Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-09 / 84. szám

HIRDETÉS ■ DP200041 Család_________ TÚLÉLŐCSOMAG SZÜLŐKNEK lakásfogság ideiére A / % koronavírus-jar­­vány roppant JL JL tömegeket ítélt lakásfogságra. Szerencsé­re a krízis eszkalálódásával párhuzamosan egyre több emberben ébred fel a tuda­tosság és a felelősségérzet, s a lakosság egyre nagyobb számban marad otthon, vállalva a karanténnal járó fizikai és lelki megpróbálta­tásokat. NE LEGYÜNK TÚL SZIGORÚAK Különösen nehéz helyzet­ben vannak azok a családos felnőttek, akik kényszerű­ségből „hazaviszik" a mun­kát, és közben még a suliból frissen „szabadult" gyerkő­cökről is gondoskodniuk kell, mindezt gyakorlatilag a nap 24 órájában. „A szülőknek azt taná­csolnám, hogy ebben a helyzetben tegyenek meg mindent, amit csak tudnak, de ne legyenek túl szigo­rúak sem önmagukhoz, sem a gyerekhez. Amikor egyszerre kell a gyerekre felügyelni és a munka front­ján eredményt produkálni, akkor úgysem lehet száz­százalékosan teljesíteni" - idézi Eli Lebowitz szakpszi­chológust, a Yale School of Medicine munkatársát a LiveScience. MAGYARÁZZUK EL NEKIK A HELYZETET A lényeg tehát, hogy min­den szülőben tudatosod­jon: ez most egy különleges szituáció, mely különleges hozzáállást is igényel. A leg­fontosabb, hogy minden fontos tudnivalót átadjunk gyermekeinknek a COVID- 19-cel kapcsolatosan, és mindezt a szorongás, a pá­nik legcsekélyebb jele nélkül tegyük - ellenkező esetben csemeténkből is hasonló ha­tást válthatunk ki. „A legfon­tosabb, hogy tényszerűek legyünk, és tisztán, világosan magyarázzuk el a helyzetet" - fogalmaz Matthew Cru­­ger, a Child Mind Institute nevű nonprofit szervezet igazgatója. Ne terheljük le a gyereket túl sok információ­val, és ügyeljünk rá, nehogy megbízhatatlan forrásokból (fake news alapján) tájéko­zódjanak. MEGBÍZHATÓ RUTINNAL A következő lépés, hogy a lakásfogság idejére is kiala­kítsunk egy megbízható, ola­jozottan működő napi rutint. Attól, hogy karanténban va­gyunk, legyen meg minden szokott rituálénak az idő­pontja: a reggelinek, a fog­mosásnak, a tisztálkodásnak, az alvásnak - ezáltal iskolás­korú gyerekeinkkel is elkerül­hetjük a konfliktust, hiszen ha előre tudják, mikor van itt a tanulás ideje, akkor tudni fogják, mire számíthatnak. Ne követelőzzünk, ne lepjük meg őket hirtelen, konkrét utasításokkal („Most három órán át tanulni fogsz!"), ha­nem jó előre szabjuk meg, mikor, melyik napszakban kell elővarázsolniuk a köny­veket és a füzeteket. ECY KIS IDŐRE TEGYÜK FÉLRE A MUNKÁT Ha gyermekeink még nem iskoláskorúak, és a függet­lenség, az önálló időtöltés számukra problémát okoz, akkor egy kis időre tegyük félre a munkát, töltsünk ve­lük némi időt, s ilyenkor pró­báljuk meg kitalálni a gon­dolataikat, gyűjtsünk tőlük ötleteket arra vonatkozólag, mi is legyen a közös elfoglalt­ság. Tegyük meg őket „szer­vezővé", hadd érezzék, hogy van jelentősége, értelme annak, amit tesznek, s hadd bontakoztassák ki kreatív ol­dalukat! Ha épp nagyon sok a munkánk, akkor szakítsuk félbe a közös játékot. „Néha az is elég, ha egyszerűen a gyermekünk közelében tartózkodunk, miközben ő békésen játszik" - mondja Cruger. (femcafe) szuper 1. Építs 2. Játssz kincskeresőt 3. Less be a világ állatkertjeibe webkamerán 4. Tanulj nyelvtörőket 5. Hajtogass papírból 6. Készíts árnyékszínházat 7. Rajzolj családfát, nézegess régi fotókat 8. Beszélj eszperente nyelven 9. Ország-városozzatok a szülőkkel, testvérrel 10. írj karanténnaplót, (szlp) Villa Rosa élmény az otthonában is, GíM jsb 0 ItepagBÄ napi ajánlatunkat keresse a Facebook oldalunkon, Uilla Rosa - panzió és étterem Dunaszerdahely, Jesensky u. 6. Mit tanulhatunk járvány idején? leinte sokan legyintettek. Nem kell ebből a koro­­navírus-járványból akkora ügyet csinálni! Az­tán kiderült, mégiscsak kell. Mert ez a láthatatlan vírus hatalmas pusztításra képes. A jelszó a „maradj otthon" lett. A mozgáshoz, társa­sághoz, utazáshoz szokott embereknek ez hatalmas megpróbáltatás. Négy fal között, bezárva. Sokan még most sincsenek tudatában annakjövés-menés helyett otthon kellene ülniük. Épp egy hónappal ezelőtt jártam utoljára a szerkesz­tőségben. Az irodaház kiürült, azóta otthonról dolgozunk. Könnyebb helyzetben vagyok tehát, mint azok, akik nem vihetik haza a munkájukat, nap mint nap kiteszik magukat a veszélynek, hogy megfer­tőződnek. Mennyi „látha­tatlan" munka vált most láthatóvá! Emberek, akik teszik a dolgukat, hogy az élet a nehézségek ellenére se álljon le teljesen. Az eladók. A gyógyszerészek. A postások. A szemetesek. A gyárakban dolgozók. A tűzoltók. Az egészség­­ügyi nővérek. Az orvosok. Minden elismerés megilleti a „frontvonalban" dolgo­zókat. Ne feledkezzünk meg a tanárokról sem, akiket szintén mély vízbe dobott a járvány. Remélem, a koronavírus sokaknak felnyitotta a szemét, és jobban fogják értékelni mások munkáját. Talán azt is megtanuljuk, hogy meg kell becsülni mindent, amit az élettől kapunk. És talán azt is megtanuljuk végre, az embernek nem legyőzni kell a természetet, ural­kodni felette „a teremtés koronájaként" (micsoda tévhit!), hanem együtt élni vele. Mert nagyon elsza­ladt velünk a ló, ez már jó ideje látható. Megtanít ez a helyzet sok egyéb másra is. Tervezésre, szervezésre. Hogy beosszuk az élelmün­ket, ne pazaroljunk. Vagy akár arra, hogyan teremtsük elő a mindennapi kenye­rünket... Bevallom, kenyér­függő vagyok, de nem tudok annyit bespájzolni a hűtőnk fagyasztójába, hogy kitartson egy hétig. Mert hetente egyszer járunk csak bevásárolni. Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Tűvé teszi az internetet egy jó kis házikenyér-receptért. Miután megtaláltam a legrokonszenvesebbet, be­levágtam. Nagy kaland volt, még soha nem sütöttem kenyeret. Izgultam is, sike­rül-e, ehető lesz-e. Sikerült. Az apró sikerélmény is sokat ér ezekben a nyomasztó napokban. Segíthetnek job­ban elviselni a bezártságot. Vigyázzunk magunkra és egymásra! Mislay Edit NŐI SZEMMEL 2020. április

Next

/
Thumbnails
Contents