Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-28 / 74. szám
[18 SZALON ■ 2020. MÁRCIUS 28. www.ujszo.com TARCA A SZALONBAN Zoltán Gábor Eltemetni, elgyászolni You’d think that people would have had enough of silly love songs I look around me and I see it isn’t so Some people want to fill the world with silly love songs And what’s wrong with that? I’d like to know ‘Cause here I go again I love you, I love you I love you, I love you Paul McCartney L emegy a rész a sorozatból, amit a feleségével szokott nézni, már meg is szólal a felesége telefonja. A barátnő ismeri a szokásait, tudja, hogy mikor hívhatja. A férfi kimegy a fürdőszobába, és magára csukja az ajtót. Este van, de nincs még késő. A nő hangja, akit felhív, mint mindig, ugyanolyan kedves. Közelről beszél a mikrofonba, és halkan, de nem csak ettől szól olyan közelségben, hogy az ember beleborzong. A férfi megkérdezi, hogy nem zavarja-e.- Nem, dehogy. Azután azt, hogy jól van-e.-Jól. És ti? A nő tudja, hogy a férfi nős. A férfi belenéz a mosdó felett a tükörbe, saját párás szemébe.- Jól, köszönöm. Arra gondoltam — folytatja hogy nincs-e szükséged valamire. Enni- vagy innivalóra. Vagy egy könyvre. Szívesen vinnék neked valamit. Vagy csak egy kicsit beszélgetni.- Drága vagy - mondja a nő. - Ne tedd ki magad veszélyeknek.- Szívesen tenném ki magam ezeknek a veszélynek.- Ezt jó tudni — mondja a nő. Aztán hozzáteszi: — Nem vagyok egyedül.-Nem?- Van egy új kapcsolatom. Te is ismered, bemutattalak egymásnak.-ő? ó, ez nagyszerű. Késő van már. A férfinak azonnal beugrik: egyszer, amikor a városban találkoztak, egy kávézó előtt, a nő egy másik férfi kíséretében érkezett. Az a férfi hasonló korú és hasonló alkatú volt, mint ő, és a rendesnél keményebben szorította meg a kezét a bemutatkozáskor.- Gratulálok. Jó lesz nektek - mondta a férfi. Éppen akkor, annak a hosszúra nyúlt délutáni találkozásnak a végén kísérte haza a nőt. A nő akkor kérdezte meg, hogy fölmegy-e, hozzátéve, hogy van egy kis viszkije. És neki akkor ott volt a karjában a mozdulat, hogy magához húzza a nőt. Közelebb se kellett volna lépnie, olyan közel álltak. Rájuk esteledett, de az utcalámpa egyik oldalról megvilágította a nő arcát, a szeme tágra nyílt, és a szája sem volt zárva. A férfi ujjaiban is ott volt a mozdulat, megcirógatni a nedves ajkakat. Az ajkak, ezt pontosan lehetett tudni, nem zárultak volna össze, hanem még jobban megnyíltak volna, hogy fogadják a férfi ajkait, meg a nyelvét. Nem volt kétséges, hogy a kezének jólesett volna a nő bőréhez érni, és hogy a nyelve is örömmel szabadult volna a nő szájába. De ugyanúgy, ahogy ezeket előre látta, látta azt is, ahogy néhány órával később ott fenn a nő lakásában megkeresi és magára húzza a ruháit. Hallotta, ahogy a nő azt mondja, a lehető legkevesebb nehezteléssel a hangjában, hogy menned kell, tudom. És a saját hangját, ahogy azt mondja, ne haragudj, meg hogy amint csak lehet, jövök megint. Holnap nem jó, de szerdán...? Mit szólsz a szerdához? Nem akarta magához szorítani a nőt, nehogy ott kelljen hagynia egyedül. Mert voltak már ilyen mondatok, szedte már így össze idegen bútorok alól a zokniját és az alsónadrágját, és volt rá eset, hogy azok a bútorok idővel ismerősek lettek, mint ahogy olyan is volt, hogy sose látta őket többet. Nem akarta otthagyni azt a nőt meztelenül, ha már levetkőztette, és hogy ne kelljen otthagyni, föl sem ment hozzá. Meg sem ölelte. Álltak a ház kapujában, az utcalámpa fényében. így utólag az is világos, hogy két pasassal találkozgatott akkor a nő. Van ilyen, a férfi ismerte ezt a mintázatot. Történt ilyen más nőkkel, máskor. Volt, hogy ő maradt, és a csaj elengedte a másik férfit.- De jó, hogy így alakult - mondja a férfi. - Vigyázzatok egymásra!- Vigyázunk. Ti is vigyázzatok... Mert tényleg, mi értelme volna odamenni most, karantén idején, a nőhöz? Testközelbe kerülni vele? Az ő helye most itt van, a felesége mellett, akivel a sorozatot nézi. Ha valamelyikük beszerzi a vírust, hazahozza, és közös vírusuk lesz. Ezzel a nővel betegszik meg, ha megbetegszik, azt a másikat pedig a másik férfi fertőzi meg, ha úgy alakul, vagy ő a férfit, és akkor nekik lesz közös vírusuk. Vagy persze - és kétségtelenül ez a legjobb megoldás - együtt vészelik át, maradnak egészségesek. Nem kiabálni bele a telefonba, hogy várj, gondoljuk át, mint a filmekben, amikor az egyik már megy, megbeszélték, hogy vége, és a másik utánaszalad, tipikusan egy repülőtéren, miközben a gépen a pilóta már belekezdett a checklistbe, felzúgnak a hajtóművek, és a néző azért drukkol, hogy az illető, akiben fellobbant a szerelem, időben odaérjen.