Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)

2020-05-16 / 112. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2020. MÁJUS 16. Ül gizők arányaiban többen választják a választható, ötödik tárgyat. YJ: Én nem tartom kivitelez­­hetedennek, hogy a felkészülő diák, betartva az előírásokat és a kétméteres távolságot, ugyabban a teremben tartózkodjon, mint a felelő diák. Hiszen mindenhol van nagyobb terem. A minisztérium meghatározhatná, milyen méretű legyen ez a terem. ( SSZ: És mi a helyzet a szak­­érettségivel? VJ: A szakérettségire is ugyanaz érvényes, mint a többi tantárgyra, ádagolást végzünk A különbség az, hogy mi határoztuk meg, mely tantárgyaknak a jegyét vegye fi­gyelembe a program. Előfordult, hogy hat-nyolc tantárgyat kellett beszámítani. Ügy, ahogy a többi tárgyból, a szaktantárgyból is egy objektív jegyet kaptak. Az előző évek gyakorlata is az volt, hogy a szóbeli érettségit követően a bizott­ság figyelembe vette a diák négy­éves teljesítményét, nem csupán egy felelet határozta meg, milyen jegyet kap. Az érettségi vizsga eddig is - bizonyos énelemben - „feltette az i-re a pontot”. SSZ: Fodor Attila korábban elég kritikusan fogalmazott a közösségi médiában. Azt írta, hogy az érettségi vizsga egy meg­szerzett tudás állami hitelesítése - tulajdonképpen ez marad most el... FA: Valóban az én felfogásom szerint, az érettségi az egy tudás ál­lami hitelesítése. Vannak országok, ahol ez nem az iskolákban történik, hanem más központokban. Az én megközelítésemben a vizsgáztatás elmaradása jogsérülés, ezért jogá­szoknak kellene megvizsgálniuk, mi történt. A tudás hitelesítése idén elmarad. Azzal kapcsolatban is kétségeim vannak, hogy így meny­nyire objektív jegyeket kapunk. Hiszen, ha egy pedagógus tanítot­ta négy évig a diákot, akkor annak alapján kap érettségi jegyet, ezért szubjektív. Szerintem az érettségi nem lélektani és érzelmi, hanem jogi kérdés. Az világos, hogy eb­ben a helyzetben kellett valamilyen döntést hozni, viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó döntés született. A Covid-19 napi tesztelé­seinek eredményeit és a napi azono­sított fertőzöttek számát figyelembe véve, nem látom okát annak, miért nincs érettségi. Ezzel szemben még a szorgalmi időszakban bejelentet­ték, hogy megvan az érettségi. Szin­te mindent megnyitottunk, sok helyen tömeg van, de egy osztály­terembe nem mehet be két érettsé­giző. Talán elhamarkodott döntés született. AI: Korábban is utaltam rá, eb­ben a helyzetben nem lehet jó dön­tés hozni, viszont dönteni kellett. Az érettségi nemcsak egy felelet, hanem egy rituálé is övezi, a bal­lagás, a szerenádok stb. - egy kor­szak lezárása - ez a része is nagyon hiányzik a diákoknak. Az objekti­vitáshoz: 136 végzős diákunk van, a négy kötelező tárggyal szorozva az 544 jegy. Mindössze két jegyet nem fogadtak el, tehát 542-őt elfo­gadtak. Ebből az következik, hogy a diákok is úgy érezték, objektiven értékelték őket. Talán, ha döntés­hozó helyzetben vagyok, egy kicsit vártam volna a döntéssel, hogy ne legyen érettségi, igazgatóként vi­szont el kell fogadnom a döntést. Sánta Szilárd Egy nap háború - 1917 ,,-Blake!... Blake!