Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-17 / 64. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2020. március 17. Kulturális veszteségeink 75. Olyasmin szomorodtam el, amin nosztalgiáznom kellett volna Most, hogy elmaradnak a filmfesztiválok, kiállítások, színházi premierek és koncertek, egyre több intézmény és művész költözik fel a netre. A kulcsszó az ingyenesség, de persze hosszú távon ez a modell nem tartható fenn, mert az alkotóknak is élniük kell valamiből. Mivel az adakozás néhány kattintással megoldható, nyilván hamarosan ez lesz a bevett gyakorlat. Egyelőre azonban kifejezetten jófejségnek számítanak a virtuális tárlatvezetések, online előadások, felolvasások, koncertek. Tájainkon is sok mindent kínálnak a karantén idejére, már egy magyar nyelvű nyilvános Facebook-csoport is tájékoztat a lehetőségekről (Élő közvetítések koronavírus idején), amelynek pár nap alatt 55 ezer tagja lett. Innen tudtam meg, hogy egyik kedvenc zenekarom közönség nélküli online koncertet ad szombat este. Ferenczi György és az 1 ső Pesti Rackák élőben verhetetlenek. Főleg azt élvezem a koncertjeiken, hogy mennyire magával ragadja a zenéjük a közönséget, és Ferenczi (amellett, hogy kiváló zenész) milyen ügyesen kommunikál a nézőkkel. Most sem játszottak rosszabbul, mint máskor, számomra mégis inkább nyomasztó volt az egész. Hiányzott a taps, az ováció, az a bizonyos interakció. A legvégén ők maguk is tétováztak, hogy meghajoljanak-e, vagy sem. Nyilván először játszottak üres teremnek, még ha sokan néztük is őket a monitorok előtt. Utána a tévé távirányítóját kezdtem nyomkodni, hátha találok valamit szomorúság ellen. Nos, az M5 csatornán épp egy olyan koncertet adtak le a tavalyi Sziget Fesztiválról, amelyen én is ott voltam. És annyira élveztem, hogy simán megbocsátottam a Rattlesnakes zenekarnak az enyhén szólva közepes hangszeres tudást. Frank Carter sem a világ legjobb énekese, de akkora showman és rock and roll arc, hogy apró hiányosságait pillanatok alatt képes feledtetni. Már az elején begázolt a közönség közé és rajongói . vállán állva énekelt, aztán követte őt szerény képességű gitárosa is, és még egy számot lenyomtak a tömegben, amelyből aztán crowdsurfingezve kerültek ismét a színpadra - azaz a nézők feje fölött „úszva”. Ennek a közvetlenségnek meg is lett a jutalma: a közönség megőrült, elképesztő energiák szabadultak fel, és már délután négykor moshpit volt a Nagyszínpad előtt. Ezt a „szakkifejezést” megmagyarázom: a nézőtéren csinálnak egy nagy, üres kört, és amikor a banda jelt ad, vagy elkezd vadul zúzni, akkor körbe-körbe rohangálnak benne az emberek, néhányan pedig középen pogóznak. A testek összeütköznek, száll a por, de állítólag ez benne a legjobb. Emlékszem, milyen elégedett és boldog voltam ott, a többezres tömeg közepén. Szombat éjjel viszont úgy ültem a tévé előtt, mintha valami bizarr, életveszélyes szeánszot néznék. Mert délután a buszon állva még azon igyekeztem, hogy tartsam az egyméteres távolságot a többi utastól, és nem mertem elköhinteni magam, nehogy leszállítsanak. És holnap már talán ki sem léphetek az utcára védőmaszk nélkül. És ki tudja, mikor megyek ismét koncertre. Szóval egy olyan közvetítésen szontyolodtam el, amit csillogó szemmel kellett volna végignosztalgiáznom. Illetve csillogott a szemem, de egészen más miatt... (Kotrha) I 7 Heptameron BOLEMANT LILLA Mostanában gyakran emlegetik Boccaccio Dekameronját, amely arról szól, hogy az 1300-as évek pestisjárványa elől egy Firenze melletti villába menekülő 10 ember egymásnak 10 napon keresztül történeteket mesél, ezzel próbálva elvonni figyelmüket az őket körülvevő veszélyről. Ebből születik a száz történet, amely szórakoztat, megnevettet, elfeledteti a veszélyt, de biztonságot is ad, mert az elzártsággal mentik meg magukat a majdnem biztos halál elől. Az azóta eltelt hosszú évszázadok révén azt hihetnénk, nagyot lépett előre az emberiség, és az ilyen megoldásokra már soha többé nem lesz szükség. De megint bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt, és bár a fejlődés tényleg óriási, ez csak a technikai, tudományos fejlődésre igaz, mert mi, emberek ugyanazok maradtunk. Csak sokkal kifinomultabban tudjuk rémisztgetni egymást, és még a legnagyobb bajban is egymásra mutogatunk, vagy legalábbis odaodaszúrunk egy-egy csípős megjegyzést polgár- és politikustársainknak (is)! Pedig most valóban egy olyan közös felelősségvállalásra van szükség, amely felülír mindenféle politikai és gondolkodásbeli eltérést, hiszen az életünkről van szó. A felelősség pedig ebben az esetben mindenki felelősségét jelenti, és nemcsak saját magával szemben, hanem a mindenki mással szembeni felelősségét is. Hogy ez miben nyilvánulhat meg, sokáig lehetne sorolni, itt most csak az interneten és a szociális hálókon keringő álhírekre szeretném felhívni a figyelmet, mert most ez a része a félrevezetésnek