Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-28 / 74. szám

^____________________________SZALON ■ 2020. MÁRCIUS 28.______________ „Ne mondd el a feleséged­nek...” Csakhogy a feleségem még aznap este leolvasta az arcomról, hogy édesanyja után most már kisöccsét is hasztalanul várja haza. Jiszgádál v'jiszkádás... * Hosszú évek múltán úgy ala­kult a sorsom, hogy kulturális külügyi kapcsolatok teremtése, szerződések aláírása végett sűrűn jártam külföldön. Németország­ban, Lengyelországban is. A külügyi szolgálatban min­denkiről mindent lenyomoznak, tudnak, feltárnak. Rólam is lenyo­mozták, hogy háromévi dicstelen és siralmas Horthy-katonáskodá­­som során, amikor néhány hosszú hónapot a zsidó munkaszolgálato­sok keredegényeként, pontosab­ban zászlóaljírnokaként is eltöl­­töttem (a légvédelmi tüzérektől - védett alakulat! - , majd a táv­beszélőktől - bizalmas alakulat! -, s végül a géppuskásoktól helyeztek át, büntetésből, de ez most nem tarozik ide), többtucatnyi zsidó barátomat, ismerősömet sikerült hamisított katonai papírokkal, okmányokkal, szolgálati jegyek­kel megszöktetnem, biztonságba menekítenem. Olykor merőben ismeredeneket is. 99 Nem óhajtottam valame­lyik esetleges, utólag a fal­ba illesztett kegyeletes emléktábla temérdek mártírjainak a névsorában rábukkanni a nevére. A háború után hosszú évekkel éppen egy könyvesbolt kirakata előtt szemlélgettem a kiállított könyveket (jó, bevallom, főképpen azért, mert akkor már az én két legelső könyvem is közöttük volt), amikor valaki váradanul, erőtelje­sen megtaszította a vállamat. Csodálkozva pillantottam az illetőre. Magas, ismeretien, sötét ruhás férfi volt. — Nem ismer meg, hadapród úr? - kérdezte halkan. - Nem em­lékszik rám? Nem emlékeztem rá. Esküd­ni mertem volna, hogy sohasem láttam. - Zsidó munkatábor - mondta változadanul halkan, de nyomatékosan. Villámgyorsan utánagondol­tam a dolgoknak. Vajon mi baja lehet velem ismeretien megszólí­­tómnak? Magamban tiszta szívvel leszögeztem, hogy soha én zsidót, zsidó munkaszolgálatost meg nem bántottam. Még szóval sem. Összetévesztett valakivel? Hadap­ród sem voltam soha, mindössze „címzetes” karpaszományos sza­kaszvezető, noha a munkaszolgá­latosok, sőt a keredegények nagy része is következetesen hadapród úrnak szólított. De akkor is? Nyil­ván összetéveszt valakivel. Nem jó dolog. Nem tévesztett össze.- Az életemet mentette meg, hadapród úr - mondta, és ak­kor már megragadta a kezemet. — Nem emlékszik? Elkobozták a gyógyszereimet, mert azzal vádol­tak, hogy szimulálok. Bevágtak egy aknaszedő zászlóaljba. Maga csempészett át a névsor összeállítá­sakor egy kőtörő századba. A „ter­helő bizonyítékokként” lefoglalt gyógyszereimet is visszaszerezte, kicserélte. Akkor már homályosan emlé­keztem. Főképpen a „terhelő bi­zonyítékok” miatt. Hogy milyen gyógyszerekről volt szó, nem tud­tam. Arra azonban emlékeztem, hogy a katonai „gyengélkedőszo­ba” gyógyszerész-munkaszolgá­­latosának a segítségével az egész készletet ártatlan, közömbös szó­dabikarbónára és aszpirinprepará­tumokra, lábfeltörések kezelésére szánt kenőcsökre cseréltem fel.- Örülök, hogy sikerült meg­úsznia - mondtam mosolyogva.- Örülök, hogy találkozhattam önnel, hadapród úr - mondta, az­tán a zsebébe nyúlt és a tenyerem­be csúsztatott valamit. Megnéztem. Kis, aranyból öt­vözött Dávid-csillag volt.- Elfogadja? - kérdezte félén­ken és sietve folytatta: - Holnap indulok Izraelbe. Tegnap kaptam meg a kiutazási engedélyemet. Örülnék, ha elfogadná. Emlék­be. Az életemért. És szeretném, ha beülne velem oda, a szemközti | kávéházba egy feketére. Szeretnék néhány percig elbeszélgetni magá- | val. Mindig csodáltuk magát had­apród úr...