Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-24 / 95. szám
RÖVIDEN Bevittek két „marhakereskedőt" Pozsony. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a „Marhakereskedő” nevű akció során őrizetbe vett két újabb személyt, akiket korrupcióval gyanúsítanak. Az ügy a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökséghez (PPA) kapcsolódik. Sajtóinformációk szerint a Slavia Capital befektetési csoporthoz köthető ismert vállalkozót, az SNS-közeli Martin Kvietiket és Juraj Kozuchot, a PPA volt vezetőjét tartóztatták le.„A J. K. és M. K. által elfogadott kenőpénz teljes összege 924 ezer eurót tesz ki” - fogalmazta meg a gyanút a rendőrség. A hatóság javaslatot tesz az ügyésznek, hogy kéije a két férfi vizsgálati fogságba helyezését. A nyomozók házkutatást tartottak a pozsonyi parlament közelében lévő Albrecht luxushotelben is, amely Kvietik tulajdonában van. (Denník N, tasr) SZALAY HAJNALKA Pozsony. Akár videókonferencián ie érettségizhetnek azok, akik nem elégedettek az átlagok alapján meghatározott érettségi osztályzatokkal. Az egyes tárgyak bizottságainak elnökei jelezhetik, ha nem értenek egyet kinevezésükkel. Azt, hogy pontosan mely tantárgyak értékeléseit fogják beleszámítani a végső jegybe, az igazgatók határozzák meg május 7-ig. így tehát előfordulhat, hogy az angol nyelvből ajánlott végső jegybe beleszámítják a szemináriumra, valamint a konverzációs órákra kapott jegyeket is. A nyolcosztályos gimnáziumok esetében szintén az utolsó négy év jegyeit veszik figyelembe, beleszámolva az utolsó két év félévi osztályzatait is. A javasolt jegyekkel elégedetlen diákok akár egy videókonferencia keretei között is leérettségizhetnek, ha erre adottak a körülmények. Fontos, hogy a végzősöknek maximum két nap alatt az összes tárgyból le kell érettségizniük, de a lehető legjobb az lenne, ha egy nap alatt letudnák a vizsgákat. Ha nem megoldható az interneten keresztül történő vizsgáztatás, a Közegészségügyi Hivatal útmutatója szerint kell megtartani az érettségit. Ennek értelmében kötelező lesz a szájmaszk viselése, a kétméteres távolság betartása, a rendszeres fertőtlenítés és szellőztetés, valamint a lázmérés. A tavalyi iskolaévre vonatkozó pótérettségik szóbeli részére is május 25. és június 13. között kerül sor, míg az írásbelit és a központi részt szeptember 3. és 8. között írják. A vizsgáztató bizottságok tagjainak névsora május 7-ig tisztázódik. A bizottsági elnöknek április 29-ig kell értesítenie az igazgatót, egyetérte a kinevezésével. Ha például kora miatt a rizikós csoportba tartozik, kérheti, hogy felmentsék a kötelezettség alól. Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója úgy véli, bármilyen döntés is született volna, egyik se lett volna igazságos. „Ebben a helyzetben ez a legjobb megoldás” - nyilatkozta lapunknak az igazgató. Hozzátette, az a fontos, hogy minden diák kapjon egy érettségi bizonyítványt, amellyel majd tovább tud lépni. Mint mondja, intézményében általában öt tárgyból szoktak érettségizni a diákok, és ha nem mondják vissza, akkor köteles megszervezni az érettségit. „Már beszereztünk hat darab hőmérőt és 70 liter fertőtlenítőt is, a diákoknak pedig maszkban és kesztyűben fog kelleni érkezniük az érettségire” - magyarázta Andruskó, aki szerint az online érettségi náluk nem járható út. Legfontosabb határidők ► Május 7.: - a végzősöknek befejeződik a tanév, az iskola kiállítja a bizonyítványaikat;- eddig értesíthetik a diákok az iskolát arról, hogy kívánnak-e érettségizni a szabadon választott tárgyakból;- eddig kell véglegesíteni az érettségi tételeket. ► Május 12-ig kell értesíteni a diákokata javasolt végső osztályzatról. ► Május 15-ig kell értesíteni az iskolát, ha a diák javítana a jegyén. ► Május 19-ig kell meghatározni az érettségik pontos dátumát, amelyre május 25. és június 13. között kerül sor. ► Június 30-ig a középiskoláknak ki kell adni az év végi és az érettségi bizonyítványt. 