Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-21 / 168. szám

161 RÉGIÓSPORT 2020. július 21. | www.ujszo.com Svédországban a futás megszállottjává vált LENCSÉS ZOLTÁN Puskás Tünde 30 éves korában kezdett futni, azóta rengeteg félmaratont és hét maratont is maga mögött tudhat. A18 éve Svédország­ban élő, alsészeii származású egyetemi kutatóval telefonon beszélgettünk. Puskás Tünde futás iránti rajongá­sa viszonylag későn kezdődött, de gyorsan a mindennapjai részévé vált. Mára már három különböző ország­ban teljesítette a maratoni távot. Út a maratonig „Gyerekkoromban nagyon rossz élményeim voltak a testnevelés­órákról, nem voltam egy atletikus al­kat, és a labdajátékokhoz is kétbal­kezes voltam - kezdi bemutatkozását Puskás Tünde. - 30 éves koromban doktoráltam Svédországban, akkor kezdtem futni napi szinten 3-5 kilo­métereket, és 40 éves koromra jutot­tam odáig, hogy lefussam az első fél­­maratonomat. Erre Stockholmban került sor, 20 ezer emberrel együtt, ami hatalmas élmény volt. Egyszerűen az akadémiai munkám mellett ki kellett találnom valamit, hogy a mentális állapotomat meg­őrizzem, illetve fejlesszem, így esett a választásom a futásra. Amikor 2009-ben a disszertációmat írtam, rendszeresen futás közben jöttek elő a legjobb gondolataim.” Tünde a korosztályához képest már ekkor is nagyon jó eredményeket tu­dott felmutatni, kevesebb mint két óra alatt teljesíteni tudta a félmaratont. Ezután pedig tovább növelte a tétet. HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás 12. KIFUT A KUPA (Kisudvarnoki Futballt Támogatom Kupa) kispályás torna, Klsudvarnok - A csoport: Kispályások-Respect 0:3 (játék nélkül), Flóra stav-Teo team 0:3 (játék nélkül), OB Lédec-OB Kisudvarnok 0:0, Estom-Duntel 0:4, Respect-Flóra stav 3:0 (játék nél­kül), Kispályások-Teo team 0:3 (játék nélkül), OB Kisudvarnok-Estom 3:2, OB Lédec-Duntel 2:0, Teo team-Respect 1:2, Flóra stav-Kispályások - törölve, Duntel-OB Kisudvarnok 4:0, Estom-OB Lédec 2:1, OB Kisudvarnok-Respect 3:2, 08 Lédec-Kispályások 3:0 (játék nélkül), Estom-Flóra stav 3:0 (játék nélkül). Duntel-Teo team 9:0, Respect-OB Lédec 1:0, Kispályások-Estom 0:3 (játék nélkül), Flóra stav-Duntel 0:3 (játék nélkül), Teo team-0B Kisudvarnok 2:1, Teo team-0B Lédec 1:0, Duntel-Respect 5:0. 0B Kisudvarnok-Kispályások 3:0 (játék nélkül), 0B Lédec-Flóra stav 3:0 (játék nélkül), Estom-Teo team 1:2. Sorrend: 1. Duntel, 2.0B Kisudvarnok, 3.0B Lédec, 4. Estom, 5. Teo team, 6. Respect. B csoport: Curva Nord & Ultras Felvidék (CN&US)­­Vagabund 2:1, Maba team-GLS 0:1, Bösi Vidámfiúk- Standard 0:2, Medial Net-Bögellő 2:0, Vagabund-Maba team 0:5, CN&US-GLS 0:3, Bögellö—Bősi Vidámfiúk 1:2, Medial Net-Standard 1:2, GLS-Vagabund 1:0, Maba team-CN&US 3:1, Standard-Bögellő 3:0, Bösi Vidámfiúk-Medial Net 0:0, Bögellő-Vagabund 1:0, Me­dial Net-CN&US 1:0, Bősi Vidámfiúk-Maba team 0:2, Standard-GLS 4:1, Vagabund-Medial Net 0:4, CN&US­­Bősi Vidámfiúk 1:1, Maba team-Standard 2:0, GLS­­Bögellő 1:2, Vagabund-Bősi Vidámfiük 0:3, CN&US­­Standard 0:1, Maba team-Bögellő 2:0, GLS-Medialnet 0:8, Standard-Vagabund 5:0, Bögellö-CN&US 4:0, Me­dial Net-Maba team 2:0, Bősi Vidámfiúk-GLS 2:1. Sorrend: 1. Standard, 2. Medial Net, 3. Maba team, 4. Bősi Vidámfiúk, 5. Bögellő, 6. GLS, 7. Vagabund, 8. CN&US. Negyeddöntő: Duntel-Bősi Vidámfiúk 1:0, 0B Lédec- Medial Net 1:2, Standard-Estom 3:1, Maba team-0B Kisudvarnok 2:1. Elődöntő: Standard-Maba teamf:0, Duntel-Medialnet 1:2. A3, helyért: Maba team-Ountel 0:4. Döntő: Standard-Medial Net 2:0. (jmk) ■ Sporthorgászat 3. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, Trencsén - szeniorok: 1. Igor Holeőek, 24,125 g (Dunaszerdahely), 2. Olejnák Dá­niel 21,180 g (Kapusany pri Presove), 3. Magyar Zoltán 19,040 g(Nagykapos). Veteránok: 1. Janek Miroslav (Vágsellye), 2. Vemár­­szky Gyula (Nagykapos). (pan) „Az első maratonomra 2015-ben került sor Budapesten. Talán azért választottam ezt a várost, hogy ott le­hessen a nézők között anyukám, másrészt a nyár folyamán jól fel tud­tam készülni az őszi időpontra. Az el­ső két maratonomat szélsőséges idő­járás kísérte: a budapesti maratonon hatalmas volt a forróság, a Stockhol­mul zuhogott az eső. Stockholmban már négy óra alatti időt futottam, amivel nagyon elégedett voltam.” Tünde egész futókarrierje Svédor­szágban bontakozott ki, de amikor hazatér Alsószelibe, akkor sem pi­hen, itt is rendszeresen mozog. Már az idő is számít Mint ahogy az általában lenni szo­kott, minél több versenyen vett részt, számára is annál fontosabbá vált az idő. , ,A tavalyi, stockholmi marato­­nom már igazán jól sikerült. Jelenleg ahhoz mérem, hogy mi a jó, és mi a gyenge idő, akkor 3 óra 29 perc alatt teljesítettem a távot. Ha megkérde­zik, hogy mi számít számomra jó ma­ratoni időnek, akkor azt mondom, hogy a négy óra alatti idő.” Puskás Tünde évente átlagosan 2500-3500 kilométert fiit le, de be­vallása szerint az egyéb futások al­kalmával nem szokott olyan sebes­séggel futni, mint a maratonon. Egy maratonra általában 3 hónapig tart felkészülni, de Tünde heti rend­szerességgel fut 50-70 kilométere­ket, így számára csak annyiban más a felkészülés, hogy olyankor tervet is készit, és hétvégenként fokozatosan növeli a távolságot. Regeneráció? Minek! „Nálam nem nagyon működik a maraton utáni pihenés sem - ismeri Bronzot „halásztak ki" a nagykaposiak Nagykapos/Trencsén. Újra do­bogós helyezést ért el a nagyka­­posi sporthorgászküldöttség a szeniorok (55-64 évesek) és a veteránok (65 év felett) számára harmadik alkalommal megrende­zett országos sporthorgászbaj­­nokságon Trencsénben. Magyar Zoltán, kezében a serleg­gel (Képarchívum) A kétnapos viadal legsikeresebb Ung-vidéki versenyzője Magyar Zoltán volt, aki a szeniorok kate­góriájában 3.-ként zárt a 13 ver­senyző közül. Az első napon re­mek teljesítményt nyújtva sze­rezte meg a második helyet, ám a következőn elpártolt tőle a sze­rencse, s csak az ötödik helyet tudta megszerezni. A bronz­éremmel és teljesítményével el. - Május végén futottam le a bará­tommal egy amolyan virtuális mara­tont, miután a stockholmit elhalasz­tották a koronavírus-járvány miatt. Ez egy szombati napon volt, vasár­nap meg már azon gondolkodtunk, hogy hétfőn vagy kedden fussunk új­ra. Végül hétfőn lefutottam 13 kilo­métert.” Általában az a terve, hogy minden azonban így is elégedett volt. „Első nekifutásra nem rossz eredmény. Az itt szerzett tapasz­talatokat a későbbiekben bizo­nyára kamatoztathatom majd” - mondta Magyar. Fleischer Ber­talan rosszul kezdett, hiszen csak a 9. helyet csipte el az első nap, a másodikon viszont már második volt, de összességében ez is csak a 6. helyezéshez volt elegendő. A tavalyi évben első helyen végző Petőcz Károly ezúttal a mezőny második felében végzett. Telje­sítménye (6. illetve 10. helyezés) összességében csak a 8. helyhez volt elegendő. Érdekes helyzet alakult ki a vete­ránoknál, ugyanis csak ketten küzdöttek meg a trófeákért. Az egykoron vágsellyei színekben versenyző Janek Miroslav és a nagykaposi csapat vezetője, Vemárszky Gyula. Kettejük pár­harcából az előbbi került ki győztesen, mindkét napon ő bi­zonyult jobbnak. „A Vág folyó partján kellemes környezetben, jó időjárási viszonyok között zajlott az idei rendezvény is. Ta­lán, ha jobban odafigyelünk az apróbb részletekre, akkor jobb helyezéseket