- Hagyja a hadapród urat - le­gyintettem. - Azoknak a hadak­nak én sohasem voltam apródja... Sokáig elbeszélgettünk a ká­véházban. Amikor elbúcsúztunk egymástól megkérdezte:- Mit üzen Izraelbe? Ha esetleg közös ismerősökre bukkannék.- Vigyázzanak az anyósom két alapítványi fájára - tört ki belőlem önkéntelenül. Szép anyósom ugyanis, még a béke éveiben, két elültetésre szánt facsemetére szóló utalványt vásá­rolt a Zsidó Hitközségtől Izrael tervezett befásítására. Vajon áll­­nak-e valahol? De térjünk vissza külügyi ki­küldetéseimre. Pontosabban arra, hogy fenti múltam lenyomozása után vendéglátóim több ízben felajánlották, elvisznek valamelyik volt haláltábor immár kegyhely­nek átépített megtekintésére. Minden alkalommal valamilyen halaszthatatlan tennivalómra, szo­rongató időhiányra hivatkozva, illő tisztelettel, udvariasan visszautasí­tottam a megtiszteltetést. Nem óhajtottam megtekin­teni sem Dachaut, sem Bergen- Belsent, sem Auschwitzot. Nem óhajtottam lámi azokat a helye­ket, amelyeknek valamelyikén szép anyósomat a halálba küldték. Nem óhajtottam megpillantani valamelyik korabeli fényképfelvé­telen az egymásra hányt hullák, a csonttá aszott, egymás mellé dobált tetemek között halálba torzult vonásait. Nem óhajtottam valamelyik esetleges, utólag a falba illesztett kegyeletes emléktábla te­mérdek mártírjainak a névsorában rábukkanni a nevére. Nem. Attól tartottam, ha megpillan­tom valahol a nevét, az arcvonása­it, menthetetlenül és visszatartha­­tatianul feltör belőlem az az érzés, amely — legszemélyesebb, legbán­­tóbb, legfájdalmasabb egyéni sé­relmeim idején is - mindig idegen volt számomra. A kérlelhetetlen, leküzdhetet­len ádáz, tomboló bosszúvágy. * * * * * Nagyon szerény, kedves, gyön­géd, jólelkű asszony volt az én szép anyósom. Jiszgádál v‘jiszkádás... Rácz Olivér Arról reppel, hogy az övé kicsi, és ez tényleg vicces Csinálhat valaki karriert abból, hogy a kisméretű péni­­széről rappel? Da­vid Burdnek, vagy művésznevén Lil Dickynek (Apró fa­rok) tényleg sikerült, és most már saját sorozatot is kapott. L il Dicky a valóságban 2013-ban robbant be, és vált YouTube­­szenzációvá, hiszen izgalmas volt egy fe­hér, zsidó rapper, akinek minden sorából csak úgy folyt az irónia. Az underground terepről pár év alatt David Burd megérkezett az első ligába, és ha nem vált is szuper­sztárrá, azt sikerült elérnie, hogy a legnagyobb sztárokkal (pl. Ariana Grande, Chris Brown, Katy Perry...) készítsen közös projekte­ket, a történetét pedig olyannyira érdekesnek találták, hogy most egy tízrészes tévésorozat készült belőle. A Dave azonban szigorú értelem­ben véve nem életrajzi történet, bár a főhőst itt is Dave Burdnek, illetve Lil Dickynek hívják. Ez a karakter azonban a valódi Lil Dicky fiktív változata, és ugyan sok tekintetben inspirálódik Burd valós énjével és karrierjével, azért nem egy és ugyanaz. A sorozatbeli Lil Dicky még a karrierje elején jár. A közösségi médiában ugyan már volt egy-két nagyobb dobása, és néha felismerik az utcán, de még nem keres pénzt a rappeléssel, és csak azért nem csóró munkanélküli, mert a szülei pén­zelik, pedig már a harmincas évei elejét tapossa. Van egy cuki barát­nője (Taylor Misiak a sorozat legna­gyobb felfedezettje), néhány haver­ja, és láthatóan jól érzi magát ebben a kis mikrouniverzumban, ahol az minden gondja, hogyan tudna ak­korát dobni a közösségi médiában, ami őt is a sztárok közé emelné. A nagyjából félórás részekből álló széria epizódjai leginkább azt az ab­szurd problémát járják körbe, hogy miért is bizarr fehér, jómódú zsidó srácként egy alapvetően feketék által dominált műfajban tevékeny­kedni. Az első részben Dave kapás­ból egy menő fekete rappernél, YG- nél akar bevágódni, mert el szeremé érni, hogy vendégeskedjen az egyik dalában, és amikor a gangszta rap­per ezért elkér tőle