Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-27 / 148. szám
6 I RÉGIÓ 2020. június 27.1 www.ujszo.com megnyitottak az Kassán NÉMETI RÓBERT Eredetileg egy héttel ezelőtt kellett volna megnyitni a Rumanova utcai városi strandot, de a rossz időjárás miatt csak tegnap dálután került rá ser. Ha minden a terv szerint halad, egy hét múlva a város egyik legrégebbi strandját, a néhány évvel ezelőtt teljesen felújított Vörös Csillagot is megnyitják a látogatók előtt. KASSA Annak ellenére, hogy a megnyitó előtt néhány órával a nap is előbújt a felhők mögül, a város elöljáróin kívül csak néhány strandolni vágyó volt jelen az ünnepélyes megnyitón. Mindenki számára jó hír viszont, hogy a városi strandok belépőjegyeinek árát nem emelik. A Rumanova utcai és a jövő héten nyitó Vörös Csillag belépőjegyei is ugyanannyiba kerülnek, mint egy évvel ezelőtt. „Az elmúlt néhány hét mindenki számára megterhelő volt, ezért abban bízunk, hogy a strandok megnyitásával és a változatlan árakkal a lakosokat is boldogabbá tesszük. Fontos, hogy az itt élők is el tudjanak menni strandolni. Jelenleg egy modem relaxációs központ kialakításán dolgozunk, mely terveink szerint a városi fedett uszoda és a Vörös Csillag összekötésével valósulna meg. Mindezek mellett megkezdtük azoknak a lakótelepi területeknek a feltérképezését is, ahol a közeljövőben újabb, bár valamivel kisebb strandokat hoznánk létre” — mondta Jaroslav Polacek, Kassa város főpolgármestere. Polacek kijelentése az adott pillanatban azért is tűnhetett meredeknek, mert annak ellenére, hogy a nagyjából 240 ezer lakosú nagyvárosban csak egyetlen fedett városi uszoda működik, tegnap reggel azt is bezárták a látogatók előtt. Ahogy azt az egyik kassa-óvárosi képviselőtől megtudtuk, erre a víz minősége miatt került sor. „Az uszoda bezárásáról csütörtök este tízkor hoztuk meg a végső döntést. Már korábban megpróbáltuk kideríteni, hogy honnan szivárog szennyvíz a medencébe, mert ez nem volt egyértelmű. Az uszoda vezetése állítja, a vízben található szennyeződés ellenére a medence vize nem volt ártalmas az egészségre. Ezt a Közegészségügyi Hivatal regionális szakemberei is megerősítették. A szennyeződés a koronavírus-járványt követő közel három hónapos leállás utánjelent meg a vízben. Bíztunk benne, hogy a problémát az uszoda megszokott üzemeltetése mellett sikerül kiküszöbölni, de végül úgy döntöttünk, hogy a medencét leengedjük. Ez a folyamat 5-9 napot vehet igénybe. A kialakult helyzetért a lakosok türelmét és elnézését kéijük” - tudatta lapunkkal Renáta Némethová, Kassa- Óváros kommunikációs szakembere. Szigorú ellenőrzések A városi strandokat a kassai hőszolgáltató v vállalat (TEHO) működteti. Stefan Ferencz, a vállalat gazdasági részlegének munkatársa szerint csak a Közegészségügyi Hivatal beleegyezése és különféle szigorú ellenőrzések mellett nyithatták meg. „Az ellenőrzésekre az alkalmazottak és a látogatók biztonsága miatt van szükség. A strandolok csak egy alapos kézfertőtlenítés után léphetnek be a strand területére. A kézfertőtlenítést automata berendezésekkel, a hőmérést infravörös lázmérőkkel végezzük. Ezentúl még gyakrabban fogjuk fertőtleníteni a helyiségeket és a frekventáltan érintett felületeket” - mondta Ferencz. Kétméteres távolság A családtagokon kívül ezentúl senki sem terítheti le egymás mellé a törölközőket, pokrócokat és takarókat. A higiénikusok azt ajánlják, hogy a látogatók tartsanak kétméteres távolságot egymástól. A TEHO elzáija az ivóvizes csapokat és minielső strandok Elektronikusan a kupaliskorumanova.sk és a cervenahviezda.sk oldalakon is lehet belépőjegyetváltani a strandokra (A szerző felvételei) szökőkutakat, azonban az árusoknál vehetnek majd palackozott vizet, de otthonról is magukkal hozhatnak innivalót a látogatók. A Rumanova utcai és a Vörös Csillag strand a nyári