- Bocsánat, uram! — Válasszon valakit és jöjjenek!” - Ezekkel a mondatokkal kezdődik az utóbbi években örvendetesen meg­növekedett számú első világháborús filmek legsikerültebbike, az 1917 című dráma. A Nagy Háború har­madik negyedében játszódó mozi történetének alapja a nagyapa csa­ládi elbeszélése, aki a brit hadsereg katonájaként Flandriában harcolt, és akit 1917 őszén - a fogalommá vált - Paschendaelnél brit katonák kimenekítéséért ki is tüntettek. A családtag flandriai élményei viszont csak nyersanyagként szolgáltak a végső filmhez, az unoka ezeket is felhasználva rukkolt elő saját el­beszélésével, amelynek egyedisége mellett remek eszközökkel mutatja meg a nyugati front és az egész ka­taklizma iszonyatának tetszőleges háborús hétköznapját. A történet két fiatal katona kö­zös kalandjáról szól, akiket lehetet­len küldetéssel bíznak meg. Felada­tuk az, hogy az állásaikat odahagyó németek nyomában előre nyomuló MacKensie ezredest mihamarabb értesítsék arról, hogy az eredetitől 15 kilométerrel odébb kialakított új német arcvonal pusztán csapda. A brit felderítő repülőgépekkel ké­szített felvételeken ugyanis tisztán látszik, hogy a masírozó két brit zászlóaljat valójában megerősített német erődítmények, új, gondo­san kiépített német ágyúsorok és sorait rendezett, elszánt német alakulatok várják - sorsuk így a te­rületnyereség helyett a szinte biztos halál. Mivel a visszavonuló néme­tek elvágták a telefonvonalakat, a gyanúdan briteket csak küldöncök útján lehet értesítem, akiknek el­lenséges vonalakon átvágva kell a hírt eljuttatni a társaikhoz. Ha a küldetés nem sikerül, két zászlóalj 1600 katonája semmisülhet meg. A kétségbeesett akció sikerében a kiválasztott hírvivők egyike szemé­lyesen is érdekelt: a vesztébe masí­rozó zászlóaljak egyikében szolgál hadnagyként a bátyja is. Az indulás nem tűr halasztást, az események tempója is villámgyor­san felpörög. A nézőt azonnal a filmvászonhoz szegezik - a lendü­let sodrása mellett - a háborús pa­noráma lebilincselő, sűrű látvány­elemei és filmes megoldásai. Nincs sok operatőri cikázás és a máskor tapasztalható gyakori kameramoz­gás. Ehelyett az operatőr (Roger Deakins) lebilincselő és idegtépő­én hosszú snittekkel és erőteljes nagy látószögekkel dolgozik. Ezek a megszakítás nélküli fázisképek a film kétségtelenül legjobb eszkö­zei arra, hogy külső szemlélőkből jelenlévő szemtanúkká váljunk. A statisztaszerepbe került nézők így azután gyors léptekkel szegőd­hetnek a bakák nyomába, az azo­nosulást pedig még inkább segíti a háttér gazdagon felvonultatott korhű tárgyai és a háborús kulisz­­szában játszódó elképzelt - de így is lehetett - jelenetei. A rendezői szándék lenyűgöző atmoszférát teremt: előbb láthatunk az állóhá­borúvá merevedett küzdelemben gondosan kiépített lövészárok­­rendszert - magasan felpakolt ho­mokzsákokkal, vastag gallyakból „font” merevítő oldalfalakkal - és a harcok szüneteiből vett jellemző életképekéi. A lövészárokban ott haladunk el a hátukat az oldal­falnak vető, vagy kucorgó, erőt gyűjtő, kimerült katonák mellett, „ütközünk” a harcok szüneteiben a sebesülteket hordókkal, a vára­kozást bóbiskolással és játékkal a nyugtalanságot pedig cigarettá­val elütő bakákkal. Ezt követően hőseink az utolsó biztonságos zó­nát is odahagyják, amikor a fede­zékből kikapaszkodva elindulnak a senkiföldjén át a végső céljuk felé. Az idegőrlő, feszült atmo­szféra megteremtésével roppant erősre sikeredett az elindulás filmes prezentálása. A rendező kompo­zíciójában a harcoló felek közötti