- Hát akkor szia.- Szia. Hadd menjen. Szálljon fel a repülő a menetrend szerint. Szálljon el a szerelem. Ahogy az összes többi repülő és az összes többi szerelem. A férfi kinyitja a fürdőszoba ajtaját. A felesége még mindig a barátnőjével telefonál. Nem fogja megkérdezni, hogy ő kivel beszélt. A nő, ott abban a másik lakásban, ahova a férfi végül is nem ment föl, nyilván épp leteszi a telefonját. Vajon ő is félrevonult-e, amíg beszélgettek? És most indul vissza a másik férfihoz, és rámosolyog? Vagy félre sem vonult, ott volt végig mellette, és a másik férfi mindent hallott? Mindegy. Hiszen nem mondott semmi kárhoztatni valót. És nem is csinált semmi kárhoztathatott A férfi nem tudta, miért kell győzködnie magát, hogy nem történt semmi, amiért szégyellnie kell magát. Örülnie kéne inkább. Milyen idétlen volna most, szaladgálni a két lakás között, hurcolva ételeket és italokat, kisebb ajándékokat, na meg, adott esetben, vírusokat. Nincs más dolga, mint eltemetni ezt a szerelmet, ahogy eltemetett már annyi más szerelmet. Kérdés, szerelem volt-e ez tényleg. Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni magában a gyászt, tűrni a fájdalmat csöndben és titokban. Elmúlik, tudhatja már. El szokott múlni. A férfi látta a tükörben az arcát, mielőtt elhagyta a fürdőszobát. Nagyjából olyan, mint amikor bejött. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XVIII. / A nyelv K öltözz egy híd és egy felszámolt temető közelébe! Költözz bele az átmeneti leledzésbe, oda, ahol az idő folyama az ellentétes partokat mossa! Költözz Dévényújfaluba! Vagy bárhova máshova. Mi más tanácsot adhatna e sorok írója az olvasónak, akitől ebben az utolsó részben búcsút vesz, akit felkísér a hídra, hogy ott elváljanak, külön utakra induljanak? Minden utazás s minden feljegyzés véget ér egyszer. Pozsony talán legifjabb hídja, amelyet egy uniós projekt keretében építettek az osztrák partnerrel, a dévényújfalui gyalogos- és biciklishíd. Igaz, ha járművek is áthaladhatnának rajta, több hasznát vennék az opcsanok, mert ahhoz, hogy átkocsikázzunk a szomszédos Schlosshofba, az osztrák oldalra, 40 km-t kell kerülni Pozsonyon és a Laffanconi hídon át. így aztán kocsival is legalább fél óra az út, pont mint gyalog. De ne fanyalogjunk, örüljünk, hogy áthidalták az egykori vasfüggönyt, ahol határőrök golyói és kutyái által kioltott életekre emlékezik a tábla, az övezetet, amelyet szürke betonbunkerek ma már vak tekintete őriz. Éltek és haltak itt már szlávok, avarok, majd szlovákok, horvátok és németek, mászkáltak erre a római és a csehszlovák légionáriusok, vonultak porosz obsitosok, a harmadik birodalom egységei vagy a muszka front. írhatnánk, hogy Mária Teréziáig kellett várni, hogy hidat verjenek a Morva folyó fölé. De biztosan nem így van, ilyen fontos úton, átkelőhelyen biztos állt már híd, hiszen a két rév között közlekedő komp nem lehetett elég. Mondjuk inkább úgy, hogy Mária éppoly kívánatos, mint a lemenő augusztusi nap színei. A híd reng, sőt ring a lábak alatt. Teste ruganyosságát függesztésének, üreges csövének köszönheti. A kőhidak kora lejárt, a dinamikus egyesülés idejét, a határok felszámolásának korát éljük. A határtalanságét. Vagy éppen az elszigetelését. A híd is karanténban van. Lezárva áll, léte értelmét vesztette. Előtte kordonok, éjszakánként járőröző rendőrautók vesztegelnek előtte. Alatta, a bunker mellett csak a partig jutunk. SMS-t kapunk az osztrák hálózattól. Talán most, a hirtelen kisütött új törvény értelmében, a Nagy Testvér műholdas tekintete felénk fordul, elektronikus pillantása ránk fókuszál. Hátha fertőzöttek vagyunk. Mondják, persze, pusztán a telefonunkról van szó, elektronikus adatainkról, személyi jogaink persze nem sérülnek a Szabadság hídja alatt. A kordonok valósabbak a szóbeszédtől. Szabadság híd, így nevezik, Cyklomost slobody. A híd megnyitása előtt a városrész vezetősége úgy döntött, megkérdezi