2 | KÖZELET 2020. április 24. | www.ujszo.com Ilyen érettségi még nem volt Vajon lesz pénz az egészségügyi reformra? NAGYROLAND A nővérek fizetésének emelése, a rákbetegek két héten belüli operációja, olcsóbb gyógyszerek bizonyos csoportoknak - egyebek mellett ezek az ígéretek is szerepelnek a kormány nemrégiben bemutatott programjában, mely rövid időn belül konfliktushoz vezetett a koalíción belül. Összegeztük a program egészségügyi fejezetének legfontosabb pontjait és az ellenük szélé érveket. Pozsony. „Annak ellenére, hogy a kormány fő prioritása jelenleg a koronavírus-járvány miatti válság kezelése, valamint a felkészülés az ehhez hasonló jövőbeni helyzetekre, ugyanolyan nagy hangsúlyt fogunk fektetni az egészségügy hosszú távú és rendszerszintű problémáira is” - olvasható a kormányprogram egészségügyi fejezetének bevezető soraiban. A kormány ezt a célt 2030-ig tűzte ki. A rendszerszintű változások az elképzeléseik szerint az átláthatóságban, a korrupció felszámolásában, valamint a jó minőségű adatok alapján való döntéshozatalban fognak megnyilvánulni. „A szabályok mindenkire vonatkoznak, tulajdoni viszonyoktól függetlenül” - áll a programban. Három pillér Az egészségügy megreformálását Igor Matovic (OEaNO) kabinetje három alappillérre helyezné. Az első pillért a pácienseket érintő intézkedések alkotják. Ebben a fejezetben már visszaköszönnek a koalíciós pártok választási kampányában tett ígéretei. Ezek közé tartozik például, hogy a diagnózis megállapításától számított következő 14 napban a rákos betegeket meg kellene műteni. Amennyiben a szlovák kórházakban erre nincs lehetőség, akkor a beteg külföldön is megműttetheti magát, ezt a biztosítónak kötelezően meg kellene téríteni. Ez az intézkedés az OEaNO egyik gyakran emlegetett programpontja volt. Kérdés azonban, hogy az intézkedés mennyire lenne hatékony, hiszen egy műtét külföldi leszervezése nem egyszerű feladat. A másik nagy változtatást a Boris Kollár által hajtogatott rendelkezés jelentené, miszerint a súlyos egészségkárosultaknak, a hat év alatti gyermekeknek, valamint a nyugdíjasoknak bizonyos típusú gyógyszerekért nem kellene önrészt fizetni, a gyógyszer teljes árát visszatérítené a biztosító. Ez az intézkedés a nyugdíjasoknál azonban feltételhez kötött: figyelembe vennék a jövedelmüket, és a legolcsóbb helyettesítő gyógyszer áráig fizetnék ki az önrészt. A bővebb részleteket egyelőre nem ismertettek. Etikai kérdések A kormány az etikai szempontból különösen érzékeny témákkal is foglalkozik. Kijelentik például, hogy a nem támogatják az eutanáziát semmilyen formában. Az abortusszal kapcsolatban két jelentős változtatást vezetnének be: az egyik, hogy az anyák már a terhesség 12. hetétől jogosultak lennének a várandóssági támogatásra. Ezzel akarják rávenni a nőket az abortusz elkerülésére. A másik fontos intézkedés, hogy a 40 év feletti nőknek a biztosító már nem fizetné vissza az abortuszműtét költségeit. A kormány ezen kívül nagy hangsúlyt fektetne a rendelők és a kórházak digitalizációjára, valamint a modem felszerelések beszerzésére. Ennek egyik hozadéka lenne, hogy a betegek interneten vagy telefonon keresztül kérhetnének időpontot az orvosukhoz. Személyes motiváció A második pillért az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatos intézkedések alkotják. A szlovák