mező a korábban lezajlott csaták és az intenzív tűzerő pusztításának tökéletesen korhű nyomait viselik. A felszabdalt terület nyirkos, szür­ke levegője, a sáros-agyagos - el­pusztult katonákkal és állatokkal sűrűn tarkított - mocsaras fold, a vastag szögesdrótokkal beszőtt spanyolakadályok és tankcsapdák, a hatalmas gránáttölcsérek és az egész egykor bizonyára virágzó vi­dék kietlen, holdbéli világa elemi erővel idézik meg nemcsak a konk­rét filmes helyszín, hanem az egész nyugati front nagyon is valóságos hírhedt összecsapásainak telepü­léseit: a Somme folyó csatáit, Ver­­dunt, a nyugat-flandriai Yprest és a közeli Passchendaele-t, valamint Cambrai-t. A jelenetek mellett a címválasztás is számos értelmezési lehetőséget rejt: 1917-re már senkiben sem maradt nyoma a háborús lelkese­désnek, ekkorra az összes résztvevő szembesült azzal, hogy minden korábbi háborútól eltérő küzde­lemről van szó. Az egyéni hősiesség helyett mostanra gyilkos anyaghá­ború zajlik, a klasszikus ostromok és csaták valósággal „meghaltak”, a kézitusák helyébe - noha ezek is bő­ven vannak még - egyre inkább az arctalan —, a halált messziről osztó nagykaliberű ágyúk léptek, az óriási, kiterjedt harcmezőkön pedig nem­csak az emberek töpörödtek össze és tűntek valósággal el, de az emberi élet maga is eljelentéktelenedett. A tömeghadseregek háborúja ez már a halál mindennapos tudatával és lehetőségével, ennek megfelelően a váltakozó kiégéssel és apátiával és a túlélés vágyának mégiscsak sürgető kényszerével. Kétségtelen előnye a filmnek, hogy a háború politikatörténeti és technikai megközelítése helyett az embert és a katona háborús élet­­körülményeinek a bemutatását helyezte a történet fókuszába. Ez aligha véletlen: a rendező szem­pontjai egybecsengenek az első világháborúval foglalkozó történeti kutatások legújabb és legérdeke­sebb hullámával: a harcokat vívó és elszenvedő, kiszolgáltatott kato­nákat érő legkülönbözőbb hatások értő tolmácsolásával. Viszont eny­­nyi mindent összefogni és jó arány- és ütemétzékkel adagolni komoly kockázatot rejtett. De az, hogy a rendezői szándék mégsem volt eredménytelen jól jelezte, hogy a filmet 10 Oscar-díjra jelölték, ami­ből végül a legjobb hangkeverésért, a legjobb vizuális effektusokért és a legjobb operatőri munkáért járó elismerést be is zsebelte. Megíté­lésünk szerint is teljesen megér­demelten. Mert Mendes a maga telített, hosszú snittjeivel sikeresen idézi meg a nyugati front egyik rövid napját - olyanét amilyen az első világháború lehetett. Amilyen bizonyosan volt. 1917. Angol-amerikai háborús filmdráma, 119 perc, 2019. Ren­dezte, a film producere és a forgató­­könyv társszerzője: Sam Mendes. Bödők Gergely Bért a két szép szemünkért? JÉ alapjövedelem /I _ gondolata már Lj r W jó ideje kering a I \ M levegőben, nem- JL m I.U rég a pápát is megkörnyékezte, de vajon berob­banhat-e a járvány hatására, mint a némileg hasonsorsú digitális ok­tatás? Az ödet egyébként nem új, és kisebb csoportokon már pró­bálták tesztelni - régebben is, a közelmúltban főleg. Az alapvetés az, hogy mindenki, vagy ha egy országról van szó, akkor min­den állampolgár, kapjon alanyi jogon és feltétel nélkül havon­ta egy bizonyos összeget. Az intézkedés legfőbb célja pedig az, hogy minden állampolgár gond nélkül tudja fedezni a leg­alapvetőbb (lakhatási, étkezési) kiadásait. Garantálja