Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-04 / 128. szám
www.ujszo.com I 2020. június4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Különvélemény egy baráti találkozóról > A szándék lehet, hogy jó volt, de az időzítés borzasztó HEGEDŰS NORBERT VT an valami mélységesen gyomorforgató abban, mikor két nappal a tria• nőni diktátum századik évfordulója előtt a felvidéki politikai elit egy része Matovic mellett jópofizik. Eredetileg nem akartam a kedd esti találkozóról írni, mert őszintén szeretném remélni, hogy mindenki jót akart, aki részt vett rajta. Matovic olyat tett, amit kormányfő előtte még soha, ezt pedig értékelni kellene. Azt is megértem, hogy egy miniszterelnöki meghívóra nem lehet csak úgy nemet mondani, főleg, ha még együtt akarunk dolgozni vele a jövőben. De ne csináljunk úgy, mintha a szlovák-magyar közeledés terén eddig semmi nem történt volna: kormányon és parlamentben is voltunk már, Matovic ezt tudhatná. Többnyire ellenünk szavazott. Nem a múlt héten jelentünk meg itt, és nem vagyunk másodrendű állampolgárok sem. És van itt egy másik súlyos probléma is. Ezt az egész találkozót nem a trianoni diktátum századik évfordulója előtt két nappal kellett volna megrendezni. Ez az időzítés az egész akciót elkaszálta, minden jó szándékkal együtt. Nem tudom, Matovic mennyire volt tisztában azzal, hogy milyen darázsfészekbe nyúl - szerintem az ő szemében ez csak egy PR-akció a sok közül -, de valaki a magyarok közül szólhatott volna neki, hogy vannak bizonyos kérdések, amikkel mi nem szoktunk viccelődni. „A múltat nem mi írtuk”, ez így van, de ez semmit nem von le a diktátum égbekiáltó igazságtalanságából, és abból, hogy ez a tragédia máig traumatizálja a nemzetet. Ehhez a kérdéshez ennél sokkal érzékenyebben kell nyúlni. Nem rendezünk házibulit annak a barátunknak, aki épp egy elhunyt szerettéről akar méltóképp megemlékezni. Nem tűnik helyesnek, még ha segíteni akarok, akkor sem. Főleg, ha elvárom tőle, hogy megjelenjen és még jó képet is vágjon hozzá. Ez sok minden, csak nem egyenlő felek találkozása. Nem tudom, hogy mennyire voltak benne a szervezésben a magyar felek, de ha az ő aktív részvételükkel zajlott ez az egész, akkor nagyon komoly gondok vannak az értékrendben. És ne mondja senki, hogy a találkozó nem Trianonról szólt, csak egy „baráti összejövetel”. Egy barátnak elmondhatom, hogy én most gyászolok és emlékezek. Ne most akarjon találkozni és ne erőszakolja rá az arcát egy százéves évfordulóra. A keddi akció a legjobb esetben egy jó szándékú, de szörnyen időzített és kommunikált közeledési kísérlet. Ha ez történt, nincs értelme játszani a sértődöttet, túl kell lépni rajta, legyünk konstruktívak, főleg ha a szavakat tettek is követik majd. Ha nem, akkor csak annyit láttunk, ahogy néhányan (sajnos köztük magyarok is) politikai tőkét próbálnak kovácsolni egy nemzeti sorstragédiából. Matovicot mentegethetjük a tudatlanságával, de ha tényleg azt hiszi, hogy egy ilyen, két ÉB-poszt között odadobott csonttal meg lehet oldani bármit, akkor nagyot téved. Százéves a diktátum. Aki teheti, az olvasson utána az eseményeknek, ha lehet, hiteles forrásokból. Ne csak a végeredményről, hanem a hozzá vezető útról is. Aztán emlékezzünk meg róla, csendben, politikusok nélkül. Méltóképpen. Kampányban nehéz oltani a lángokat FELEDYBOTOND A Fehér Ház bunkerébe menekítették múlt hét végén egy rövid időre az amerikai elnököt a környéken tomboló tüntetések hevessége miatt. A Lafayette tér és néhány épület a környéken komoly károkat szenvedett. Trump később úgy tartott sajtótájékoztatót, hogy a könnygázgránátok hangját ki lehetett venni a tudósításból. Sok mindent láttunk már Washingtonban és az Újvilágban, most az elnökválasztási kampányba teljes erővel berobbant a faji diszkrimináció témája. Obama elnökségétől többen konszolidációt vártak, hiába. A demokrata elnök finom kézzel, politikailag nem túlerőltetve kezelte a témát, és most a tüntetésekre reagálva a helyi részvételt sürgette. Ez azt jelenti, hogy az USA-ban sok helyen demokratikusan, a helyi körzetekben választják a seriffet, ám ezek nagyon alacsony részvétel mellett zajló választások. Annak idején Saint Louis-ban is kiderült, ahol korábban egy hasonló, rendőrök által elkövetett gyilkosság történt, hogy a helyi afroamerikai lakosság nem ment el választani, nem indított jelöltet. Úgy is fogalmaznak a kritikusok, hogy az elitista intézményi projektekben való részvételre nincsenek készen; a másik oldal pedig széttárt karokkal hibáztathatja a helyieket, hogy nem veszik kezükbe a saját sorsukat. A faji alapú elkülönülés a Martin Luther King utáni időben onnan indult, hogy a fekete lakosság 93 százalékának kellett volna új helyre költöznie a sikeres integráció végett. Egy kutatás ma azt állítja, hogy ez a mutató valahol a 70 százalék körül mozog, tehát több mint öt évtized alatt sem történt óriási ugrás. Miközben a spanyol nyelvű és a kínai kisebbségek több helyen megtalálták a számításukat, a negatív vonatkoztatási pont továbbra is az affoamerikai közösség maradt. Meglepő módon a lakóhelyen mért integrációs mutatók éppen a demokrata fellegvárakban