Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-23 / 144. szám
2 I KOZELET 2020. június 23.1 www.ujszo.com Bankadó helyett még több hitel lesz Eduard Heger pénzügyminiszter tegnap ismertette a Szlovák Bankszövettséggel kötött egyezséget, mely szerint megszüntetik a bankok által fizetett különadót (TASR-felvétel) MOLNÁR IVÁN Pozsony. Nyolc év után Szlovákia búcsút int a 2012- ben bevezetett banki különadónak, amelyet az elmúlt években rengeteg bírálat ért. A pénzintézetek cserébe segítenek talpra állítani a szlovák gazdaságot, több kölcsönt folyósítva a cégeknek és a lakosságnak. A bankok által fizetett különadót július elsejétől egy teljesen új séma váltja, amely az államnak, a cégeknek és a lakosságnak is nagyobb hasznot hoz majd, mint a különadó - jelentette be hétfőn Igor Matovic kormányfő, miután a pénzügyminisztérium aláírta a Szlovák Bankszövetséggel (SBA) az erről szóló memorandumot. A bank nem ellenség A pénzintézetekkel kötött megállapodás szerint a bankadóból eddig befolyt pénzösszegből egymilliárd eurót elkülönítenek, és azt a Szlovák Fejlesztési Alapba utalják át. Ezt a pénzt kulcsfontosságú állami projektekre lehet majd felhasználni. „A bankokat nem tekintjük az ellenségeinknek” - jelentette be Matovic, közvetve utalva a banki különadót foggal-körömmel védő korábbi kormányfőre, Robert Ficóra is, aki a bankokkal szembeni harcból igyekezett hosszú éveken keresztül politikai tőkét kovácsolni. A banki különadót 2012-ben vezették be Szlovákiában, és az eredeti tervek szerint idén fizették volna utoljára, az előző kormány idején, két akkori kormánypárt, az SNS és a Smer javaslatára azonban a parlament tavaly ősszel gyorsított eljárásban a különadó határozatlan időre történő meghosszabbításáról és megduplázásáról döntött. A pénzintézetek évente átlagosan 150 millió eurót fizettek a különadó révén, a befizetett összeget azonban egy zárolt számlán tárolták, és nem lehetett felhasználni a gazdaság megsegítésére. A koronavírus-járvány miatt ezért a Matovic-kormány úgy döntött, hogy egy teljesen új sémával rukkolnak elő, amely az állam és a bankok számára is előnyösebb lehet. Felpörgetik a gazdaságot „Az egyezség szerint a bankok által a különadón keresztül eddig befizetett összegből egymilliárd eurót kiveszünk a zárolt számláról, és a Szlovák Fejlesztési Alapba utaljuk át. Ebből finanszírozhatjuk a későbbiekben az olyan állami projekteket, mint amilyenek például a kórházak és bérlakások építése” - mondta el a kormányfő. A bankok cserébe évente 150 millió euróval növelhetik az alaptőkéjüket. „Ezt követően pedig kamatoztathatják ezt az összeget. A bankok a memorandum aláírásával vállalták, hogy évente félmilliárd eurót fordítanak az államnak nyújtott hitelekre, egymilliárd eurót pedig a céges és lakossági kölcsönökre. Vagyis ahelyett, hogy 150 millió euró lenne valahol egy zárolt számlán, a gazdaságnak évente 1,5 milliárd euró áll majd a rendelkezésére a válság utáni felépülésre” - tette hozzá Matovic. „A lehető legjobb egyezséget sikerült megkötnünk a cégek és a lakosság szempontjából is. A jelenlegi helyzetben fontos, hogy egészséges bankszektorunk legyen, ezért jó hír, hogy a bankok számára elfogadhatatlan különadót sikerült egy olyan új konstrukcióval pótolnunk, amely mindenki számára előnyös lesz” - nyilatkozta Eduard Heger pénzügyminiszter. Szerinte a fő cél a gazdaság újbóli felpörgetése és a foglalkoztatottság növelése. Nem perelnek Mindkét fél számára elfogadható egyezségről beszél a Szlovák Bankszövetség elnöke, Alexander Resch is. „A 2012-ben bevezetett banki különadó a maga idejében egyfajta válasz volt a 2008-ban kirobbant válságra, ami a stabilitást szolgálta, időközben azonban olyan irányt vett, amely nem nevezhető a legjobbnak” - tette hozzá Resch. A Szlovák Bankszövetség egyébként a Főügyészségen keresztül már idén februárban az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bizottsághoz fordult jogorvoslatért a banki különadó hatályának a meghosszabbításával kapcsolatban, abban reménykedve, hogy azt a pénzt is visszakövetelhetik, amit már eddig befizettek. A hétfőn aláírt memorandumban a bankok szakmai szervezete azonban azt is vállalta, hogy visszavonja az összes eddigi, állammal szemben indított beadványukat. A most aláírt memorandum az előzetes hírek szerint már szerdán a kormány elé kerül elfogadásra, a parlament pedig a júliusi ülésén veszi napirendre. A jegybank is elégedett „A bankadóval kapcsolatos változásoknak köszönhetően nőhet a szlovák bankrendszer stabilitása, és a koronavírus-járvány által megtépázott gazdaságot is