tehát a lét­minimumot, ezzel együtt elvileg fokozza a polgárok közötti egyen­lőséget, segít abban, hogy senki ne kerüljön a szakadék szélére (vagy egyenesen bele). A pápai szándék minden bizonnyal ennek elérése irányul. Viszont elég nyilvánvaló a legnagyobb ellenérv: elképesztően drága. Végtelen vita A gazdasági dilemmák valame­lyest mederben tarthatók: többé vagy kevésbé egyértelműen ki lehet számolni, mennyibe kerülne egy ilyen program. Ha tudjuk, hány ember él mondjuk egy országban, és azt is, mennyiből tudnak meg­élni, csak összeszorozzuk, majd a kapott összeget rávetítjük az adott ország költségvetésére. Az persze első lépésben ha nem is roskad ettől össze, elég komoly érvágás­ként éli meg, de le lehet számolni egy csomó más kiadást: szociális segélyeket, juttatásokat, az azok odaítélésére és kifizetésére fenn­tartott adminisztrációt, és persze mindig lehet adót emelni (a bevételnövelési eszközöket nem kell bemutatni senkinek). Lehet itt is vitázni arról, hogy mi építhető le és mi vethető ki, de egy ponton va­lamilyen számszerű végeredmény­re juthatunk, és az alapján el lehet dönteni, megéri-e, akarjuk-e. Mindemellett azonban ideoló­giai érvek hadserege toporzékol a téma körül, és ezek oszlatása még akkor sem lenne egyszerű, ha már gyakorlatban és nagyban lámánk a hatásokat, a működési mechaniz­must, hát még így, félig vaktában. Maradva még kissé a gazdasági ügyeknél: ha például a szociális juttatások visszavágása nemcsak a pénzbeli kifizetéseket érintené, ha­nem mondjuk az ellátóhálózatot, akkor már benne is vagyunk a probléma mocsarában. Továbbá ki tudja, hogy végül növelné-e az alapbevétel például a nemek közötti egyenlőséget, csökken­­tené-e vagy éppen növelné a munkavállalási kedvet, serkente­né-e a gazdasági növekedést? Egyes ellenérvek szerint például az így ki­fizetett pénz jó része alkoholra meg kábítószerekre menne el, bizonyos vizsgálatok szerint nem. Vannak, akik szerint több idő jutna kreatív tevékenységre és tanulása, ha nem kellene a mindennapi betevőért gürcölni. Majdnem! Svájcban a megvalósításig nem jutottak, de az országos megfon­tolásig igen, mert négy éve, 20ló­ban, népszavazáson dönthettek az ottaniak az alapjövedelemről - és a nagy többség nemmel voksolt. Ha a másik oldal nyer, minden fel­nőtt svájci 2500 frankot és minden gyerek 625 frankot kapna havonta (1 frank jelenleg 0,95 eurót ér). A kezdeményezés ellenzői szerint ter­mészetesen a pénzzel volt a gond: nem volt elég jól kitalálva, hogy honnan kerítenek ennyit. És persze az is felmerült, hogy ha csak Svájc­ban vezetnék be, a környező orszá­gokban nem, sokakat vonzana oda ez az intézkedés - talán. Rizsányi Attila A folytatásban olyan kér­désekre is választ talál­nak példáid, hogy miben hasonlítható az alapjöve­delem a digitális oktatás­hoz? Valóban mindenki­re, egységesen hatna-e az intézkedés, vagy legalább a többségre? Serkentené-e a munkavállalási kedvet a magasabb életszínvo­nal érdekében, és például hogyan vetülne ez ki a háztartásbeliekre: díjként élnék meg az otthon vég­zett rengeteg munkáért? Mikor és hol voltak ezzel kapcsolatban már pró­bálkozások? Mit kezdenél magaddal te, ha nem kel­lene az alapvető jövedelem miatt aggódnod? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, május 19-étől kapható számában

Next

/
Thumbnails
Contents