: 4,70 euró (6446); 7. díj: 4 euró (8751). II. húzás: 12,15,36,37,40,43. Pótszám: 27. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (6); 4. díj: 25 euró (323); 5. díj: 10 euró (601); 6. díj: 5 euró (6288); 7. dl]: 3 euró (6141). JOKER: 698384. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 15 565,70 euró (1); 2. dl]: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (113); 5. díj: 3,30 euró (1086). L0T0 5 a 35-ből: 6, 9,10,16,31. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 253,50 euró (73); 3. díj: 3,30 euró (2419). KENŐ - vasárnap: 2,3,15,23,27,32,35,42,45,46, 50,52,55,56,58,62,64,65,67,76. Kenő Plusz-szám: 56. KENŐ JOKER - vasárnap: 750580. NYEREMÉNYEK: 1 „ 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (93); 6. díj: 0,50 euró (945). A magyar TOTÓ 29. heti, második tordulós szelvényének nyertes tipposzlopa: 1,2,1,2,1,1,1,2,1, X, X, 21 - X. NYEREMÉNYEK: Telitalálattá és 13 találatos szelvény nem volt, a tizenkettesekre 64 235, a tizenegyesekre 2985, a tízesekre 775 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 és 5 találatos szelvény nem volt, a négyesek 17 370 forintot érnek. SPORTATV-BEN 10.30 - M4 SPORT: Uruguay- Ghána labdarúgó-vb-negyeddöntő, 2010 11.30 - ARENA SPORT 1: Sydney FC-Newcastle Jets ausztrál bajnoki labdarúgómérkőzés 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lósport, Kincsem+ Tuti 14.30 és 20.00 - EUROSPORT 1: Sznúker-világbajnokság, Sheffield 15.05 - NOVA SPORT 1: Toronto-New England labdarúgó MLS-meccs 15.50 - STV 3: Szlovákia- Szerbia női kézilabda-Eb-selejtező, 2014 16.25 - M4 SPORT: Barcelona-Juventus labdarúgó BL- negyeddöntő, visszavágó, 2017 17.30 - CT SPORT: Celtic Glasgow-Porto labdarúgó UEFA-kupa-döntő, 2003 18.55 - M4 SPORT: Németország-Dél-Korea labdarúgóvb-elődöntő, 2002 19.00 - SPORT 1 (magyar), NOVA SPORT 2: Darts, World Matchplay, Milton Keynes, 4. nap 19.00 - SPÍLER 1, PREMIER SPORT: Watford-Manchester City angol bajnoki focimeccs 19.30 - DIGISPORT 1 (magyar, szlovák): Atalanta-Bologna olasz bajnoki focimeccs 20.00 - SPORT 2 (magyar, cseh): Sporting-Setúbal portugál bajnoki focimeccs 21.15 - DIGISPORT 2 (magyar), PREMIER SPORT: Aston Villa-Arsenal angol bajnoki focimeccs 21.45 - DIGISPORT 1 (szlovák): Sassuolo-AC Milan olasz bajnoki focimeccs 22.00 - STV 3: Szlovákia-Spanyolország női röplabda EL- döntő, 2011 22.15 - SPORT 2 (magyar, cseh): Aves-Benfica portugál bajnoki focimeccs 2.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Atlanta-Columbus labdarúgó MLS-meccs 4.35 (szerda) - NOVA SPORT 1: Montreal-D.C. United labdarúgó MLS-meccs