gyorsabban tudjuk majd talpra állítani” - állítja Peter Kazimir jegybankelnök, aki szerint a jövőben a cégek és a lakosság is kedvezőbb feltételekkel juthat majd hozzá a hitelekhez, ami az elkövetkező időszakban kulcsfontosságú tényező lesz. Az egyezséget a kereskedelmi bankok is üdvözlik. „Az ezzel kapcsolatos tárgyalások ugyan tovább tartottak, mint azt vártuk, a most megkötött egyezséget azonban mindkét fél számára előnyösnek tartjuk” - mondta el Peter Krutil, a legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák T akarékpénztár vezérigazgatój a. 98,5 százalékkal esett vissza áprilisban a szálláshelyek látogatottsága RÖVIDEN Visszatért az Austrian Kassára Kassa. Tegnaptól ismét van közvetlen repülőjárat Bécs és Kassa között; a koronavírus-járvány után tegnap landolt a kassai reptéren az osztrák Austrian Airlines első repülője, tíz utassal a fedélzetén. Míg a válság előtt heti 13 járatot üzemeltetett Kassára, addig jelenleg heti négyet indít, ám a kassai reptér képviselői szerint őszre fokozatosan mind a tizenhárom járatot visszaállítják. Kassáról így egyetlen átszállással ismét elérhetőek lesznek olyan világvárosok, mintNew York vagy Washington. (TASR) Gázrobbanás: halott az eltűnt nő Eper}**. Halottnak nyilvánította tegnap az Eperjesi Járásbíróság azt a nőt, aki a Munkácsi utca 7-es szám alatti lakótömbben történt gázrobbanás után tűnt el. A halál időpontját a bíróság 2019. december 6-ra tette. Ivana Petrufová, az Eperjesi Kerületi Bíróság szóvivője szerint a bíróság többek között a kamerarendszer által készített felvételek, az érintett személy mozgásáról szóló írásbeli elemzés, valamint az eltűnt személyek nyilvántartásából készült kivonat alapján hozta meg a döntést, eleget téve az április 14-én kézbesített javaslatnak. Ajárásbíróság ítélete a szóban forgó eljárásban részt vevő feleknek való kézbesítés napján válik jogerőssé. 2019. december 6-án gázrobbanásnak tegnaptól hivatalosan nyolc áldozata van. (TASR) Matoviő: Kristúfková szabadon döntött Pozsony. Igor Matovic (OEaNO) kormányfő tiszteletben tartja Petra Kristúfková (Sme rodina) parlamenti képviselő döntését, aki lemondott a családtámogatásért és szociális segélyezésért felelős kormánybiztosi pozícióról. Kristúfková kinevezését erre a posztra múlt héten hagyta jóvá a kormány. A kormányfő hétfői sajtótáj ékoztatój án hangsúlyozta: a képviselőnő önállóan döntött a távozás mellett. Matovic - saját bevallása szerint - vasárnap (június 21.) délután találkozott Boris Kollárral, a Sme rodina elnökével és Kristúfkovával. Elmondta a véleményét, de a döntést a képviselőnőre és a mozgalmára hagyta. „Úgy döntött, ahogy döntött, én ezt tiszteletben tartom, és ezzel az ügyet lezártnak tekintem” - szögezte le a miniszterelnök. Kristúfková azután távozott posztjáról, hogy kiderült, 2009- ben Marián Kocner jachtján töltötte a szabadságát a vállalkozó volt felesége társaságában. Néhány napja még azt állította, semmilyen kapcsolatban nem állt Kocnerrel. (TASR) MOLNÁR IVÁN A koronavírus-járvány miatt az idei április a szlovákiai turizmus legsötétebb hónapjaként vonul be a történelemkönyvekbe. A Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett felmérése szerint a járványügyi intézkedések miatt áprilisban gyakorlatilag teljesen leállt az ágazat. Pozsony. A Statisztikai Hivatal is elismerte, hogy a járvány az elmúlt hónapokban a vendéglátásban okozta a legnagyobb pusztítást, hiszen a szigorú járványügyi szabályok miatt egy időre gyakorlatilag teljes leállásra kényszerítették a szállodákat és egyéb vendéglátóhelyeket. Míg tavaly áprilisban ezekben több mint 440 ezer vendéget szállásoltak el, idén áprilisban csupán 6,7 ezret, kevesebbet az egy évvel korábbinál. Nagyjából hasonló ütemben esett vissza a vendégéjszakák száma is, ami 35 ezer körül mozgott. „A szigorú határzár miatt azon sem csodálkozhatunk, hogy az áprilisban elszállásolt 6,7 ezer vendég 90 százalékát tették ki a hazai turisták” - nyilatkozta Eubomír Korsnák, az UniCredit Bank elemzője. Míg tavaly ebben a hónapban 171 ezer külföldi turistát szállásoltak el Szlovákiában, idén áprilisban csupán 417-et. „Az említett 6,7 ezer elszállásolt is csupán annak köszönhető, hogy ugyan rendkívül szigorú feltételek mellett, de néhány fürdőhely, kisebb turistaház és panzió ekkor is nyitva tarthatott, a vendégek jelentős részét azonban így is csak a szolgálati úton levők tették ki” - tette hozzá Korsnák. Üresen tátongó szállodai szobák; míg tavaly ebben a hónapban 171 ezer külföldi turistát szállásoltak el Szlovákiában, idén áprilisban csupán 417-et (TASR-feivétei)