tízezer dollárt, ő ezt gondolkodás és mindenféle szerződés nélkül leperkálja neki. Kap egy teljes epizódot a rapperek szövegeinek szexuális túlfűtöttsége is, vagyis pontosabban az, hogy a legtöbben hajlamosak a rapben a saját teljesítményüket és szexuá­lis életüket erősen túlértékelni, és amikor ezek a szövegek találkoznak az otthon valóságával, az bizony könnyen konfliktusokhoz vezet­het. Nevesítve: Lil Dicky perverz játékokról szövegel, ám amikor odahaza a barátnője szembesíti ez­zel, azonnal visszavonulót fúj, és azt mondja, ő soha az életben nem csi­nálna ilyet. Egy ragyogó epizód szól arról a bizarr kihívásról, amikor egy nemrég elhunyt Lil Dicky-rajongó kisgyerek szülei kérik fel Dave-et arra, hogy rappeljen a fiuk teme­tésén. A Dave egy nagyon könnyed hangulatú, jó dumákkal és jó po­énokkal teli, igencsak laza, öniró­niával teli sorozat, ami a jobb pil­lanataiban a régi, jó formában lévő Woody Allem vagy akár az Atlanta című zseniális sorozatot is megidé­zi. Búfelejtő szórakozásnak egysze­rűen tökéletes. Tóth Csaba A RENDSZERVÁLTÓ NAPOK KRONOLÓGIÁJA - HÉTRŐL HÉTRE 1990. március 31., szombat • Pozsonyban tartja alakuló kong­resszusát az Együttélés politikai mozgalom. A kongresszus jóvá­hagyja a mozgalom véglegesített alapszabályzatát és programnyilat­kozatát, s megválasztja Központi Ügyvivői Testületét és vezetését; elnökké Duray Miklóst, alelnökké Gyimesi Györgyöt és a csehországi lengyel Stanislaw Gawlikot, főtit­kárrá Gyurcsík Ivánt választják. 1990. március 31.—április 1., szombat-vasárnap • A Független Magyar Kezdemé­nyezés Tornaiján zajló II. országos közgyűlése úgy határoz, hogy az FMK jelöltjei a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom listáján indulnak a parlamenti választá­son. 1990. április 5., csütörtök • Csemart néven megalakul Po­zsonyban a Csemadok OV művé­szeti ügynöksége. Megbízott igaz­gatója Gyurcsis Imre. • Szlovákiába érkezik Tőkés László református püspök, a romániai for­radalom szimbóluma, aki részt vesz az Etika és politika című pozsonyi szimpóziumon, majd ellátogat a Csemadok pozsonyi székházába és Somorjára is. 1990. április 6., péntek • A VPN nevében Fedőt Gál, az FMK nevében Tóth Károly aláírja a két mozgalom választási szerző­dését, amely értelmében az FMK jelöltjei a választáson a VPN listá­ján indulnak, s azon - a magyar ki­sebbség szlovákiai számarányának megfelelően - 12%-os arányban részesednek. • Az Új Szó és a Nap szerkesztősége közös felhívást intéz a magyarorszá­gi újságírókhoz, amelyben felszó­lítják őket, hogy a csehszlovákiai választási kampány során egyetlen magyar politikai mozgalmat se pre­feráljanak. 1990. április 8., vasárnap • A Csemadok rozsnyói irodalom­­népszerűsítő központi szeminári­umának résztvevői megalakítják a Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társaságát. • A Glória Társulat kiadásában megjelenik Pozsonyban a Remény című katolikus hetilap első száma. 1990. április 9., hétfő • Pozsonyban Vaclav Havel cseh­szlovák és Szűrös Mátyás magyar ideiglenes köztársasági elnök Cseh­szlovákia, Magyarország és Lengyel­­ország állam- és kormányfőinek, va­lamint külügyminisztereinek csúcs­­találkozóján közös közleményben utasítja el az 1945-ös kassai kor­mányprogramban is lefektetett kol­lektív bűnösség elvét. • Nagykaposon megalakul az Er­délyi János Népfőiskola. Megbízott vezetője Fuksz Sándor. 1989. április 10., kedd • A szövetségi, a cseh és a szlovák parlament elnökségének együttes ülésén megállapodás születik arról, hogy a szövetségi állam új hivatalos megnevezése Cseh és Szlovák Szö­vetségi Köztársaság legyen. (Összeállította Popély Árpád) Tőkés László a somorjai Művelődési Ház előtt szervezett nagygyűlésen (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents