Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-05 / 54. szám
2 i RÖVIDEN Bihariová lehet a PS új elnöke Pozsony. Irena Bihariová jelölteti magát a Progresszív Szlovákia elnöki posztjára - tudta meg a Hospodárske Noviny. Az új elnökről a párt közgyűlése dönt. „Vissza akarom adni a pártnak mindazt, amit hosszú utunk során elveszítettünk” - írta közösségi oldalán a szombati parlamenti választási kudarc után Bihariová, hétfőn azonban még nem válaszolt arra a kérdésre, indul-e a Michal Truban után megüresedő pártelnöki posztért. A PS a Spoluval koalícióban indult, együtt szereztek 6,96%-ot a választáson, ezzel nem jutottak a parlamentbe. Truban ezután mondott le. Azóta a párt tagjai arra kérték a választókat, ellenőrizzék, hogy a leadott preferenciaszavazatukat beszámították-e az összesítéskor. Néhányan ugyanis észrevették, hogy ez nem történt meg. Ha többen is tapasztalnak hasonlót, a párt beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, és kérni fogja a szavazatok újraszámolását. A koalíciónak nem egész ezer szavazat hiányzott a parlamentbejutáshoz (hnonline.sk) Biszexuálisokból hagyományőrzők Pozsony. Az CSNS újonnan megválasztott képviselője, Danica Mikovcáková felajánlotta, hogy lemond képviselői mandátumáról, miután a választás napján Radovan Bránik blogger publikálta azokat a pornóképeket, amelyekkel féijével együtt csoportos szexhez keresett biszexuális partnereket. A házaspár nem sokkal a parlamenti választás előtt azért került a figyelem középpontjába, mert a lakóházuk teraszára kifeszítették az ESNS zászlóját, amelyre a szomszédok áthúzott horogkeresztet ábrázoló zászlókkal válaszoltak. A pár úgy véli, a 13 évvel ezelőtti képek közzétételével akartak bosszút állni mindezért. Állítják, a képek már nem tükrözik azt az életet, amelyet ma folytatnak, és éppen a tapasztalataik vezérelték őket LGBT-közösséget folyamatosan támadó párthoz. „Elhatároztuk, mindent megteszünk azért, hogy a fiatalok ne legyenek kitéve annak a pokolnak, amelyen mi mentünk keresztül” all a házaspár állásfoglalásában, amely feljelentést tett az ügyben. A félj, Ján Mikovcák, a botrány hatására lemondott az ESNS kerületi elnöki tisztségéről és a párttagságáról is. (DennlkN) Elhatárolódnak a képviselőtől Pozsony. A Sme rodina elhatárolódik újonnan megválasztott képviselője kijelentésétől. Eubos Kabát azt állította, hogy Andrej Kiska, a Za l’udí elnöke rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását. „Ha ez igaz, az nagyon komoly dolog lenne”—mondta Igor Matovic, az OEaNO elnöke. „Ez a nyilatkozat régebbi, és álláspontunk szerint ez Eubosa Kabát magánvéleménye, amivel a mozgalom semmilyen módon nem azonosul”-állítja a párt. (TASR) Alelnöki széket akar a Smer Pozsony. A Smer igényt tart a parlament egyik alelnöki posztjára és bizottsági elnöki posztokra is. „Elemezni fogjuk a választási eredményeket és azt, milyen parlamenti pozíciókra tartsunk igényt” - tette hozzá Juraj Blanár azzal, hogy a hagyomány szerint a legerősebb ellenzéki pártot illeti meg az egyik parlamenti alelnöki poszt. „A legerősebb ellenzéki párt vagyunk, ezért teljesen természetes, hogy egyes parlamenti bizottságok elnöki posztjára is igényt tartunk” -jelentette ki Blanár. A párt másik alelnöke, Richard Rasi megerősítette, hogy akövetkező kongresszuson a Smer összes alelnöke lemond. Arról nem nyilatkozott, hogy ő vagy a többi alelnök közül valaki megpályázza-e ismét valamelyik vezető posztot a pártban. Peter Ziga, a Smer harmadik alelnöke nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Peter Pellegrininek meg kellene-e pályáznia a párt elnöki posztját, már csak arra való tekintettel is, hogy milyen sok preferenciaszavazatot kapott a választáson. (TASR) Pellegrini videón üzent Kiskának Pozsony. „Azt szeretném kérdezni Andrej Kiskától, hogy valóban a legnagyobb maffiózó egyik barátjával szeretné megváltoztatni az ország arculatát?” - teszi fel a kérdést Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök, miközben egy fényképet tart a kezében, amelyen Boris Kollár a pozsonyi alvilág volt főnökével, Juraj Ondrejcákkal látható, akit bűnszervezet létrehozásáért 16 éves börtönre ítéltek. (szh) KÖZÉLET 2020. március 5.1 www.ujszo.com Igor Matovié tegnap átvette Zuzana Őaputová államfőtől a megbízást a kormányalakításra (TASR-felvétel) Hetekig is eltarthat a kormányalakítás SZALAY HAJNALKA DEMECS PÉTER Pozsony. Zuzana Őaputová köztársasági elnök tegnap átadta a kormányalakítási megbízást a parlamenti választás győztesének, Igor Matoviönak. Az OLaNO elnöke a lehető leggyorsabban megalakítaná a kormányt,de ez a folyamat Szlovákiában átlagban egy hónapig szokott tartani. „Ez a legfontosabb és legnehezebb házi feladat, amit valaha kaptam” — mondta Igor Matovic, miután az államfő megbízta őt a kormányalakítással. Olyan kormányt kíván létrehozni, amelyet a történelemkönyvek az eddigi legjobbként fognak számon tartani. A tárcákról később Matovic újságírói kérdésekre többször is hangsúlyozta, egyelőre nincsenek elosztva az egyes tárcák, a belügyminisztériumra azonban továbbra is igényt tart. Mint mondja, ez a biztosíték arra, hogy sikerüljön felszámolni a korrupciót az országban. Hozzátette: a koalíciós szerződésbe foglalná, hogy senkinek se legyen joga a vétóra. „Minden megegyezés, amelyben valakinek vétójoga van, nem jó alap a jövőre nézve. Konszenzussal kell megtalálni a megoldásokat” - véli a pártelnök, akinek a tervei között szerepel egy korrupcióellenes egység létrehozása is. Tagjai tényfeltáró újságírók lennének, akik figyelnék a politikusok munkáját és a közbeszerzéseket. Richard Sulik, az SaS elnöke egyébként megszűntémé a keresztellenőrzést, ami annyit jelentene, hogy egy tárcáért teljes mértékben egy párt lenne felelős, más párt már nem delegálna oda államtitkárokat úgy, mint eddig. „A másik két partner ezt a keresztellenőrzést megtartaná” - tudatta Matovic, aki ma Andrej Kiskával találkozik, még mielőtt pártja, a Za lüdí megtartja elnökségi ülését, melyen a kormányba való belépésről fognak tárgyalni. A leendő kormányfő kijelentette, ha a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója újraszámoltatná a szavazatokat, és kiderülne, hogy ők is parlamentbe jutottak, az ajtó előttük is nyitva állna. Átlagban egy hónap Matovic minél előbb összeállítaná a kormányt, nagy valószínűséggel viszont még többhetes tárgyalások várnak rá. A kormányalakításra eddig a legtöbb időre, pontosan 75 napra a HZDS, a Ján Eupták vezette ZRS és az SNS alkotta koalíciónak volt szüksége 1994-ben. 2006-ban a választás győztese, Robert Fico rekordidő alatt, 18 napon belül egyezett meg a kormány összetételén a HZDS és az SNS elnökével, Vladimír Meciarral és Ján Slotával. Ficónak egy nappal több kellett ahhoz, hogy a 2016-os választás után kormányra lépjen a Bugár Béla vezette Híddal és az Andrej Danko vezette SNS-szel. Ekkor is gyorsabban ment a kormányalakítás, mint 2012-ben, a Smer egyszínű kormányának összeállítása 25 napig tartott. Más európai országokkal összehasonlítva viszont még a néhány hetes tárgyalás sem számít hosszú időnek, hiszen például Belgiumban 535 napig tartott a kormány összeállítása, 2011-ben Hollandiában pedig a 2017-es parlamenti választást követően 225 napon át egyezkedtek az új kormányról. Az orvosok szerint nincs elég szájmaszk ÖSSZEFOGLALÓ Az orvosi rendelőkből hiányoznak a koronavírus elleni vódekezéshez szükséges szájmaszkok és fertőtlenítők - figyelmeztet Marian Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke. A vírus miatt Pozsonyban már egy iskolát is bezártak. Pozsony. Kollár szerint a probléma 25 ezer általános orvost érint, Elfogytak a szájmaszkok (TASR/AP-felvétel) akiknek hiányzik a védőfelszerelés, és nem tudják, hogy ez ügyben kihez fordulhatnának. „A helyzet már csak azért is súlyos, mivel épp az általános orvosok azok, akik elsőként kapcsolatba kerülhetnek a fertőzöttekkel” - mondta Kollár, aki szerint szeretnének személyesen találkozni a kormányfővel, Peter Pellegrinivel, aki jelenleg az egészségügyi tárcáért is felel. Kollár ugyanis azt vallja, hogy a problémáért részben az egészségügyi tárca egyes képviselői is felelősek. Hogy a helyzet valóban nem rózsás, azt Iveta Fulková, az Iglói járásban található Ötösbánya (Rudnany) általános orvosa is alátámasztotta. „A rendelőkben hiányoznak a szájmaszkok, ezért arra kérjük az ezért felelős intézményeket, hogy minél előbb lépjenek az ügyben. Nincs időnk kivárni, hogy megalakuljon az új kormány, még ma lépnünk kell” - figyelmeztet Fulková. Időközben szaporodnak a koronavírussal kapcsolatos szlovákiai megszorítások is. Egy tegnap született döntés alapján a koronavírusfertőzés gyanúja miatt két napra azonnali hatállyal bezártak egy pozsonyi, Fajnor rakparti (Fajnorovo nábrezie) középiskolát. Felmerült ugyanis annak a gyanúja, hogy az egyik diák külföldön érintkezésbe kerülhetett egy koronavírussal fertőzött emberrel. A vírusteszt eredménye 48 órán belül lesz ismert, az iskola vezetése, Pozsony megye önkormányzata és a megyei tiszti főorvos ez alapján dönt a további lépésekről - nyilatkozta Lucia Forman, Pozsony megye szóvivője. (mi, TASR)