talán még jobbah és hatékonyabban működik, mint máskor. Főként azért, mert félünk. Azt hittük, a mi fej lett európai civilizációnkat nem érheti már ilyen csapás. Hiszen megtaláltuk minden járvány ellenszerét! Es itt megállhatunk egy szóra, hogy elgondolkozzunk azon a kampányszerű félretájékoztatáson, amelyet néhány évvel ezelőtt kezdtek el terjeszteni szerte a világban, mégpedig, hogy a gyerekeknek kifejlesztett védőoltásokra nincs szükség, mert többet ártanak, mint amennyit használnak. Ennek az ártalmas kampánynak a hatása is lassan láthatóvá válik, mert bizonyos régiókban (nem csak Szlovákiában) időről időre felüti a fejét valamelyik régen legyőzöttnek hitt betegség. A mostani, új járvány idejére sokan sok mindent javasolnak. Nagyon fontos betartanunk a megfékezésére vonatkozó utasításokat, de ugyanolyan fontos, hogy ne essünk pánikba, próbáljuk meg megtartani saját magunkat és egymást! Az internet és a szociális hálók kínálatából hámozzuk ki azokat az információkat, amelyek szavahihető forrásból származnak. Sok, ingyen letölthető tanfolyam, képzés és tanácsadás is megjelent, amit felhasználhatunk akár szakmai, akár lelki erősödésünkre, de ezeknek sem árt ellenőrizni a forrását. És ne feledjük, természetesen a soha el nem vesző és mindig új erőt adó, feltöltő és megtartó elfoglaltság, az olvasás mellett itt van a történetmesélés. A technika vívmányainak pozitívuma, hogy a karanténban is beszélhetünk egymással és láthatjuk is egymást, ha meg nem is ölelhetjük veszélyeztetett szeretteinket. Olvasnivalónak pedig Boccaccio mellé ajánlom Navarrai Margit királyné Heptameronját, amely a címének megfelelően hetven történetet tartalmaz, amiket egy nemes urakból és hölgyekből álló társaság mesél egymásnak egy fogadóban, mivel egy folyó áradása miatt nem tudnak továbbutazni. A mesélők közül a legkiemelkedőbb az egyik nemes úr felesége, egy éles eszű hölgy, akinek beszédes a neve, Parlamente-nek hívják. Összehasonlítható a spanyolnáthával a mostani járvány? A világszerte 50 millió emberéletet követelő 1918-as spanyolnáthajárvány referenciaként szolgál a modern pandémiákhoz (világjárvány), de vajon segíthet megfékezni a mostanit? A járványellenes intézkedéseket ismertetve Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt száz év legsúlyosabb egészségügyi válságról beszélt, az 1918-1919-ben tomboló, Franciaországban 240-250 ezer halálos áldozattal járó spanyolnáthára utalva. A statisztikákban semmi hasonlóság nincs: száz éve milliók haltak meg öt földrészen, a jelenlegi világjárványban néhány ezren. A két vírus sem ugyanaz, a spanyolnátháé (lényegében influenza) A(H1N1) típusú, most pedig koronavírus tombol. A körülmények közt is radikális különbség van - mutatott rá Freddy Vinet geográfus, a montpellier-i Paul Valéry Egyetem tanára, aki 2018-ban jelentetett meg könyvet a spanyolnátha történetéről La Grande Grippe (A nagy influenza) címmel. Lényeges különbség, hogy a spanyolnátha az első világháború idején ■ „médiaámyékban” zajlott. „A háborúval voltak tele az újságok. A koronavírussal épp ellenkező a helyzet” - jegyezte meg a természeti katasztrófák és veszélyek szakértője. Az egyes államok is másképp reagáltak: a járvány első hullámában, 1918 május-júniusában a hatóságok, amelyeknek rengeteg más gondjuk volt, nem fogták fel a probléma nagyságát. Franciaországban a helyzet súlyosságát csak 1918 őszén értették meg, amikor a járvány gyakorlatilag elérte a csúcspontját. Akkor zártak be nyilvános helyeket, de nem egységesen, a hatóságok vaktában kapkodtak. „Annyi beteg volt, hogy nem volt elég munkaerő, sem felszerelés, hogy végrehajtsák az olyan intézkedéseket, mint a nyilvános helyek fertőtlenítése” - magyarázta a szakértő. A járvány teljesen szétzilálta a francia hadsereget, de minden ország hasonló cipőben járt, ezért úgy ítélik meg, hogy nem volt döntő hatása a háború kimenetelére - mondta a földrajztudós. A valóban hatékony karanténokat az amerikai hadsereg távoli szigeteken - például Szamoán - működtette, ezek voltak azok az egyedüli helyek, amelyek elkerülték a sorscsapást. Az 1918 márciusában az Egyesült Államokban megjelent járvány eredete ma sem ismert. Lehetséges, hogy Kínából indult ki, akárcsak a Covid-19-járvány, de nincs bizonyíték erre a feltevésre. (mti) Miért spanyolnátha? Az elnevezést azért kapta, mert a spanyol sajtó írt elsőként a járványról 1918 májusában, holott akkor már más országokban tombolt. Biztos nem Spanyolországban kezdődött, ellenkezőleg, Franciaországból jutott el az ibériai félszigetre. Ám mivel Spanyolország semleges volt az I. világháborúban, ott tudósítottak először a járványról, a hadviselő országok pedig, nehogy az ellenség megismerje veszteségeiket és pánik törjön ki a lakosság körében, eltitkolták. A betegségről szóló spanyol híreket közölte az európai sajtó, így szerzetttudomást a pusztító kórról a hadviselő országok lakossága, (úsz)