egészségügy egyik legnagyobb problémája a személyzet hiánya, ennek megoldása érdekében a kormány több tucat intézkedést ígér. A legfontosabbak közé tartozik a nővérek béremelése: a tervek szerint a nővérek átlagbére elérné az országos bruttó átlagbér 110 százalékát, vagyis a jelenlegi adatok alapján 1200 euró fölé emelkedne. Ezen kívül úgy jutalmaznák az egészségügyi dolgozókat, hogy igazságosabb bérezési rendszert vezetnének be: az új rendszer tartalmazna olyan tényezőket, mint a ledolgozott évek száma, a páciensek elégedettsége vagy a dolgozó iskolázottsága. A személyzet hiánya foként abból adódik, hogy a dolgozók nagy része külföldre megy dolgozni. Ennek érdekében megkönnyítenék a hazatérni vágyó személyzet dolgát, azzal, hogy csökkentenék az adminisztratív folyamatok hosszát. Az utánpótlás megerősítésének céljából hatékonyabbá tennék a rezidensprogram működését, valamint megfelelő feltételeket biztosítanának ahhoz, hogy az orvosi egyetemek több diákot vehessenek fel. Mindezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban azonban felmerülhet a kétely, hogy miből finanszírozná az állam, erre azonban a kormányprogram nem ad részletes választ. Két új kórház A harmadik pillér az egészségügyi rendszer változtatását célozza meg. A kormány szerint erre az ellátás minden egyes területén szükség van. A járóbeteg-ellátás minőségén például úgy javítanának, hogy anyagi támogatást biztosítanának az új rendelők megnyitására. A kormány 2 új kórház megépítésével számol az elkövetkezendő négy évben, a pozsonyi Rázsochy kórházat azonban csak 5 éven belül tudnák garantálni. A hosszú távú betegellátás javítása érdekében a munkaügyi minisztériummal közösen létrehoznának egy platformot, amely kifejezetten az idős betegek hosszú távú ellátásnak problémáit célozná meg. Arról már többször is beszámoltunk, hogy mennyire nem hatékony az idősotthonok és az otthoni ápolást nyújtó ügynökségek működése, a szakértők szerint csakis egy átfogó rendszerbeli változás hozhat javulást. Mindezek finanszírozását a kormány úgy oldaná meg, hogy az egészségügyi költségvetést évente a GDP 0,3 százalékával (vagyis a jelenlegi állapot szerint csaknem 270-280 millió euróval) növelnék. Problémás pontok A kormányprogramba azonban bekerültek olyan pontok is, melyek konfliktushoz vezettek a koalíción belül. Janka Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke például kijelentette, hogy nem hajlandó megszavazni a programot, mivel abba bekerült egy egybiztosítós egészségbiztosítási rendszerről szóló pont is. Az SaS képviselőnője állítja, hogy a Marek Krajcí (OEaNO) egészségügyi miniszter megígérte neki: ez a pont kimarad a dokumentumból. Cigániková nem ért egyet az egybiztosítós rendszer bevezetésével. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a kormányprogram nem mondja ki egyértelműen az egybiztosítós rendszer bevezetését, úgy fogalmaznak, hogy egy részletes elemzés után hoznák meg a döntést, de csakis akkor, ha a mostani rendszert nem tartják elég hatékonynak. További érdekesség, hogy az utóbbi két év egyik legmegosztóbb dokumentumát, vagyis Andrea Kalavská kórházreformját nem említi a program. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az egyes pontokat (mint például a kórházak helyzetének részletes analízise, vagy a hosszú távú ellátás javítása) külön-külön tárgyalják. Krajcí azonban elmondta, hogy abban a formában, ahogy Kalavská hátrahagyta, a reform egyelőre biztosan nem indul el, a miniszter szerint új elemzésekre lesz szükség. A kormány több tucat intézkedést vezetne be az orvosok és nővérek elvándorlásának megakadályozására (TASR-fotó)