az opcsanokat, hogyan neveznék el a hidat. A képviselők alighanem meglepődtek, amikor az anketa első helyén tizenkét és félezer szavazattal a Most Chucka Norrisa megnevezés állt. Ezt a kelet-európai trasht nem lehetett lenyomni az osztrákok torkán. Vegyék semmibe a polgárok kikért véleményét? Ha a -hídra gondolok, a sok Chuck Norris-vicc mellett eszembe jut Bruce Lee ragyogó bronzszobra Mostar horvát oldalán, mely a Zrínyiről elnevezett parkban áll. Ki kellett egyezni — hiszen a Morva-híd az egyesülést hivatott jelképezni, nem pedig az elválasztást, mint a Neretva mostari hidjai. Az osztrákok a Mária Teréziáig kellett várni, hogy a hídverés, az átkelés igénye hatalmi érdek legyen. Schlosshof kastélyát még Prinz Eugen építtette, hogy öreg napjait enyhítse a daliás idők után. Hol voltak már ekkor a törökök elleni győztes csaták, a visszahódított délmagyar vidékek, talán azt is elfelejtette, hogy harminc évvel azelőtt felgyújttatta Bosnasarayt egy vészjósló szeptember 11-i napon. Savoyai Jenő után többször cserélt gazdát a kastély, mígnem a császárnő úgy döntött, hogy férjének, Lotharingiai Károlynak nyári lakként ajándékba adja új tulajdonát. A kastély távolról nagyobbacska vidéki kúriának vagy kolostornak tűnik, a korízlés mértékével igazán puritánnak minősíthető. Méretei, s különösen franciakertje azonban impozáns. Hát milyen nyári lak az, amelyhez nem vezet híd a keleti tartományok felől? Az 1771-ben épített kőalapú, fakonstrukciójú híd nem állt sokáig. A Morva ugyan jelentéktelen, jámbor folyócskának tűnhet, ám a tavaszi jégzajlás és áradás fenevaddá változtatja. A hidakat itt állandóan gondozni kell, a 19. század elején pedig újjá is kellett építeni. Aztán jött az 1866-os osztrák-porosz háború, a győzelmes porosz hadak eddig, a Kis-Kárpátok lábáig nyomultak, hogy itt, Lamacs felett fényes győzelmet arassanak az osztrákokon. Ekkor aztán lőttek a hídnak is. Igaz, nemsokára újjáépítették. De a század vége felé lassan feladták a harcot a jégzajlással. Maradt a komp. Mindenkinek saját hidat! Ezt a mondatot kellene transzparensre tűzni. Költözz híd közelébe, Dévényújfaluba vagy máshova. Ha a szív görcsei gyötörnek, a magány egyes számú körmeneteként menj fel a hídra. A híd szentje még mindig ott lakozik. Nézz el a folyó fölött, felfelé a határzóna elnyúló, kérészéletű tavain az ártér rónájára, vagy lefelé a marcona várrom irányába - a dévényi hegy ősteknőse mintha évmilliós álmában is a folyó vizét kortyolná. Mögöttünk a falu, a horvát udvarházak, a város, a szídliszkó fakónarancs mozaikkockái. Előttünk a távolban a kastély súlyos hasábja. Éjszakai sétákra is remek a híd, gyönge világítása fényhidat képez a lábunk előtt. A februári esti köd Terézia megnevezést javasolták, a dévényújfalui opcsanok a Chuck Norrist - igazi faux pas! Hogyan hidaljunk át világokat? Nyelveket? Megnevezéseket? Sehogy. A szabadság mindenki számára pozitív és neutrális tartalom. Mi más legyen egy híd neve, pláne, ha az egykori vasfüggönyt hidalja át a történelem romjain - mert a híd alapja az osztrák oldalon a régi híd rekonstruált pillérein nyugszik. Schlosshof felől Szent Kristóf, a hidak szentjének képe fogadja a vándort. De legjobb a hídra párosával menni. Abban a kettes számban, amelynek nyelvtanát elképzelni sem tudjuk, ebben az ószláv csodában, amely a szlovént leszámítva kiveszett a szláv nyelvekből. Kettes szám? vagy kettős szám? A nyelvtörténészek szerint a szó két alakja (a két és a kettő) is a régi magyarból kiveszett kettes számra utal. S megvolt az óegyiptomi, a szanszkrit, az Ószövetség és Homérosz nyelvénen - s megvan még a számiknál és a Fülöp-szigeteken. A hídra nem megyek, és nem megyünk, hanem... valami harmadik, a grammatika kétpartú végletessége között egy híd. Menenk. Megyül. Mégyszünk. Elképzelheteden. Fel kell találni újra a kettes számot, grammatikai hidat verni különböző nyelveink közé. Párosán sétáljunk fel, két part és két kar hídjában. A két part és a híd, ebben az alkímiai háromságban hozza létre egységét a nyelv. A kettes szám a híd grammatikája. Paradox helyzet: szabadságot ad, de nem függetlenséget. Éppen ellenkezőleg, a függés korlátlan, határtalan közösségének egységét. Megnevezhetetlenül. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