szünidő alatt 9 és 19 óra között látogatható. A Vörös Csillag strandra a felnőttek egész napra 5 euróért, 15 órától 4 euróért, a gyerekek 4 és 3 euróért, az ISIC-kártyával rendelkező diákok 4,50-ért, a nyugdíjasok pedig 3 euróért válthatnak jegyet. A Rumanova utcai strandra a felnőttek egész napos belépőjegye 4,50 euróba, 15 órától 3,50-be kerül, a gyerekjegyek 3,50 és 2,50, a diákigazolvánnyal megváltott belépő 4 euróba, a nyugdíjasjegy pedig 2,60 euróba kerül. Járőrszolgálattal a törvényszegőkkel szemben MAROSI BIANKA Községi rendőri szolgálat teljesítésében egyezett meg a község Deákival. A három hónapos próbaidő leteltével a falu vezetése a rendőrség embereivel való egyeztetés után a lakosság visszajelzéseit kiértékelve dönt arról, milyen formában működjön tovább a rendőrség. Emui Július 1-től meghatározott időben teljesítenek járőrszolgálatot Pereden a szomszédos település, Deáki rendőrei. Az együttműködés egyelőre három hónapra szól. Agócs Körösi Ildikó, Pered és Jakócs Krisztina, Deáki polgármestere szerződésben egyeztek meg a feltételekről. „A nyári hónapokban a leggyakoribb a törvényszegés a faluban, ezért indítjuk el most a rendőri járőrszolgálatot. Sokat Agócs Körösi Ildikó és Jakócs Krisztina (Képarchívum) tartózkodnak a szabadban a fiatalok, a gyerekeknek vakáció van, szükséges a szigorúbb felügyelet. Idén nincs annyi rendezvényünk, mint általában, de azokon a rendezvényeken, amelyek meg lesznek tartva, számítunk a községi rendőrség segítségére” — mondta el lapunknak Agócs Körösi Ildikó. A polgármestertől megtudtunk, meghatározott havi díjas rendszerben fizet a falu a szolgáltatásért Deáki községnek. A rendőrök a megállapodás szerint havonta 22-23 alkalommal teljesítenek járőrszolgálatot, külön figyelmet szentelve az úgynevezett kritikus helyeknek. A vonatkozó törvény értelmében a rendőrök jogosultak lesznek a helyszíni bírság kiszabására, felügyelni a rendet. „A legtöbb problémát a drog- és alkoholfogyasztók okozzák, illetve a községi tulajdon megrongálása is jellemző. Az utóbbi időben többször észleltünk ilyen tevékenységre utaló nyomokat. Állandó problémát okoz továbbá a felelőtlen kutyatartás, a rendőrök ebben is a lakosok segítségére lesznek” - magyarázta Pered polgármestere. A faluban több helyen vannak térfigyelő kamerák. Agócs Körösi Ildikó szerint eddig is jogerős bizonyítékként szolgáltak a felvételek az állami rendőrség által indított eljárások során. „Sokszor elkéri az állami rendőrség egy-egy konkrét időszakra vonatkozóan a felvételeket. A meglévő kamerarendszerek különböző minőségű felvételeket készítenek attól függően, hogy mikor voltak kihelyezve. A falu újabb kamerákat készül felszerelni, amelyek a meglévőknél jobb minőségű felvételeket készítenek. A nagyobb felbontású képeknek köszönhetően például a gépkocsik rendszámát, típusát és színét is képesek lesznek felismerni, ezzel pedig még hatékonyabb lesz az azonosítás. Eddig kizárólag az állami rendőrség segítségére számíthattunk. A farkasdi rendőrőrs tagjaival jó az együttműködés, de nem tudnak minden kihágásnál ott lenni. Bízom benne, hogy az ő munkájukat is segítve, a hatáskörüket megerősítve a községi rendőrséggel még hatékonyabban tudunk fellépni a törvénysértőkkel szemben” — egészítette ki a polgármester. Pered vezetése és a községi rendőrség tagjai három hónap után megvitatják, mennyire volt hatékony az együttműködés, szükségese a járőrszolgálat, és ha igen, milyen formában. A három hónapos próbaidő alatt a lakosság visszajelzéseire is kíváncsiak, a további együttműködés folytatásáról az ő véleményüket is figyelembe véve döntenek majd. Melléklet az Új Szóban! A TARTALOMBÓL: • A precíziós technológiával vetett repce • Udvardi Mezőnapok képekben • Nehéz felülmúlni a KWS régi hibridjeit • Nagyban folyik a csomózott sárgarépa betakarítása ÚJ szó .......-