is elérhettünk vol­na. A hibákból mindig tanulni kell. Ezeket a hiányosságokat majd részletesebben is megbe­széljük. Különben mindnyá­junknak jól jött ez a megmérette­tés, mivel augusztus első napjai­ban Zsolnán, az országos bajnok­ság legfelsőbb osztályában kell, hogy helytálljunk” - nyilatkozta lapunknak Vemárszky. (pan) évben részt vesz a stockholmi verse­nyen, és ezen kívül még egyen vala­hol a nagyvilágban - így vett részt a párizsi maratonon is. A legnép­szerűbb versenyekre, mint a londoni, berlini vagy a New York-i maratonra egyelőre még nem jutott el, mivel ezekre sorsjegyet kell vermi, ahol vagy kisorsolják az embert, vagy nem. Eddig hét olyan hivatalos ma-J. MÉSZÁROS KÁROLY Kisudvarnok. A Kispályások le­mondták a részvételt, a címvédő Fló­ra stav meg nem jelent meg a 12. Ki- FuT a Kupa (Kisudvarnoki Futballt Támogatom Kupa) kispályás labda­rúgótornán, így összesen tizennégy együttes vágott neki a mérkőzésso­rozatnak. A legsikeresebb napja a Standard FC-nek volt, egyetlen cso­portbeli vereség után már sorra győz­tesen került ki a párharcokból, a dön­tőben 2:0-ra verte a Medial Netet. „Újonc volt hagyományos sportna­punkon a dunaszerdahelyi és kör­nyékbeli játékosokból álló csapat. Eredményei magukért beszélnek - mondta lapunknak a torna kapcsán Karácsony József társszervező. - Vegyes összetételű együttesek ját­ratonon vett részt, amit mértek, de egyszer benevezett egy olyan ver­senyre is, ahol öt nap alatt öt maratont futott. Érdeklődésünkre azt is részletezte, hogy milyen taktikát választ a nagy versenyeken: bevallása szerint az is előfordul, hogy a rajmái egyszerűen elsírja magát, aztán az első öt kilo­métert eufóriában teljesíti, és ekkor inkább arra kell ügyelnie, hogy visszafogja a tempót. „Mindig meg szoktam magammal beszélni, hogy az adott sebesség mennyire tartható, az­tán azt tartom 10 kilométerig. Ezután újra megvizsgálom az állapotomat, és ettől függően folytatom. Félmaraton­­nál hosszabb távokon mindig 5 kilo­méteres szakaszokra osztom szét a futást, sosem az jár a fejemben, hogy mondjuk hátravan még 41 vagy 32 kilométer. ” Bevált szokások „Régebben azt szoktam mondani, azért futok, hogy ehessek, mert na­gyon szeretek enni. De már futni is nagyon szeretek, hozzátartozik a mindennapokhoz” - hangzik Pus­kás Tünde hitvallása. Babonákat nem kapcsol a futáshoz, rituálékat nem igazán alkalmaz a versenyek előtt, alatt és után, viszont vannak jól be­vált szokásai. Meg szokta figyelni mások stratégiáját, de sok dologra kí­sérletezés útján jön rá. „Magam jöttem rá például arra, mi a számomra legmegfelelőbb taktika, hogy mit lehet enni. Nincs speciális étrendem, de a maraton napján nem eszek tojást és szalonnát. Maraton közben zenére futok, utána pedig ta­pasztalatom szerint a legjobban re­generáló ital az alkoholmentes sör. Egyéb rituálém nincs.” szottak. Voltak köztük igazolt játé­kosok, nem aktívak, korosabbak és tizenévesek egyaránt. Mindenki szíwel-lélekkel fútballozott. S végül a sportolás öröme kerekedett felül. Tornánkat ugyan megzavarta a szél, majd az-eső, de ez mit sem von le az értékéből és eredeti küldetéséből: se­gíteni, támogatni a kisudvarnoki lab­darúgást.” Négy utánpótlás-mérkőzés is bele­fért a műsorba. Mindegyik fronton a helyi és a nyékvárkonyi fiatalok ta­lálkoztak a pályán, s mindannyiszor a kisudvamokiak nyertek. Az U9-ben 6:2, az U11-ben 4:2, azU13-ban 6:4 és az U15-ben 5:2 arányban. Egyéni díjakat is kiosztottak: Lavu Patrik (Duntel) lett a mezőny leg­jobbja és 15 találattal a torna gólki­rálya, Puzsér Adrián (GLS) pedig a legjobb kapus címet érdemelte ki. SPORTTARISZNYA A Standard FC diadala

Next

/
Thumbnails
Contents