a legrosszabbak: New York és a hasonló városok azok, ahol alig mutatható ki érdemi javulás hosszú évtizedek után, míg délen mobilisabb volt a helyzet. Ez az úgynevezett „dissimilarity index” 1970-ben New Yorkban 86 százalékon állt, tavaly 84 százalékon. A sikeres fekete polgárok, akik kitörtek a gettókból, gyakran el is költöztek. Ez a 70-es évek előtt alig volt lehetséges, így a társadalmi csoportok különböző tagjai egy helyen laktak. Amint a mobilitás megindult, úgy a sikeresebbek elköltöztek a fehér negyedekbe, ezzel a szegények és képzetlenek maradtak hátra, még kevesebb érdekérvényesítési erővel és eséllyel. Alapvetően megdöbbentő, hogy az USA-ban az elmúlt évtizedekben az együtt élő szegények és együtt élő gazdagok enklávéi is folyamatosan nőttek. Tehát úgy is mondatjuk, hogy a szegénység és a jómód koncentrációja is nőtt, vagyis egyre kisebb a kölcsönös rálátás, végeredményben az átjárhatóság. És ez nem csak faji vonatkozásban igaz. A rendőri túlkapások tehát egy komplex, régóta megoldatlan és a feszültséget csak egyre halmozó faji törésvonalra rakódnak rá. Egyértelmű az esetekből - és számtalan van belőlük -, hogy létezik rendőrségi diszkrimináció, mégis a legritkább esetben jut el ítéletkiszabásig egy-egy ügy. Ez európai szemmel nézve meglehetősen hihetetlen. A tüntetéshullámnak alighanem rosszat tesz a választási kampány. A republikánus szavazók hagyományosan jóval kevésbé megértőek az afrikaiak emberjogi igényeivel szemben - erről is sok kutatás készült. A másik oldalon félő, hogy a demokrata kampány örömmel rájátszik a tüntetéshullámra, és ez a magatartás megint nem a megoldást keresi minden esetben, legalábbis a novemberi választásig biztosan nem. A gettókban élők hamarabb kimaradnak az iskolából; kevesebbet keresnek, ha van egyáltalán munkájuk; nagyobb eséllyel válnak rendőri túlkapás elszenvedőivé és jóval nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe, mint bármely más színű amerikai. Nem csoda, hogy kilátástalan a helyzetük, és ezt a koronavírus radikálisan tovább rontotta, aránytalanul nagyobb mértékben sújtja e csoportot. Alighanem még több fekete elnök megjárja a Fehér Házat, mire tartós és konszenzusos megoldás születik. Székelyföldön ünnepük Trianont a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntést az úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói óta elhíresült Calea Neamului (A nemzet útja) egyesület. A város polgármestere nyugalomra int. A szervezet a rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglaló Vitéz Mihály havasalföldi vajda lovas szobránál verses, zenés műsorral ünnepli délután az évfordulót. „Sepsiszentgyörgyre megyünk június negyedikén, oda, ahol a magyar irredentizmus máig nem ismeri el a trianoni döntést, nem ismeri el, hogy Erdély román fold” - állt a bejelentésükben. Mihai Timoveanu, a nacionalista egyesület elnöke három másik szervezetet is felsorolt, amelyek csatlakoznak hozzájuk, „a rendezvényt közös lakmározás követi egy mesés helyen”. Úgy véli, Sepsiszentgyörgyön meg kell értetni az emberekkel, „hogy Erdély román föld, hogy Hargita és Kovászna megye a román nemzetállam része, a román az egyetlen hivatalos nyelv”. Azt is hozzátette: azért lobogtatják Sepsiszentgyörgyön a román zászlót december elsején, az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozat évfordulóján, vagy január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepén és Trianon ünnepén is, mert itt mások gyászlobogókat vagy Magyarország zászlaját lengetik. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában nyugalomra intette a város lakóit. Elmondta: kulturális eseményt jelentettek be a szervezők, amelyet az önkormányzatnak nem kell engedélyeznie. A koronavirus-járvány miatti veszélyhelyzetben kiadott miniszteri rendelet szerint a kulturális rendezvények szervezőinek járványtani stratégiát is be kell mutatniuk. Timoveanu tegnap bemutatta ezt a stratégiát az önkormányzatnak, illetve az engedélyezési bizottságban részt vevő csendőrség és rendőrség képviselőinek. Ezt továbbküldték a Kovászna megyei tisztiorvosnak véleményezésre, és ez alapján döntenek az engedélyezésről. „Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december elsején provokátorok érkeznek a városba. Mindig legyen szem. előtt, hogy ezek jönnek és hazamennek, de mi itt kell, hogy maradjunk” - fogalmazta meg sepsiszentgyörgyiekhez intézett felhívásában a polgármester. A Brassóban élő Mihai Timoveanu által képviselt Calea Neamului román nacionalista szervezet évek óta a székelyföldi városokban ünnepli a román nemzeti ünnepeket. Az általa mozgósított többezres tömeg tavaly június 6-án erőszakkal hatolt be az úzvölgyi katonatemetőbe, melyet a székelyföldiek élőlánccal próbáltak megvédeni. Romániában nem hivatalos ünnep a trianoni szerződés centenáriuma, de az ortodox egyház valamennyi templomában megemlékeznek „Nagy-Románia hőseiről”. Június 4-e hivatalos ünnepnappá nyilvánításáról a román parlament törvénytervezetet fogadott el május 13-án, a jogszabályt azonban az államfő még nem hirdette ki, így nem hatályos. (MTI) Egy a számtalan Trianon-emlékmű közül (MTi-feivétei)
